A sakurai kísértet
A falu legtiszteletreméltóbb, ugyanakkor
legszerényebb lakója egy Sogoro nevű férfi volt. Az üggyel kapcsolatos rossz előérzete miatt sokáig nem vett részt a
tanácskozásokban, ám végül, mikor nehezen sikerült rábeszélni, elbúcsúzott a
feleségétől és a gyerekeitől.
A kérelmező levélben óvatosan és
visszafogottan írták le a helyzetüket, azt remélvén, hogy uruk megbánja a sok
kegyetlenséget, amit tett velük, ám a Tanácsnak tagja volt Masanobu is, aki
minden állítást hevesen visszautasított. Úgy történt, ahogy Sogoro már előre
gyanította. A hivatalos beadványt visszautasították és megfenyegették őket.
Ezek után a falusiak már csak abban reménykedhettek, hogy egy csoda segít. Elhatározták,
hogy egyenesen Edo-ba mennek a palotáig. Sogoro és még öt falusi elöljáró
várakozott a palota előtt, ahol nagy felvonulás volt éppen. Pontosan úgy
történt, ahogy tervezték. Egy arra haladó gyaloghintóba sikerült bedobniuk a
levelüket, amiben egy Yamato nevű herceg ült, és aki magas rangú képviselő volt
a Tanácsban. Örvendeztek a falusi elöljárók, ám Sogoro rossz előérzete nem múlt
el. Eltelt egy várakozással teli nap, és Sogoro így szólt a társaihoz:
Nem lenne jobb, ha csak páran maradnánk
itt, a többiek meg hazatérnének? Ha
netán szerencsétlenség zúdulna ránk, mert Masanobu bosszúja utolérne, akkor
csak kevesen szenvednénk azt el, és a többiek később elkérhetik holttesteinket,
hogy tisztességgel eltemessék azokat.
Hallgattak rá, és a többség hazatért, ám
Sogoro és néhány társa ottmaradt, és a válaszra várakozott.
6 nappal később kapták a hírt, hogy a
Nagytanács hajlandó az ügyükkel foglalkozni, de igazán nem számíthatnak pozitív
válaszra a kérelmükkel kapcsolatban, sokkal inkább büntetésre, mivel
törvénytelen módon jártak el. Az egyetlen lehetőségük ezt elkerülni és
megbocsátást nyerni, ha visszavonják a levelüket és akkor Yamato herceg
közbenjárhat értük. A másik nehézség abban rejlett, hogy mire a tanács
érdemileg foglalkozhatna az ügyükkel, az előkészületek akár több évig is
elhúzódhatnának, és ezalatt az idő alatt uruknak, Masanobunak minden lehetősége
adott a megtorlásra.
Kilátástalan helyzetükben kétségbeesett
lépésre szánták magukat. Sogoro tanácsára úgy határoztak, hogy egyenesen a
shogunhoz fordulnak, és mikor egy közeli ünnepség alkalmával Iemitsu családja
sírhelyét látogatta meg Ueno-ban, sikerült az ő hintójába is bedobnuki a
levelet, ám testőrei elfogták és tömlőcbe vetették őket. A shogun kimondta a
halálos ítéletet és ezek után nem más, mint Masanobu kezére adta őket.
A feldühödött Masanobut annyira
elvakította gyűlölete, hogy bosszújában nem csak a halálra kész Sogorot, hanem
annak ártatlan családját is a legkegyetlenebb halálnemre ítélte. Akkoriban
Japánban ez a keresztrefeszítés volt, ami eképp történt. Gerendákra feszítették az áldozatot, majd lándzsadöfésekkel
végezték ki szép lassan. Hiába könyörögtek az ártatlan gyermekekért és az asszonyért Masanobu tanácsának
tagjai és a parasztok, nem hallgatott senkire, sőt még avval tetézte embertelen
szándékát, hogy azokat, akik szót emeltek a többiek nevében, megfosztotta
vagyonuktól és száműzte őket, ami egyenlő volt a halállal. Egyetlen kivétel
maradt. Az egyik ember beállt szerzetesnek, így életben maradt és neki
köszönhető, hogy az utókor megismerhette ezt a történetet.
Sogoro és családja három hónapig
sínylődött a tömlőcben, aztán eljött haláluk napja. Masanobu kegyetlensége nem ismert határokat.
Először a gyermekeket végeztette ki szüleik szeme láttára, majd az asszonyt,
aki hősiesen viselkedett, és aki bosszút kiáltott gyilkosuk fejére, mielőtt
kiszenvedett. Ekkor Sogoronak, akinek végig kellett néznie szerettei halálát,
elfehéredett a szeme és vadul forogni kezdett, és ő is bosszút fogadott, és
minden jelenlévő érezte, hogy ez nem üres fenyegetés. A halottak szelleme nem
fog addig nyugodni, amíg ezt az egekbe kiáltó igazságtalanságot meg nem bosszulja.
Csupán néhány nap telt el, amikor vad
szellemek bukkantak fel Sakura kastélyában, és hamarosan megjelent közöttük
Sogoro szellemalakja, aki közölte, hogy szerencsétlenség fog szerencsétlenséget
érni. Nemsokára kínok között halt meg Masanobu felesége. Azt orvosok nem
találtak rá magyarázatot, aztán maga Masanobu is megbetegedett. Rohamok
gyötörték, melyektől őrültként viselkedett, ám ez még csak a kezdet volt. A
szellem további csapásokat ígért, amelyek nem maradtak el. Nem sokkal később
Masanobu az edoi kastélyban tartózkodott éppen, ahol éles szóváltásba
keveredett egy herceggel, és nem bírva őrültségével, kardot rántott. A
párbajban a herceg meghalt. Masanobu
félelmében, hogy a shogun seppukura ítéli, megszökött, és egyenesen a
palotájába vágtatott. Szökésével csak tetézte fejére a bajt, mert így már
lázadónak számított.
A shogun éktelen haragra gerjedt és egy
csapatot küldött utána avval a paranccsal, hogy foglalják el Sakura várát és
vessék Masanobut fogságra. Ekkorra Masanobu már iszonyú kínokat állt ki. Teste
legyengült, mozgása szaggatottá vált, véreres szemei sebesen forogtak,
mint annak idején a szerencsétlen halálra ítélt Sogoro szemei. Mindezt tetézte,
hogy a szellem földöntúli tűzzel égette Masanobu végtagjait és bensejét, és ha
néha alábbhagyott a kínzással, akkor Sogoro feleségének és ártatlanul
meggyilkolt gyermekeinek a szelleme jelent meg és a kínok megduplázódtak.
Állapotát látva a shogun megkegyelmezett neki.
És végre! Masanobu először érzett
megbánást. Elment a legközelebbi szentélybe, ahol arra kérte a papot, hogy imáival
járjon közbe érte az isteneknél. Ezután pénzt és rizst osztott szét az éhezők és
nélkülözők között, majd ünnepélyesen megesküdött, hogy soha többé nem fogja
sanyargatni, bántani a parasztjait.
Ezután a papok megidézték Sogoro
szellemét és elmondták neki, hogy Masanobu őszintén megbánta, amit tett, és
hogy életét az igazságnak és a békének szenteli. Sogoro árnya így békét lelt és
soha többé nem jelent meg, Masanobu őrültsége pedig nyomtalanul elmúlt.
A megtért herceg a kegyelem után elnyerte
a shogun kegyét, és még sokáig élt békességben, szeme előtt tartva alattvalói
érdekeit.
Brauns, David: Japanische Märchen und Sagen.
Leipzig: Verlag von Wilhelm Friedrich, 1885, S. 416-421.
Das Gespenst vom Sakura - németből fordította Tabi Kazu
Das Gespenst vom Sakura - németből fordította Tabi Kazu
Permalink:
Lizenz:
Yurei by Tsukioka Yoshitoshi, 1882 Meiji-period Wikimedia.org
Lizenz: Free
Lizenz: Free
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése