Tavaszi séták
Lassan, de biztosan érkezik
a tavasz, a természet ébredése az ember hangulatát sem hagyja érintetlenül. A következő kortárs versekből a kikelet elevenedik meg.
Barna Júlia
hatvanadik
tavasz
optimistán
bizalmatlanságom a
napba olvad meggyőzöm magam
a tavasz még nekem is
tud újat mondani
a föld misztikus
másállapotából
most születő jövő
csukott arcába nézek
a magok új és új
végtelent csíráznak
szárnyat emelnek a
levelek – minden repülne –
mint
meggyfa-menyasszonyok fátyla a szélben
a kezdődő csodák közt
szédülten keringek
mintha az élet befizetne
az évszak-körhintán még
egy utolsó menetre
kételyeim rejtőznek
mint a könnyes szemek
oxigént vedel a vér
ér-háló-tüze határtalan
vágyaim lobogja
– a lehetetlennél több
lehetőt!
egy élet helyett
kettőt! –
mintha rátalálnék a
mindent nyitó kulcsra
a tavaszban otthonosan
berendezkedem
el akarom hinni
hogy a tél nem bír majd
velem
Cs. Nagy László
Tavaszkiáltó
Nem
búj' a szél a fák között,
már
nap pirong' a rét fölött,
fény-csipke
leng az ágakon,
kék
mögé bújt az ég-korom,
ebegnek
pajkos illatok,
a
harmat néha felragyog,
rügyek
csilinge' szép dala
zenél,
mint zengő orgona,
levél
tolakszik, lengedez,
az
ágra zöld ruhát szegez,
fészkek
mélyén a némaság
dalokkal
fényes égre hág,
fűszál
hegyén egy kis bogár
szárnyát
próbálja, szállna már,
és
csókra nyíló szirmokon
a
tavasz fürgén átoson.
Vasas
Marianna
Tavasz-esszencia
Cívódik
a tél a távoli nyárral.
Hő-híd
lesz majd, mi összeköti őket.
Ha
találkoznak, a tavasz felszárnyal –
a
tavasz főnixmadárként ér földet.
Csak
az emlékező mag hallhatja
feszültségek
titkos egységét.
…kis
sziromba zárul ősi dala,
akkor
is cseng, ha már letépték.
Hajnal
Éva
rózsaszirom hull
rózsaszirom
hull
illat
az este
illan
a szellő
gyöngy
a kezemre
gyöngy
a kezedre
selymes
a fény is
rózsa
a lépte
szélölelése
szép
derekára
karcsú
nyakára
moccan
a karja
lépked
a lába
rózsaszirom
hull
gyöngymosolyára
Szedő Tibor
Tavaszodik
Felszínre
tör a kikelet,
pattanásos
a fa ága.
Kérges
erdő-ablakkeret,
kileng
a természet-inga.
Színözön
ömlik a rétre,
üde
tavasz lágyan dalol.
Harmat
ül a farönk-székre,
csend
az égre mosolyt karcol.
Fűben
matató napsugár,
arany
fény táncol a mezőn.
Szélben
hajlongó virágszár,
nyugalom
a hajnal-kendőn.
Szüntelenül
tavaszodik,
égvásznon
felhő hólyagja.
Izzadt
táj nekivetkőzik,
csírázik
a búza magja.
Vincze Andrea Viktória
Barackvirág
Ma még csak sár a
tavasz,
összeborult faágakon
ugrál
bohókásan a déli fény,
– bájos barackvirág,
mint leendő vigasz,
mosolyog rám a
tölgyfakéreg
érdesre csókolt felén.
Még elérem talán a
lelkét,
de a csalfa széllel
keringőzve
végtelen magasba repül,
– bár elül a sodródó,
délutáni tánc,
majd lehull a kis
szirom,
mint lakat nélkül a
lánc,
végül teste mégis
a sűrű sárba ér...
– rózsaszín álom volt a
lét,
s most párát könnyez a
halál
apró szirom-szemén,
lágyan a kezembe
veszem,
talán egy könyvbe
préselem,
s megőrzöm csalfán
bíborló
szerelmes szirmait,
hisz mulandó léte már
enyém…
Böröczki Mihály
Tavaszi Hószirom
Egy
ébredező, mély lila csoda,
ahogy
rügyet pattint az orgona,
és
friss pamacsot simogat a fény
a
zöldbe mártott fenyők ághegyén,
a
meggyfa fehér blúzba öltözött,
friss
százszorszép örül a fű között,
és
úgy mereng az öreg almafa,
hogy
törzse-ága egybehajlana,
kivirulnak
a vén cseresznyefák,
szél
borzolja az ág virág-haját,
és
szétterülve leng a pázsiton,
mint
tavaszi hó, a virágszirom,
a
gyöngyvirágba most karol bele
kis
ívbe hajló karcsú levele,
egy
virtuóz kis cinege talán
a
hívó hangért röppen át a fán,
az
egész kert új zöld zenét akar,
s
egy rigófüttyel szétterül a dal.
Nagy
Ilona
Nincsen veszély…
Ha
virágba borulnak a fák,
sétányra
szórják szirmukat,
s
mint illatukat az orgonák,
úgy
hintik szét varázsukat,
s
én olyan leszek, mint egy gyerek,
ki
nem hitte, de létezett,
úgy
lépek, Apu, ahogy veled,
s
tudom, a kezed még vezet.
Bár
akadnak néha bús napok,
s
fáradt arcomon könny pereg,
de
nem hagyom, és nem adhatom
a
régi, boldog gyermeket,
mert
magvait szórta sok imád,
és
újjáéled a kövön,
a
résekből bújó gyöngyvirág,
Anyu,
ezt neked köszönöm.
Amikor
úgy érzem, fáradok,
megcsodálom
a kék eget,
s
egy kopott dallamot hallgatok,
amit
Nektek köszönhetek,
és
mint kit sosem hasít a szél,
átcaplatok
az életen,
ne
féltsetek, hisz nincsen veszély,
egyszer
én is megérkezem…
Lir Morlan
Tájképek
Áldott enyhet ígér a
megnyúló árnyék,
Leheletkönnyűen közelgő
fuvallat,
Mélyzöld tüzű levél
moccanatlan áll még,
Oltalmazó fészek víg
madárdalt hallat,
Suttogó fűzfaág nagy
titkokról vallhat.
Temérdek gyermekét
játszani engedi,
Álmot aranyporral fest
a fellegekben,
Járt ösvények nyomát
fátylával elfedi,
Rőt lombkoronáján fény
táncol mind szebben,
Arany díszruhája nehéz
fénnyel lebben.
Hólepte bálterem víg
táncban gomolyog,
Uszálynak jéglepel hull
alá a fákra,
Libbenő
hókristály-keringő kavarog,
Lassan újabb pehely
telepszik az ágra.
Ódon lélek lebben át a
boldogságba.
Lágy madárdal ruhát
öltenek most a fák,
Eleven fehérrel fest
felhőt az égre,
Virágkoszorút kap mind
a szűzi faág,
Égszínű tótükrön egy
hullám kél éppen.
Lélek ébred újjá a
remény színében.
Zajácz Edina
Ébredés
Apró
ágacska végén hintázott,
a
szél játszva ide-oda fújta,
teste
langyos esőben mártózott,
miközben
a napfényt vágyta újra.
Az
első zöldellő levelecske,
előcsalta
a korai tavasz,
vagy
a kíváncsiság, hogy élhet-e
ott,
ahol egyszer süt, aztán havaz.
Nyújtózkodva
nézte a felhőket,
mintha
előre érezte volna,
emelt
fővel magasabbra nőhet,
mielőtt
a föld felé hajolna.
Kovács Daniela
A
hamu újra lobot vet
Még üres ugyan minden
fecskefészek,
s a kegyetlen szél még
durván rám rivall,
de ellenére vígan
fütyörészek,
ajkamon éled egy
fényünnepi dal.
A szél elnémul. Nem
zörög, nem zihál.
Bár háttal állok neki,
hallom, követ,
tetszhalottként ül a
fák lábainál,
mint a némaságra
kényszerült kövek.
És hirtelen az ég
aranylángot ont,
édes enyhülést és
gyémántport havaz,
s a nyír derekán, hol
eddig hólé folyt,
tüzet rak az árnynak
újra a tavasz.
Lelkes
Miklós
Tavasz jön...
Tavasz
jön, madárhangok
fénylenek
a havon,
de
nekem nem tavasz kell,
csak
álomtavaszom,
nem
kis kerteknek osztott
arany
dal-tulipán,
csak
az a végtelen kert:
tavasz-álomhazám.
Az
a boldog fehérség
fákkal,
virágidő,
amelytől
szebb a szépség,
s
szelíd bánata nő,
tavasz,
melyben, ha felhő
siet
szélben tova,
zászlók
lobognak, s rajtuk
tündérek
mosolya.
Tudom,
álomhazámig
nem
érek el: haza.
Nem
lesz valóvá szívem,
álmaim
tavasza.
Lehulló
madárhangok
fénypontok
a havon.
A
fenyők elmerengnek
egy
álomtavaszon,
tavaszon,
mely szabadság,
mely
hív új égbe fel,
melyben
varázsló isten
nagy
karja átölel,
melyben
az öröm: ének,
mely
hazád és hazám,
s
égi kert-végtelenben
piros
dal-tulipán.
Képforrások
Gyönyörű versek, egyik csodásabb mint a másik.
VálaszTörlésSzeretetteljes tisztelettel köszönöm a helyet az oldalon.
VálaszTörlés