Utolsó ecsetvonás - Jisei

megosztotta: Porcelánszív


„Haikut nem lehet írni (akarni). Amikor az ember az életét éli: nem ír. Talán azért írták az igazi haikukat haldoklók. Dzsiszei - az élettől búcsúzó vers. Egyszerre fohász és ajándék. Az örökkévalóságba tartó zarándok első sóhaja a halálhoz közelítő úton. Az utolsó lehelet, a régi japán számára egy lelki gyakorlat kezdete, amelyben arra törekszik, hogy bensőjében a legnagyobb csendben és békességben fogadja az elkerülhetetlent.”
Végh József: A Halál Pitvarában

„A mi országunkban a zen szerzetesek haláluk órájában búcsúverset írnak. A többségük még akkor megfogalmazza, amikor még egészségesek, aztán, mikor haldokolnak, olyan, mintha spontán jutott volna eszükbe. Némely ezek közül a versek közül badarság, de vannak, amelyek komoly megbecsülésre tesznek szert.”
Ismeretlen szerző: Nomori no Kagami, 15. század


Baiko
Meghalt 1903 februárjában, 60 évesen.

Szilvavirágok
hullanak, felnéznek – az ég,
tiszta, csípős hold.

Bairyu
Meghalt 1863-ban, a hatodik hónap tizenegyedik napján, 59 évesen.

Óh, hortenzia,
folyton változol, vissza
első színedhez.

Banzan
Meghalt 1730-ban, a nyolcadik hónap tizentötödik napján, 69 évesen.

Búcsúzás – megyek
én is, mint minden dolog.
Harmat a füvön.

Basho
Meghalt 1694-ben, tizedik hónap tizenkettedik napján, 51 évesen.

Úton, betegen:
álmom kóborolni kezd
tűnt mezők felett.

Benseki
Meghalt 1728-ban, a második hónap tizenötödik napján, 80 évesen.

Az út gyermeke,
végül elmegyek. Egy fűz
a túlsó parton.

Chori
Meghalt 1778-ban, a tizedik hónap tizenkilencedik napján, 39 évesen.

Levelek sosem
hullnak hiába – minden
csupa harangszó.

Chosui
Meghalt 1769-ben, a negyedik hónap negyedik napján, 69 évesen.

Várok, fehér és
sötét felhővonulás –
egy kakukk kiált.

Dohaku
Meghalt 1675-ben.

Terhétől szabad,
a menny felé tartó a
holdnak hajója.

Ensei
Meghalt 1725-ben, az ötödik hónap tizenhatodik napján, 69 évesen.

Búcsúajándék
testemnek: ha akarja,
végsőt lélegzem.

Ensetsu
Meghalt 1743-ban, a kilencedik hónap tizenkilencedik napján, 73 évesen.

Őszi szélroham.
Nincsen további dolgom
ezen a földön
.

Fukaku
Meghalt 1753-ban, a hatodik hónap huszonegyedik napján, 92 évesen.

Kabócapáncél
üresen: megyünk, ahogy
jöttünk, csupaszon.

Gitoku
Meghalt 1754-ben, a tizenegyedik hónap huszonnegyedik napján, 53 évesen.

Tiszta ég – az út,
melyen jöttem, és amin
most visszatérek.

Godo
Meghalt 1801-ben.

Sárga krizantém,
fehér krizantém, amíg
el nem jő a fagy.

Hakuen
Meghalt 1806-ban, a tizedik hónap huszonkilencedik napján, 66 évesen.

Tűnődöm, merre
hajtják téli szelek az
esőfelhőket.

Hokusai
Meghalt 1849-ben, negyedik hónap tizenkettedik napján, 90 évesen.

Akár egy szellem,
bebarangolom most a
nyári mezőket.

Jikko
Meghalt 1791-ben, a hetedik hónap huszonegyedik napján 69 évesen.

Család és doktor
suttog – téli zápor a
köntösujjon át.

Ha a japánok titkot mondtak egymásnak, felemelték köntösük ujját arcukat eltakarandó. A suttogó hang a köntösujjon (sode) át a viharos téli zápororra (shigure) hasonlít.

Kaen
Meghalt 1772-ben, a kilencedik hónap tizenharmadik napján, 75 évesen.

Krizantém nézte
ott a lenyugvó napot,
aztán lehullott.

Kigen
Meghalt 1736-ban, a nyolcadik hónap huszonharmadik napján, 71 évesen.

Hetven és egy év!
Vajon hogyan maradt meg
a harmat cseppje?

Kimpo
Meghalt 1894-ben, szeptember havának harmadik napján.

Ez a mai nap
az utolsó nap látni
a Fuji hegyét.

Minteisengan
Meghalt 1844-ben, a negyedik hónap ötödik napján, 67 évesen.

Hullj, szilvaszirom,
hullj – hagyd magad mögött az
illat emlékét.

Okano Kin’emon Kanehide
Meghalt 1703-ban, a második hónap negyedik napján, 24 évesen.

Az utolsó éj
havas mezői felett –
szilva illata.

Okano Kin’emon Kanehide egy volt abból a negyvenhét szamurájból, akik a japán történelem egyik legizgalmasabb eseményében vettek részt. 1701-ben Asano Nagamorit, egy feudális urat, arra utasították, adjon fogadást a császári hírnök tiszteletére. Egy magasrangú tisztviselő, Kira Yoshinaka, akinek a császár gondjaira bízta a ceremóniát, megsértette Asanot a hivatalos etikettben, megvetően bánt vele. Asano büszkeségében megsértve, előrántotta kardját és Kirára sújtott. Mivel ez az esemény az edoi kastélyban történt, ahol a fegyverhasználat szigorúan tiltott volt, Asanot utasították, még aznap kövessen el szeppukut. Asano így is tett. Földbirtokait a kormányzat lefoglalta, a shogun pedig visszautasította Asano híveinek petícióját, hogy a birtokokat a halott fiatalabb fivére megtarthassa.
Így Asano harcosai roninná, gazdátlan szamurájjá váltak. Közülük negyvenheten megesküdtek, megbosszulják urukat Kira megölésével. Minden feltűnést kerülve szétszóródtak az ország különböző területein és a megfelelő pillanatra vártak. Ez két évvel később el is érkezett, mikor Kira enyhítette az őt oltalmazó biztonsági rendszabályokat. A második hónap egy havas reggelén 1702-ben a szamurájok betörtek Kira kastélyába és megölték őt. Ezután a kormány szolgálatába álltak.
Ahogy a bosszút végrehajtották, a szamurájok erkölcsi kódexével összhangban cselekedtek, ami megtiltja, hogy „ugyanazon ég alatt élj, mint urad ellensége”. Elnyerték a társadalom számos körének szimpátiáját, és a shogun maga is hajlott a bocsánatra. Végül azonban azok, akik a törvény betartását akarták, győzedelmeskedtek, és egy évvel Kira megölése után mind a negyvenhét szamurájt utasították, kövessen el szeppukut.
Ez az eset felzaklatta a japánokat, és a negyvenhét szamuráj halhatatlan hírnevet szerzett magának a történelemben és országuk irodalmában.

Raizan
Meghalt 1716-ban, a tizedik hónap harmadik napján, 63 évesen.

Búcsúzás, uram –
akár a hó: a vízből
jött, a vízbe ment.

Raizan, Basho kortársa, nyolc éves korában kezdte tanulni a haiku írást, tizennyolc évesen taníthatta és bírálhatta a haikukat. Mondják, Raizan soha nem tette le a borospoharat és csak ritkán volt józan. A szóbeszéd szerint jobban szerette a csinos, de buta lányokat az asszonyoknál, ezért sosem nősült meg. Valójában kétszer házasodott. Éppen halála előtt egy humoros búcsúverset is írt tanka formában:

Raizan meghalt,
megfizette hibáját
születésének:
ezért ő nem hibáztat,
és nem okol senkit sem.

Renseki
Meghalt 1789-ben, a hetedik hónap ötödik napján, 88 évesen.

Megtisztítottam
szívemnek tükrét – most a
holdat tükrözi.

Senseki
Meghalt 1742-ben, a hatodik hónap huszonhetedik napján, 30 évesen.

Végre indulok:
száraz egek, hideg hold –
a szívem tiszta.

Senseki apja jártas volt a shinto titkos tanításaiban. Oktatta ugyan fiát, de az nem tudta teljesen megérteni a tanítást. Mikor apja meghalt, Senseki végzetes betegségbe esett. Érezte, nem hagyhatja el a világot addig, amíg meg nem érti teljesen a shintot. Elküldött Teisaért, apja barátjáért, aki szintén járatos volt a titkos tanokban. Teisa el is jött Senseki halálos ágyához, és magyarázni kezdte a tanításokat. Amint Senseki arca felragyogott, elmondta búcsúversét és meghalt.

Shumpan
Meghalt 1703 második havában, 34 évesen.

Bevégzi útját
kitépett tollaival
a téli madár.

Shumpan (Tomimori Suke’emon Masayori) a negyvenhét szamuráj egyike volt.

Shutei
Meghalt 1858-ban, a hatodik hónap huszonegyedik napján, 48 vagy 49 évesen.

Nyárnapi fagy: mit
itthagyok, csupán víz, mi
ecsetem mosta.

Sodo
Meghalt 1716-ban, a nyolcadik hónap tizenötödik napján, 75 évesen.

Őszi telihold:
árnyékom magával visz,
aztán visszatér.

Sofu
Meghalt 1891-ben, május huszonnegyedik napján, 60 évesen.

Lelkek ünnepe:
fogadtam őket tegnap,
ma vendég vagyok.

Tamamatsuri, Lelkek ünnepe, másik neve a Bon fesztiválnak vagy Urabonnak.

Sunao
Meghalt 1926-ban, 39 évesen.

Kiköpött vér, mi
tisztít valóságot és
álmot egyaránt.

Toko
Meghalt 1795-ben, a második hónap tizenegyedik napján, 86 évesen.

A búcsúversek
pusztán káprázatok – a
halál az halál.





Képek:
Kunikazu Utagawa: Seppuku
Tsukioka Yoshitoshi tusképe. Akashi Gidayu generális megírja szeppukuja előtt a búcsúversét, miután  1582-ben csatát veszített.
Forrás: Terebess.hu
Somogyvári Zsolt (1967-) japán haiku fordításai
JISEI*   Zen-szerzetesek és haiku költők versei a halál mezsgyéjéről
Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1994
A műfordítások hitelességét ellenőrizte: Dr Janó István

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése