Pillantás önmagunkba
Az önismeret
elengedhetetlen mind az élethez, mind a viszonyulásainkhoz.
Van még egy dolog,
amihez szintén feltétlenül szükséges önmagunk ismerete: ez pedig a versírás.
Cs. Nagy László
Megíratlanul
Már
kívülről tudom magam,
mint
egy régi könyvet.
Betéve
tudok minden lapot.
Van, amin szótlan elmerengek,
kutatva
mindent, ami vagyok.
Bújom
gyerekkorom óta,
gyűrött
lapjaimat.
Firkálok
olykor széljegyzetet.
Mögöttem
árnyékom bólogat,
de
van, amit magába temet.
Fölém
hajol s mondja: látod?
Mennyi
felesleges,
a
lapok kitéphetetlenek.
Kezem
új fejezetet keres,
miben
felismerhet engemet.
Van, ahol maguktól nyílnak
az
ismerős lapok.
Ronggyá
olvasott élet-darab.
Ott
csak a dőlt sorok közt vagyok,
betűje
magamból elragad.
Beleírtad
magad a könyvbe,
pár
perzselő lapot.
Minden
sorát fejből is tudom.
Nem
írtam több élet-mondatot,
porosodok
üres polcomon.
Imre
Flóra
Ki nem mondani
a szavakat ki nem
mondani könnyebb
könnyebb nem írni le a
sorokat
félig olvasva becsukni
a könyvet
kihúzni azt ami még
megmaradt
nem járni végig ezt a
hosszú völgyet
és félrehúzódni a
gondolat
elől mielőtt netán
testet ölthet
húnyt lélekkel várni az
ég alatt
mert ismertünk minden
történetet
bárcsak lehetne ezt itt
nem ismerni
hogy milyen úton és
merre vezet
nem tartani már számon
azt hogy mennyi
indulat nélkül nézni
hogy pereg
perc nap és év minden
és semmi semmi
Nagy
Ilona
Boldoggá hazudva…
Most sem kérdezett, de
mondtam-mondtam:
Nézd, szép a tó! –
pedig csak tócsa volt –
a szürkeségbe
szivárványt hazudtam,
hogy arcára lopjak egy
csöpp mosolyt.
Átsétáltunk a
rózsakerten
- elszáradt bimbók,
sziromszemét -
lelkét puha gyolcsba
tekertem,
hogy ne tépje bánata
szerteszét.
Így járok régóta a
másik felemmel,
pro és kontra - nippek
és kórlapok -
a múltat színezem át a
jelennel,
s a szomorúbbnak
gyakorta hazudok…
Megvagyunk. Unottabb, s
vidámabbik énem;
és ha a fáradtabb nemet
kapott,
- mielőtt újból
csüggedni érzem -
megint egy hatalmas
igent rajzolok,
és a két fél – nem
lehet két irány –
így lesz egésszé,
összefonódva
- mint a tűzfalon
tekergő vén lián -
egyetlen önmagam;
boldoggá hazudva…
Sylvester Anita
Elértem
Elértem
azt a nyugalmat,
hogy
tudom,
bárhová
is visz az élet,
önmagam
maradok.
A
éj csendje körülölel,
alszik
minden,
körülöttem
béke,
akár
egy lágy takaró.
Amire
emlékszem még,
az
az igaz,
a
bánat messzire szaladt,
ami
maradt, az enyém.
A
múlt távol már,
a
jövő nem jött még el,
nincs
más, csak a jelen,
amiben
most létezem.
Anyám,
ki világítasz,
mint
egy messzi csillag,
te
érezted ezt,
mikor
egy szikra lehullt.
A
földé lett az ég,
ahogy
az égé a föld,
angyalokká
váltak az emberek,
és
emberré lettek az angyalok.
Hajnal Éva
Kétféle
párákon
éheznek a fák
kutyafuttában
szél ölel
homályt
szór még belém harap
vacogásomon
elszelel
kimerült
hegedű vagyok
ősz
nyakában lifegő sál
tópart
mi csendben elhagyott
nyikorgó
ajtón huzat jár
szűk
meredélyen integet
szél-fonta
szőttes takaróm
bodorítom
a holnapot
köddel
karcolok vízión
kitálalt
kemény eledel
csendjein
rések a napok
tátong
itt mind a gondolat
reszketeg
őszi sóhajok
jelzőktől
ékesek a fák
szenvedélyeken
szél ölel
árnyat
szór még a pillanat
nevetésemen
elszelel
kivirult
hegedű vagyok
ősz
nyakában bársonyos sál
tópart
mi zengve andalog
nyitott
ajtómon öröm jár
szép
meredélyen integet
szél-fonta
szőttes takaróm
bodorítom
a perceket
szívágyban
érlelt szavakon
kitálalt
könnyű eledel
csendjein
rések a napok
muzsikál
mind a gondolat
parázsszín
őszi alkonyok
Vasas Marianna
Leheletnyi
világ
Nem
tudom már, miért, merre jártam,
ködbe
kongnak a jelenések,
körvonalak-sújtotta
világban
nekem
más arcú ez az élet.
Vállalom
e bűvös tébolyt -
talán
az esszenciát keresve
vesztem
volna el az égbolt
alatt
elterülő fergetegbe?
Jelentések
acélfonalán én
árnyalat
csepprezdülését láttam,
és
finom sziporkáiból a tény
feloldódott
bolond hullámzásban.
Hangulatok
mosódó képei
rétegződtek
a harmonika-égen,
és
álmokba gyűrt felhők léptek ki
függönyfátyluk
mögül - mily' észrevétlen...
Csak
gyülemlettek ősérzelmek
e
bús nosztalgia-forgatagban,
hajnalárnyak
és éji fények
egybecsordogáltak
láthatatlan.
Ébredező
gyökerek kulcsolódtak
leheletnyi
fénysuhanásban össze -
nem
tudom, rám mosolyog-e a holnap,
de
simogat a végtelenség könnye.
B. Tomos Hajnal
Felmérés
Most
vagyok álma annak,
ki
hajókürtök, nyelvtépők,
ifjonti
érlökések ellen
gödröt
vájt lábának
az
anyaföldben.
Most
vagyok múltja annak,
ki
testét is leveti majd,
hogy
szárnya nőhessen
a
költött szónak.
Nagyszerű válogatás, köszönet az élményért.
VálaszTörlésEzek nagyon szép versek.Végig olvasva,(minden alkotó írását az oldalon) hirtelen "bevillant",hogy nem csak szépek,de hiánypótló írások is.Ma divat lett elmenni egy követhetetlen posztmodern utánzatba,ami zsákutca. A kezdő költőnek biztosan,hiszen talán nem is érti,hogy miért írta a költő,amit írt. Az már az írás egy másik dimenziója,és nagyon vékony jégen lépked a szerző.Kevesen engedhetik meg maguknak,ezt a kalandot.Talán az a találó jelző erre,hogy az már az "írás utáni" írás. Ezek a versek viszont,amit itt olvasunk, a hétköznapi csodákról szólnak, színvonalas érthető -elnézést a kifejezésért- "fogyasztható formába,és tartalommal. Az sem mellékes,hogy a hagyományos lírát olvassák,és kedvelik többen.Ezért mondtam,hogy "hiánypótló". Köszönet az alkotóknak.(tarjáni)
VálaszTörlésÉrzelemdús hangok, mívesen pengetve...
VálaszTörlésGratulálok a szerzőknek!