"Itt születtem én ezen a tájon"

megosztotta: Porcelánszív



A szülőföld képét szívünk legmélyén hordjuk, hiszen ott láttuk meg a napvilágot, ott tettük  első lépéseink, és tanultuk meg anyanyelvünk első szavait. Ha pedig el kell hagynunk, úgy visszük magunkkal ezt a képet, mint legdrágább kincsünket, melyre mindig vágyakozva gondolunk. Alábbi kollekciónkban kortárs költők irnak szülőföldjükről, az otthon, a szülői ház melegéről, a honvágy soha be nem gyógyuló “sebéről”.






B. Tomos Hajnal
Mint mikor földet ér…


Mint mikor hosszú
zuhanás után
földet ér a hópehely:
hazaérkezel.
Megmerülsz a legismertebb
föld illatában,
eléd jön a kert száz színben
párálló tenyészete
s mint kiben hirtelen
lángra kap a szomjúság,
ajtókat társz,
enyhet szívsz a függöny
lenge selyméből,
ágyad habja süllyeszt
a legpuhább álomba.

Itt ébredni reggelente,
mint hópehely hosszú
zuhanás után,
nem lehet szilárdabb
biztonság sehol.




Sógor Zsuzsanna
Emlék gyermekrajzra


festhetsz képeket
rajzolhatsz kacskaringós utat
madarat mely szárnyal
a könnyű kék ég alatt
házikó előtt patak folyik
egy kis híd azon átvezet
a házikó kertjében virágok nyílnak
dús lombú fán az ágak között
fészkében madárpár pihen
a füst a kéményből vígan kunkorog
a tetőn mosolygós piros cserép
az ablakokon fodros függönyök
az ajtó mellett üldögél egy cica 
rajzolhatsz kilincset az ajtóra
benyithatsz és otthon lehetsz




Barna Júlia
szülőváros


az élet kifordított üres zseb volt
az idő itt semmivé változott
a szabadság csábításaitól távol
mozdulatlan éltem mint a fák
melyeken moha nő a napfény túloldalán
csak ámultam a lenni merők hadán
akiket hökkenten enged futni a hajnal
szívtájba hűtlen gyökereztem
elszegődtem volna a mesékbe
makrancos királylánynak
igazmondónak sárkánnyal vívónak
de az út nem kezdődött sehol
és mindenhol vége volt
itt minden ismétlés:
egyszer megéltre ráadás
egyformán múlnak
a jelentőség nélküli napok
a jelen pórusain a múlt átszivárog:
a reménytelenség ugyanaz
az idegenség nő
az üresség teljesedik







B. Tomos Hajnal
Invokáció a röghöz


Mikor szobám szaga
immár elviselhetetlen lesz
és csontjaim sirámától
menekül az éjszaka –
mikor jajjal kezdődő mondataim
minden fülbe viaszt öntenek
és kísértenek,
mint elvetélt magzatok az álmok,
hogy megszökött ösztönök
nyögése gyötörjön
az ágyon –
Te befogadsz:
súlyos ajtóidat
döngve tárod ki előttem
s egy utolsó sóhajjal
magadba szívsz:
szülőföldem.




Barna Júlia
itt élsz


a nyári filmen a lépcső mellé ültetett tuják
a kerti csap a szilvafa alatt
gyereknevetésen pattogó
szomszédba átdobott labda
más évszakokban persze mássá válik arca
különböző szögekben süt rá a nap
melegíti a fehér falat
eső gyöngyözi ablakát vagy ködben áll
(mintha csak gondolatban állna már)
vele élted változásait így lett tiéd a ház
most már hasonlít rád
mint gazdáikra a korosabb kutyák
lassít korlátoz nevel:
az átlagból kilengő gondolatokat
átszabják a zárt terek
és mint a meggondolt faliórák
megadják a napok ritmusát: ébredés rigódalra
a fény négyszögekben érkezik a házba
a reggel magához hív reményekkel kábít
a dél: a nap-zománcos fű fa tető
amelyre a délután izzó kékje nő
az esték halvány holdja: hitfogyatkozás
a ház: a szabadság kő-foglalata
te: benne kerengő nyugtalanság feszes vibráció
hűtlen lennél a tárgyakhoz
cserélnéd a bútorokat de ők megtartanak
kölcsönös birtokbavét:
róka-fogta csuka csuka-fogta róka – menekülnél
a ház kitárt karú szorítás: elengedne felejtene
unottan rádzáródik mégis örökre
ha nem leszel léted halvány hiánya kísért benne
porszemek között lebegve







Zelenka Brigitta
Szülőföld


Tárt ölekkel váró bölcsőm,
honnan soha el nem jöttem,
s hová mindig hazatérek
ujjongva vagy bú-szövötten,
hol az erdők égig futnak,
s fenyveslankán, tölgyes alatt,
szelíd völgyek hűs rejtekén
gyöngyforrásból élet fakad.
Táltosok s tündérek hona,
magyar föld e kies tája,
itt csodákat csengnek mesék,
s szállnak regék szájról-szájra,
szárnyas lovak patája szór
csillagösvényt bársony éjben,
küzdelemről s helytállásról
itt zeng a dal a legszebben.
Évszázados vártemplomok
harangja ring, ide hallszik,
sorsuk kő-sors: őrző bástyák
hajnalpírtól éjsötétig.
Örömmezőm anyaföldje
apáinkat őrző röggel,
hűvös alkony takaróján
a túlpartra te ringass el.




Józsa Attila 
Genézis


ott, ahol a tomboló szeleket
járomba fogják
a  sok-nemzetiségű madárijesztők –

ott, ahol a hegyi patakok medrében
aranymosók egykori lábnyomát
villanó pisztrángok súrolják fényesre –

ott, ahol a kopjafák tövébe
imádkozni letérdel a vándor
s belső kamrájában sok száz gyertya gyúl –

ott, a szivárvány hajlatában,
hajnalkoszorúba fonva
született a fiam.  




Kozák Mari
Minden hazatalál


Láttad már,
mikor messzi barázdákról
hazaindulnak a léptek,
és fáradt szavú esték
ember házába térnek,
asztalon pislákoló mécses
mosolya keserédes,
a csend ma oly ünnepélyes.

(Ma vendéget vár a ház,
egy régi emlék érkezik,
és az ajtó előtt némán
színes ruhába öltözik,
hisz nem való a fekete,
a ma, az öröm ünnepe.)

Láttad már,
ahogy a ház előtt a boglyák
arcuk szépítve
tekintgetnek fel az égre,
a vén kútágas
lekacsint a mélybe,
az összegyűlt tócsáktól
most bocsánatot kérne.

Láttad már,
mikor a fáradt léptek
hazaérve
meztelen küszöb elé térdelve
megkésett nyár melegét
ringatják ölükbe',
az eső meg könnyével
mossa tisztára a házfalat,
letöröl álmokat.

(Ma vendég érkezett,
a parázs kandallóba
kérezkedett,
egy ölelés pihent a széken,
ablakban várt a pillanat,
emlék simogatta a falakat.)

Láttad már,
mikor messzi barázdákról
hazaindulnak a léptek,
és fáradt szavú esték
ember házába térnek,
az eső meg csak mossa,
mossa a falakat,
míg a léptek csendben
hazatalálnak.








Zelenka Brigitta
Honvágy


Kimondva honvágy, gondolva álom,
mikor az ódon utakat járom,
ha tavasz zizzen és lobog a nyár,
vagy őszi ködök bús borongásán,
hol gesztenye koppan, és susognak
régen hallott veretes szép szavak,
s  fapadok alatt kattogó vonat
dobbant a szívvel letűnt dalokat…

Mint pókháló szőtte finom lelet,
és föld mélyéből rebbent üzenet
csüngnek az emlékek idegszálon,
ha elfogy a perc, s lehull az álom:
kimondva “honvágy”, de holt már a “hon”,
csak “vágy” barázdál fájást arcomon.




Nászta Katalin
Vágyom


hát vágyom az otthont
amikor a konyhába befordultam
és kizártam a lépcsős szuterénből
a rétet
a parkot
a libalegelőt
de hazudnék
mert ami után vágyom
az a béke
ahol nem kiáltanak rám
sem utánam
az az apám nyaka
ahol ültem
anyám keze séta közben
az első azzal a fiúval
aki még a kezem sem fogta meg
oda vágyom
ahol érintetlen voltam
fehér volt a bőröm
s a nevemen szólítottak

2.

mindenképpen belekerül
egy kicsi fekete
ha ez nincs
még kontúr sem lenne
felolvadnának egymásban
a dolgok
pedig azok csak külön
egymástól tisztes távolságra
érvényesülnek igazán
a gondok
ott kezdődnek amikor
összemosódnak
és nem lehet tudni
ki vagyok én
ki vagy te

3.

abba a pillanatba
amikor a járdaszélen ücsörögve
elképzeltem, hogy megváltom a világot
nem tudtam, épp erre vár
csak azt hogy a szomszéd kertben van gyümölcs
nálunk csak orgona termett
vagy olyan, ami tiltott
hittem, a párhuzamos utcában
nem tudják ki vagyok
boldogan téptem a zöld szilvaszemeket
finomabb a vacsora sem volt
s míg a magokat gondosan lerágva
járdaköveket számolgattam
a repedéseket gondosan kerülve
tudtam, ha oda sem nézek
fehér szakállával Isten
akkor is figyel vigyázva rám
az volt a béke
az a nyár
amikor még velünk lakott
az apánk
és a lakásban éjszakánként
boldog csend honolt




Zelenka Brigitta
Otthon


Az almafa ága tele virággal,
élet zsong, zúg az áldás benne,
csukott szemmel is látom a távolt,
szívem indulna, hazamenne…

Zendülő húrrá feszül a lélek,
értem jönnek ma a tegnapok,
gyöngyperc emlékek gurulnak szembe,
s reámzúdulnak az  illatok.

Patyolatruha leng a tavaszban,
fényzuhatagját szórja a nap,
ablakok nyílnak, s csengő kacagás
a dűlőútakon szétszalad.

Osztódnék én is ezer darabra,
ennyi csak, amit még adhatok:
ős- rögben fogant hon-gyökerekben
átölel múlt, s majd a holnapok.




B. Tomos Hajnal
A ház


A ház, amelyben lakom,
amelyben tegnap és tegnapelőtt is laktam,
ahol apám és nagyapám élt,
félelmetesen kezd hasonlítani rám –
főleg igy profilból,
pont olyan, mint én,
vagy inkább én vagyok
a ház eleven mása:
minden rázuhanó zápor
mintha fejemen kopogna,
s ablakai szemével
tekintek néha a túloldalra.

Egyre kényesebb ez a forma:
kiköltöznék, végleg leráznám,
vissza se néznék,
ha nem lenne bőrömhöz forrva.








Sógor Zsuzsanna
Találkozás


Egyszer láttam a dédapám.
Én kislány voltam még. 
És ő már nem élt. 

A konyhakertben saláták, 
zsenge borsószárak között  botladoztam.
A kis házban odabent dédanyám, 
nagyanyám, anyám, nénikéim 
szóltak szaggatott szavakkal,
s elhallgattak súlyos sóhajokkal.
...Ha nem hal meg tífuszban
az első háborúban, 
minden másképp lett volna tán,
nem lennénk most ilyen árván...

Hallgattam őket riadtan,
a múlt árnyékai ráncokba
gyűrődtek arcukon,
bennem tehetetlen 
együttérzés és fájdalom,
kimentem hát a kertbe.
Ott fény volt és tavasz.
A puha földbe giliszták fúrták
furcsán puha testüket,
bogarak sürögtek 
ismeretlen térképük útjain,
a világoskék égen cikáztak 
apró madarak.
Éreztem, árva vagyok én is,
mert nincs dédapám,
ha élne, minden másképp
lett volna tán,
és tudja ezt ő is,
a dédapám,
a legárvábbak mi ketten
vagyunk talán...

A kert végében nagy nyárfa állt,
alatta én,
felnéztem, s a rezdülő levelek 
zöld ezüstjén megláttam tekintetét...

Sokáig néztük egymást, 
mi, a két árva,
kik megtették egymásért,
mit még lehet. 




Gősi Vali
Illúzió


Álmomban olykor haza indulok
a folyón ívelő öreg hídon át,
és összeáll a régi, szétesett világ.
A domb fölött hűen őrködő templom
a fényben újra fehéren ragyog,
hársak édes illata bódít,
míg harang szavára lassan ballagok.
Hozzám hajolnak a jegenyék az úton,
árnyukban kicsit megpihenek,
és magamhoz ölelek közülük néhány
megfáradt, ráncos kérgű öreget.
E  szelíd vidéken némán megállok
minden éledő emlék előtt.
– ismerős bokrok sóhajtják kérdőn:
hová tűntek a beszédes tegnapok…?
S vezekelve hűtlenségemért,
lehajtott fejjel imát suttogok:
lelkem terhét, a maró bűntudatot
vállalt sorsommá áldással fogadom,
amiért a kedves, otthoni tájról
– legalább néha-néha álmodom.








Kozák Mari
Csak egy gondolat


Költöző madár az ember
ősszel messze vidékre menne
álmait csomagolva siet – fél
nem talál haza sose…

csak ringatja karján a tavaszt
majd csókol arany-nyarat
kandalló parazsán éget havat
hiszi minden neki marad…

vállára veszi a vágyait
selyembe csomagol pillanatot
s arca ráncai közé rejt
tegnapról itt maradt álmot…

fát ölel szalad a szélben
kacagást mímel hangosan zokog
eresz alatt keres fészket
hiszi egyszer ott lakott…

költözik ősztől – nyárig
nem marad veszteg ma sem
fészket rakna – fázik
ma tüzet gyújt holnap álmot éget.

Költöző madár az ember
ősszel messze vidékre menne
álmait csomagolva siet – fél
nem talál haza sose…




Barna Júlia
a régi ház


sűrűn áramlik egy másik valóság
kívülről nézném síkjába ránt:
tágas gyermekkori délutánra csordogál a fény
a kertben csupa ismerős növény
jázmint lélegzem és orgonát
– őrző-védő ragyogás –
álmodások nem-történések színhelye:
az emlék mégis ritkán valóságos ennyire
itt lakik a múlt idő: minden a maga helyén
fecskefészek az eresz alatt
minden tavasszal újratapasztva
galambok a padláson a tőlük elvárt harmóniában
a ház sors-rengésem epicentruma
(itt születtem egy semmit nem ígérő szerda reggel)
a tűzhelyen sziszegve nyújtóznak egymáson túl
unhatatlan színeket lövellnek a lángok
és az álmok
tejeskávé illata sompolygó macska
tárgyak bútorok múlt százada:
ez a barátságosabbik arca
elsötétedik ha mélyen belenézek
vastag fallal véd mint a bőröm börtönöz
innen nincs menekülés:
az ablakok fényvisszafordító tükrök
az ajtón nem kopognak vendég-örömök
a hajdan rábízott titkokat őrzi:
az elveszett múltban elveszett jövőket
nem üdvözöl nem ismer:
áll magasan fenyegetően
mint szorongó álmomban egyszer az Isten







 A képek B. Tomos Hajnal saját fényképei.


3 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen a megjelenést, olyan jó köztetek lenni.

    VálaszTörlés
  2. Olyan lett ez a versgyűjtemény, mint egy nagy csokor virág, melynek minden szirma más árnylatban pompázik. Köszönöm, hogy megajándékoztatok minket értékes alkotásaitokkal.

    VálaszTörlés
  3. Nagy élvezettel olvastam a verseket. A ti verseitekben is felfedeztem önmagam érzéseit! Köszönöm, hogy köztetek lehetek! Zsuzsa

    VálaszTörlés