Németi Zoltán: Istenhegy

megosztotta: Heléna Szilágyi





2618. 10. 13. 

Én, Marcos Dascale, naplóba szedem az Androméda rendszerben esett vállalkozásaink történéseit. 

Utódjaim okuljanak az élet, a magasabb rendű élet megnyilvánulásain és emberekre gyakorolt hatásain. 

Rég elmúltak már az emberiség űrbe való kirajzásának első emlékei. Technikánk hatalmas ugrásokon ment keresztül, mígnem kirajzottunk a világegyetembe és kezdetét vette a galaxis meghódítása. Én tizenketted magammal Az Androméda csillagkép egyik életre alkalmas bolygójára utaztam, hogy részletes felmérést eszközöljünk ott. 

Görög származású őseim vannak, amire büszke vagyok, bár ez már semminél alig többet jelent, mert a múlt fajmegkülönböztető démonai elenyésztek a világűrt meghódító lelkesedésben. 

A küldetés jól haladt, simán landoltunk egy hatalmas fennsíkon, ahol már a nagy magasságból is megfigyelt gigantikus hegy uralta a látképet. 

Különös, furcsa volt ez a hegy. Mindenkit más-más képzettársításokra ösztökélt, mérete a Marsi Olympus mons-éval vetekedett. 

forrás: erdekesvilag.hu

Dylan Nord, a vezetőnk a későbbiekben mindenképp szerette volna közelebbről is szemügyre venni, amennyiben marad elegendő időnk erre az akcióra. 

Egy hét sem telt el, amikor a baljós események kezdetüket vették. 

Szép, napos reggel volt, gyenge széllel, amit a bolygó javára írtunk, szerencsére nem bővelkedett meteorológiai kilengésekkel. Hirtelen megmozdult a föld és a műszerek 6-os erősségű rengést jeleztek. Alig bírtuk menteni, ami menthető, főleg a kapcsolattartó berendezéseket. Egyik társunk súlyos, szerencséjére nem maradandó károsodást szenvedett, mert szó szerint a készülék alá vetette magát, hogy saját testével párnázza ki, mielőtt összetörik a kemény talajon. 

Tehát veszteségek nélkül megúsztuk, egyetlen különös momentum maradt, amit azonban nem tudtunk megerősíteni, mivel csak egy társunk látta, vagy vélte látni. 

Narcis Holsstorm, csapatunk egyetlen vallásos tagja azt állította, hogy a rengés pillanatában a különös hegy alakjában változás állt be. Megnőni látszott… 

A nagy kavarodásban senki sem volt, aki ezt regisztrálta volna. 

Mindenesetre különös. 



2618 10. 24. 

Alig telt el pár nap és újabb, még nagyobb katasztrófa sújtott le ránk. Az előzmények még mindig hihetetlenek az elmének, egyvalami segít csak, hogy megőrizzem józan eszem maradékát, az hogy tanúja voltam a történteknek. 

A még pusztítóbb földrengés villámsebesen tört ránk, a szeizmográf semmit sem jelzett előre és máris rengeni kezdett a talaj a lábunk alatt olyan erővel hogy csak dőltünk halomra, mint a kuglibabák. 

Ismét Holsstorm volt a legszemfülesebb és a nagy zajban remegő kézzel mutatott előre. 

Megdermedt ereinkben a vér, mert pokoli mennydörgés, a föld megkínzott morgása közepette az iszonyú hegy megmozdult és alakja kezdett megváltozni. 

Az égből leomló por és földeső közepette a rettenetes tömeg egyre magasodott, majd baljóslatú Atlaszként tornyosult fölénk elborzasztó tíz kilométeres magasságával. 

A rengések lassan elültek, a vérfagyasztó jelenség pedig lassan felemelte két karnak tetsző, anyagból álló nyúlványát egy kis időre. 

Olyan, mintha ez az izé üdvözölne minket, találta a fején a szöget Keiko Nomura, az archeológusunk. 

És ekkor megtörtént a katasztrófa. 

Deliah Motumbo, a csapat egészségügyi tisztje körül hirtelen felporzott a föld, sugárban zúdult nyakunkba az anyag, és Deliah, csapatunk legszebb tagja, derékon alul érő kettős, befont hajzuhatagával együtt eltűnt. 

Az iszonyatos, látszatra földből álló csáp úgy tekeredett köré mint egy tölcsér, esélye sem volt a menekülésre. 

Teljes volt a letargia és végtelenek a találgatások. 

DOMINUS, ahogy Niels Baumer, a geológusunk elnevezte a lényt, nem akaródzott sem visszaadni zsákmányát, sem bármiféle új jelet adni, bár lehet hogy ez ránk nézve nem is volt nagy baj. 



2618 10. 27. 

Reggelre eltűnt Elisha Jackson, a helyettes pilóta. Szerencsére az anyahajóra való visszanavigálás tudása kötelező szempont a csapat minden tagjánál, ha a mélyűri navigálás nem is. 

Dominus továbbra is hallgatásba és ronda, szürke felhőkbe burkolózik. 

Válaszút elé vagyunk állítva: hogyan tovább…? 

Az expedíció vezetője, Dylan szerint mindenképp meg kell oldanunk a rejtélyt, ennyivel tartozunk az eltűnteknek, azonkívül ilyen elképesztő felfedezést még nem tettek az univerzumban. 



2618 10. 29. 

Bár ne hallgattunk volna rá. Az újabb csapás elképzelhetetlen tragédiába torkollott. 

Tízen maradtunk, és ebből nyolc fő ment el a veszélyes kalandra. 

A lehetséges következményeket ismerve sem lehetett bírni az emberekkel. 

Sajnos ez a hely megigézte az emberi elméket, Dominus mindent betöltő méretei uralták a láthatárt, a fantáziát, a józaneszet, mindent. 

Aztán délután befutott az utolsó kétségbeesett rádióhívás A hegy, illetve Dominus derekán járó csapat alatt egyszerűen megnyílt a szilárd talaj és az egyetlen ideiglenes túlélő is kisvártatva belezuhant az éhes szájként tátongó hatalmas szakadékba, követve a többieket az enyészetbe… 

Hogy becsülhettük le ennyire a veszélyeket, felnőtt emberek hogy lehettek ilyen felelőtlenek…? 



2618 11. 04. 

A legkísértetiesebb csapás ideje. Egyetlen megmaradt társammal, Bernard Longwood-dal éjjeli rengésre riadtunk és a félelemtől üvöltözve próbáltunk elszaladni, de hiába mert csak több zúzódás és hasraesés lett belőle. 

A felhőtlen égbolton, a két nagy hold által megvilágítva kirajzolódott DOMINUS immár rettegett alakja és Szerencsétlen társam ugyanúgy eltűnt egy gejzírként kitörő földfelhőben, mint Deliah… 

A rettegéstől kábán rogytam térdre és bámultam Dominus alakját, ahogy szinte szelíden, mintha mi sem történt volna, visszaereszkedik önmagába és a tája megüli a csend és a por… 



2618 11. 07. 


A leszállóegységünk a legutóbbi rengéskor megadta magát a pusztulásnak és nincs mivel elmenekülnöm innen. 

Olyan messzire menekültem onnan, amilyen messzire csak bírtam és végre kora este kigyúltak fejem fölött a mentőegység hajtóműjének izzó fényei, amit túl későn hívtunk ide, és a túlságosan mélyen az űrbe hatolt expedíció meg is szenvedte ezt… 

Megmentőim fejüket hitetlenkedésük jeleként ingatva nézték vissza a digitális filmfelvételeket, melyeken elmosódottan, majd tisztán látszott a földből felépülő halálos tünemény. 

Kétségbeesett sürgetésemre végre elhagytuk ezt az elátkozott bolygót, ami saját anyagával zúzta szét modern technikánkat, álmainkat és puszta létünket is… 

És amikor hajónk Dominus felé kanyarodott biztonságos magasságban, iszonytató látvány tárult értő szemeim elé. 

A bolygó afféle roncstemető volt, sok-sok pórul járt hajó maradványával, melyek közt, efelől nem voltak kétségeim, idegen fajok alkotta technika is volt. 

A bolygó felszínén elszórtan Dominus alakjához hasonló több képződmény is volt, egy mástól tisztes távolságban. 

Ám a legrettenetesebb látvány, amit azóta sem tudok kitörölni elmémből, az a Dominustól kisebb méretű és az Ő háta mögött terpeszkedő alakzat volt, melynek gerincén egy hosszú, furcsán szimmetrikus, kettős vastag tincsben befont hajra emlékeztető földnyúlvány futott végig…




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése