Júniusi dalok
Június a
készülődés és áldás hónapja. Az az időszak, amikor elhulltak már a fák virágai,
de helyettük ott dudorodnak a friss, zöld gyümölcsök, az őszi termés ígéretei.
Ilyenkor az embert is eltölti a napfény, a megérdemelt pihenés utáni
vágyakozás. Ezúttal olyan kortárs költők alkotásait hoztuk el, akik a június
jellegzetes színeiről-fényeiről dalolnak.
Nászta Katalin
Júniusban
mikor nem tombol még a nyár
terített vásznán nézi a határt
vére még csak készteti
kihajol ablakán
kilép az útra
és elindul a lejtőn
arra a bizonyosra
amikor vallomásokkal terhes zsebeit kiüríti
lábát mezítelenre
lelkét ugyancsak levetkőzteti
– hogy lássátok szemeitekkel mik is vagyunk
még nem por
sem hamu
még élő csont-hús-lélek vagyunk
még nem csak jár hálni belénk
csak aludni s fekhelyének
remek ágy vagyunk
vele álmodunk
júniusban
mikor a szerelmek már megértek
s ép gyümölccsel terhes ágakkal hívogatnak
becéznek
csak felnyúlsz és leszakítod
– a tulaj se
pöröl, mert nem is látja
öreg az őrséghez
bent hűsöl a házban -
de neked még fiatal a véred
és kéred
a napot az esőt a szelet
csak simogasson
Barna Júlia
Június
még fiatal a nyár
a zöld madár
csupa növekedés teljesedés
vágyakból nevelt remény
a táj hívogat
hűvösüket kínálják a fák
virágselymek simogatnak
madarak köszöntenek
a hegyek visszhangozzák nevetésemet
szirmok és pillangók között ring
kóbor fények gyöngye
az árnyak is itt bujkálnak valahol
de most még a nyár befogad örömeibe
Kránitz
Laura
nehéz idők
forró a
levegő
fojtogat
a pára
az út már
nem vonz
csak az
érkezés valósága
sorsom
megtapadt a múltban
egy
pipacsvirág után nyúltam
szemem
megpihent rajta
az élet
egy nagy csapda
forró
fojtó fülledt
egyfolytában
lüktet
már nem
csak fogalom
szó is
mely bizalom
csend ül
a mezőn
elhal a
létező
szirmokra
simuló sóhaj
hová tűnt
szívemből...
Para Olga
Virágillat ma a lelkem
virágillat
ma a lelkem
megrészegült
s kicsit bolond
június van
Édes Kincsem
neked nyílnak
a rózsáim
a lángvirág
fehér piros
a s a lángoló
kis pipacsok
szegfűk rózsák
liliomok
búzatenger
ma a lelkem
s benne vagy te
pipacs rózsa
andalító
illatoktól
kicsit boldog
vagyok én ma
minden virág
már csak te vagy
júniusi
álmom te vagy
gazdag vagyok
teáltalad
Zelenka
Brigitta
Amíg
elindulhatsz
Amíg elindulhatsz
járművel, vagy gyalog,
s az útmenti fákon
zöld reménység ragyog,
melletted az árok
gyermekláncfűt terem,
hömpölygőn elkísér
a folyó sejtelem,
bölcs méltóságával,
örök rendeltetés,
vezérelt akarat,
nem sok, nem is kevés.
Amíg zord viharból
selymet sző a szellő,
pilládon rémálom
reggelre rebbenő,
vadgerle búgása
gurul a párnádon,
szeretet-sugárból
borul föléd sátor,
amíg mélyre szívod
illatát a nyárnak,
hol ízek tanyáznak
és még álmok várnak,
bár lassul a mérce,
a derék se szálfa,
te csak védd a tüzed
holnap és utánra.
Gősi Vali
Misztériumok
Magasztos volt
az a régi aranyba öltözött ősz is
csodáltuk az első korai hóesésig
míg az álmában tisztuló fehér világ
megálmodta és életre hívta a
a pazar színekben születő új tavaszt
és együtt élhettük át a megújulást
az újjászületés
misztériumát
Ragyogó volt
a kora-nyár is pompás színeket öltött
a földi és égi világ fényárban úsztak
a fenséges kékek (nem sejtettük
hogy utoljára hódolsz
a tenger vakító türkizének
azon a verőfényes szombaton amikor
elragadott a mindent elsöprő végzet)
Valószínűtlen lett
mára a földi élet fennkölt varázsa
fagyos avarban roppanunk át dermesztő
vad telekbe álmunk éjjelente megrázó
rémálmok sora a tavasz káprázatos illata
hazug igézet komor és zord a tenger
és a horizont sápadt kékje
rozsdaszín könnyet szitál a nyár
azúr színére
azóta minden
nyáron
pipacsok lángvörös
vére serked
szívemen
és a
látóhatáron
Szegő Judit
Esőcsináló
Esőfelhőt rajzolok a derűs égre,
villámokkal dacoló mosolygó kékre.
Dörgést is varázsolok rá, jó hangosat.
Frissítő jégszilánkot is, óvatosat…
Kárt ne tegyen, hűsítse a szomjas földet.
Színezze harsányra a fűbe bújt zöldet.
Mosdassa cseppjével kismadarak tollát.
Élénkítse testem, hagy bújhassak hozzád.
Varázsceruzám majd satírozza múltam,
s jelenemben mi rossz, halványan, avultan,
mint egy akvarell-táj ködpárába veszve,
napnyugtakor, mielőtt eljön az este.
Madárdal is kéne, olyan tavaszváró.
Messzire elhangzó és messzire szálló.
Ébredjen a világ, izzó kábulatból.
Kosza szellő járjon hűs táncot majd akkor,
ha esőfelhőket rajzolok az égre.
Szemedben felvillan a villámok fénye.
Összebújva lassú esőtáncot járunk.
Mennydörgés moraja kíséri majd bálunk…
Barna Júlia
napimádók
fűszál-sikoltás: elég! elég! nem kérek több fényt!
mind elszárad megég tömeghalál borzalom
a nap-hatalom
a dacból túlélőket fény-kedvével tölti
búra alatt izzít a láng otthontalan szíveket
felperzseli a tartózkodást (erőszakos szeretet):
a napimádó lények
fény-indákon kúsznak az éghez közelebb:
agy-révületben áldozás
létezés-feladás önkéntes tűzhalál
elengedés: minden vagy semmisem
ki nem született nem hal meg sohasem
B.Tomos Hajnal
Kék virág
(Novalisra
gondolva)
Mint táncba
szédült szoknya,
terül illata,
fonódik fűvek karjaira,
akárha térzenére
ring minden lebbenése,
ajkain az ezüst remegése
fut végig
a lélek billentyűin,
-öröklét illúziója-
itt lenne jó elégni
a hajnali tűzijátékban,
nesztelen felszivódni
mint harmat,
mint soha meg nem
tanulható tisztaság.
Szegő Judit
Hetes eső után
Párolgó illatok, szagok...
Áthull rajtuk a nap fénye.
Eső áztatta tegnapok
bogara ül a cserjésre.
Köpőlegyek hada repdes,
dönög a dögtől bódultan.
Napozó gyík álma csendes.
Sétálok árván, koldusan.
Felhők felé száll a pára.
Alakot vált, s fent gomolyog.
Madár rikkant, várja párja.
Széttört álmokat foltozok.
Lábnyomom az agyagba ég,
tán mindörökre itt marad.
Megszínesül a tarka rét.
Virágba borult pillanat.
Áthull rajtuk a nap fénye.
Eső áztatta tegnapok
bogara ül a cserjésre.
Köpőlegyek hada repdes,
dönög a dögtől bódultan.
Napozó gyík álma csendes.
Sétálok árván, koldusan.
Felhők felé száll a pára.
Alakot vált, s fent gomolyog.
Madár rikkant, várja párja.
Széttört álmokat foltozok.
Lábnyomom az agyagba ég,
tán mindörökre itt marad.
Megszínesül a tarka rét.
Virágba borult pillanat.
Kozák Mari
A nyár…
szélfútta akácok karján ring
a tegnap hazatért nyár
fürtös hajába lopta
a tegnapok selyem-illatát
és szoknyája szélin kapaszkodó
bánatos hajnalnak adta
erdők nehéz sóhaját
súgta fülébe – június te talány…
majd pataknak futott
megcsókolt minden bokrot
víztükrében látta magát
kibontott ingét fűre dobva
mártózott a hűs habokba
partra lépett – átkarolta szél vállát
és áttáncolta vele az éjszakát…
***
forrón ölelte – tán csókot is lopott
porlepte arcát takarta
majd fű közé hevert – valahol
eső mosdatott alkonyt
elé hajoltak a vén fák
egy bokor térdig húzta szoknyában
táncolt balladát
még forrón ölelte – csókot lopott
elégette a mát
kalászokhoz bújt – pipacsot nevetett…
ő volt a nyár – hát szeretett.
Kránitz Laura
nyári hangulatban
zümmögött
a kórus
a rét
táncát járta
ciripelt a tücsök
ciripelt a tücsök
délibáb
hömpölygött
vállamra
egy döglégy
éppen
csak rászökött
szúnyogok
cikáztak
méhecskék
tomboltak
virágnak
szirmain
mit
odavonzottak
darazsak
és dongók
lelkesülten
zsongók
pillangók
libbentek
több
csipkebokron
aznap is
minden
szállt
valamerre
és ezt a
verset
vajon ki
írta ma este…?
B.Tomos Hajnal
Ez a nyár
Füvek hegyén
suhan,
süllyed és magasba
csap,
mint ária utolsó
hulláma
ez a nyár-
ha megmerülsz,
alattad,fölötted,
benned áramlik
üde habja,
lehúnyt szemhéjad
mögött
úgy torpan meg,
mint régi képen
két lépés között
a gyereklány:
s így marad örökre.
Zelenka
Brigitta
Nyári vihar
Ma hőség oldozta kötelét
és parázsban olvadt béklyója,
zord-szürke gomolyát bontott szét,
és villámostorral csattogta
bősz haragját, majd vad erővel
tépett le lombot, szirmokat,
s repített szét, és őrült kedvvel
táncra kelt minden lom, kacat,
eget zengetett ádáz dörgés,
s szilaj robajjal hűs zuhatag
ömlött a kertek nyakába, és
locsolt fát, virágot, bokrokat…
és parázsban olvadt béklyója,
zord-szürke gomolyát bontott szét,
és villámostorral csattogta
bősz haragját, majd vad erővel
tépett le lombot, szirmokat,
s repített szét, és őrült kedvvel
táncra kelt minden lom, kacat,
eget zengetett ádáz dörgés,
s szilaj robajjal hűs zuhatag
ömlött a kertek nyakába, és
locsolt fát, virágot, bokrokat…
S míg zúgott az áldás tengere,
hallani véltem, hogy a kerten át
az ősöröm és létösztön ereje
hallani véltem, hogy a kerten át
az ősöröm és létösztön ereje
hála
sóhajjal köszönti Urát.
Barna Júlia
nyár-sugárzás
fény-túlcsordulás végtelen túlzás
Napisten ontja az igét:
titkot osztogató kinyilatkoztatás
bokámba harap a fű: harangkondulás
használt gondolat galamb-turbék összeér
mosoly-virágok (a gyökerek tudása nélkül)
kibontják illatukat: a fénnyel együtt terjed
a táj nyugalma nem valódi: kitalált
itt van és távol a jelentől mégis
idősugárzás vetíti elém:
az öröm hasadékain kinéz az árnyék
gyanúm hogy semmi nem valóságos
mégis beszívom: ne pusztuljon míg vagyok
szemembe hajtogatom magamban ragyogtatom
a nyár határán távlatok nélkül terjeszkedem
elsüllyedek az ég álomkék mélységeiben
Gősi Vali
Június
valami szédült fényözön
árad az ébredő táj fölött
vérző narancs és borostyánsárga
mint szerelmesek vágyódó szája
borzongva összeér
egymásba olvad és fényben ég
a szantálvörös hajnal-ég
s a lángoló csillagközi tér
a mindenség fölött felragyog
vakít a delejes óarany
a születő nap villódzik boldogan
ám a szédült csillagok
mint imbolygó démonok
hajlongva táncolnak tovább
és az ég csillámos fátyolán
átragyog buján
a nyár.
Zelenka
Brigitta
Nyár
Két napja vibrál, égő vászon,
csillagzafír,
mélykék az ég,
s hogy ne csak műremeknek látsszon,
ruhakötélen csüng a lét.
Ízzó labda a nap korongja,
szóródik arany fénynyaláb,
ékes fonallal mind befonja
a tetőt, kertet, és alább
hevül a pázsitnak zöld hűse,
a lég is rezgő dróthuzal,
izzad a gondolat, s nélküle
elméd pang, a száj szófukar.
Pihen a szél is, elbújdokol,
előleg-frisse az ősznek,
mint pillán a méz-álom, honol
hol csillagok készülődnek.
Gősi Vali
Tűznyár
Csak tombol a lángszínű nyár,
mint forró láva, perzseli hevesen
az új életre vágyó, ölét szelíden
kínáló természetet.
Erdőt, mezőt, zsongó réteket
ítél szomjhalálra, gúnyosan röhög
mint forró láva, perzseli hevesen
az új életre vágyó, ölét szelíden
kínáló természetet.
Erdőt, mezőt, zsongó réteket
ítél szomjhalálra, gúnyosan röhög
a fuldokló, szomjas világra,
cseppet sem bánja, hogy milliónyi
esengő kéz hajlik az ég felé,
enyhülést várva.
Minden hiába!
A Föld könyörgő emberének
könnyes imája sem hoz kegyelmet.
Hiába várja a megváltó áldást,
hogy kenyérmag-érlelő esőre,
hűs hajnalra ébredhet végre
a megperzselt, szomjától tátogó
határ.
A kéjesen tomboló nyár
e tikkadt remény után is kacagva,
enyhülést várva.
Minden hiába!
A Föld könyörgő emberének
könnyes imája sem hoz kegyelmet.
Hiába várja a megváltó áldást,
hogy kenyérmag-érlelő esőre,
hűs hajnalra ébredhet végre
a megperzselt, szomjától tátogó
határ.
A kéjesen tomboló nyár
e tikkadt remény után is kacagva,
lángnyelvét csúfosan kinyújtva
int búcsúzót a kiszáradt világnak
– ahol a búzasorok alatt kiszikkadt hant,
mint láztól fekélyes torok,
kínjában néhol megrepedt –,
még új lángszerelmet gyújt,
s mint aki megvadult, perzsel tovább,
míg gyilkos lángja váratlanul
utolsót lobban, végzete utoléri,
s beleég saját, izzó hevébe.
Nyomában végre felszabadul
a felhők könnye, és az égből
döngve-hörögve hull, hull a zápor,
rétre, földekre mezőre,
mint szerelmesek hűsítő könnye
beteljesült , mámoros szerelmükre,
míg egy ütemre dalol a lelkük:
végre… végre!
int búcsúzót a kiszáradt világnak
– ahol a búzasorok alatt kiszikkadt hant,
mint láztól fekélyes torok,
kínjában néhol megrepedt –,
még új lángszerelmet gyújt,
s mint aki megvadult, perzsel tovább,
míg gyilkos lángja váratlanul
utolsót lobban, végzete utoléri,
s beleég saját, izzó hevébe.
Nyomában végre felszabadul
a felhők könnye, és az égből
döngve-hörögve hull, hull a zápor,
rétre, földekre mezőre,
mint szerelmesek hűsítő könnye
beteljesült , mámoros szerelmükre,
míg egy ütemre dalol a lelkük:
végre… végre!
Nászta Katalin
nász
pazarolnék?
nem hiszem
leveleket hajtok
rügyezek
virágokat nyílok
gyümölcsöt
leszakítanak
megesznek
nyár a nevem
nem vagyok kurva
szeretnek
s szeretem hogy így van
nem gond a bőség
nincs a nincs
a menny leszállt kissé
összeállt velem
hogy érezze
aki bennem jár -
milyen a hűség
Zelenka
Brigitta
Égbőlhajló
(avagy a tiszta öntudat)
A fény is fáradt, aranya tompa,
ladikján kiköt a délután,
szénaillat zenél a légben,
s bölcsősusogó szép puhán
elring az értelem.
Álmosan zsong a gondolat,
apró bolyhokra bomlik a vászna,
aztán elfelejted magad...
szétzümmögnek a szép szavak,
eltűnik a vágy, nincs messzeség,
csak ez a fenség, ez a pillanat.
Mint nyakra lágyult selyemsál,
bőrödön az idő megáll,
pihen a józan ész és elme,
lassan kinyílik lelked érző kelyhe,
s nyugalom-kendővel
a békesség leszáll.
Égbőlhajló fénnyel
a szeretet árad,
ott vagy mindenben,
s a mindenség nálad.
Gratulálok e gyönyörű alkotások szerzőinek! Köszönjük, hogy gondolataikat, élményeiket megosztják velünk és szebbé varázsolják napjainkat.
VálaszTörlésSzívből gratulálok mindenkinek. Megtisztelő az újabb megjelenés, különösen a társaságotokban.
VálaszTörlésKöszönöm a lehetőséget! Gratulálok szerzőtársaimnak!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy az én versem is megjelenhetett, szép versek, gratulálok a szerzőtársaknak.
VálaszTörlésGratulálok szerzőtársaimnak a csodákhoz! Örülök, hogy köztetek lehettem! Hajnim köszönlek szeretettel!
VálaszTörlésGratulálok! Szeretettel köszöntelek Vali Gyönyörű gondolatok, versek és képek.Csodás! Köszönöm szépen, hogy olvashatom.
VálaszTörlésKöszönöm a szerkesztőknek, hogy ismét megjelenhettem két versemmel. Gratulálok szerzőtársaimnak a szép versekhez!
VálaszTörlésGyönyörű - csodálatos versek ! Hálásan és szeretettel köszönöm, hogy olvashattam !
VálaszTörlés