Őszi reflexiók
Ilyenkor
ősszel, a természet „haldoklását” szemlélve, óhatatlan felötlik bennünk saját halandó voltunk is. Hajlamosak vagyunk
sorsról, elmúlásról, a földi lét értelméről-hiábavalóságáról elmélkedni. Ezt a hangulatot tükrözik kortárs
költőink alább közölt alkotásai is.
Nászta Katalin
Elég(i)ja
nektek
írom, kik valahol az ég alatt figyeltek
nektek,
akik még ismertek, akik megértetek
nem
osztok észt, nincs annyi már
hogy
több jutna belőle
őszre
készülök, a jövő bekebelez örökre
minden
sor, mit leírok, csak rövid vakkanó hang
tudom
ki vagyok s mit érek
a
semmi több a latban
nem
sajnálom, nem fájlalom, hűvös a tőke csonkja
nyakam
kinyújtva rajta rég, csak nincs, aki lecsapja
mennyi
virág és mennyi fű, álom, elégia
sorkatonaként
marsoló szó, rossz pirula –
csillapul
lázas homlokom alatt a gond, a munka
mit
elvégezni nem tudok, és nem kell már mínuszba
számítania
senkinek, a fölösleg kiömlik
kacattal
megtelik kukád ismét, barátom, elég
sok
az, ami megmaradt, amit ki kell seperni
és
ritmusra dobálhatod a sok összegyűrt fecnit
nem
így akartam, és nem ezt, nézd el nekem, hogy ősz van
és
ősszel takarta be fejem, a kopasz domb, a mostan
nem
virágzik a bánat már, nem kér a tavasz többet
finita-vége-izdöend
minden nyelven az élet
most
írom meg, amíg lehet, az azután már nincsen
betakarlak
szavaimmal, ne lásd meztelenséged
s
bár dideregni fogsz, tudom, mit érek ezzel ott túl
ha
felöltöd a kabátod, és sírni fogsz valahol
a
hegytetőn, a fák között, az ormokon, egy hanton
Kozák
Mari
Minden ősz
itt hagy egy darabot
a tegnapok mosolyából
barnát ölt máskor szürkét
fejkendője fekete
sáros léptében kesereg
a holnap
és levéltenyérbe rejt
nehéz titkokat.
***
színes lombok közt
danál a reggel
madarak szárnyán ébred
az elmúlás
csöppnyi didergés reked
köd takarta ágon
dércsipkét horgol bokrok
szoknyájára a perc
…ősz ajtónak dőlve
színezi az ébredő reggelt.
Kránitz Laura
ismétlések
a kétely fonala
keresztbe szőtte
a tegnapom
egy levél
rezdült
mellettem
olyan elhagyott
valahol megakadt
minden folytatás
csak kergetőznek
az üres szólamok
mint a valóság
lassan itt az
ősz
mélabús a lelkem
magamon
felejtem
B.
Tomos Hajnal
Ősz-elégia
meghalt egy levél
nincs győztes
sem áldozat
csak
a „por és hamu”
törvénye
mint
kivénhedt kutya
csörgeti láncait
a menekülő nyár
fenn végtelenbe táruló
koncertterem
az esti ég
gyermek-csillagok játszák
a jövő zenéjét
Kozák
Mari
Megint ősz
Ma
ősz jött közénk
fázik vállamon a nagykabát
ruhám ujján hallgatás
ajkamról a mosoly földre vágy…
fázik vállamon a nagykabát
ruhám ujján hallgatás
ajkamról a mosoly földre vágy…
ajtók
előtt sóhaj vár
bent kandallóban elég a nyár
szikrákat szór fahasáb szeme
lángcsókolt száraz ág
sírja át az éjszakát
nézd ősz ballag a réten át
bent kandallóban elég a nyár
szikrákat szór fahasáb szeme
lángcsókolt száraz ág
sírja át az éjszakát
nézd ősz ballag a réten át
…mire
eljött megöregedtem
hajamba ősz szálak nevettek
ujjaim keresték kezed
reszketve ébredt bennünk a szeretet
a hajnal arcán ráncokkal
kopogtat a jégvirágos ablakon
kandallóban a bolondos láng
parázs alá veszett
s megkopott szemünkben
a fény már nem nevet.
hajamba ősz szálak nevettek
ujjaim keresték kezed
reszketve ébredt bennünk a szeretet
a hajnal arcán ráncokkal
kopogtat a jégvirágos ablakon
kandallóban a bolondos láng
parázs alá veszett
s megkopott szemünkben
a fény már nem nevet.
Ma
ősz jött közénk
fázik vállamon a nagykabát
ruhám ujján hallgatás
ajkamról a mosoly földre vágy.
fázik vállamon a nagykabát
ruhám ujján hallgatás
ajkamról a mosoly földre vágy.
Urbancsek Márta
Rend-jel
Kedves
kékjeimmel érkezik az este
dobja
le magáról köpenyét a nyár is.
Hűt,
a barna rozsdás falevelek nyeste,
kerítést
pásztázó, kandi napsugár is.
Édes-méreg
ízű októberi hajnal,
lassan
olvadt fényén nyújtózik a lélek.
Hófehér
csipkében, menyasszonyi aggyal
még
veled lépdelek, már benned eszmélek.
Látható
jövőmön megbocsájtott múltam,
tiszta
mozivásznon pereg tovább filmem
játszmáim,
drámáim kezedbe simultan
renddé
csillapulva, otthonná lesz minden.
Gősi Vali
Suttogó áhítat
– anyámhoz –
aranyló
őszön álmodom veled
méz-illatú ölelésedbe burkolózom
hófehér falak közt imbolygó árnyad nyomán
suttogó áhítat szól; hálaimád
értem
másokért
holt lelkekért
bársony ráncaidon időtlen béke pihen
igazgyöngy érik örök könnycseppeden
tenyereden az érdes kapanyom
méz-illatú ölelésedbe burkolózom
hófehér falak közt imbolygó árnyad nyomán
suttogó áhítat szól; hálaimád
értem
másokért
holt lelkekért
bársony ráncaidon időtlen béke pihen
igazgyöngy érik örök könnycseppeden
tenyereden az érdes kapanyom
szelíd
völggyé simult
halvány arcodon pompás rózsa nyit éppen
én küldtem neked
s ahogy haladsz felém a fényáron át
ámulva köszönöm (örök)létedet
életemet
és szorít a szívem
hogy elengedtelek
halvány arcodon pompás rózsa nyit éppen
én küldtem neked
s ahogy haladsz felém a fényáron át
ámulva köszönöm (örök)létedet
életemet
és szorít a szívem
hogy elengedtelek
B.
Tomos Hajnal
Testben termő ősz
beérett
már
–érzem–
szavamban
a való
látható
talán
–deres
sörte–
szívemen
a tarló
zöld
levélen aggodalmam
–már
avar–
mi
egykor felkavart
a
rosszarcú szél
–már
nem zavar–
hiú
beszéd
azt
mondják
minden
hajnalon át
egy
új kékre látni
de
attól még nem tudom
mi
lesz
halálig
a dolgom
Urbancsek Márta
Őrzöm napjaid
Édesanyám
könnyeivel mérem az időt
itthon
az őszi kertben édeni már minden,
csendesedve
simítja a csipketerítőt
mosolya
az ajándékom, keserű kincsem.
Csak
résnyire nyitott szíve zegzugaiból
minden napi aktív gondok ajtaját bezárva,
minden napi aktív gondok ajtaját bezárva,
félteném,
óvnám a halál mentoraitól,
szeretném,
ha élő maggal telne a barázda.
Barna
copfja ősszé rövidülve tincsenként
simul
a múló időbe, tavaszból télbe
cipeli
az emlékeit előre. Nincs mentség
születtünk
meghalunk, ki áldva, ki félve.
Nászta
Katalin
Szüret
ősz
van, a fákról hullnak a lombok
darazsak
szelik a sárga levegőt
szúnyogok
harapják füled, orrod
illatozik
minden erjedő gyümölcs
görnyedve
baktat egy anyó a réten
a
domboldalon még sűrű a sor
mire
szőlőjét leszedi egészen
a
szüretnek vége, a must is elfogy
ifjú
suhancok nyelvüket fenik
nagy
kacagásba törnek ki most
egyikük
gáncsot vet anyóka elé
átbukik
rajta, törik a csont
ősz
van, a fürtök halomban állnak
őszöreg
néne a földre terül
sápadt
arcán fájdalma szótlan
szemhéja
lassan elnehezül
mintha
kihunyna az alkonyi égen
egy
csillag fénye, pislog s nem ég
az
ifjú csapat tovább állt régen
kacagást
sodor a szüreti szél
Zelenka Brigitta
Őszi gondolatok
Lehet-e
hinni még a Napnak,
ha
puha fényét ráborítja
a
kertre lent, s az égő sárga
nyárfaág,
mint bizalom hídja,
ível
az ég és föld között?
Egy
múló öröm még tetten ér,
foszló
nyári dallamot kerget
mélán
a dőre képzelet, de
ködöt
mintáz a nyirkos permet,
s
kezemben megborzong a toll.
Ősz
van újra. Versek zizegnek,
akár
a hulló, kósza lombok,
s
velük hal a költő is kicsit…
Szétporladnak
nagy – s apró gondok,
s
várni tanít a türelem.
Darabokra
hull a cél előtt
sok
okos gondolat és szándék,
tollam
leteszem, ölembe kezem
s
elgondolom, mire is várnék,
ha
csendem Istenig elér?
Gősi
Vali
Csillagtánc
Meglásd, végül legyőzzük mégis
mindazt, ami régóta rombol.
Mindent, ami szívünket tépi,
jó messzire űzünk magunktól.
Virágzó fák – állunk a fényben,
összehajolva, csendben várunk,
amíg a sok-sok szenvedésben
kegyelmet hajt minden águnk.
Együtt nem félünk már az éjben,
minden csillag nekünk világol,
egyik majd egyre fényesebben
ragyog, és táncot jár egy ágon.
Kozák
Mari
Ősz jön felém
Karcsú bokrok térdelnek,
vetkeznek a nyárfák,
pőreségét szégyelli a som,
színes álmot válláig von,
tarkalepke szerelmet szomjaz,
levéltenyérben álmodik,
emlékekből fűzi bocskorát
és erdőnek indul már a nyár,
barnakabátot ölt a tegnap,
zsebébe rejt egy vallomást,
madarak szárnya alatt
csókot vált egy látomás,
vén napraforgó borzong,
szárazfüvön pihen mosolya,
s túloldalon a galagonya
nyár, forró ölelését álmodja,
kapuban
bicsaklik a lépés,
tört léceken zörget a holnap,
színevesztett mosoly siet,
hogy a pillanatot meglopja.
P. Pálffy Julianna
Ő(sz)onett
nyár
után peckesen az ősz lépeget
reszelgeti
kiszáradt homok-torkát
Nap-csókolta
itókából kéreget
s
kancsókba nótázik buborék-kottát
tapintatos
ecsettel fest képeket
hol
repkény őrzi ódon házak falát
míg
titkon rejt forró öleléseket
selymes
gyertyafénynél mond esti imát
járt
végeláthatatlan csillagfényben
avarszínt
fésült hajába az idő
vígan
táncolt még nem is olyan régen
lábán
félig fércelt már csak a cipő
bús
melódia kering a szívében
délceg
napokból rongyosan pityergő
Urbancsek
Márta
Ősz
Hangom
hallva merítkezz be,
ősszel
mikor csak zihál az eső
és
kis szobádban cselló
vall
szerelmet ismét
lelked
tapogat , a félreeső
ázott
emlékeket, mint
sárga,
vörös falevelek ingét
hajtogatja
precíz rendbe.
Gősi Vali
Egy csepp emberség
Vasmarokban
zihál
a lélek
semmi
esély hogy kiszabadul
jeges
csendben jajong a bánat
a
pillanat gyáván
menekül
Valami
apró
biztatás
kéne most
bölcs
üzenet ha várna valahol
melengető
tűz életöröm
egy
csepp emberség ha éled
köszönöm
Kránitz
Laura
effektusok
hátamba
szél csapott
egy jó nagyot
ernyőmet
vitte az égig
utána repülök
talán én is
kabátom átázott
lelkem követte
lépteim tócsákba
merülve
félt
hogy rálép
a valóságra
s nem láthatja
hogy
az emberek
unalmukban
hátukat támasztják
egy rézkorlátnak
és a közöny rideg
jó szándékával
hogy dobálnak
szárnyak nélkül
a föld felett
mondd hogy lehet…
nem tanították
a gyakorlatban
csak az elméletet
naponta provokál
huszonnégy óra
lagymatagon sétál
egy tárgy a mondandóban
meghitt társalgások szétválnak
ennyit szól cask
– elbocsájtlak
–
keringőznek a gondok
hopp egy ősz hajszál
épp meggörbült
egy pillangó
fénybe repül
negyven fokban az
izzadságcseppek
elborítják a tested
és
várod
jöjjön egy szellő
olyan hűset teremtő
és nincs több teendő
szárnyak nélkül
a föld felett
mondd hogy lehet…
B.
Tomos Hajnal
Őszi tanács
Ha
ólmos felhők
hátteréből
belédhasít,
mint
hang-villám
darvak hívása
és
csontod roppan
a
vándorlás kényszerétől,
hallgass
emberibb
tanácsot:
Vivaldi Őszét
és
könnyebb lesz
földönmaradásod
Zelenka Brigitta
Könnyek
szerteszét
Eltűnődik
a roskatag idő,
rozsda
párnára hajtaná fejét.
Bágyadt
pillanat, sápadó fényben
mélabú
hever s könnyek szerteszét.
Puha
talpakon jár most a lélek,
a
napsütésben már a fagy remeg,
a
vén égbolt is nagykabátot ölt,
s
szándék mögött csak gondolatjelek.
A
bolyongó fény szürkeségbe fúl,
a
játszma véges, tudjuk, elveszett;
kapaszkodnál
még a tegnapokba,
és
hogy mivégre, halkan kérdezed.
Kránitz
Laura
eleve
elrendelve…
szemedben nem ragyognak a régi fények
egy bús sóhajjal legyint kezed
némán ámít még
néhány gondolat
ok nélkül történik
már minden folyamat
az élet rendje rég nem trendi
küszöbödben megbotlik mindenki
e tény szándék nélküli
nagyot fordult az élet
utol nem éred…
szeretném
ha ősz lenne
esős borús
menedékkereső
védekezést adó
semmittevést uraló
bánt a fény
vajon miért
elgondoltamban sincs kedvem
mint egy átok ül rajtam
árnyékom nem véd csak fekete
kiürült minden tartalék tarsolyom
fejemben fogynak a célkeresők
annyi az üres út a nem létező
az energia nem tölthető
veszteségem
megtört világomban
nehezék
B.
Tomos Hajnal
Reveláció a fércek közt
Az erőviszony
eldőlt már
a test felett,
nincs érdem,
csak halott
mellén rozsdálló
érem.
Naponta bomlást
szállít a vérem,
romokból párálló
vacogáshoz,
szoktatom ereim
a zúzódáshoz.
Savak martalékából,
fércelt foltokból
hasznosítok újat:
hűs szegletet a kimentett
embernek,
hogy mint őszi gyümölcs
a szekrényen,
tovább érhessen.
Kránitz
Laura
őszi dekadencia
őszi
lelkem húrja
megpendült
és újra
fáradt
aranyba merült
a
fák koronáin
hamvadó
rozsdáin
lebegve
földre terült
nem
is tudta merre
nyugalmát
keresve
gyökeréhez
menekült
Képforrások: B. Tomos Hajnal
Gratulálok a szerzőknek és a szerkesztőnek a szép és elgondolkodtató válogatásért.
VálaszTörlésKöszönöm a megtisztelő közlést, szívből gratulálok szerzőtársaimnak.
VálaszTörlésKöszönöm a lehetőséget, és azt külön, hogy négy versem is megjelent e szép "őszi reflexiók" válogatásban.
VálaszTörlésSzeretettel gratulálok a szép versek szerzőinek és a válogatásért külön is!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy itt lehettem! Gratulálok szeretettel, szerzőtársaimnak!
VálaszTörlés