Sütő Fanni: Sose hagyj piros zoknit

Egy felhő terült a külváros fölé. Hirtelen mintha az összes színt kilúgozták volna a házakból és a lustán sistergő utakból. Szürkeség kúszott elő az árnyékból, és csend szitált a kopár udvarokra, még a legyek is elhallgattak, szégyenlősen maguk alá húzva szárnyaik. Valami készült. Dani a szívére szorította a kezét, remélve, hogy lecsitíthatja a nyugtalan verdesést és a hangos dobogást, ami bármikor elárulhatja a rejtekhelyét. Lüktetett a dobhártyája, és a vére úgy zubogott az ereiben, mint esővíz az ereszen. Pali, aki az udvar másik végén állt, az ajkára szorította az ujját, jelezve az öccsének, hogy maradjon csendben. Lassan lopakodott a szárítókötél felé, amin egyetlen piros zokni fityegett. Pali megpróbálta figyelmeztetni az anyukájukat, hogy vigyázzon a zoknival, de a felnőttek nem értenek a szép szóból. Anya csak egy szórakozott mosollyal megsimogatta a fiú fejét, aztán egy csipeszt döfött a rikító piros ruhadarabba. Dani felszisszent. Elvette a kezét a füléről, és kiverte a víz, amikor rájött, nem a szíve dobogását hallja, nem annak riadt dübörgése rázza úgy a tájat, hogy még a macskás néni ablaka is remeg. Nem. Valami közeledett. Varjú repült el a fejük felett, és kárörvendően rájuk kiáltott. Ostoba madár, csak el ne árulja a búvóhelyüket. 

Az első szabály, amit Pali megtanított Daninak: A hasonló a hasonlót vonzza. A cinege a cinegével énekel, a sötét varjú a sötét esőfelhőbe száll, és a gazdag fiúk egymással játszanak és nem velük. A színek is ebből a törvényszerűségből nyerik az erejüket: a kékről a hűvös tenger jut eszünkbe, a zöldről pedig a frissen nyírt fű illata vagy a park lombjai. A piros a veszély színe. A jelzőlámpáé, amin apa egyszer áthajtott, és a balról érkező teherautó elsodorta. A kiütéseké, amik Palit borították, amikor bárányhimlős lett, és hangosan kiabáltak Daninak, hogy ne jöjjön közel. De ő kíváncsi volt, és sajnálta a bátyját, és játszani akart vele. Másnap már őt is tetőtől talpig pöttyök borították, és Palinak morogva meg kellett vele osztani a betegágyát. A pirosat minden körülmények közt kerülni kell. 

forrás: gombolyda.hu

De a szín önmagában még nem lett volna gond. A gond az volt, hogy ez a zokni egyedül volt, és a páros ruhadarabok különösen gonosszá tudnak válni, ha elszakítják őket a társuktól. A magány a lélekbe rágja magát, és megsavanyítja az édességet, rosszindulatba fordítja a jó szándékot. Pali el nem tudta képzelni, mi közelíthetett feléjük, milyen szörnyűség szagolhatta ki a veszély és a magány hívását. A kerítés korhadt falécei remegtek a félelemtől. 

A magányos piros zokni öreg hiba volt. Anyukájuk nem is sejthette ezt, és Dani az ablakon keresztül látta, ahogy békésen kétszersültet rágcsált, és a Barátok Köztöt bambulta. Fogalma sem volt, mekkora bajt okozott, és hogy megint a két fiának kell megmentenie a világot a katasztrófától. Mindig ez van. A felnőttek túlságosan bele vannak temetkezve a saját kis problémáikba, hogy észrevegyék az igazán fontos dolgokat. 

Pali elérte a kötelet, és megpróbálta kirángatni a zoknit a csipesz állkapcsának szorításából. A dübörgés egyre közelebb ért. Dani kilesett a lécek közti résen. Gyorsan el is kapta a tekintetét, mert amit látott megijesztette. Hömpölygő, vörös düh. A dübörgés megtorpant, mintha egy jelre várna. Az a valami ott szuszogott és fújtatott a kerítés mögött, félő volt, hogy egy mérges mozdulattal bedönti a roskatag tákolmányt. 

Pali végre sikerrel járt, csendben osont Dani felé. Az öccse a kerítés tövébe kuporogva remegett, de a bátyja közeledtére felderült az arca. A háta mögött a lécek megremegtek, a szörnyeteg bármelyik pillanatban rájuk ronthat, hogy elvigye a zsákmányát. 

„Most” tátogta Pali, és a jelre Dani lerántotta a cipőjét. Lábán felemás zokni virított, a jobbon egy narancssárga, a balon egy piros – a kimosott párja. Kicsivel korábban Dani véletlenül belelépett egy kiömlött olajtócsába a konyhában, és anyukájuk azonnal leparancsolta a lábáról a bepiszkolódott zoknit, hogy még frissében kimoshassa. Dani lerángatta lábáról a zokni párját, és a testvérének dobta. Pali gyorsan labdába gyúrta őket, és háromszor rájuk fújt. 

A dübörgés abbamaradt. A felhő elvonult, és a külvárosba visszatértek a színek. A fiúk megkönnyebbülten felnevettek, és egymás tenyerébe csaptak. A zokni gombócot szorongatva leültek a felfordult talicska tetejére, hogy kipihenjék magukat. Hirtelen jeges szellő tépett a hajukba, és Pali tekintete az öccse lábán árválkodó narancssárga zoknira siklott.