Idegen tájak érintése
Bár a költők többsége
leginkább belső tájakon szeret barangolni, nem kizárt az sem, hogy inspirálja
őket a nagyvilág megannyi remeke. Kortárs válogatásunk keretében ezúttal egy
olyan utazásra invitáljuk az Olvasókat, ahol gyönyörködhetnek a felidézett
hegyek, tengerek, idegen tájak mesés forgatagában.
B. Tomos
Hajnal
Hajnalonta görög
partokon
Most arra gondolok,
a márványtüskés görög
partra,
hol vörösre égetett
korsó-cserepeket
szedegettem,
hol fenékig átláttam a
tengert
s halivadékok raja
rajzolta
lábam körül a
nyolcasokat.
Az idős hölgyek
rendszerint
ilyenkor érkeztek
biciklijükkel,
felpakolva s beúsztak
szinte a látóhatárig
egymást túllicitálva,
míg hangjuk
nem érte el a partot –
aztán színes plédeken
sajtot és olajbogyót
ettek,
friss kávéjuk illata
terjengett szerte és
pörgött,
sziszegett a rengeteg
-osz meg -ász
végtelenszer.
Most is ez szivárog
valahonnan,
mint láthatatlan
szirének suttogása
a zárt ablakok mögé
most, hogy párolog,
piszkosszürkén haldokol
ez a tél is.
Molnár Jolán
A
sziget
Ahol
páráját gyöngyözi forrpontja
a
léget borzongató ragyogásnak,
hol
egzotikus farktollát kibontja
a
kolibri, csöpp fészkébe tojást rak,
s
szivárványszárnyán szitál a boldogság;
hol
barbár, faragott istenek álmát,
s
meddő kőasszonyok nászágyát mossák
a
hullámok; ahol datolyapálmák
siratják
kagylóhéjak igazgyöngyét,
örvény
gyűrűzi a víz ezüst csöndjét,
hol
fönn jajong sirálycsapat éktelen
ricsaja;
s a "tenger fájdalma ellen"
kikelnek
rózsaszín flamingó szívek –
ott
égkékből von kupolát a sziget.
B.Tomos Hajnal
Páros
táj
Valamit
megszerzett belőlem
a
látvány,
amint
tenger a parttal összeér,
mint
két egymásba simuló
hűs
tenyér,
ott
maradt egyszer
ízekre
szedett lényegem,
mint
tettből a könnytiszta
értelem
s
azóta mindent,
mit
érintek, tudatlan,
látószög
árnyalta kép,
akárha
holtsárga koponya
kútjában
tükröződnék.
Vissza
kell térnem – érzem –
a
páros táj összemarkába,
édeni
tudásom azúr világába,
csak
tenger ringásához
csillapultan,
csak
magammal egyként
azonosan.
Gősi Vali
Tengerkék
álmok
meditációk
(változatok)
(változatok)
I.
semmi
sincs most
csak a tenger
az ég lehajol és a vízzel
összeolvad
minden mi volt itt most nincsen
csak a kékség csak a tenger
narancsliget ringó csendben
kavics- s homokrengetegben
olíva-zöld szirteken áll a pillanat
ultramarin fényben úszik
könnyű árnyam
semmi vagyok – mégis minden
homokszem a végtelenben
zöld s kék színű lebegésben
csak a csend van
csak a tenger
a hegy ormán olajfák közt
figyel Isten
csak a tenger
az ég lehajol és a vízzel
összeolvad
minden mi volt itt most nincsen
csak a kékség csak a tenger
narancsliget ringó csendben
kavics- s homokrengetegben
olíva-zöld szirteken áll a pillanat
ultramarin fényben úszik
könnyű árnyam
semmi vagyok – mégis minden
homokszem a végtelenben
zöld s kék színű lebegésben
csak a csend van
csak a tenger
a hegy ormán olajfák közt
figyel Isten
II.
ha
úgy érzed
hogy már semmi vagy
nincs idő áll a pillanat
halál sehol csak létezés
és nincs közel csak messzeség
csak mozdulatlan egy egész
a lélegzeted is belevész
az áttetsző kék semmibe
beszédnek szónak hűlt helye
békesség ragyog a lelkeden
az ég azúrja rád borul
a fény a színek közé simul
akkor megleled önmagad
minden vagy
örök a pillanat
hogy már semmi vagy
nincs idő áll a pillanat
halál sehol csak létezés
és nincs közel csak messzeség
csak mozdulatlan egy egész
a lélegzeted is belevész
az áttetsző kék semmibe
beszédnek szónak hűlt helye
békesség ragyog a lelkeden
az ég azúrja rád borul
a fény a színek közé simul
akkor megleled önmagad
minden vagy
örök a pillanat
Kárpáti
Tibor
Zakynthosi anziksz
Megleplek egy
emlékképpel
Léten túli égszínkékkel
Fény-festékkel
elkeverten
Elring a menny a
tengerben
A tenger azúr öblében
Mint lélek az Úr ölében
Álomképemmel megleplek
Felhő képében lebegnek
Át tereken és korokon
Kikkel habfehér homokon
A hullámzó sziklák
alatt
Szikra-táncot táncolt a
nap
Sonkoly Éva
Forró
nyáron
Hűvös
estén az égen
sötét
fellegek mint
távoli
hegyek orma.
Mögötte
villám rajzol
kérdőjeleket,
egy-egy
arc
kontúrja, pillanatra
feltűnik,
aztán tova viszi
a
szél. Most hajamba túr,
fülembe
súg, ébredek.
Álmodtam
tán' az arcokat,
a
hegyeket, összerakta a
–
képzelet.
Pásztor Attila
Sirályok
közt
Szajna
hív e szelíd partra...
Két
hajónk – szellőn ringatva
fecseg,
s locsog vasmacskákhoz,
felhőt
csikland erdő, árboc...
Argenteuil
kőhajtásra
Párizstól
- lelt ifjúságra,
s
nyaranta – szép hétvégeken
futamot
ajz sportversenyen.
Bámész
sereg – sihederek –
kedélyt
borzol s lágy szíveket:
evezőjük
fenn' lóbálva
dülöngélnek
sor-kocsmákba'...
Borogatnak
asztalt, széket –
lelket
pusztít így enyészet,
nem
sejtvén, hány festő – híres –
kötődik
e selymes vízhez.
S
hol képzelet szállt fodrokon,
–
vitorlákból lett vásznakon –
sirály tükrén... Élet s Határ!...
Színfolt csak Monet s Renoire?
Vaskó Ági
Engedd
Ott
vagyok, hol ráhajol
az ég a tengerre,
hol napvérétől izzik
a bársonyhorizont,
s hol a szilaj-szél
korbácsolja vágyam, de
nem sebezhet halálos szigony.
Ott vagyok az aranysárga parton...
üres kagylóhéj a lábnyomom,
de sóvárgó szívvel várom,
hogy ébredő szerelmed
majd utánam oson.
az ég a tengerre,
hol napvérétől izzik
a bársonyhorizont,
s hol a szilaj-szél
korbácsolja vágyam, de
nem sebezhet halálos szigony.
Ott vagyok az aranysárga parton...
üres kagylóhéj a lábnyomom,
de sóvárgó szívvel várom,
hogy ébredő szerelmed
majd utánam oson.
Ott
vagyok, hol
a tükörfényes tenger ringatja
az azúrkék eget,
s ott, ahol lágy hullám fürdeti
a vízben úszó fodros-felleget.
Ott vagyok minden
sirály szárnyon,
gyöngyházcsillogású
tarajos hullámon;
égre szökő,
Napban zengő tengerárban,
hullámpermet szőtte
horgolt csipke-vágyban.
a tükörfényes tenger ringatja
az azúrkék eget,
s ott, ahol lágy hullám fürdeti
a vízben úszó fodros-felleget.
Ott vagyok minden
sirály szárnyon,
gyöngyházcsillogású
tarajos hullámon;
égre szökő,
Napban zengő tengerárban,
hullámpermet szőtte
horgolt csipke-vágyban.
Ott
vagyok, hol
a habok szerelmet dalolnak,
s lelkedet tükrözve
fölém hajolnak...
Engedd! Engedd, hogy
beléd hatoljak!
Végtelen ölelésre vágyom.
Mondd! Mondd, hogy
nem vagy álom!
a habok szerelmet dalolnak,
s lelkedet tükrözve
fölém hajolnak...
Engedd! Engedd, hogy
beléd hatoljak!
Végtelen ölelésre vágyom.
Mondd! Mondd, hogy
nem vagy álom!
Nászta
Katalin
Vers
magasra nyúlt hegyek
fölött
idegen fenyők
virágnyi mozdulat a
fűben
ébredő erőd
ránk mordul a fény
hó hull szemünkbe
árva öröklét, mi lesz
veled
ha a hegyek itt
felednek
mi lesz veled, ha a
csend
az arcunkról lepereg
havazó szemünkben
nem szikrázik a nap
mi lesz veled, ha a
hegyek
hamuhegyek
a virágokra omolnak?
Cs. Nagy László
Vihar
Vihar
A hegy mögött,
a hegy mögött,
a ködszakállú hegy mögött,
minden illat nyurga-szárnya,
üveg-harang kondulásra,
fellegházba költözött.
a ködszakállú hegy mögött,
minden illat nyurga-szárnya,
üveg-harang kondulásra,
fellegházba költözött.
A
tó vizén, a tó vizén,
a szikra-tükrös tó vizén,
hullámokkal kergetőzve,
szelek jártak pörgölődve,
tapostak a kék szivén'.
a szikra-tükrös tó vizén,
hullámokkal kergetőzve,
szelek jártak pörgölődve,
tapostak a kék szivén'.
Az
ég alatt, az ég alatt,
a cintányéros ég alatt,
fürge villám földre cikkan,
pipacs-szárnyú lelke lobban,
fény a fénynek tár utat.
a cintányéros ég alatt,
fürge villám földre cikkan,
pipacs-szárnyú lelke lobban,
fény a fénynek tár utat.
A
fák fölött, a fák fölött,
a véres lombú fák fölött,
csepp-paripán vihar nyargal,
lengőbajszú indulattal,
ég a földre költözött.
a véres lombú fák fölött,
csepp-paripán vihar nyargal,
lengőbajszú indulattal,
ég a földre költözött.
Rozsnyói
Ferenc
Santiago de Compostela
Utazások
Hispániában 4.
Szent Jakab apostol
városa
Csillag mezejének
harcosa,
Kagylóval jelzett
zarándokút.
Végpontja most épp
idecsábít,
Ahol a hit körülvilágít
Mámoros madridi éj
után.
El Camino útján nem
jártam,
De magamról a szennyt
leráztam,
S állok a Katedrális előtt.
Merengve gyönyörködöm
benne,
Mintha Isten is
megdöbbenne,
S élete filmjét
vetítené
Itt a templomja
homlokzatán,
Napfénytől izzadó
mellkasán,
Hol megmozdulnak mind a
szobrok,
Magukhoz hívnak: no,
gyere már!
Te gyarló, hisz tudjuk,
ugyebár
Hiszel benne, csak
félelmed gyűr.
Nehéz bírnom, kicsit
könnyezem,
Velem van, s nem vagyok
bűntelen.
Mosolyognak a
faragványok:
Látod, látod, csupán
hinni kell,
A remény homokszemeivel
Ő is új várost épített
már.
Meditálok, amíg még
lehet,
Megköszönöm, hogy egy
beteget
Gyógyulás útjára
segített.
Mulatozni most kedvem
nincsen,
Szent köveit még
megérintem,
S itt hagyom ezt a
csodás helyet.
B. Tomos Hajnal
A
kagyló
Itt
ülök, eső utáni parton,
mint
kit dúlt habok
adtak
el koncon –
jaj,
szívtelen visszhangok!
Itt
vagyok, aszalt végtermék,
homoknak,
sónak torz szobra,
ráncok-szántotta
kagylóhéj,
nagy
vizek szépének utóda.
Fél
század csonttá faragott,
s
bennem a legnagyobb teher:
az,
ki igazak gyöngyéről álmodott,
most
héjként üresen hever.
Képforrások:
Csodálatos alkotások, kitünő összhang. Köszönjük a szerkesztőknek.
VálaszTörlésKöszönöm a szerkesztőknek, gratulálok szerzőtársaimnak!
VálaszTörlés