Az ősz aranya
Ki ne vágyakozna az
enyhülő napsugarak érintésére, ha már elcsitult a nyár tombolása? A kora ősz
hangulata már nem derűs, de még nem is komor: ez a köztes állapot pedig
rengeteg érzelmet kavarhat fel bennünk.
Nincsenek ezzel másképp
kortárs alkotóink sem, akik arany betűkkel írtak az őszbe.
Zsatkovics Edit
Marasztaló a nyárutóhoz
Maradj
még!
Avarban
pihegő, törött szárnyú
fecskefiókám
harmatcseppért könyörög:
maradj
még!
Virágtestem
gúzsbakötve,
Mézpilléim
bronzbaöntve.
Maradj
még!
Ne
szökj éji harangszóhoz
ráncos
hajlott hátú fákhoz,
Homlokon
csókolnám a napot!
Szikrát
nem csiholhatok
Fénytelenségben,
hideglelésben.
Maradj
még!
Ne
jöjjön makkfióka, szélanyó,
Matt
fátyoltakaró!
Karmazsinpalástú
fákról
ne
suttogjon
opálos
őszi álmom,
hulló
csillagok lélekhavából
Tejutat
nem rajzolhatok.
Hajnal
Éva
ringató
már
ősz van és csak csordogál
és
fátyolos a félhomály
és
szórt arany az alkonyat
csak
röpke csókot hint a nap
és
zúg a szél és zengenek
az
égen szürke fellegek
egy
régi dalt mi itt maradt
a
lombjuk vesztett fák alatt
és
búg a dal a szép zene
és
táncra perdül mind vele
a
gondolat a bársonyon
a
régi égi dallamon
a
zongora a harsona
a
mennyei melódia
és
karnyújtásra itt a csend
mi
minden hangot visszacsent
és
szép nyugodtan szendereg
az
őszi esten elmereng
és
szótlan áll a zongora
a
nesztelenség mákonya
most
elpihen az ég alatt
és
csipkecseppje itt marad
a
szél horgolta dallamon
és
csókjainkon ringatom
mi
csendjeinken csordogál
e
bíbor őszi alkonyon
Nagy Ilona
Aranylik már…
Az
ősz színeit kerestem éppen,
aranylik
már akác s a hárs,
„makkmarcik”
ugrottak elém ledéren,
s
kavicson tobzódott a tánc.
De
gurultak már a gesztenyék is,
csillogott
sok fényes pocak,
a
híd alatt áttáncolt a szél twist,
s
felébresztette a galambokat.
Virult
az ősz, színektől izzott,
s
én kapaszkodtam a fény után,
lépteim
alá levél bújt, s titkon
nevetett
velem a délután.
Hajdu
Mária
Csak a szél kereng…
Megvénült
a nyár,
megőszült
a táj,
lomha
köd szitál.
Szürke
fény dereng,
csak
a szél kereng.
Lézeng
céltalan,
mint
egy hontalan,
oly
boldogtalan.
Bágyadt
napkorong,
arcán
sötét folt
a
hűvös fényű Hold.
Csak
a szél kereng,
szürke
fény dereng.
Lassan
beborul,
ónos
eső hull,
a
szél egyre fúj.
Lázár-Horváth
Zsuzsa
Aranyló ősz
A
szürke ég alatt
vörös-aranyban
állnak a fák.
Viharos
szélbe hajolva
az
eltűnt nyarat siratják.
Könnycseppként
pergő leveleiken
megcsillan
a késő őszi fény.
A
lét örök körforgása
rám
borul fájó árnyékként,
s
a lebukó Nap utolsó sugára
fellobbantja
az emlékezést.
Mily
rőt-aranyban izzhat most az erdő!
Jöjj,
nézd velem e lángtalan tüzet!
S
míg szívünkben az elmúlás gondolata ébred
a
lélek parazsánál melegedve
idézzünk
régmúlt szerelmeket.
Bakkné Szentesi Csilla
Őszi
zsongás
Rozsdalevél zizzen, épp
surran az eső,
szivacsos házak során
repül az idő.
Ásít és unottan sóhajt
a vad fasor,
szelíd utakra dől a
bágyadt nyugalom.
Néhány fáradt sugár míg
áttör a ködön,
ború szitál csendet a
nedves rönkökön.
Valahol felzsong néha
egy halk orgona,
s a tőkékre ráolvad a
nyár mosolya.
Cs. Nagy László
Csorog az ősz
Lassan
tolakszik, nyűtt felhő a teste,
nem alkuszik, olyan rozsdát érlelő,
a nap még kacéran közénk nevetne,
de ablakra sírja könnyét az eső.
nem alkuszik, olyan rozsdát érlelő,
a nap még kacéran közénk nevetne,
de ablakra sírja könnyét az eső.
Az
egekben, megrepedt szürke márvány,
résein átcsorgó, nyári képzelet
vergődik elillant illatok szárnyán,
a fény nem éget a tóra tűzsebet.
résein átcsorgó, nyári képzelet
vergődik elillant illatok szárnyán,
a fény nem éget a tóra tűzsebet.
Árnyékig
lehajtva állnak a vén fák,
daccal védik távozó lépéseid,
a szaladó hullám sem űz már tréfát
forró szívemmel, ha voltod felhevít.
daccal védik távozó lépéseid,
a szaladó hullám sem űz már tréfát
forró szívemmel, ha voltod felhevít.
Csorog
az ősz, apró tócsákba gyűlve
tengerré nő, ha szemedre gondolok,
emlékek vitorlás szárnyán repülve
szétszórom magam, mint az apostolok.
tengerré nő, ha szemedre gondolok,
emlékek vitorlás szárnyán repülve
szétszórom magam, mint az apostolok.
Antal Adrienn
Tarkul
az ősz
Tarkul az ősz a
dombokon,
köd szökik át a lombokon,
ereszkedik egyre lejjebb,
friss avarra permetezget.
köd szökik át a lombokon,
ereszkedik egyre lejjebb,
friss avarra permetezget.
Szürke az égbolt,
nesztelen,
akácos később meztelen,
a gesztenyés és a tölgyfák,
meleg ruháikat hordják.
akácos később meztelen,
a gesztenyés és a tölgyfák,
meleg ruháikat hordják.
Minden ősz
díszlettervező,
témája kert, erdő, mező,
zöld koronákat antikol,
vagy olyat, mint a karnerol.
témája kert, erdő, mező,
zöld koronákat antikol,
vagy olyat, mint a karnerol.
Mézszín és okker
levelek,
várják, hogy földet érjenek,
ráülnek parki padokra,
tócsákban várnak fagyokra.
várják, hogy földet érjenek,
ráülnek parki padokra,
tócsákban várnak fagyokra.
Halkul a nyári
madárdal,
álmos lesz a Nap korábban,
szaporodnak barna ágak,
ma még színeket dajkáltak.
álmos lesz a Nap korábban,
szaporodnak barna ágak,
ma még színeket dajkáltak.
Érik a szőlő, édesül,
hordókba aztán bekerül,
kökény kékül a bokrokon,
tarkul az ősz a dombokon.
hordókba aztán bekerül,
kökény kékül a bokrokon,
tarkul az ősz a dombokon.
Gallai Gabriella
Ősz
Szél
suhan az őszülő erdőn,
nyomában
zizzenő levél,
avarrá
szelídül reszketőn,
amint
társaihoz elér.
Távoli
emlék csupán a nyár,
a
napmeleg halvány remény,
didergősen
száll az ökörnyál,
gyöngyfonalán
csillanó fény.
Ezerszín
takarója alatt
az
erdő pihenésre kész,
éji
lámpásnak a hold maradt,
fakó
fényt vetít szerteszét.
Eső
mossa a kopár fákat,
lehullott
már minden levél,
köd
borítja az őszi tájat,
csak
a hófüstös szél zenél.
Barna Júlia
Őszi
hangulatok
az ősz megtanít
a mulandó után
vágyakozni
sejtjeim a fénynek
ablakot tárnak
ahogy a napba tűzdelt
tájak
arcukat odatartják
az utolsó ragyogásnak
xxx
gondolataimat magam
köré
rajzolom a levegőbe
félelmeimre firkálom
nem érvényes
– halott énem bőre –
az ősz színeket gyújt
bennem
aléltan tűröm a nap
csókjait
ellenkezve
magam gúnnyal verve
reménnyé változtatom
az akadályok
szögesdrótjait
xxx
éjszaka még nyitva
hagyod az ablakod
de a vándormadarak már
elszállnak
fény-mosolyú délre
napjaink szárnyukon
viszik az őszt
gyémántos szikrázó
télbe
a várakozás és a
vágyakozás hidegébe
a természet minden
elemében
a fák minden levelében
a pusztulás panasza
pulzál
xxx
a pillanat a nyugalom
virágkelyhébe befogad
innen nézem az ősz
futását a télbe
lábam alá még
avar-puhaságot terít
szemembe még színek
kévéit hordja
túlozza a ragyogást
eltakarja a haldoklást
végül mégis összeroskad
megdermed
nem bírja el a magából
magának csiholt
dicsfényeket
xxx
verssor harangoz bennem
bánat-tengerből
merített öröm-ének
de halk szavát legyőzik
az ősz vörös kiáltásai
a bizonytalan hervadás
utolsó köre
a biztos télbe fordul
Megtisztelő, hogy szerepel a versem. Gratulálok a szerzőknek. Szép őszi verseket jó olvasni. Hajdu Mária
VálaszTörlésMegtisztelő, hogy szerepel versem e szép válogatásban!
VálaszTörlésKöszönöm szépen!
Lázár-Horváth Zsuzsa