Sütő Fanni: Éjfél

megosztotta: Porcelánszív




A lány léptei ütemesen kopogtak az utcán, mint a múló másodpercek. A házak diszkréten elfordították a szemüket, a csillagok pedig a felhők sötét selymébe rejtették arcukat. Éjfél összehúzta magán bánat-vörös köpenyét, és megszaporázta a lépteit a kastély irányába, ahol a nővére, Príma, már biztos a kapuban türelmetlenkedve várta visszatértét. Éjfélnek nem akaródzott hazamenni, a szíve üres harangként kongott a mellkasában, és a szája sarkában egy bizonytalan csók emléke ült.
Az álarcosbálon találkozott a fiúval, akin ezüstszürke mellény feszült, és akinek arcát sötétkék maszk fedte. Olyan könnyedén fogta át a derekát keringő közben, mintha az ujjai csak kósza gondolatok lennének, és amikor a forgásnál közelebb léptek egymáshoz, Éjfél érezte a fiú ruhájából áradó nyári hajnal illatát. Már akkor sejtette, hogy soha nem lehet több köztük egy zongoradallammal teli éjszakánál. A cselló sírt, ahogy a kezük elszakadt egymástól, és a lány csak akkor vette észre, hogy a táncpartnere kesztyűje a kezében maradt, amikor az már rég eltűnt a párok forgatagában. Éjfél az arcához szorította a reménynél is foszlékonyabb anyagból készült kiegészítőt, és kisietett a teremből. Amikor a lámpák rebegő bűvkörébe ért, ráébredt, hogy a fiú a Reggel legidősebb fia, Pirkadat volt, akiről úgy hírlett, fittyet hány a népük szigorú szabályára és rengeteg szívet tört már össze. Talán Éjfélé is erre a sorsra fog jutni, de a lányt nem érdekelte a jövő, csak a pár perc, amiben saját maga lehetett.
A macskakövek együttérzően doromboltak körülötte, nővére pedig megkönnyebbülten sóhajtott, amikor végre tizenkettőt ütött a toronyóra. Éjfél hazaért, és Príma elindulhatott élvezni azt a hatvan percet, ami neki járt a napból, az álmokkal teli egy órát, amit a nap hátralevő huszonhárom órájában gyászolhat majd.


"az álarcosbálon találkozott a fiúval..."


Tovább

Akutagawa Ryūnosuke: Bisei hiszékenysége

megosztotta: Porcelánszív


Bisei no shin



Biszei a híd alatt állt, és várta a nőt.
Fölötte a magas, borostyánnal félig benőtt kőkorláton túl időnként megvillantak a hídon átkelő járókelők fehér ruhái, melyeket a lemenő fényes nap megvilágított, s a szél kissé meglebegtetett... De a nő nem jött.
Biszei kissé türelmetlenül egészen közel ment a vízhez, és nézte a nyugodt folyót, amelyen egyetlen csónak sem látszott.
A folyó mentén tömör falként zöld nád nőtt, a nád fölött pedig helyenként sűrű fűzfacsoportok gömbölyödtek. S noha a folyó széles volt, a nádas által leszűkített vízfelület keskenynek látszott. A tiszta víz szalagja, amint csendesen kanyargott a nádasban, aranyszínben tükrözte vissza az egyetlen gyöngyházfelhőt... De a nő nem jött.
Biszei távolabb ment a víztől, fel-alá járkált a keskeny, part menti zátonyon, és hallgatózni kezdett a csendesen leszálló félhomályban.
A hídon már elcsendesedett a forgalom. Sem a léptek zaja, sem lódobogás, sem a szekerek csörömpölése nem hallatszott onnan, csupán a szél sustorgott, a nádas zizegett, a víz csobogott... aztán valahol éles hangon elkiáltotta magát egy kócsag. Biszei megállt: szemmel láthatólag kezdődik a dagály, az iszapos zátonyra hömpölygő víz közelebb csillogott, mint az előbb... De a nő nem jött.
Biszei haragosan összeráncolta szemöldökét, és gyors lépésekkel járkálni kezdett a félhomályos zátonyon a híd alatt. Eközben a víz szép csendesen, lépésről lépésre elöntötte zátonyt. Megcsapta a hínár szaga és a víz hűvössége. Felemelte a tekintetét – a hídon a lemenő nap ragyogó fénye már kihunyt, és a halványzöld alkonyi égbolton ott feketéllett a kőkorlát élesen kirajzolódó sziluettje... De a nő nem jött.
Biszei végül is megállt.
A víz, amely már a lábát nyaldosta, acélnál hidegebb fénnyel csillogott; csendesen áradt a híd alatt. Egészen bizonyos, hogy a könyörtelen dagály egy órán belül eléri a térdét, a hasát, a mellét. A víz egyre feljebb és feljebb emelkedik, a térde már el is tűnt a hullámokban... De a nő nem jött. A remény utolsó szikrájával újra és újra az ég felé, a hídra emelte a tekinetét.
A melléig érő víz fölött már rég esti kékség sűrűsödött; a kísérteties ködön át a fűzfalevelek és a sűrű nádas szomorú susogása hallatszott. Hirtelen – Biszei orrát érintve – egy halacska ugrott ki a vízből, megvillant fehér hasa, és elsuhant a feje fölött. Magasan az égbolton ritkásan kigyúltak a csillagok. Még a borostyánnal benőtt korlát sziluettje is elenyészett a gyorsan leszálló sötétségben... De a nő nem jött.



szomorúfűz

*

Éjfélkor, amikor a holdfény elöntötte a nádast és a part menti fűzfákat, a víz és a szél csendesen sugdolózva, vigyázva elvitte Biszei testét a híd alól a tengerbe. De Biszei lelke az ég felé, a szomorú holdfény felé igyekezett, talán azért, mert szerelmes volt. Titokban elhagyta testét, és könnyedén emelkedett a halványan fénylő égbe, mint ahogy hangtalanul emelkedik fel a folyóról a hínár szaga, a víz hűvössége...
Aztán sok ezer év múltán erre a lélekre, amely számtalan átalakuláson ment át, újból emberi életet bíztak. Ez az a lélek, amely bennem lakozik, amely én vagyok. Ezért, bár ebben a korban születtem, nem vagyok alkalmas semmi értelmes dologra: éjjel-nappal álmodozom, és egyre csak azt várom, hogy valami csodálatos dolog történjen. Ugyanúgy, ahogy Biszei várta szürkületben a híd alatt szerelmesét, aki soha nem jön el.

fordította: B. Fazekas László





Bisei = kínaiul Wei Sheng (Vej Seng),
Akutagava elbeszélése az ő többezer éves legendájára utal, amivel már példálódzott Zhuangzi (Csuang-ce) és Sima Qian (Sze-ma Csien) is. [Terebess szerk.]

A történet a Terebess Ázsia E-Tár engedélyével került megosztásra.

Tovább

Cseppnyi béke

megosztotta: Porcelánszív



A Béke és a Boldogság körbevesz bennünket – még ha olykor kissé nehéznek is tűnhet meglátni a mindennapok sűrűjében. Önmagunkba tekintve, egyetlen Pillanaton keresztül vizsgálva azonban sokkal könnyebb rálelni, mint gondolnánk.
Pillanatnyi Csodák Apeva Csoport alkotásaiból válogattunk e téma keretében.


...hogy észrevedd elég egyetlen csepp figyelem...




Bartha Ilona


Én
boldog
vagyok, ha
csend van és csak
a madár dalol...









Ananheim Shimita

A
boldog
napokat
néha csak kis
madárfütty jelzi.









Z. Konkoly Juci 


csend
hangja
boldogság
takarót sző
körénk szelíden









Tuboly Elizabeta


Nem
élhet
rabságban
a boldogság
csodás madara.










Márton András

Az
tényleg
boldogabb
ki árnyékot
is bír a fénnyel










Ruder Jana

régi
boldogság
elveszett. Már
csak emlékezem...









Zsatkovics Edit


Ha
volna
még jövőnk,
Szívvirágot
raknék kapudra.









Kertész Nóra


Bort
ízes
szerelmet
ne vizezz fel
érzéssel fokozd









Kerti Károly György

és
mikor
már elmúlt
jössz rá arra
hogy boldogság volt.










Börzsönyi Erika

Csak
egy kis
boldogság
erre vágyik
a lelkem már rég










Németh Marietta

Hol
lenne
máshol,mint
bezárva a
szíved csücskébe.



A csoda körülvesz. Csak engedd a szívednek, hogy meglássa!



Takács E. Ildikó


Egy
boldog
pillanat,
életünket
beragyoghatja.










Para Olga


ha 
éjjel
álmomban
téged látlak
boldogság az is











Tóth Katalin

Már
voltam 
szeretve 
és szerettem
- letűnt boldogság.












Németi-Vas Katalin


Vár 
Téged
végtelen
csoda-világ,
legbelül keresd.










Boda-Kalmár Brigitta


szárny 
n é l k ü l 
repültem – 
b o l d o g voltam
– boldogság nélkül











A béke számtalan ellensége közt egyetlen barátja van. Az akarat, mely támogatja!






Soósné Erzsike


Szív
dala
szépen zeng,
békességben
szeretetről szól.










Rádi Zsóka

A
béke,
egy mosoly,
cseppnyi derű,
két pillanat közt.












Körösné Erdősi Anna

Egy 
kicsi
figyelem
a másikra,
megbékélést ad.











V. Pócsai Rozika

egy
mosoly,
nyugalom,
lélek csendje
ez nekem - béke.











Hreblay Mária

Csepp 
harmat
tükrözi 
az életet,
benne béke van










Cs. Nagy László

Ha
vannak
határok
benned, béke
is van mögöttük.










Lencsés Károly


víz 
cseppen
láb dobban
közelebb ér
bennem forr csenddé












Tóth Katalin

Lágy
illat 
fon körbe 
esti béke 
virágszirmokon.











Ruder Jana

Még
őrzi
lelkem a 
hangod, mint a
kagyló, gyöngyszemét...











Némethné Mohácsi Bernadett

most
béke
nincs holnap
reméld lelked
hű megnyugvását












Papp Attila


új 
divat
terjedt el
a Földtekén :
a lelki béke








Barna Júlia

békét
az évek
hozzák neked
meglepetésként










Lázár-Horváth Zsuzsa


Jöjj,
béke
galambja,
terítsd fölénk
hófehér szárnyad.


Elég egy harmatcsepp, hogy más színben lásd a világot



Kozák Mari


Egy
mosoly
hazatér,
anyák karján
elcsendesedik.











Gyulai Ferenc

Ha 
tudnám
hol honol
béke, ott-hon 
volna mindenütt.












Z. Konkoly Juci

csend
béke
nyugalom
gömbölyödik
ölelésedben










Takács E. Ildikó

Az
égen
szivárvány
tündöklik,  a
 béke mosolya.












Lányi Magdolna

A
csodás
természet
látványa az
igazi béke.













Buday Éva


A
lélek 
békéje
érzelmeink 
egyensúlya is!











Rácz Gyuláné Violka


Mi
lehet 
fontosabb?
féltett kincs ez:
lelkem békéje.










HF Éva

te 
vagy az
önzetlen
fényt sugárzó
belső békéddel.












Péteriné Jencski Erzsébet


Már
tudom,
mi  fontos,
s mi nem rideg,
rossz világunkban...











A boldogság olykor csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor már késő
Tovább