Fekete Ágnes: Kutyák ugatása

A szemem bekötve, kezemben fegyver. Beterít a szinte kézzel fogható, fullasztó feketeség, és a legkísértetiesebb az egészben, hogy fogalmam sincs, hol vagyok, ahogy arról sem, hogy vajon hány óra lehet. Éppen most jött el az ebédidő, vagy talán már éjfélt kongatnak? Teljesen elvesztettem az időérzékemet, nem tudom, hogy csak pár perce sötétült el számomra a világ, vagy egy örökkévalóság telt el. A látásom teljesen cserbenhagyott, azonban a többi érzékszervem eddig soha nem tapasztalt módon erősödött fel. Minden eddiginél tisztábban érzem a kezemben lévő pisztoly hideg érintését, kifinomult hallásom ajándéka pedig az engem körülvevő kutyák eszement ugatásának disszonáns szimfóniája. Az idegeimet ostromló hangok vad csatározásának eredményeképpen egy másodperc alatt végigsöpör a testemen a jeges adrenalin, ami cselekvésre késztet. A belsőmet elárasztja az életösztön sikoltó segélykiáltása, hogy tegyek valamit, különben széttépnek a vérengző fenevadak. Öljek, vagy pedig engem ölnek meg. Mozdulnék, de nem tudom, merre induljak, mivel a szemeim felmondták a szolgálatot. Remegve veszem tudomásul, hogy valószínűleg bármerre lépnék, vagy futnék, egy feldühödő, vérben forgó szemű állattal találnám szemben magam, és mire észbe kapnék, már vége is lenne az egésznek. Abban a pillanatban, hogy harcra készen felemelem fegyvert szorongató kezemet, és vakon a semmibe célzok, hátha eltalálom az egyik támadómat, a kutyák ugatása egyszeriben kitisztul, és legnagyobb döbbenetemre érteni kezdem a fenyegetőzésüket, amit eddig számomra idegen nyelven káromkodtak nekem.

a kép forrása

- SEMMIRE NEM VAGY JÓ, EZÉRT EL KELL PUSZTULNOD!

- MÁSOK SOKKAL JOBBAK NÁLAD, EZÉRT EL KELL TAKARODNOD ERRŐL A FÖLDRŐL!

- MINDENKIT CSAK BÁNTASZ, EZÉRT NEM ÉLHETSZ TOVÁBB!

- TEHER VAGY A VILÁGNAK, EZÉRT MAJD ÉN TESZEK RÓLA, HOGY TÖBBET NE FERTŐZD EZT A FÖLDET!

Ehhez hasonló káromlások záporozását kellett elszenvednem tőlük. Mély, vicsorgó, rekedt hangjuk fájdalmasan sértette a füleimet, míg végül az ugatásuk ismét egybefolyt, és emberek számára érthetetlen hangok zavaros halmazává alakult vissza. Abban a minutumban, hogy az átokmondások végére értek, nem láttam, de a zsigereimben éreztem, hogy a falkavezér elrugaszkodik, és készül leteríteni a földre. A többiek mozdulatlanok maradtak, és tudom, hogy miért; ezt az utasítást kapták. A kutyák közt egyfajta hierarchikus rend uralkodik, hiszen eredetileg falkában éltek, majd az ember elkezdte honosítani őket. A legerősebbik köztük a vezér, aki küzd a hatalma megőrzéséért, ha valaki el akarja orozni tőle a vele járó dicsőséget. Tudom, hogy mire gondol. Fegyver van a kezemben, ezért az ostoba állat fejébe beférkőzte magát az a rögeszme, hogy a hatalmára fáj a fogam, holott nem én választottam magamnak ezt a horrorisztikus helyzetet. Valaki igazán felvilágosíthatná, hogy nem én kértem, hogy veszítsem el a szemem világát, miközben egy csapatnyi veszett eb vesz körbe, akik örömmel kioltanák az életemet, ha lehetőségük lenne rá, és ezt a parancsot kapnák. De talán parancsra sincs szükségük, hiszen az ösztöneik vezérlik őket. Elég egy rossz mozdulat, és végem.

A falkavezér támadásra készen ugrik. Elönt a fagyos rettegés, mert nem látom, de egyszerűen érzem, hogy hatalmas mancsa a levegőben az én testemhez közelít, vérszomjas állkapcsa kitátva várja, hogy elnyeljen. A következő másodpercben tompán érzem, hogy a földre érkezem, de az óriási adrenalinlöketnek köszönhetően szinte semmit nem érzek a fájdalomból, ami tudom, hogy néhány perc múlva égetően fog végigrohanni az egész testemen, sajgó pontokat hagyva maga után. A kutya bundáját melegnek és véresnek érzem, amint nagy és nehéz testével rám nehezedik; talán mást is megleckéztetett már előttem, és most olyan vagyok neki, mint egy gyakran elvégzendő rutinfeladat. Játszi könnyedséggel terített le a lábamról, amik meg voltam győződve róla, hogy stabilan álltak a talajon. Nincs időm, hogy akár egy cseppet is felocsúdjak a kábulatból, mert rögtön meghallom, ahogy a falka többi tagja üvöltve biztatja a kínzásomra. Egy másodperc alatt lepereg előttem az egész életem, és ösztönös reakcióként csukom be vak szemeimet, hogy hamarabb vége legyen a rémálomnak, de akkor valami egészen különös dolog történik, amitől a testem és az elmém új erőre kap. 

Hirtelen egy másik kutyát látok magam előtt, aki annak idején már bántott egyszer. Azon a napon majdnem teljesen biztos voltam abban, hogy meg fogok halni, és ugyanúgy vártam a megváltó elmúlást, tehetetlenül és mozdulatlanul, mint most. De mégis itt vagyok. Mert egy túlélő vagyok, és most már hiszek abban, hogy minden további akadályt is képes vagyok átugrani, legyen az bármilyen magas. A másodperc törtrészét sem hagyom meg magamnak arra, hogy gondolkozzak, csupán teszem, amit a testem, önálló életre kelve parancsol az agyamnak: a még mindig a kezemben tartott fegyvert az állat koponyájához szorítom, és a sorsra bízva mindent, elsütöm. Ekkor csoda történik, mert a szemeim elől eloszlik a fekete ködfátyol, és a látásom tisztább, mint új korában. A falkavezér megsemmisülten fekszik mellettem a saját vérében, én pedig harcra készen nézek farkasszemet hűséges bajtársaival:

- Ki lesz a következő?