Németi Zoltán: Emberi Természet...
Egy ködös, majd később kivilágosodó, végül ragyogó aranyfénnyel telített alagútban száguldott előre az öntudatlan létező. Bár nem volt tudatában, de útjában nem volt semmi, aminek köze lett volna a véletlennek, vagy a szerencsének…
Csak sodródott az árral, és figyelt. Hosszú idő után a fényalagút kettévált.
Mielőtt lett volna ideje átgondolni, melyik oldalt válassza, titokzatos irányítóinak már meg is született a döntése, így útját nyílegyenesen folytatta, hogy belecsapódjon…
 |
| forrás |
Egyenesen az alagút elágazásának vékony falába süllyesztett bölcsőbe. A mérhetetlenül egyszerű, mégis megfejthetetlen működésű szerkezet magába fogadta a létezőt, és lassú, egyenletes pulzálásba kezdett. Olyan felmérhetetlen változás zajlott belsejében, amit elme felfogni, megérteni csak nehezen lett volna képes.
Kis idő múltán a bölcső megnyílt, és a belsejéből újra a felszínre bukó kis fénybuborék szép lassan kettévált…
Két egyenlő nagyságú részre válva lebegtek egy pillanatig az elágazásban.
Az egyik aranyszínű volt, a másik éjsötét…
Bár csak homályosan fogta föl, valójában nem volt elágazás. Amikor két egyenlő résszé vált, valójában egy maradt, de kétféle nézőpont, kétféle jövőbeni tapasztalatszerzési lehetőség teremtődött meg…
Egymásnak ellenkező irányban indultak tovább, és nem tudták, hogy valójában egy hatalmas kört írva le, a jövőben egyszer találkozni fognak.
Időtlen idők teltek el, és a két része az egy igaz fénynek csak járta a maga útját…
Majd meghatározhatatlan idő eltelte után, a végtelen alagutak két szára újra egyesült, mivel mindig is egy kör volt, és a két fénygömb úja eggyé vált, egy hasonló bölcsőben.
Ám ezúttal egyesülésük után más helyszínen ébredtek fel.
És más is történt!
A létező lassan ereszkedett alá egy karcsú, de erőteljes felépítésű, arányos, végtagokkal rendelkező testbe.
Egy, a külső megjelenése alapján biztosan meghatározható férfitestbe.
A fényburokban, álló helyzetben elhelyezkedő test néhány végtelennek tetsző pillanatig nem mozdult. Majd lassan kinyitotta szemeit, és megmozgatta ujjait.
A fényburok lassan eloszlott körülötte, és a névtelen elsőszülött körbenézett.
Szeme nyugodtan, érzelemmentesen szívta magába a környezetet. Körülötte a tökéletes paradicsom terült el, a béke és a nyugalom földje. A levegőben és a földön a sokszínű élet mozgott és lüktetett.
Ekkor hang szólította meg, mely egyszerre volt hallható mindenhol, és az ő fejében is:
– Nos, első teremtményem? Hogy tetszik a föld, melyet első emberként birtokba vehetsz…?
– Tetszik, teremtőm, gyönyörű földet adtál nekem.
Azzal a lábával rátaposott egy nagy, türkiz-zöld színben irizáló bogárra, mely előtte iparkodott a talajon. A bogár sötétbarna vére és belső szervei a talajra fröccsentek.
– Csodálatos! És hálás vagyok érte. De van, amit ki nem állhatok…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése