A mindennapok varázsa
Rendhagyó versválogatásunkban
kortárs alkotóink a hét napjait örökítették versformába.
Albert
Zsolt
Hétfő
Alkonyatba
csavart,
fáradt
nap után,
épp
hogy utat lelek
a
sötét utcán.
Lomha
léptem
tompán
pattog
házak
ásító
falán.
Hátizsákom
üres,
a
hosszú nap
kiette
magát.
Még
van néhány lépés,
két
utca, egy sarok,
utolsó
méterek,
lassan
befordulok.
Szigorú
kandeláberek
keresztező
tekintete
árnyékokra
szabdal,
midőn
lépkedek.
Ajtón
vaskilincs
hidegen
fogad,
a
lépcsőház aranyban,
lámpafény
játszik
egy
lebegő molylepkével.
Átmenekülök
az udvaron,
egy
üdvözlő rózsaág
belém
akad, utánam nyúl,
elenged
s bólogat sűrűn.
Teraszon
a fotelem
tárt
karokkal üdvözöl,
otthon,
béke,
narancssárga
lámpafény.
Ez
a zajos hétfő
hazaüldözött.
Sógor Zsuzsanna
Nyelvtanom
(részlet)
kedd
teszek-veszek
figyelek
(írtam)
írok (írni fogok)
csodálkozom
lelkesedek
nevetek
levert
vagyok kesergek
gondolkodom
tehát vagyok
(lettem)
vagyok (leszek)
jelen
idejű
alanyi
ragozású
kijelentő
módú
ige
vagyok
Falcsik Mari
Szerda
friss abrosz a kézben állok
a konyhában áthűlt talppal
körül zsömleillat
baljósan enyhe téli hajnal
túlhordott terheket
eldobálva veled bármi lenni?
igen: mielőtt nem marad
magamból végképp semmi
boldogságomat én is súlyos
kamatra veszem kölcsön
hagyom hát hogy a fény
utolsó sejtemig betöltsön
hogy míg a túlmeleg
téli nap felnyitja házainkat
betöltsön ez a
szállongó idilli zsömleillat
de tudnom kell míg e
friss fehér abroszra kirakodok
hogy végül csak tanúink
lesznek igazi rokonok
hogy ma este is
lecsurog a sötét a horizonton
hogy csak a szeretet
szalmaháza igazi otthon
Furuglyás René
Csütörtöki báj
"Régen
volt öt óra,
soká
az este tíz...
Vászoncipőm
lyukas,
belül
már tiszta víz.
Még
esernyőm sincsen,
kabátom
is kölcsön...
Fotószegény
a Nap,
fényével
kitöltsön...
Utak
szélére gyűlt
esőből
a tócsa.
Buszt
hiába várok,
tizenkettő
óta...
Étkem
is elfogyott,
fejem
is belé fáj...
Itt
világom vége,
a
csütörtöki báj..."
Tarnai Csaba
Péntek
esti randevúk
találkozások
a kalotaszegivel
Először bizserget, majd
melegség áraszt el,
Forróság, láng lobban,
megperzsel,
De a pillanat hevében
valami hirtelen visszaránt,
S a megmaradt
lendülettel folyékony nitrogénbe márt.
Ott ridegre dermedve
elalélsz,
S már csak egy
kalapácsütést félsz,
Elmarad, s a dermesztő
fagy máris enged,
Forrón hevít a láng, de
már jéggé dermedsz.
Újra lobban, ismét
lehűt,
Forrón simít, hidegen
üt,
S ez a csillapodó
hullámzás egyszer kisimul. Mi ez a csend?
Nyugalmas, ám rövid életű.
Talán a vihar előtti csend?
S ekkor a tudatosság
gátja hirtelen átszakad,
Hömpölyögve önt el a
tudatalatti áradat,
Moraja fülembe azt
súgja: érezd, halld és lásd,
Megmutatom neked, mi az
az igazi világ,
Talán értem,
Most már értem,
Ahogy a zene hullámain
elterül a tánc,
Úgy áraszt el mindent
ez az életteli nász.
Voodoo
Naptárlapokra
feljegyzett töredékek
(részlet)
Szombat
Ha a héten minden
nap... szombat lenne,
vagy mindenki Kubába
születne,
táncolnánk minden
reggel, délben, este,
nem várnánk a hétvégét
már hétfőn
epedve... és másképp
néznénk a keddre,
szerdánként talán
moziba mennénk,
csütörtökön vissza a
táncparkettre,
s ha pénteken mégis
ásítanánk...
azt is csak
(szigorúan)... táncütemre...
ha a héten minden nap
szombat lenne...
sose lenne... szomorú
(a) vasárnap...
Szécsényi
Barbara
Vasárnapi jók
Ma
nincs nálam szabadabb öröm.
Hajadonfőtt
tincsekbe kócoló
ezerágú
ujj, szemtelen tavasz vagyok.
Nem
rémítenek régi ketrecek,
lakat,
zár, tévedés, s hogy ravasz az ember mind
–
lehet, kint hagyom.
Megölelem
a kicsi jókat,
a
szájsarkakon épp csak átfutó ráncokat
nagy,
kövér almákká hizlalom,
és
ámulva hallgatom, ahogy egy félmondat
betölt
egy egész nagyszobát.
A
tenyérvonalon az utolsó hajtű-kanyarban is
hiszek,
és tudom milyen óriás-jutalom
szívekkel
beszélni, és olvasni a hallgatásban.
Képforrások
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése