Selymes bundába bújt szörnyetegek

Japán legendás lényei

A japán népi hiedelmek egyike azt tartja, hogy bizonyos macskák természetfeletti erőkkel rendelkeznek.  A két legismertebb közülük a bakeneko és a nekomata. Mindkettő  a házimacskából alakul ki és mindkettőjük a magasabb szintű démonok családjába tartozik, a yōkai-k közé.

Kép forrása 

Bakeneko

Akkor kell gyanút fogni a gazdának, ha közönségesnek tartott cicusa lassan eléri a 13. életévét és mégsem akar öregedni, vagy amikor egyre kövérebb lesz és a súlya eléri, meghaladja a 4 kg-ot, és ha mindezek mellett rajtakapják, hogy két lábon állva lámpaolajat iszik, akkor semmi kétség. Másik lehetőség, amikor biztosan átalakul a macska, ha éppen meggyilkolt gazdája véréből iszik. Ezután a megtermett kutyaméretűre növő cicaszörny étrendje megváltozik. Előnyben részesíti az emberhúst. Az elbeszélések szerint a bakeneko sötét hatalommal rendelkezik és elsősorban a halottidézés területén aktív. Képesek a halottakat „életre kelteni” és a szolgálatukba állítani, némelyek hitodamákat (tűzgömbök, amelyek látható emberi lelkek) idéznek meg, és ha átugranak egy ember felett éppen a halála pillanatában, akkor képesek annak az alakját felvenni.

Egy ismert történetben egy Tasaku Genbei nevű férfi anyja egyik napról a másikra furcsán megváltozott. Addigi szokásával ellentétben minden nap bezárkózott a szobájába, barátaival minden kapcsolatot megszakított és a családját is kerülte, étkezni pedig csak egyedül étkezett egy zárt helyiségben. Körülbelül ebben az időben tűnt el az asszony szeretett macskája. Egy este, mikor megint egyedül evett a szobájában, a fia az ajtóhoz lopódzott és belesett egy keskeny résen. Rémülettel látta, hogy egy megtermett macskaszerű lény gubbaszt a padlón anyja ruhájában és állati maradványokat rágcsál. A fiatalember előrántotta a kardját, majd feltépte az ajtót és lefejezte a szörnyet, az pedig lassan visszaváltozott az eltűnt macskává, a padló alatt pedig megtalálták az idős asszony maradványait.

Egy másik elbeszélés egy hűséges macskáról szól, amely egy oszakai kereskedő féltve őrzött szépséges leányának volt a kedvence. Olyannyira, hogy folyton vele volt, még éjszaka is ott aludhatott a szobájában. Eleinte nem zavarta a kereskedőt, ám idővel furcsa gondolatok kaptak szárnyra a fejében. Mi van, ha ez nem is egy közönséges macska, hanem egy gonosz szellem macska alakjában és azért férkőzött be a családba, hogy elrabolhassa a szépséges leányt. Elhatározta, hogy megöli az állatot, ám éjszaka az álmában megjelent a macska és szomorúan közölte vele, hogy igaztalanul vélekedik róla.  Nagy igazságtalanságot követne el, ha megölné és talán még nagyobb szerencsétlenséget zúdítana a lányára. Elmondta, hogy a kamrában egy szokatlanul nagy patkány rejtőzik. Nem közönséges rágcsáló, hanem egy gonosz démon. Miatta őrizte minden pillanatban a lányt, ám ahhoz nem elég erős, hogy egymaga legyőzze a patkányt, ezért azt tanácsolta a kereskedőnek, hogy menjen el egy barátjához és kérje kölcsön annak Butchi nevű macskáját, majd hagyja őket éjszakára a kamrában. A férfi úgy is tett. Másnap reggel, mikor kinyitotta az ajtót, a három állat ott feküdt egymásba akaszkodva, karmokkal, fogakkal és alig pihegtek a kimerültségtől. A kereskedő döbbenten látta, hogy a patkány nagyobb a macskáknál. Felkapott egy hosszú kést és elvágta a kapálódzó szörnyeteg torkát. A két hős macska súlyos sérüléseket szerzett a kétségbeesett harcban, és minden odaadó ápolás ellenére kimúltak. Tiszteletre méltó temetést kaptak bátorságukért és hűségükért hálából.

A közismert és szerencsét hozó figura, a maneki-neko eredetije szintén bakeneko volt, de a ritka, jóindulatú fajtából való… ha pedig valóban csak mosakodott volna, mint az egyik meseváltozatban olvasható, akkor később lett belőle yōkai.

Kép forrása

Nekomata

A nekomatát a bakeneko rokonaként tartják számon. Mind a buddhizmusban, mind a shintoban fellelhető. Ugyanúgy természetfeletti ereje van, képes alakot változtatni és szereti az emberhúst. A két yōkai közti különbség sokáig összemosódott, ezért a fennmaradt írásművekben néha nehéz volt eldönteni, hogy melyikükről is van szó, de idővel segített a nekomatákra jellemző kettévált farok. A feltételezések itt is megoszlanak abban, hogy a nekomata egy különösen erős bakenekóból alakul-e ki, vagy szintén egy nagyranövő házimacskából, de a helyzeten nem változtat. A nekomaták kivétel nélkül kegyetlenek és rosszindulatúak.

Japán és Kína bizonyos hegyeiben élnek, ugyanakkor a japán néphit különbséget tesz a vad, hegyi nekomata és a házimacskából kialakult, emberek között élő változata között. Ez utóbbinál megfigyelhető, hogy az idő múlásával az állat mérete extrém módon növekszik, meghaladva a közönséges házimacska nagyságát.

A nekomaták szintén sötét mágiával gyakorolnak hatalmat. Ők is képesek halottakat kontrollálni és hitodamákat idézni, emellett több emberi nyelven beszélhetnek, gyakran járnak két lábon, ha senki sem figyeli őket, valamint előszeretettel veszik fel idősebb asszonyok alakját. Sokszor táplálkoznak gazdáik vérével, miközben megigézik őket.

Kínai eredetű, hogy a nekomaták farka kígyóvá válhat, japán változatában a farkukat fáklyaként használják arra, hogy felgyújtsanak házakat. Ennek következtében a 11-dik században divatba jött, hogy levágták a macskák farkát. A csonkítást 1602-ben császári rendelet tiltotta meg.

Érdekes jelenség, hogy az idő múltával a nekomata mérete növekszik a leírásokban.

1685-ben egy nekomatáról ad hírt a Shinchomonshū (17-dik sz-i japán szövegek gyűjteménye), amit Kii  provincia (mai Kishū) hegyeiben sikerült csapdába csalni, hogy a szörny akkora volt, mint egy vaddisznó.

A Wakun no shiori (kézirat, 18-dik sz.) 1775-ben a hegyekből hallatszó nekomata ordításáról tudósít, s amely ordításból arra következtettek, hogy a démon akkora lehet, mint egy oroszlán.

A Gūisō (寓意草)  1809-ben egy 2,8 m magas nekomatáról ír, ami egy megölt  kutyát vitt a szájában.

A legkorábbi ismert irodalmi mű, amiben a „nekomata” elnevezés megjelenik,  az 1334-1339-ből származó zuihitsu műfajú (japán esszé) Tsurezuregusa című gyűjtemény Yoshida Kenkō buddhista szerzetes tollából.

Az egyik történet egy jámbor és buzgó papról, Amedabutsu-ról szól, aki a Gyōgan templom közelében élt és az imádság mellett író is volt.  A szomszédjai egyszer azt mesélték, hogy a közeli hegyekben él egy nekomata nevű szörny, ami embereket eszik, aztán hozzátették: "Bár mi nem hegyek között élünk, mégis gyakran hallani nekomatává változó macskákról, amik embereket ragadnak el". Amedabutsu megjegyezte, hogy ezután óvatosnak kell lennie, ha egyedül van úton. Egy este éppen egy felolvasásról jött hazafelé, mikor a háza közelében a pataknál egy furcsa, leírhatatlan külsejű lényt pillantott meg a sötétben. Annyira megijedt, hogy megbotlott és beleesett a patakba. Segítség kiáltására megjelentek a falusiak fáklyákkal és kihúzták. Csak ekkor jött rá, hogy a kutyája jött eléje és csak üdvözölni akarta. Bár értékes ecsetjei és írása a vízbe veszett, mégis örömmel sietett haza és az sem zavarta, hogy a falusiak kinevették.

1685-ből fennmaradt egy ún. kawaraban, azaz egy hirdetmény, ami egy Ōneko-ról, avagy óriásmacskáról ad hírt, ami Azabu-ban (Tokyo része) garázdálkodott. Kutyákat, embereket és néha rókákat sebesített, vagy ölt meg, míg végül sikerült nehezen elfogni. 3 láb magas macska volt, kb 91 cm, kettéágazó farokkal.

A Yamato Kaiiki-ben (大和怪異記 „Japán titokzatos  történetei”), 1709  körül egy ismeretlen szerző arról ír, hogy egy szamuráj házában újra és újra megmagyarázhatatlan hitodama-jelenések tűntek fel. A kísérteties tűzgolyók közvetlenül a padló felett lebegtek mind a házban és a ház körül. Hiába próbálták őket elkapni, nem sikerült. Egyik este a lakónegyedben egy egész rajnyi hitodamát figyeltek meg, amik egy fa csúcsán lebegtek, eközben a szamuráj szolgálóit poltergeist (dobálózó szellem) rémisztgette maguktól pörgő párnákkal. Az egyiküknél ide-oda repkedtek, mielőtt a nő nyomtalanul eltűnt volna. A szamuráj papokat, ördögűzőket hívott, hogy találják meg a jelenségek forrását, de hiába, akárcsak az imái és megkötő varázslatai, hatástalanok maradtak. Aztán egy este a szamuráj egy két lábon járó, vén macskát látott meg, amely a tetőn sétált, fején egy kendővel, amin az eltűnt szolgáló neve látszott. Miután a ház ura nyíllal lelőtte a lényt, akkor fedezték fel, hogy a farka kettéágazik. A démonmacska pusztulásával a nyugtalanító jelenségek megszűntek.

Érdekességként megemlíteném még a Kasha (火車) nevű yōkait, amit még Ōneko –nak is neveznek. A barátságos maneki-neko ellentéte. Mivel hasonlít a bakeneko-ra és a nekomatára, ezért gyakran keverik velük is. Szerencsétlenül járt emberek holttestét lopják el, mielőtt elhamvasztanák őket. Tüzes óriásmacskának is nevezik, mert állítólag tüzes szekéren viszi az elátkozott lelkeket a Pokolba.

Nem démon és nem yōkai a Nekogami (猫神), hanem shinto eredetű szellemi lény, amit később az Edo-korban kamivá emeltek, hálából azért, hogy megvédték az élelmiszerraktárakat, valamint a selyemhernyó-állományt az egerektől és patkányoktól. Napjainkban ezeket a macskaistenségeket nagy tisztelet övezi és ők védelmezik a házimacskákat, az ő jóindulatukat kell megnyerni, hogy egy macska sokáig éljen, vagy meggyógyuljon. Miyagi prefektúrában tíz shinto-szentély van, amelyek valamelyik macskaistenségnek vannak szentelve.

A bakeneko kedvelt alakja a mai horrorfilmeknek, melyek főszereplője többnyire a modern ízlésnek tetsző bosszúvágyó, fiatal és csábítóan szép nő képében megjelenő macskanő, aki valódi alakját akkor veszi fel, mikor férfiáldozata megjelenik a színen. (Kuroneko, Az Otama-tó szellem macskája)

A tanukihoz hasonlóan a nekomata és a bakeneko is kedvelt alakjai a kabuki és a bunraku színháznak. Ott hagyományosan női alakban szerepelnek és a spirituális kapcsolatot képviselik a nőiesség, alakváltás és halál között.

Miként lettek a hízelgő bundásokból kegyetlen szörnyek, arra sokféle elmélet van. A macskák személyisége mindig is elbűvölte, vagy irritálta az embereket. Az egyetlen „házi”állat, ami nem függ az embertől és az egyetlen, amely megtartotta a szabadságát, vad személyiségét.

Kép forrása

Csupán érdekességként, felsorolásszerűen megemlítenék néhány érdekes hasonlóságot más kultúrákból:

Egyiptom – Bastet, a Macskaistennő és Sachmet

Skandinávia – Freya istennő, akit sokszor macskaként, vagy macskával ábrázolnak, a kocsiját pedig két macska húzza

Malajzia – egy bajang nevű vámpírmacska, ami halvaszületettekből fejlődik ki…

Bengál dravidák – egy chordeva nevű mágikus lény, ami fekete macska alakjában jelenik meg, s a gyengék és betegek életenergiáját szívja ki

Görögország – Ailuranthrop, vagy macskaember, ami alakváltó és varázserejű. (19.sz)

Románia – régi elbeszélések szerint a macska egy Kata nevű nőből lett

Magyarország – még sosem hallottam ezt a történetet, de állítólag régi mondák szerint Évát az Úr egy macska farkából teremtette. Mikor kivette Ádám bordáját, a macska ellopta a csontot és szökni próbált vele, de az Úr utánakapott és a farka leszakadt. Így történt az eset…
Van még egy magyar vonatkozású hiedelem, miszerint a 7 – 12 év közötti macskák boszorkánnyá változhatnak, hacsak nem karcolnak a hátukba egy keresztet.

Csizmás kandúr meséje a kétlábon járó, beszélő macskáról, aki bizony tipikusan bakeneko.

A fekete macska szerencsétlenséggel való állítólagos kapcsolata, ami talán összefügg avval, hogy a boszorkányokat csak fekete macskával írják le.
Itt említem a Constantine c. filmből azt a a részletet, ahol a főszerepló démonvadász (Keanu Reeves) egy fekete macska segítségével jut át a Pokolba.

Minden földrésznek vannak macska legendái és legendás macskái, legyenek házimacska formájúak, vagy oroszlánok, leopárdok, jaguár. Oldalakon keresztül lehetne róluk írni… Ami viszont figyelemreméltó, hogy távoli kontinenseken élnek egymáshoz hasonló legendák, ám ez már egy új történet…

Források:

http://www.welt-der-katzen.de/hexen/mythen/mythen.html

https://de.wikipedia.org/wiki/Nekomata

https://de.wikipedia.org/wiki/Bakeneko

http://yokai.com/bakeneko/

Képek:

Utagawa Kuniyoshi – "Ume no Haru Gojūsantsugi"  Kabuki triptichon. 1835-ben mutatták be a darabot.

Bakeneko (化け猫, monster cat) from the Buson Yōkai Emaki

Ōneko (a giant cat, nekomata in Japanese) from a historic Kawaraban, ca. 1685