Irodalmi Folyóirat
Cs. Nagy László:
Porcelánszív
Törékeny végtelen, tejfehér alázat,
néha összerezzen, ha lángolva lázad.
Megolvadt kő, ha ráhajol a sorsra,
két csillag között mint ha árva volna.
Nyitott tenyér, a nyárforró esőben,
angyalok szárnyán vergődő időtlen.
Simogatásban, és féltő mozdulatban,
küszöbön toporgó, szerény mozdulatlan.
Bókoló fűszálon gyöngyfényű harmat,
csendes templomokban felzengő karzat.
Hitmeleg tenyérfészek, égi türelem,
hajnalfényt rezzenő, remélő szerelem.
Szivárvány hajában fénnyel szőtt szép szalag,
álmodva suttogott, sorsnehezült szavak.
Árnyékkép, törékeny, ha kimondanám,
szívből formázott, áttetsző porcelán.
