Szaszkó Gabriella: A betakarítás

megosztotta: Heléna Szilágyi






Jeges szellő simította végig a végtelen földeket. Reggelre haraphatóan tejfehér köd ült meg a keményre fagyott talaj felett. A fák lecsupaszodtak, fekete ágaik karomszerűen nyújtózkodtak a szürke ég felé. A munkásoknak vastag kesztyűt és tömött mellényt kellett viselniük, hogy megvédjék magukat a csípős, őszi fagytól. A kinti munkák ideje lassan a végéhez közeledett az évre. Egyetlen hét maradt hátra, aztán átengedték a földet a fagy takarójának. 

Négy férfi állt a megszokott helyén, szerszámokkal a kezükben. A föld már nem sározta be a csizmájukat, egyszerűen túlzottan keményre fagyott már azon az októberi napon. Az út zaja sem ért el hozzájuk, csak a végtelen földóceán és köd, amely sóhajtva ölelte körbe a kanyargós fákat. 

Hosszú ideig nem szóltak egymáshoz. Kihalt belőlük a nyári, csevegős kedv, amikor a fehér trikójukat is ledobták maguk mellé. Sóhajok és fémes csattanások hangja keveredett a természet halálra készülő csendjével. 

Egyikük tágra nyílt tekintete mégis érdeklődést sugárzott. A fiatal fiú nem lehetett több húsz évesnél, de a szeme alatti fekete karikák sokkal idősebbnek mutatták. Izmai aznap reggel még merevebbek voltak a szokásosnál, testének minden egyes porcikája a meleg takarót kívánta. A fiú minden apró zajnál zaklatottan tekintett körbe, kesztyűs keze erősen markolta a kapát. 

Szokatlan volt az aznap reggeli csend. Mintha az állatok is eltűntek volna a föld színéről. A fiatal fiú az öreg terepjáróra nézett, amellyel hajnal ötkor érkeztek a munka helyszínére. Egyetlen pillanatra megállt, és a nyélre támaszkodva nézte a távoli fehérséget. 

– Fiam, te sohasem akarsz hazamenni? Itt vesz meg bennünket az isten hidege! 

A fiú lebiggyesztette a száját, majd újra kapálni kezdett. Egyetlen pillanatra állt meg, de az öreg minden lépését figyelte. Az ősz hajú, soványra fogyott, alkoholszagot árasztó férfi úgy hitte, ő a csapat vezetője, csak mert betöltötte a hatvanat, de a korral nem lett bölcsebb, csak basáskodóbb. 


a kép forrása

A fiú mélyen belevájt a földbe. Percekig csak lefelé nézett, igyekezett egyre nagyobbakat rántani a fagyos feketeségből, hátha felmelegszenek ledermedt izmai. Aztán újra felpillantott. A ködös távolban kecses alak körvonala rajzolódott ki. 

A fiú megdörzsölte a szemét, de az alak nem tűnt el. Lassan közeledett a férfiak felé. Halk dallamot dúdolt, hangja betöltötte a hajnali csendet. Fehér, szinte átlátszó ruhája úszott a szellőben, egybeolvadt a köddel. Kontrasztosan fekete haja derekáig ért, feje tetején őszi virágokból font koszorút hordott. Tökéletesen sima és szabályos arcán hatalmas szemek csillogtak. 

– Kisasszony – szólalt meg remegve a fiatal fiú –, merre tart ebben a hidegben? 

A másik három férfi azonnal az ismeretlen után kapta a fejét. Hangosan duruzsolni kezdtek, miközben a lány kecses léptekkel közeledett. Lábán nem viselt semmit, talpát tisztán hagyta a fagyos föld. 

– Hogy kerül ide maga, kishölgy? – horkantott fel a másik férfi. – Hát megfázik, tudja-e? 

A lány lassan megállt előttük. Lepelszerű ruhája abbahagyta lassú hullámzását. Vörös és telt szája vonzotta a tekintetet. 

– Csak négy kérdést szeretnék feltenni – szólalt meg kellemes tónusú hangján. – Szeretek játszani. 

Lassan megnyalta ajkát nyelvével, majd mosolyra nyílt a szája. A három férfi azonnal felnevetett. A legfiatalabb csendben maradt. Mélyen belül megremegett a lány fagyos tekintetétől. 

– Mindenkinek mondok egy kérdést, aki nem tudja a választ, azt megbüntetem – vigyorodott el újra. 

– Ha tudom a választ, akkor hazajössz velem? – kérdezte a legnagyobb darab férfi, mire a másik kettő hangosan felnevetett. 

– Még az is lehet – simította végig a haját a lány. – Ki szeretne az első lenni? 

A kövér, foghíjas férfi vigyorogva jelentkezett. A lány eggyel közelebb lépett hozzá, óvatosan végigsimította csupasz arcát, majd halványan elmosolyodott. 

– Nem fogok könnyűeket kérdezni – mondta lágyan. – De az első kérdés az, hogy mitől félünk? Mi a félelem egyáltalán? 

A kérdezett beszívta az ajkát, de szája sarkaival még mindig mosolygott. Felhúzta a vállát, majd megigazította a sapkáját. 

– Félünk a kígyótól, a póktól, a tűztől meg ilyenektől. Ki mitől fél. Mindenkinek vannak hülyeségei. 

A lány arca hirtelen elkomorodott. Tekintete fagyossá vált, miközben egyik kezét a háta mögé csúsztatta. Szája egyszerre elfehéredett, beleolvadt sápadt arcába, ami csak ördögibbé tette a fekete szemét. 

A hajnal visszafogott fényében megcsillant a sarló ezüstös pengéje, amely hirtelen sújtott le a kövér férfi nyakára, bemocskolva a lány fehér ruháját a szinte fekete vérrel. 

A fiatal fiú kiejtette kezéből a kapát, lába beledermedt a fagyott földbe. Kövér munkatársuk gurgulázva hörgött, teste hangosan puffanva terült el a talajon, amely kortyokban szívta magába a vért, mint furcsa, éltető táplálékot. 

Senki sem menekült el. A fiatal fiú érezte testében a dermedtséget, tagjai lebénultak, de nem csak a félelemtől. Valami megmagyarázhatatlan erő ragasztotta oda, ahol éppen állt. 

– A haláltól félünk – mondta a lány. – Semmi mástól nem félünk, csak a haláltól. Ez a válasz a kérdésre. Ki szeretne a következő lenni? 

A lány tekintete továbbra is komor maradt, ahogy a legidősebb férfi felé lépkedett. Fehér ujjával erősen markolta a sarló vérfoltos nyelét. 

– És mi van a halál után? Ez lenne a második kérdésem. 

Az idős férfi arcán peregtek a könnyek, halkan nyüszített, gyors egymásutánban vette a levegőt, majd hangosan köhögni kezdett. 

– Ezt nem kérdezheti! Ezt senki sem tudja! – nyögte ki, majd hangosan felszívta orrába a kitörő nyákot. 

A lány kisimult arccal, egyetlen mozdulattal vágta le a férfi fejét, mire a harmadik hangosan felordított a csendes hajnalban. A legfiatalabb megremegett. Tekintete a kocsira vándorolt, és az anyjára gondolt, akinek nem készítette ki a reggelit aznap, mert késésben volt. 

– A halál után szabadság van. Hogy milyen? Azt tényleg nem tudja senki – mosolyodott el a lány, majd közelebb lépett a szakállas férfihoz. Mélyen a szemébe nézett, miközben fehér ujjával letörölte a sarló pengéjéről a vért. Gőz szállt fel a holttestekből, a vér melegen csordogált a fagyos októberi időben. 

– Kérem, ne bántson! – sírt a szakállas férfi, de a lány közelebb lépett hozzá. 

– A következő kérdésem az, hogy mire jó a szabadság? 

A szakállas férfi szorosan behunyta a szemét, majd erősen rázni kezdte a fejét. 

– Nem tudom, nem tudom a választ! Kérem, ne bántson! Otthon várnak. 

A lány egyetlen suhintással vágta el a férfi torkát, akinek kidülledt, majd fennakadt a szeme. A fiatal fiú összeszorította sajátját, de így is hallotta a hörgést és a puffanást, amikor a férfi földet ért. Mellkasa erősen emelkedett le és fel, szíve fájdalmasan lüktetett a fejében. Nem akart meghalni, nem akarta a fagyos földön végezni húszévesen. Mélyen a lány szemébe nézett. 

– A szabadság mindenre jó, mindenre gyógyír és megoldás, nemde? Nem kérdezek én nehezeket – mosolyodott el újra, majd véres kezével lassan végigsimította a fiatal fiú arcát. – Te nagyon helyes vagy. Kár lenne érted. 

– Kérdezz! – mondta a fiú szilárdan. 

– Te kis helyes, szerinted mi az élet értelme? 

A fiú mélyen beszívta a fagyos levegőt a tüdejébe, ujjai sajogtak, szíve vadul pumpált. Végignézett a fekete földön, a karmos fákon és tejfehér ködön, aztán a lány tekintetén állapodott meg. Lassan behunyta a szemét, majd kiejtett egyetlen szót, lassan és érthetően. 

– A szabadság – mondta, majd várta az ítéletet. Szinte érezte a penge érintését a bőrén, de hirtelen csend lett. 

Lassan kinyitotta a szemét. A lány eltűnt. Csak ő állt egyedül a végtelen földeken, szíve lassan lecsillapodott. Oldalra nézve látta társai holttestét egyenes sorban egymás mellett. Arcok félelmetesen elfehéredett, vérük egybeolvadt a földdel. 

Egyetlen holló károgott a testek mellett. Fekete szemében a kegyetlenség ismerős szikrája csillant meg. Egy utolsó pillantást vetett a fiatal fiúra, majd felreppent egyenesen az ég felé, hogy más magányos munkásokat látogasson meg.



1 megjegyzés:

  1. Hát... eléggé tele van a sztori logikai hibákkal.
    pl egyszer keményre fagyott a föld, aztán később már túlzottan keményre fagyott, utána meg mélyen belehasít a kapával a fiú, vagy a munkás vérét kortyokban issza az amúgy fagyott föld.
    Máshol újra elvigyorodik a lány, aki addig sem vigyorgott.
    A filozófia se túl meggyőző és mi értelme volt a lánynak?
    És egyáltalán mi ennek a sztorinak az üzenete?

    Akira

    VálaszTörlés