Őszi reflexiók

megosztotta: Porcelánszív



Ilyenkor ősszel, a természet „haldoklását” szemlélve, óhatatlan felötlik bennünk  saját halandó voltunk is. Hajlamosak vagyunk sorsról, elmúlásról, a földi lét értelméről-hiábavalóságáról  elmélkedni. Ezt a hangulatot tükrözik kortárs költőink alább közölt alkotásai is.







Nászta Katalin
Elég(i)ja


nektek írom, kik valahol az ég alatt figyeltek
nektek, akik még ismertek, akik megértetek
nem osztok észt, nincs annyi már
hogy több jutna belőle
őszre készülök, a jövő bekebelez örökre
minden sor, mit leírok, csak rövid vakkanó hang
tudom ki vagyok s mit érek
a semmi több a latban
nem sajnálom, nem fájlalom, hűvös a tőke csonkja
nyakam kinyújtva rajta rég, csak nincs, aki lecsapja
mennyi virág és mennyi fű, álom, elégia
sorkatonaként marsoló szó, rossz pirula –
csillapul lázas homlokom alatt a gond, a munka
mit elvégezni nem tudok, és nem kell már mínuszba
számítania senkinek, a fölösleg kiömlik
kacattal megtelik kukád ismét, barátom, elég
sok az, ami megmaradt, amit ki kell seperni
és ritmusra dobálhatod a sok összegyűrt fecnit
nem így akartam, és nem ezt, nézd el nekem, hogy ősz van
és ősszel takarta be fejem, a kopasz domb, a mostan
nem virágzik a bánat már, nem kér a tavasz többet
finita-vége-izdöend minden nyelven az élet
most írom meg, amíg lehet, az azután már nincsen
betakarlak szavaimmal, ne lásd meztelenséged
s bár dideregni fogsz, tudom, mit érek ezzel ott túl
ha felöltöd a kabátod, és sírni fogsz valahol
a hegytetőn, a fák között, az ormokon, egy hanton



Kozák Mari
Minden ősz


itt hagy egy darabot
a tegnapok mosolyából
barnát ölt máskor szürkét
fejkendője fekete
sáros léptében kesereg
a holnap
és levéltenyérbe rejt
nehéz titkokat.

***
színes lombok közt
danál a reggel
madarak szárnyán ébred
az elmúlás
csöppnyi didergés reked
köd takarta ágon
dércsipkét horgol bokrok
szoknyájára a perc
…ősz ajtónak dőlve
színezi az ébredő reggelt.




Kránitz Laura
ismétlések


a kétely fonala
keresztbe szőtte
a tegnapom
egy levél rezdült
mellettem
olyan elhagyott

valahol megakadt
minden folytatás
csak kergetőznek
az üres szólamok
mint a valóság

lassan itt az ősz

mélabús a lelkem
magamon felejtem




B. Tomos Hajnal
Ősz-elégia


meghalt egy levél
nincs győztes
sem áldozat
csak a „por és hamu”
törvénye

mint kivénhedt kutya
csörgeti láncait
a menekülő nyár

fenn végtelenbe táruló
koncertterem
az esti ég
gyermek-csillagok játszák
a jövő zenéjét





Kozák Mari
Megint ősz


Ma ősz jött közénk
fázik vállamon a nagykabát
ruhám ujján hallgatás
ajkamról a mosoly földre vágy…

ajtók előtt sóhaj vár
bent kandallóban elég a nyár
szikrákat szór fahasáb szeme
lángcsókolt száraz ág
sírja át az éjszakát
nézd ősz ballag a réten át

…mire eljött megöregedtem
hajamba ősz szálak nevettek
ujjaim keresték kezed
reszketve ébredt bennünk a szeretet
a hajnal arcán ráncokkal
kopogtat a jégvirágos ablakon
kandallóban a bolondos láng
parázs alá veszett
s megkopott szemünkben
a fény már nem nevet.

Ma ősz jött közénk
fázik vállamon a nagykabát
ruhám ujján hallgatás
ajkamról a mosoly földre vágy.



Urbancsek Márta
Rend-jel


Kedves kékjeimmel érkezik az este
dobja le magáról köpenyét a nyár is. 
Hűt, a barna rozsdás falevelek nyeste,
kerítést pásztázó, kandi napsugár is.

Édes-méreg ízű októberi hajnal,
lassan olvadt fényén nyújtózik a lélek.
Hófehér csipkében, menyasszonyi aggyal
még veled lépdelek, már benned eszmélek.

Látható jövőmön megbocsájtott múltam,
tiszta mozivásznon pereg tovább filmem
játszmáim, drámáim kezedbe simultan
renddé csillapulva, otthonná lesz minden.




Gősi Vali
Suttogó áhítat
– anyámhoz –


aranyló őszön álmodom veled
méz-illatú ölelésedbe burkolózom
hófehér falak közt imbolygó árnyad nyomán
suttogó áhítat szól; hálaimád
értem
másokért
holt lelkekért
bársony ráncaidon időtlen béke pihen
igazgyöngy érik örök könnycseppeden
tenyereden az érdes kapanyom
szelíd völggyé simult
halvány arcodon pompás rózsa nyit éppen
én küldtem neked
s ahogy haladsz felém a fényáron át
ámulva köszönöm (örök)létedet
életemet
és szorít a szívem
hogy elengedtelek







B. Tomos Hajnal
Testben termő ősz


beérett már
–érzem–
szavamban a való


látható talán
–deres sörte–
szívemen a tarló


zöld levélen aggodalmam
–már avar–
mi egykor felkavart

a rosszarcú szél
–már nem zavar–
hiú beszéd

azt mondják
minden hajnalon át
egy új kékre látni
de attól még nem tudom
mi lesz
halálig a dolgom




Urbancsek Márta
Őrzöm napjaid


Édesanyám könnyeivel mérem az időt
itthon az őszi kertben édeni már minden,
csendesedve simítja a csipketerítőt
mosolya az ajándékom, keserű kincsem.

Csak résnyire nyitott szíve zegzugaiból
minden napi aktív gondok ajtaját bezárva, 
félteném, óvnám a halál mentoraitól,
szeretném, ha élő maggal telne a barázda.
Barna copfja ősszé rövidülve tincsenként
simul a múló időbe, tavaszból télbe
cipeli az emlékeit előre. Nincs mentség
születtünk meghalunk, ki áldva, ki félve.



Nászta Katalin
Szüret


ősz van, a fákról hullnak a lombok
darazsak szelik a sárga levegőt
szúnyogok harapják füled, orrod
illatozik minden erjedő gyümölcs

görnyedve baktat egy anyó a réten
a domboldalon még sűrű a sor
mire szőlőjét leszedi egészen
a szüretnek vége, a must is elfogy

ifjú suhancok nyelvüket fenik
nagy kacagásba törnek ki most
egyikük gáncsot vet anyóka elé
átbukik rajta, törik a csont

ősz van, a fürtök halomban állnak
őszöreg néne a földre terül
sápadt arcán fájdalma szótlan
szemhéja lassan elnehezül

mintha kihunyna az alkonyi égen
egy csillag fénye, pislog s nem ég
az ifjú csapat tovább állt régen
kacagást sodor a szüreti szél







Zelenka Brigitta
Őszi gondolatok


Lehet-e hinni még a Napnak,
ha puha fényét ráborítja
a kertre lent, s az égő sárga
nyárfaág, mint bizalom hídja,
ível az ég és föld között?

Egy múló öröm még tetten ér,
foszló nyári dallamot kerget
mélán a dőre képzelet, de
ködöt mintáz a nyirkos permet,
s kezemben megborzong a toll.

Ősz van újra. Versek zizegnek,
akár a hulló, kósza lombok,
s velük hal a költő is kicsit…
Szétporladnak nagy –  s apró gondok,
s várni tanít a türelem.

Darabokra hull a cél előtt
sok okos gondolat és szándék,
tollam leteszem, ölembe kezem
s elgondolom, mire is várnék,
ha csendem Istenig elér?







Gősi Vali
Csillagtánc


Meglásd, végül legyőzzük mégis
mindazt, ami régóta rombol.
Mindent, ami szívünket tépi,
jó messzire űzünk magunktól.

Virágzó fák – állunk a fényben,
összehajolva, csendben várunk,
amíg a sok-sok szenvedésben
kegyelmet hajt minden águnk.

Együtt nem félünk már az éjben,
minden csillag nekünk világol,
egyik majd egyre fényesebben
ragyog, és táncot jár egy ágon.




Kozák Mari
Ősz jön felém


Karcsú bokrok térdelnek,
vetkeznek a nyárfák,
pőreségét szégyelli a som,
színes álmot válláig von,
tarkalepke szerelmet szomjaz,
levéltenyérben álmodik,
emlékekből fűzi bocskorát
és erdőnek indul már a nyár,
barnakabátot ölt a tegnap,
zsebébe rejt egy vallomást,
madarak szárnya alatt
csókot vált egy látomás,
vén napraforgó borzong,
szárazfüvön pihen mosolya,
s túloldalon a galagonya
nyár, forró ölelését álmodja,
kapuban  bicsaklik a lépés,
tört léceken zörget a holnap,
színevesztett mosoly siet,
hogy a pillanatot meglopja.






P. Pálffy Julianna
Ő(sz)onett


nyár után peckesen az ősz lépeget
reszelgeti kiszáradt homok-torkát
Nap-csókolta itókából kéreget
s kancsókba nótázik buborék-kottát

tapintatos ecsettel fest képeket
hol repkény őrzi ódon házak falát
míg titkon rejt forró öleléseket
selymes gyertyafénynél mond esti imát

járt végeláthatatlan csillagfényben
avarszínt fésült hajába az idő
vígan táncolt még nem is olyan régen

lábán félig fércelt már csak a cipő
bús melódia kering a szívében
délceg napokból rongyosan pityergő







Urbancsek Márta 
Ősz


Hangom hallva merítkezz be,
ősszel mikor csak zihál az eső
és kis szobádban cselló
vall szerelmet ismét
lelked tapogat , a félreeső
ázott emlékeket, mint
sárga, vörös falevelek ingét
hajtogatja precíz rendbe.






Gősi Vali
Egy csepp emberség


Vasmarokban
zihál a lélek
semmi esély hogy kiszabadul
jeges csendben jajong a bánat
a pillanat gyáván
menekül

Valami apró
biztatás kéne most
bölcs üzenet ha várna valahol
melengető tűz életöröm
egy csepp emberség ha éled
köszönöm




Kránitz Laura
effektusok


hátamba
szél csapott
egy jó nagyot
ernyőmet 
vitte az égig 
utána repülök
talán én is
kabátom átázott
lelkem követte
lépteim tócsákba
merülve
félt 
hogy rálép
a valóságra
s nem láthatja
hogy
az emberek
unalmukban
hátukat támasztják
egy rézkorlátnak
és a közöny rideg
jó szándékával
hogy dobálnak

szárnyak nélkül
a föld felett
mondd hogy lehet…
nem tanították
a gyakorlatban
csak az elméletet

naponta provokál
huszonnégy óra
lagymatagon sétál
egy tárgy a mondandóban
meghitt társalgások szétválnak
ennyit szól cask
 elbocsájtlak –
keringőznek a gondok
hopp egy ősz hajszál
épp meggörbült

egy pillangó 
fénybe repül
negyven fokban az 
izzadságcseppek
elborítják a tested
és várod 
jöjjön egy szellő
olyan hűset teremtő
és nincs több teendő

szárnyak nélkül
a föld felett
mondd hogy lehet…




B. Tomos Hajnal
Őszi tanács


Ha ólmos felhők
hátteréből belédhasít,
mint hang-villám
darvak  hívása
és csontod roppan
a vándorlás kényszerétől,
hallgass emberibb
tanácsot: Vivaldi Őszét
és könnyebb lesz
földönmaradásod




Zelenka Brigitta
Könnyek szerteszét


Eltűnődik a roskatag idő,
rozsda párnára hajtaná fejét.
Bágyadt pillanat, sápadó fényben
mélabú hever s könnyek szerteszét.

Puha talpakon jár most a lélek,
a napsütésben már a fagy remeg,
a vén égbolt is nagykabátot ölt,
s szándék mögött csak gondolatjelek.

A bolyongó fény szürkeségbe fúl,
a játszma véges, tudjuk, elveszett;
kapaszkodnál még a tegnapokba,
és hogy mivégre, halkan kérdezed.




Kránitz Laura
eleve elrendelve…


szemedben nem ragyognak a régi fények
egy bús sóhajjal legyint kezed
némán ámít még
néhány gondolat
ok nélkül történik
már minden folyamat
az élet rendje rég nem trendi
küszöbödben megbotlik mindenki
e tény szándék nélküli

nagyot fordult az élet
utol nem éred…
szeretném

ha ősz lenne
esős borús
menedékkereső
védekezést adó
semmittevést uraló

bánt a fény
vajon miért

elgondoltamban sincs kedvem
mint egy átok ül rajtam
árnyékom nem véd csak fekete

kiürült minden tartalék tarsolyom
fejemben fogynak a célkeresők
annyi az üres út a nem létező
az energia nem tölthető

veszteségem
megtört világomban
nehezék




B. Tomos Hajnal
Reveláció a fércek közt


Az erőviszony
eldőlt már
a test felett,
nincs érdem,
csak halott
mellén rozsdálló
érem.

Naponta bomlást
szállít a vérem,
romokból párálló
vacogáshoz,
szoktatom ereim
a zúzódáshoz.

Savak martalékából,
fércelt foltokból
hasznosítok újat:
hűs szegletet a kimentett
embernek,
hogy mint őszi gyümölcs
a szekrényen,
tovább érhessen.




Kránitz Laura
őszi dekadencia


őszi lelkem húrja 
megpendült és újra
fáradt aranyba merült

a fák koronáin
hamvadó rozsdáin
lebegve földre terült

nem is tudta merre
nyugalmát keresve 
gyökeréhez menekült







Képforrások: B. Tomos Hajnal

5 megjegyzés:

  1. Gratulálok a szerzőknek és a szerkesztőnek a szép és elgondolkodtató válogatásért.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a megtisztelő közlést, szívből gratulálok szerzőtársaimnak.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a lehetőséget, és azt külön, hogy négy versem is megjelent e szép "őszi reflexiók" válogatásban.

    VálaszTörlés
  4. Szeretettel gratulálok a szép versek szerzőinek és a válogatásért külön is!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm, hogy itt lehettem! Gratulálok szeretettel, szerzőtársaimnak!

    VálaszTörlés