Napfényes sorok
A legforróbb évszak
legtöbbünk számára egyenlő a pezsdítő szabadság, a nyitott szív, a tűz és a
feltöltődés könnyedségével. Kortárs verseinkben komoly hangon szólal meg a
nyár, nem mellőzve annak felhőtlen életérzését.
Portörő
Kátya
Nyár-talány
hegy-magány
erős
vár
szerelmes
hallgatag
fák
lombján
csillan
a nyár
erdő-mély
avar
alján
felsóhajt
szellőkbe
kapaszkodik
egy
parányi bogár
öreg
este csendjében
ezer
tücsök
szívhangot
muzsikál
Szilágyi
Hajnalka
Nyár(k)Arc
Ölembe
halkul az éj, álmaimat
szelíd
esők mossák,
mintha
arcomon sírna az ég…
Pedig
visszavonhatatlanul
itt
a nyár. Hiába. Hiába.
Elfáradt
ölelésekbe fulladnak
a
holnapok, az egymás után
kizuhanó
tegnapok.
Pedig
zajong a nyár,
odakinn,
idebenn...
Érintelek.
Érintesz. Szerelemmel.
Szíveden
lombos fák nyújtóznak,
szemedben
madarak fészkelnek,
szádon
virágzó hajnalok nyílnak.
Pedig
itt a nyár, és én mégsem
értem,
mit akar,
hisz
kitakar, betakar, majd elfut…
S
hiába vetkőznek hozzád
a
szavak, kibomolva ezerágú
ölelésedből,
szívemen átfolyik
a
hűvös éjszaka. Elfogynak
a
gondolatok, s a vers is csak egy
megunt
kacat lesz. Mélyről szakad,
mint
a kinőtt álmok…
Már
nem jó semmire,
nem
kell senkinek.
Pedig
itt gubbaszt a nyár,
a
hajnal peremén. Hiába. Hiába.
Idelenn,
idebenn üres az idő,
kong
a világnyi bálterem…
S
csak valami rög marad
előttem,
utánam, s ez a vers,
ez
az elárvult csend-darab.
Pedig
egyszer már járt erre
valami
nyár. Számra súgtad.
Rám
hajolva. Szerelemmel.
(...)
mikor
az elszáradt levelek
szívedről
az őszbe hulltak …
Harcos Katalin
Szertelen
nyár
Míg zsenge füvek közt
matat
a nap, s lebűvöli a
ruhát,
fedetlen vállakon
játszadozva
utolér bennünket a
nyár.
A rekkenő hőség
megreked
a beton házfalak
között.
Ablakok szórják a
fényt,
mint reggel a csillanó
harmatot,
és verejtéknedves
arcokon
csordul tova az álmos
idő.
Fent, úszó páragomolyok
lassan felhővé
tömörülnek,
hogy egy pillanat alatt
vad jégesővel verdessék
sebzetté a megrettent
várost.
Szürkeség botladozik
már
a megáradt víztől
lepett,
fuldokló aluljárók felett.
Pattog a jég, s az
álnok
szelek az utcákra
fekszenek.
Lelkes Miklós
A
nyár színein
Nyárszíneken hajózol:
zöldön, kéken?
Felhővitorla fent,
büszkén, fehéren,
de elszürkül, majd
fénytelenre vált...
Hulló könnycsepp
szívedre rátalált?
Költő, hallgasd!
Ég-aranyalmák csendje
cseng szín-vízen. Ám a
Szépség szerelme
vers-élethez még
korántsem elég -
kell a láthatárt nyitó
Messzeség.
Szerinted nem, s
térdelsz görbítő hitben,
nagy hajódon? Kérdésed
legyen Isten!
Kérdés, szabad - ha nem
az: semmi más,
mint szégyened, sötét
találkozás.
Selyem suhan.
Angyalszárnyas dalok.
Elhiszed róluk, hogy
halhatatlanok?
Nincs halhatatlan! Ámde
szín-vízen
új láthatárig kísér
Istenem,
ha Istened: szabad
Szív, Kérdező,
e gyáva jelent utáló
Idő,
Csillag, érted
feltámadó halott:
halandóként is
halhatatlanod.
B.
Tomos Hajnal
Nyár, páfrányok
Pihennek
a füvek,
törvények
éle,
mint
kövekbe ütköző
kasza
csorbul –
valami
nagy megnyugvás
néz
a szemedbe,
szavakba
nem kapaszkodó
beszédek
szivárognak
át
nappalaidba,
mint
páfrányok
tövére
a harmat.
Nyár
van,
szitakötős
gyöngyházfény,
hátradőlnek
a keresztek.
Márkus László
régmúlt nyarak esszenciája
sosem
tér vissza az a nyár
mikor
utoljára ölelhettelek
arcodon
lázrózsák égtek
tudatod
el-elkalandozott
biztosan
Krisztussal beszélgetsz
gondoltam
míg
napsugár játszott hajadon
feltolul
tengernyi emlék
számtalan
fakó gondolat
bár
újra
mosolyodban
fürdő gyermek lehetnék
ki
pilléket kerget tátikaillatú nyárban
fakádban
vizet melegítettél a napon
hogy
örömöt szerezz
te
házhoz
hoztad a Balatont
birsalmás
babod ízét számban érzem
sparhelted
fullasztó meleget árasztott
anyám
oly
régen messzire mentél
habos
felhőket terigetsz az égre
esténként
fülemüle dalával üzensz
örülsz
mert
most is bohémnak látod
deres
hajú gyermeked
Hajnal
Éva
Nyár
Forró
tenyeredben
arcom
itt hagyom,
izzó
pipacsokban
ömlik
illatom …
Bíbor
kacagásod
bőrömön
ragyog,
szíved
lugasában
csillagod
vagyok …
Bakkné Szentesi Csilla
Szerelmem,
nyár
Csak a nyár tudja
őrizni a titkot:
a moccanatlan fákon ülő
dalt,
ha susogja vagy intim
pillanatban
rád érinti, már az
felkavar.
Mert a nyár idézi a
Szerelem ízét,
vezet kapcson bíbelő'
kezet,
hamis mosollyal vetkezi
le ingét,
hogy észrevétlen
mezítlen legyen.
A nyár tudja csak
megmutatni arcod,
szemedben a földi
színvarázst,
a Mindenséget, mit
hordozol s míg alszom
elhiszem, hogy lesz még
pirkadás.
Csak a nyár tudja
őrizni a titkot:
az esték hűsét
takargató fény
míg átölel a színek
között itt-ott
lassan fáradt kékkel
földet ér az ég.
Sütő Fanni
Kóbor nyár
Úgy
jött a nyakunkra a nyár,
hogy
észre se vettük.
Mint
egy csapzott kóborkutyát – befogadtuk,
Megszerettük.
A
baromfiudvarban pihegnek a kacsák,
És
a csirkelábak mélyre kaparják
a
szemetet.
Kuncognak
az eldőlt cserepek.
De
semmi sem tart örökké már,
A
távolban lásd
Sárgul
a határ.
Cs. Nagy László
Veled
a hajnal
A hajnal kicsordult,
mint a vér,
a kertre verőfénnyel
lángolt,
szomjasan itta a sok
gyökér
a cseppeket, fényektől
kövér,
édes, narancsos színű
nyár volt.
Ezer illat szédelgett
velem,
hajadba túrtál, a
mozdulat
körbetáncolt mint omló
selyem,
álmod átlibegett
szertelen
belém - kis létté vált
gondolat -
bőrödre csillant
ablaküveg
zenét játszott szemem
tüzével,
s a takarómeleg
szédület,
mint mustos ízű
gyönyörszüret,
keveredett ajkad
ízével.
Képforrások:
Gratulálok Szerzőtársaimnak és köszönöm a lehetőséget, hogy egy versemmel e színes nyári (vers)palettán meghúzódhatok!
VálaszTörlés