OBON, a hazalátogató lelkek ünnepe
Van egy időszak minden évben, amikor
megnyílnak a kapuk és a holtak lelkei hazatérnek az élőkhöz, akik megvendégelik
őket étellel, itallal, tánccal és emlékezéssel. Ennek az ünnepnek a neve, Obon.
A gyökerei visszavezethetőek a hindu Dīpāvalī-ünnep, vagy fényünnepre, az Avalambanára,
avagy az éhes szellemek megetetése, illetve a taoista Chung-yuen rítusra.
Az obon
szó a szanszkrit avalambana, vagy ullambana szó rövidített formája,
amelynek jelentése fejjel lefelé lógva szenvedni a Pokolban. A szenvedő és
éhező lelkek minden évben kapnak rá lehetőséget, hogy rövid időre visszatérjenek
a Földre. Az ő szimbolikus megetetésük enyhíti pokolbeli kínjaikat.
A holtak lelkeinek szánt áldozatokról
van említés az Avalambana szútrában,
vagy japánul Urabon-kyō-ban,
pontosabban az ősszülők felé hét generációig visszamenőleg.
Az Obon
fényei, a lámpások, először a 86-dik császár, Go-Horikawa-tennō uralkodása alatt lettek bevezetve 1230 körül. Az utolsó napon meggyújtott máglyák
szokását a shingon buddhizmus
alapítójának, Kōbō Daishi-nak
tulajdonítják. Az ünnepség utolsó aktusa a Tōrō
nagashi, azaz a lámpások útrabocsátása egy folyón, vagy a tengeren, hogy
hazavezessék a lelkeket.
Az ünneplés fontos alkotóeleme a tánc,
ami már 500 éve kapcsolódik a megemlékezéshez.
Az Obonhoz
kapcsolódó táncok eredetije egy Buddha tanítványtól, Mokuren-től származik, aki
egyszer egy látomásban meglátta anyja szellemét az Éhezők Királyságában. Döbbenettel tapasztalta, hogy anyja teljesen
átadta magát a gőg bűnének. Megkérdezte Buddhát, hogy miként tudná
kiszabadítani ebből a szellem birodalomból, mire Buddha azt felelte, hogy
július 15-én rendezzen egy nagy ünnepséget a holtak lelkeinek 7 generációig
visszamenően. A tanítvány megtette és evvel sikerült anyját kiszabadítania,
ugyanakkor ezzel egyidőben ráeszmélt, hogy mennyire önzetlen volt vele az anyja
és látta, hogy mennyi áldozatot hozott érte az életében. A felismerés akkora
örömet okozott neki, hogy táncra perdült, és ebből a táncból lett a későbbi Bon-Odori, azaz Bon tánc.
A táncok és énekek között eltérések
mutatkoznak régiónként.
Bár az Obon nem tartozik Japán nemzeti ünnepei közé, de az egyik
legfontosabb. Mivel ez az ünnep a második leghosszabb az Aranyhét után, így sokaknak a szabadság ideje, s ugyanakkor ebben
az időszakban találkoznak egymással a rokonok, aki csak teheti, hazamegy a
szülővárosába és ekkor gyűlik össze a család.
A sok szokás egyike, hogy augusztus
13-án lámpásokat aggatnak az ereszek alá és tüzet gyújtanak a ház előtt,
jelezve az érkező léleknek, hogy örömmel látják. A házi oltára dangót (édes gombóc rizsből és babból)
helyeznek, majd kimennek a temetőbe és hazaviszik a rokon lelkét. A Bon-Odori este kezdődik, ami sok helyen egy
körtánc. Egy tér közepén álló torony tetején vannak a dobosok és körülöttük
táncolnak az emberek. Az Obon utolsó napján ismét tüzeket raknak
és visszakísérik a rokonok lelkét a temetőbe.
Sajnos a modern időkkel a közösségi
kapcsolatok egyre gyengülnek, s ennek egyik következménye, hogy egyre kevesebb
helyen tartják meg az ünnepet, s a fiatalok közül egyre kevesebben jönnek el.
Japán főleg keleti részén, július 13-tól („Üdvözlő Obon”) tartják július 16-ig („Búcsúzó Obon”) míg Japán nyugati részén augusztusban.
Kép:
Osurasma, or praying a soul out of purgatory-J. M. W. Silver.jpg
"Sketches
of Japanese Manners and Customs", by J. M. W. Silver, Illustrated by
Native Drawings, Reproduced in Fac-simile by Means of Chromo-lithography,
published in London in 1867
This
image comes from the Project Gutenberg
archives. This is an image that has come from a book or document for which the
American copyright has expired and this image is in the public domain in the
United States and possibly other countries
Források:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése