Nagy Ilona: ...csak egy szál...

Hűvös volt a reggel, de még térdnadrágban, és egyetlen pólóban indult munkába. Remélte, hogy ma még Nyár lesz, és egy szép nap… hiszen ezen a napon őt fogják köszönteni, kedvesen, szeretettel… igen sokan. Úgy lett, ahogy gondolta.

A virágokat otthagyta mégis az íróasztalán, mert nem tudott közülük választani. 

Mind csodaszép, és mind kedves… de most valahogy nem érezte egyiket sem fontosnak. Így van ez már évek óta, mindig egyetlen virágot hiányol, talán… csak egy szál rózsát, vagy egy aprócska mezeivirágcsokrot.

Hazafelé már fehéren sütött a Nap, ezek már őszi sugarak… állapította meg, amint kilépett az utcára. Nem volt szomorú, csak éppen nem volt boldog. Halkan zörögtek a fák levei a meleg szélben, s gyöngyszemként csillogott rajtuk a vakító sovány napsugár. Érezte, hogy bőrét kellemesen melegíti még a fáradt Nap, és lelkében elindult egy dallam. Amint meghallotta, mosolyogni kezdett… igen, a zene mindig segít. Mindegy is, hogy milyen nap van, nem számít az időjárás, s nem gond mennyire fáradt. 

Úgy ballagott, hogy észre sem vette mennyien járnak körülötte. Nem nézett az emberekre, csak a fákra és a virágokra, mert azok még tündököltek. Egy apró madárka trillázott az egyik ágon, felborzolt ruhájában igencsak dunduskának látta. Virított a purcsinka a járdakövek réseiben, a legtöbbnek lemenőnapsárga színe volt. Szereti ezt a színt, mert annyira meleg, ... lávavörös, hajnalvörös, mandarinsárga, ... és királysárga keveredik benne. 

Az otthonhoz közeledve még felnézett a bermudakék égre, s meglóbálta vállán a táskáját. Hazaérve kavart egy kávét, bekapcsolta a számítógépet, s elindultak ujjai a billentyűzeten… közben szemeit lassan és némán… kristálytisztára mosta egy patak vize.

"csak egy szál rózsát..."