"Fogd kezedben a pillanatot..."

Az élethez nagy adag makacsság kell. A bimbó sem tudja, hogy lehet-e belőle virág, mégis megpróbálja. És dacból kinyílik.

                                                                                            /Nagy Ilona - Gondolat/

Etela Dvorák

Utolérhetetlen

bogozod álmaid fonalát,

gyermeki mosolyodban

megbúvik vígan

a virradati vágy.

arcodon emlékeket

kerget a fény,

hajadba fon fészket

a remény.

figyeld az ujjaim,

hátgerinceden osonnak

fel és le, fesztelen,

megrajzolják gondolataim.

utolérhetetlenek,

mint a felröppenő zöldike,

hullámzó röptében

az égbe száll.

Hajnal Éva

Parázsló szonett

Leheletnyi lábnyom, libbenő a nyár,

pipacsmezon lépdel, alig hallani,

tűznek vörösében tombol a határ,

buja réten égnek sóhajtásai.

Rubinszín tájain illatát szórja,

árva asszonylelkem remeg legbelül,

virágzó völgyeit dús dallammá fonja,

rőt melódiája égig felrepül.

Karmazsin köntöse omlik vállamon,

tűzben izzó lelke átjár, reszketek,

égő szívverését most is hordozom,

parázsló homlokán bongyor fellegek.

Lángoló ölében ring a messzeség,

bíbor nevetése gördül szerteszét.

Gősi Vali: Meditációk (változatok)

- Kövi Szabolcs kék-hangulatára.

I.

Csak a tenger

semmi sincs most

csak a tenger

az ég lehajol és a vízzel

összeolvad

minden mi volt itt most nincsen

csak a kékség csak a tenger

narancsliget ringó csendben

kavics- s homokrengetegben

olíva-zöld szirteken áll a pillanat

ultramarin fényben úszik

könnyű árnyam

semmi vagyok – mégis minden

homokszem a végtelenben

zöld s kék színű lebegésben

csak a csend van

csak a tenger

a hegy ormán olajfák közt

figyel Isten

Hajnal Éva

Csendben

megérinthetném a hegyet

tenyeremben tarthatnám nyurga színeit

s az ég kékjével felüdíthetném bágyadt lelkemet

nem szólnék csak nézném ahogy árnyalatain

gyönge kaláccsá foszlana a csend

Etela Dvorák

Kerek

egyszer csak kerek minden

ott magasban gurul a Nap

egybe illeszkednek a mozaik darabkák

és te felépíted a saját váradat

vannak még csodák

látod minden a helyére kerül

egy legó darabka sem felesleges

hát el ne veszitsd

vigyázz az összes részecskére

mert fontos minden nap

minden mozdulat

minden szó

minden hajnali ölelés

minden benned toporgó érzelem

mely tisztára mossa szívedet

Márkus László

Ha rigó lennék

ha rigó lennék

fel sem figyelne

rám senki

fekete zsakettben

nap mint nap

kikiabálhatnám

égető vágyam

remélve –

tán egyszer

meghallod

te is

Hajnal Éva

Öltözködő

hűvös nyárban felöltöznék

zöld erdőben rejtőzködnék

elbujdosnék madárdalban

nyárillatú rőt avarban

nyárillatom hazavinnéd

szívkuckódban melengetnéd

átölelnéd lelkem ágyán

ringatóznál muzsikáján

Etela Dvorák

Élet pillanatok

fogd kezedben a pillanatot

kékségét az égnek

mélységét a tónak

szirmait a fénynek

csak halkan énekelj

kulcsra zárt térben

nincsenek képek

káprázatok

az üresség rém hideg

dúdolj hát magadban

vissza szál a szép a szépre

kedvesség a kedvességre

jóságod a jóságomra

mosolyod a mosolyomra

pillanat a pillanatra

Nagy Ilona

Pipacs

Vadvirág mely csábító,

skarlátvörös, lázító...

mégis gyengéd, mint a szél,

ő a színével beszél.

Künn a réten oly vidám,

ha arra jársz délután,

átölel a tengere...

élvezettel dőlsz bele.

Vigyázz rá...! hisz védtelen,

kis virág egy tengeren,

kelyhe mint a tiszta tó,

andalító... ringató.

Csak szemednek vágya ő,

olyan, mint egy drága nő,

nézed szirma bársonyát,

gyenge szára harmatát.

Ha letéped belehal,

szirma lehull, mint a fal,

némán sír, mint rossz kolomp,

árva pipacs..., kis bolond!

Márkus László

nyáresten mi jobb

mint ha bográcsillat szól

jöjj estebédre

*

csepergős tájban

víg vadalmafa dajkál

friss gyümölcsöket

*

apró gombákat

táplál a korhadt avar

múlt teremt jövőt

*

bősz nyári zápor

porlik a ménes hátán

párállik a táj

Etela Dvorák

Édes harmónia

éppen hogy csak elindulsz,

máris érzed lépteid fontosságát,

tudod nem toporoghatsz,

lekésnéd a nyár zamatát.

forgó szél felkapja gondolataid,

a szem szebbnél szebb

a száj jobbnál jobb

ismeretlen valóságot fedez fel.

édes harmónia bekebelez,

melyben mulandó léted

oly fényesen ragyog most,

mint egyetlen igaz gyöngy,

s te merengő tekintettel

végre igazán mosolyogsz.

Kép forrása