A Hiány ölelése

megosztotta: Porcelánszív



Mindannyiunknak szüksége van olykor az egyedüllétre: órákra, mikor letisztulnak érzelmeink. A szívet tépő csalódások hatására viszont ezek az órák könnyen megnyúlhatnak, és fájdalmas csendet hordozva örök hiányérzetet égetnek lelkünkbe. Kortárs szerzőink lírai formában tárják elénk ezt az állapotot.









Vincze Andrea Viktória
Virrasztó


Éjjel meleg takaró a testem
– nappal szélfútta, sápatag
esőkabát,
zilált hajamba savas záporeső,
 elhervad a reggel kidobott
szarkaláb.
Sárral festett ház az üres téren,
fehér-zaj az égen,
– agyonsétált,
végtelenbe tartó hegyek,
nappal ébren alszom,
éjjel
ezer szemével virraszt bennem
a Hold,
s a köztes létbe ragadt,
néma félhomályban
körbebúsulják
a hazug villanykörtét a legyek.








Keszthelyi György
Időszámítások


Vasárnap van a menetrend szerint,
valamelyik arcod az ajtóban áll,
miként azt a mosolygó,
kosztümös halál
időnként teszi.
Eső permetez, a diófa ágon
egyetlen bagoly huhog,
a kert végében egyetlen korcs eb
üvölti magányát a holdra.

Szanszkrit csókod, sumér nektárod
ízére hangolódnék,
azt ajánlanám, menjünk a bálterembe,
mert ez már egy másik történelem,
másik nyelv, másik őselem,
tucatnyi dekorált szeszély
piros lámpás háza.
A tükörből viszont vénülő arc
meredt szeme figyel,
a meggörbült alázat fénymásolata.

Hát hiába várlak szmokingos hangulatban,
csak klubokat látok, bandákat, galerit
és meggyalázott illemhelyeket.




Székely-Máté László
- Pokrócok -


megolvadó viaszbábok
váratlanul jött pofon
kiszáradó vizesárok
esőverte otthonon
szaladj ki egy mentő elé
itt egy torzó ott egy láb
áldozatok mindenfelé
talán lassít legalább
elmerengő koldus pihen
harmadnapig sokat vét
bátrak élnek jó kégliben
ki mossa meg rőt fejét
idejétmúlt dogmákat vall
zsebredugott kézzel jár
villamos vár csendes zajjal
imát mond vagy kiabál
szertefolyó viaszbábok
éjszakázó nővérek
csukott szemmel szépet látok
földre szállt a szentlélek
valahol egy cinke dalol
nyárfák mögött fekve két
leterített pokróc alól
hallgatják az énekét








Gősi Vali
Hiánydal


Vasmarokban ziháló,
halkuló szívemen
kérgesedett sors-nyomokat pántol,
de olykor – villanásra – gyermekké varázsol
a szépre szomjazó emlékezet,
s míg a múltból feltörő,
ifjú ábrándok forrása alatt
cseppenként kortyolgatok
sosemvolt álmokat,
suttogó hiány-dalokat
ringat a távol.




Dvorák Etela
Félbemaradt


Képzeletem
az idő selyembolyhos érintésében megrebben,
vihar viháncol,
fokról fokra szomorúbb vagyok,
félelmemben katicákat számlálok.
Hét.
Ezerszép.

Ma egyszerűen csak nem akarom,
hogy szavaim megértsd,
hátam mögött mosolyogsz,
gondolataiddal játszol,
félbemaradnak.
Tudod.
Pont.

Néha itt vagy.
Néha elmész, néha csak elindulsz.
Néha mozdulataimban
rebbenek az éppen ma tanuló
vadgalamb szárnyai.
Figyeltem, eléri-e az ereszt,
elfáradt a szívem.

Félbemaradnak a nyár ízei,
végig csorognak az ujjaimon,
s te nevetve ízlelgeted
a maroknyi fekete szedret.
Édes.







Arany-Tóth Katalin:
Fényárnyék


Már nem akarok sehol szivárvánnyá lenni,
elég vagyok a világnak egyedül.
Magamnak és magamban teremtem a békét
– kínomon a sorsom húrja hegedül.

Titkaim megőrzik a befalazott évek.
Tapossátok szét a törmelékeit!
A változásban állandóságot remélek,
s így-vagy úgy, de megtart majd a büszke hit.

Már nem akarok felhők szivárványa lenni,
elég vagyok csak magamnak. Egyedül.
Jövőmnek és múltamnak teremtem a békét.
Lépteimnek hídján fényem árnya ül.




Zajácz Edina
Minden egymásra hullik


Egymás tavaszára hullnak a záporok,
miként koporsófedelekre pereg
az ártatlan homok,
egymásra hullnak a csókok a szánkról,
ahogy pocsolyába érkeznek
a levelek a fákról,
simítás simítást takar,
mint tűnő lépteket
a félig látszó útkanyar,
egymás kapujára hullnak a percek,
ahogy az egyszerű beszédet
érti a gyermek,
egymásra hullnak ruháink az ágyon,
hogy minden kígyómarás
egyformán látsszon.
Lehajtott fejű angyalok
takarják az arcom.







Sylvester Anita
Összetört szívben


Összetört szívben szilánkok csörömpölnek
lehullt sötét csillagok az utcakövek
éber álmot feketével telít az éj
ahogy az elalvó nőt a szunnyadó kéj
vajon mik maradnak tegnapból a mának
amik bomló egünk alatt nem is fájnak
szenvedésünk teliholdja sarlóra fogy
benne csitítgatjuk a gyermek holnapot
ami bennünk megint meghalt azt temetem
sírba száll vele minden elmúlt szerelem
tiszta érzések úsznak vérben és sárban
csak a telet látod akkor is ha nyár van




P. Pálffy Julianna
haragvó hitem


most
avult árnyak bolyonganak
fejed felett
smirgli bársonyával
etetnek kíméletet
s te folyamatosan nyeled
bensődet hideg rázza
bomlik a felépítmény
koordinátát vált a váza

dönteni fáj
gubancolódnak az illatok
széna vagy szalma
választását etikátlan gúzsba
kényszerítik
csalódott csontra fogyott
gondolataid
„magad uram” asztalra
holtan kiterítik

galamb csőrében olajág
te fested képzeletre
nemesen egyszerű lenne
nevetve szaladni el
átugrani éltető semmiségeken
de itt összekulcsolt ujjak közt
templomok csendjében
csorog a végtelen

lélekőr nincs sehol
igazából birkákat terelget
a végeken



Márkus László
alkony


magasabbra törni nincs többé erőm
a parnasszus orma oly messze van
szárnyszegett pegazusom velem vénül,
nem tud repülni már baktatni is alig
szövegeimből szemétdombot formál a sors
töppedt tetejéről bámulom a nyugvó napot.









Képforrások:



5 megjegyzés:

  1. Nagyon köszönöm a lehetőséget. ❤️ V. Andy

    VálaszTörlés
  2. Hálás szívvel köszönöm, hogy itt lehetek ebben a minőségi vers-válogatásban.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a megtisztelő hívást ezúttal is és szeretettel gratulálok minden kedves szerzőtársamnak.

    VálaszTörlés
  4. ...szerettem itt lenni és olvasni szép soraitokat! Gratulálok neketek, szeretettel!

    VálaszTörlés
  5. Elidőztem,szerettem itt lenni,köszönöm. Gratulálok a résztvevőknek!

    VálaszTörlés