Hosoda Mamoru: Mirai - Lány a jövőből 2018 - kritika, filmismertető
Mirai - Lány a jövőből 2018
Első kézből sikerült megtanulnom,
hogy ha kritikát szeretnék írni egy filmről, akkor nem szabad előtte mások
véleményébe beleolvasni, mert könnyen befolyásolhat. Mamoru Hosoda eddigi összes alkotásáról írtam már, így elég
nyilvánvaló volt, hogy kíváncsi leszek az animegyártás ezen mesterének vadiúj
bemutatójára, a Mirai-ra is (Mirai of
the Future, Mirai no Mirai, Mirai – Lány a jövőből) is.
A cselekmény:
Anya és apa boldogan éldegélnek az
általuk felépített házban, mely igencsak különleges, hiszen a férfi maga
tervezte. Hamarosan egy kölyökkutya is csatlakozik a családhoz, majd Kun is
megszületik, aki nagyon élvezi, hogy körülötte forog a világ, egészen addig,
míg kishúga, Mirai meg nem érkezik. A négyéves fiú képtelen elfogadni, hogy a
figyelem nem rá irányul. Úgy érzi, szülei már megfeledkeztek róla, és lassan
megutálja a kis jövevényt. Ahogyan a helyzet elmérgesedik, és édesanyja
visszatér a munkába, egyedül hagyva őt a dolgozó és háztartás fenntartani
próbáló édesapjával, egyszercsak furcsa eseményláncolat kezdődik, melynek első
aspektusa, hogy a ház átriumában találkozik egy felnőtt lánnyal, aki azt
állítja, ő a jövőbeli Mirai.
Az elemzés:
Mamoru Hosodától
megszokhattuk már, hogy izgalmas témákat feszeget a művei során, melyek
történetét egyébként ő maga írja meg. Jelen esetben több réteget is
felismerhetünk, amellett, hogy egy slice-of-life fantázia szülte világba enged
betekintést, egy család életébe. Éppen ezért a cselekmény és a látottak
értelmezése is több szinten lehetséges, ezért igyekszem mindegyiknek
végigmenni. Lévén a fentiekben már ellőttem, hogy erről az alkotásról már
született egy cikk, ráadásul pszichológiai alapokon nyugvó megközelítéssel, így
talán megengedhetem magamnak a kritika műfajának kicsivel szabadabb kezelését.
A legegyszerűbb megközelítés
egyértelműen az, ha nagyjából szó szerint vesszük a történetet. Ebben az
esetben a Mirai egy család
születését mutatja be nekünk, ahol a legfontosabb tanulság, hogy minden egyes
új jövevény megbolondítja a helyzetet, és az alkalmazkodás lesz a legfontosabb
kérdés, hiszen egy pár összeszokása is arról szól, hogy megismerik egymás jó és
rossz oldalát, elfogadják a másikat, ami egy idő után feltétel nélküli
szeretetté alakulhat át. Ezt a köteléket aztán erősítheti egy közös szerzemény,
ami lehet egy ház, de akár egy háziállat is, mely aztán felelősségre tanítja
őket. Természetesen a klasszikus értelemben vett családi modell megkoronázása
az első gyermek vállalása, mert ott már komolyabban oda kell figyelniük,
illetve jóval közelebb áll majd hozzájuk, hiszen kettejükből születik meg az
utód, aki majd tovább viheti a vérvonalat. (Így
mindenféle megközelítésben sikerül szemléltetnek a szituáció jelentését,
jelentőségét.)
Ez a réteg tényleg leegyszerűsíti a cselekményt, de nem ad magyarázatot a misztikus szálra, azaz a címben említett jövőből érkező Mirai-ra. Japán legendákra is találunk utalást az animében, így akár el is mehetnénk emellett, de úgy tűnik egy következő rétegben kell keresnünk a magyarázatot.
Ez a réteg tényleg leegyszerűsíti a cselekményt, de nem ad magyarázatot a misztikus szálra, azaz a címben említett jövőből érkező Mirai-ra. Japán legendákra is találunk utalást az animében, így akár el is mehetnénk emellett, de úgy tűnik egy következő rétegben kell keresnünk a magyarázatot.
Ha már amúgy is a családnál
tartunk, és a szimbolikus családfa akár ott is állhat a kertben, ahogyan a film
bevezetőjében is szépen megjelenik ez; akkor tekinthetjük úgy az egész
történetet, mint egy tágabb értelemben vett család egyik állomását, egyik ágát
a folyamatban. Azaz nem az a lényeg, ami aktuálisan történik, hiszen globálisan
szemlélve csupán egyetlen generációja ez egy klasszikus vérvonalnak. Ez jóval
több magyarázattal szolgál a látottakra, mert így értelmezhetőek azok a
misztikus jelenségek is, mint a kertben megjelenő furcsa emberek. Itt bizony
értelmet nyer a teljes szereplőgárda, mert megtanítják nekünk, hogy minden
folyamatnak része az is, amikor hibázunk, és ez nem egyedi jelenség. Amikor
próbálkozunk, és valami nem sikerül, de ennek ellenére kitartunk mellette, egy
idő után meghozza a várva várt gyümölcsöt. Sosem szabad feladni, akkor sem, ha
esélytelennek tűnik a vágyott dolog elérése. Ebben pedig nem csak a családnak
van szerepe, hanem annak is, hogy mi szeretnénk azt létrehozni. Az összetartás
elengedhetetlen, a csapatmunka szükségeltetik a működéshez. Hiába próbálják a
szüleink azt belénk sulykolni, hogy ne rosszalkodjunk, és hallgassunk rájuk, mi
is tisztában leszünk azzal – legalábbis előbb vagy utóbb –, hogy ők ugyanúgy
beleestek azokba az útvesztőkbe, amibe mi keveredtünk. Természetes jelenség
tehát, hogy megpróbáljuk megóvni utódainkat a kudarctól, azt viszont
felnőttként el kell fogadnunk, hogy csak úgy fejlődhet valaki, ha azokat
elköveti, és tanul belőlük.
Hiába a küzdelem az ellen, hogy
másként cselekedjenek a családunk tagjai, mint ahogyan azt elvárnánk tőlük,
emlékeznünk kell, mennyire hasznos volt az, hogy bizonyos pontjain az
életünknek átéltük azokat, és így jobb emberként keveredtünk ki belőle, a
következőkben másként álltunk a szituációkhoz. Ez pedig már egy harmadik réteg,
a felnőtté válás folyamatáé, amelyet ugyancsak szemléletesen ábrázolnak a Mirai során. Regényesen mondva ez a
karakterfejlődés aspektusa, amely kimondatlanul is fontos, hogy jelen legyen
egy-egy történet során, kivéve, ha a statikus jellemeknek funkciója van. A
tanulási folyamatok nincsenek elrejtve, csak nem arcbamászósak, a többi
szereplő szembesíti a másikat azzal, hogy mennyire megváltozott ahhoz képest,
amilyen korábban – akár gyermekkorában – volt.
Ezt értelmezhetjük egyetlen személy szintjén is, de én nem ragadnék le, és összekapcsolnám a rétegeket egymással, hiszen a lényeg az, hogy minden és mindenki hatással van ránk, arra, ahogyan cselekszünk, ahogyan beszélünk és reagálunk, amilyen emberré válunk. Ez alól nem kivétel az sem, hogy mi magunk milyenek vagyunk, mert bizony az is kihathat a jövőnkre, ha szembesítenek múltbéli vagy akár jövőbéli önmagunkkal – ez utóbbi a sci-fi eszközei közé tartozik, de jelen anime esetében is könnyedén belesimul a cselekménybe.
Ezt értelmezhetjük egyetlen személy szintjén is, de én nem ragadnék le, és összekapcsolnám a rétegeket egymással, hiszen a lényeg az, hogy minden és mindenki hatással van ránk, arra, ahogyan cselekszünk, ahogyan beszélünk és reagálunk, amilyen emberré válunk. Ez alól nem kivétel az sem, hogy mi magunk milyenek vagyunk, mert bizony az is kihathat a jövőnkre, ha szembesítenek múltbéli vagy akár jövőbéli önmagunkkal – ez utóbbi a sci-fi eszközei közé tartozik, de jelen anime esetében is könnyedén belesimul a cselekménybe.
Szeretem komplex módon, akár
globálisan is értelmezni az animék boncolgatta kérdésköröket és a megjelenített
problémákat, ami azt jelenti, hogy ezt a bekezdést bátran kihagyhatják azok,
akik a filozófiai fejtegetéseket nem kedvelik, valamint SPOILER-esnek tartják.
Ötvözzük és foglaljuk össze tehát azoknak, akik látták már a Mirai-t, és kérdőjeleket hagyott bennük
a történet értelmezése. Számomra legalábbis a következőket jelenti a
cselekmény, az elénk vetített képi anyag. Azon túl, hogy a középpontban Kun
áll, ő valójában a család férfi- és női tagjainak szimbolikus megtestesítője
is, ez megmagyarázza a kertben lezajló eseményeket, melyek nem csupán a
fantáziája szüleményei, hanem megmutatják azt is, hogy életük különböző
állomásain milyen nehéz helyzetekkel kerültek szembe a felmenői, hogyan
küzdöttek meg a problémákkal, és a fiú génjeiben gyakorlatilag örökítették
ezeket az élményeket. Nyilván ők nem tudnak megjelenni a srác előtt, nem tudják
ezeket elmondani, de egy animációs film tökéletesen alkalmas eszköz arra, hogy
ezeket a tudásokat átadja, megjelenítse, miként klasszikus drámai művekben ez
bizony bevett eszköz volt.
De itt nem állunk meg, hiszen azt is láthatjuk, ahogyan a felnövő lánygyermek szembesíteni próbálja a kis Kunt annak a következményeivel, amit a jelenben tesz vele a bátyus. Azaz egy teljesen globális megközelítést láthatunk, hogy ki milyen jó tanáccsal látná el a fiút jelenlegi helyzetében, hogy felnőjön, igaz és szerető testvére legyen a kis Mirainak, akinek a neve is ugyanúgy szimbolikusnak mondható. A misztikus szál tehát könnyedén kibogozható, ha nem csak a látottakon gondolkodunk el, hanem azon is, milyen hatással van ez a fiúra, aki egyértelműen elhanyagoltnak érzi magát, hiszen az új jövevény a „jövő”, ő már a háttérbe szorult és igencsak féltékeny Mirai-ra. Mégis, a cselekmény folyamán fokozatosan elfogadja a változást, és felnő a feladathoz, megérti, hogy neki kell megvédenie a kishúgát, ez pedig egy új szerep, amelynek meg kell felelnie. De nem csak ő fejlődik, ugyanígy megváltozik a rendetlen és hebrencs anyuka, és a családi élettől menekülő, munkába temetkezett férj is, és igazi családdá érnek össze.
De itt nem állunk meg, hiszen azt is láthatjuk, ahogyan a felnövő lánygyermek szembesíteni próbálja a kis Kunt annak a következményeivel, amit a jelenben tesz vele a bátyus. Azaz egy teljesen globális megközelítést láthatunk, hogy ki milyen jó tanáccsal látná el a fiút jelenlegi helyzetében, hogy felnőjön, igaz és szerető testvére legyen a kis Mirainak, akinek a neve is ugyanúgy szimbolikusnak mondható. A misztikus szál tehát könnyedén kibogozható, ha nem csak a látottakon gondolkodunk el, hanem azon is, milyen hatással van ez a fiúra, aki egyértelműen elhanyagoltnak érzi magát, hiszen az új jövevény a „jövő”, ő már a háttérbe szorult és igencsak féltékeny Mirai-ra. Mégis, a cselekmény folyamán fokozatosan elfogadja a változást, és felnő a feladathoz, megérti, hogy neki kell megvédenie a kishúgát, ez pedig egy új szerep, amelynek meg kell felelnie. De nem csak ő fejlődik, ugyanígy megváltozik a rendetlen és hebrencs anyuka, és a családi élettől menekülő, munkába temetkezett férj is, és igazi családdá érnek össze.
Az alkotókról:
Mamoru Hosoda
(Wolf
Children, Summer Wars, The Boy and the Beast, The Girl Who Leapt Through Time)
eddigi alkotásai során is különböző világok ütköztetésével találkozhattunk, de
a legfinomabban a Mirai-ban sikerült
ezt ábrázolnia. Tovább megyek, erős Satoshi
Kon hatást is érzékelek a műben, ahogyan itt a fantázia és a valóság
elemeit vegyíti, olyan igényességgel, miként a rendezőmester a Paprikában
és a Perfect
Blue során teszi. Persze hasonló megoldásokkal a The Boy and the Beast
szimbolikájában is találkozhattunk, de ott jóval árnyaltabb volt az egész
ábrázolása, sokkal inkább egy fantáziavilágban jártunk, itt viszont
egyértelműbb, hogy üzenetet szeretne közvetíteni, azaz a síkok valójában nem
találkoznak, a jeleneteket inkább virtuálisan kell értelmeznünk. Így szemlélve
ez Hosoda úr eddigi legérettebb
alkotása.
Nem meglepő módon a Chizu Studio karolta fel ezt a munkáját is (Wolf Children, The Boy and The Beast). De az sem sokkol majd senkit, ha elmondom, a művészeti vezetést is olyanokra bízták, akik Ghibli-animációk során segédkeztek, hiszen Takashi Omori és Yohei Takamutsu is részt vettek a From Up On Poppy Hills elkészítésében, ez pedig jelen anime képi világában is visszaköszön. Igen, ezzel azt akarom mondani, hogy – bár eddig sem voltak kétségeim Mamoru Hosoda képességeit illetően, de – ezzel a művel „felzárkózott” Miyazaki és Shinkai mellé. A mű vizuálisan szemet gyönyörködtető, az animációk kifogástalanok, felismerhetjük a különböző említett hatásokat a rajzok során is, de Hiroyuki Aoyama (The Great Passage) karakterdizájnja és Masakatsu Takagi (Wolf Children, The Boy and The Beast) zenéje is fantasztikusan illeszkednek a Mirai mondanivalójához.
Nem meglepő módon a Chizu Studio karolta fel ezt a munkáját is (Wolf Children, The Boy and The Beast). De az sem sokkol majd senkit, ha elmondom, a művészeti vezetést is olyanokra bízták, akik Ghibli-animációk során segédkeztek, hiszen Takashi Omori és Yohei Takamutsu is részt vettek a From Up On Poppy Hills elkészítésében, ez pedig jelen anime képi világában is visszaköszön. Igen, ezzel azt akarom mondani, hogy – bár eddig sem voltak kétségeim Mamoru Hosoda képességeit illetően, de – ezzel a művel „felzárkózott” Miyazaki és Shinkai mellé. A mű vizuálisan szemet gyönyörködtető, az animációk kifogástalanok, felismerhetjük a különböző említett hatásokat a rajzok során is, de Hiroyuki Aoyama (The Great Passage) karakterdizájnja és Masakatsu Takagi (Wolf Children, The Boy and The Beast) zenéje is fantasztikusan illeszkednek a Mirai mondanivalójához.
Bár a műről egyértelműen a Paprika
és a Totoro
ugrik be elsőre, valamint a Millennium Actress varázslatos
cselekménye, a Mirai mégis egyedinek
mondható, hiszen zseniálisan felépített, sokrétegű alkotás. Nagyon sokáig nem
derül ki róla, hogy nem egy egyszerű helyzetkomikumokkal tűzdelt vígjátékkal
van dolgunk, hanem bizony súlyos kérdéseket boncolgató izgalmas drámával,
méghozzá a szó klasszikus értelmében is megállná a helyét, azaz a színpadon is
el tudnánk képzelni. Ebből a szempontból is kiemelkedőnek mondható a mester
munkásságából, de nem utolsó sorban azért is, mert a világ, amelybe elkalauzol
bennünket, sokkal barátságosabban közelíti meg a problémákat, mint egy
arcbamászósabb alkotás. Képes egyszerre bájosan mosolyogtató, elbűvölően
játékos és végtelenül komoly lenni, ahogyan a rendezőtől ezt már megszokhattuk.
Emellett viszont sokkal érettebb mű, a Mirai, mint a korábbi animék, legalábbis az eddigiekre ez teszi fel a koronát.
Emellett viszont sokkal érettebb mű, a Mirai, mint a korábbi animék, legalábbis az eddigiekre ez teszi fel a koronát.
Értékelésem
10/10
Smaragd Sárkány
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése