Porcelánszív : Papírra vetett hangok

Papírra vetett hangok

megosztotta: Porcelánszív

A dalok végigkísérik mindannyiunk életét. A művészettől leginkább idegenkedő ember sem kerülheti ki a muzsika varázsát, így ez mondható a legesszenciálisabb művészeti ágazatnak. Kortárs költeményeink mindegyikében megjelenik valamilyen formában a zene és a harmónia.

Hajnal Éva

Olvadó

Lásd, minden szólam elolvad a csendben,
lassan kihunynak a fényes ablakok,
ím, messze nő a távolság e rendben,
csellómuzsikába burkolózhatok.

Lágy húrokon most langyos est pilinkél,
s látod, egybegyűjti mind a szót e táj,
már elcsigázva te is megpihennél,
hársunk illatába takarózhatnál.

Lomha macska lépdel fenn a háztetőn,:
lustán pislákol az utcalámpa is,
míg a sötétségnek éppen szárnya nő,

sereg csillag csöppen égnek útjain.
Lám csak, milyen mély a hallgatás tava,
mégis benne ring az összes muzsika.

Vasas Marianna

Ébresztődal

Álomból indul, és álom az is, hova tér,

rétegeink aljára nyúló muzsika, mély,

elmosódó, fúvó hangon szól, misztériumból szőtt,

a mi feladatunk boldog zenévé hangolni őt.

Két álom között elkísér, de az ébredés a cél,

a fojtott, a lágy dobolás, bár líraibb a fénynél,

és a Rend nem mindig a kozmosz koronája –

míg itt vagyunk, zsigerünk zsongjon sugárba.

Cs. Nagy László

Élet-szonett

Az élet célja, maga az élet,
sorskottán komponált fennkölt zene,
hol ámítás csak a végítélet,
mert Isten nincs gátlásokkal tele,

hogy büntet, ha megbotlik egy ütem,
csak csendben int, és újrajátszhatod,
a hamis hang is valamit üzen,
fenntartja az örökös látszatot:

a remekmű még nem tökéletes,
elhal számtalan akusztikában,
és remélőn új visszhangot keres,

egy hang vagy a végtelen dalában,
az idő az örök, nagy ószeres,
mi csengve őriz mindent a mában.

Szilágyi Hajnalka

Örök

Lehetnél a hang,
a zene, zajból szelíden
dúdoló muzsika,
fázó szívekben megbújva
hallanád az alvó légzéseket.
Indaként kúsznál szívre, testre, lélekre,
meredélyes égi szakadékok
nyílnának feletted.
Bölcsőt fonnál dallamokból,
tisztán bomlanál ki
az őszi fényburokból.

Lehetnél fa, ezeréves kérgű,
égig érő fejfa.
A dombnyi kikeletben,
vésett emlékeket vigyázna
mozdulatlan tested.
Lassan eléd zuhannának
az őszök száraz levelei,
élő álmokat siratnának
korhadt gallyaid. Fekete ágaidon már
nem nőnének égi dallamok.
A rőt nap örök-ködbe
temetkezne veled.

Lehetnél hegy, isten-hordta
néma kövekből.
Szikla-arcodra zuhatagot
festene a hajnal,
fényes páraként
lebegne feletted a reggel.
A közeledő nap fény-bogai
ég és föld közé feszülnének,
s a csorbult világ szélét
elérve hullámozna hosszú ívben,
zúgó örvények
ismeretlen mélyéből,
az Örök-csend, kőgyermeked
haldokló lelkéhez simulna.

Lehetnél…
de most még maradj
szívfalaim közt álmodó,
az, kit a mesteri kéz
e világra formált. Mellém.
Maradj szabadsága
és börtöne minden lázadásnak,
álomőrző szerelme
felsíró éjszakáimnak.
Bűn és bűnhődés,
ártatlan szárnyalás,
huszonegy grammnyi örök létezés,
tenyeredbe rejtett
holtomiglan szívdobbanásban.

B. Mester Éva

Az utolsó tánc

Az utolsó táncra várnak a sápadó nappalok,
az augusztusi káprázatból itt ragadt csillagok,
a szétdobált, megszeppent , fátyolos verssorok,
az egyszer volt, hol nem volt, boldog pillanatok.

A szomorúfűz sátra alatt megszégyenült
vágyak kuporognak, fáznak,
elő sem vették még az álmokból szőtt,
igazgyöngyös báli ruhákat.

A fecskék már járják, fönt kavarognak,
eggyé vált lelkükkel végtelent rajzolnak.
A zene a csendé, a visszaszámlálásé,
légvárába megtért, összetört finálé.

Nagy Ilona:
Felszakadt érzés....

Ringató dallamot sodor az est,
mielőtt szívem aludni tér,
s a bokrok tövére szalagot fest
holdsugárral, a bús déli szél.

Csillag hátára ugrik egy sóhaj,
égre rajzolva viszi az éj...
lelkemet mossa millió óhaj,
s temetett múltam is visszatér.

Fű ciripel a nyáresti csendben,
távoli tűztől csillan a tó,
gitár hang száll át éteri percen,
halk zene kél, és hallik a szó.

Vonat robog a pataknak hídján,
kattan a sín, és sír az ütem,
árny suhan átall lomb koronáján,
álmomat mégis messze viszem.

Aludni csábít gyolcspuha ágyam,
paplan melege sírva takar,
makacsul viszi messzire vágyam,
ám lelkem békét, s csendet akar...

Levelek ringnak lágy, esti szélben,
csepp gurul elfáradt arcomon,
felszakadt érzés hallgat az éjben,
lakat ül néma sóhajomon...

Dvorák Etela

Tengerringás

hullámzik és simogat az álmom
fölemel és leejt mélykék hullámon

meséket suttog
fent tart
élni hagy

szelíden ringat
zenél nekem
még érzem
testem-lelkem szabad

hullámzik és simogat az álmom
fölemel és leejt mélykék hullámon

eggyé váltam a tenger vizével
a látóhatár oly messze van

...narancsvörös Napkorong fényével a vízben elolvadok...

‎ Paál Marcell Hesperus

Muzsika

Mondd, van saját zenéd
vagy legalább egy belső dallamod?
Nem csak dühöngő ritmus
és ormótlan hangzavar,
nem csak érzéket kavaró
testébresztő dekadens vihar…
Van valami, ami lágyan
ismét anyád karjába hív
vagy köréd tereli a csendet
és ha minden más felsült,
akkor is visszaadja a rendet…
… szíved dobbanását,
soha nem figyelt lélegzeted,
állkapcsod névtelen neszeit,
s ahogyan első korty
borodat nyeled.
Van –e zene benned,
és van –e szünet,
mert kell egy kicsiny hely,
ahol megpihen
az életed elhúzó vonó,
egy rész, ahol lefékezel,
valami felfoghatatlan,
örök nyugalom,
ahol a mindenség hullámai
sem zavarnak,
s nincs oly uralom,
mely ki bírna tépni onnan,
nincs semmi, semmi, semmi …
Csupán az első szó,
az első mozdulat,
az első Ige,
aki miatt ember, ma is létezel,
aki miatt egyszer majd
isten kedves zenéje lehetsz,
s elrejtve időtlen dallamokban
egyszer majd szeretni is mersz,
mert bár elfeledted,
de sorsod ez, másként nem tehetsz.

B. Tomos Hajnal

Szonett a hullámokhoz

Hullámok érkeznek,
lehunyt pillámra
gyöngyöket könnyeznek.

Hullámok zenélnek,
mintha anyám közeledne,
volt-magamra ismerek.

Hullámok visszhangja
zeng akárha kezdetekből
az élet bölcsődala.