Azok a szép napok

megosztotta: Porcelánszív



Emlékeink – főleg a gyermekkorunkban, ifjúkorunkban megtörténtek – mindig szebbek, verőfényesebbek, mint az épp folyamatban lévő jelenünk. Akkor voltak a legnagyobb havak, akkor sarjadt a legzöldebb fű, és fölöttünk akkor homorult a legtisztább ég. Sőt, mi magunk is nyitottabbak, tisztábbak, őszintébbek voltunk – vagy legalábbis most így emlékezünk – kevesebbet aggódtunk és több időnk jutott egymással törődni.
Alábbi gyűjteményünkben e csodásan megszépült –hellyel-közzel nosztalgikus – emlékkockákból válogattunk, melyeket kortárs szerzőink vetítenek elénk a költészet sajátosan szemléltető eszközeivel.







Keszthelyi György
Aki folyton visszafordul


Te vagy az, aki folyton visszafordul,
eltéved járdákon, ösvényeken,
számodra talán a vérpad is kevés,
csak hideg szimbólum, emberevő fétis.
Te vagy az, aki beleszerettél
a hóhér markába, a csorba vasakba,
visszatértél és feladtad magad.
Szúnyogok között nem ülsz a fapadon,
nem hívod fel magadra figyelmemet,
nem mesélsz a gyilkos véletlenről,
nem látod kontúrom ajtón, ablakon,
akcentusod sem vonz testközelbe,
hiába vonaglik, hullámzik a nyár.
Leoldották szoros kötelékeid
csak azért, hogy újra meg újra megéld
a vénák, a hajszálerek haláltusáját,
a reggeltől estig tartó fulladásokat.
Jöttél, láttál, aztán agyonlőttél,
te, aki folyton visszafordult,
akit életre rázott a lihegő képtelen,
a baljóslatú csatatereken.
Te serdülő korú öregasszony,
csatornák, lefolyók között álldogálsz,
valahol ott, ahol a fák is nőnek.
Vénülő gyerek vagy kívül és belül,
lakatlan, mint egy szakadó puttony.
Megérezted-e, édes boszorkány,
hogy már utolsó testem is kihűlt?




B. Tomos Hajnal
Visszajárók


Időnként vissza-vissza térnek
mint vándormadarak,
az emlékek,
de fészkek már nincsenek,
és a fák már öregek,
eresz alja,
gyermek hangja  beomlott –
csak röpködnek
fásult ideggel,
mint kiknek
a tavasz is csak
rangrejtett örök fagy.




B.Tomos Hajnal
Felvétel ködben


Már alig vehető ki a nádas,
hol egykor meglestem
a csákányorrú, elvadult disznókat
s a halevő, bozontos lovakat -
már csak ködön át rémlik
a millió szárny, lapát-csőr,
az apró sziget partja,
ahonnan hajnalonta
lomha suhogással emelkedett
egy testként a madárraj –

por és piszok
most rajta,
kulcscsörgés, tányérkoccanás,
érkezések és nekilódulások
cserepei –
már nem is biztos,
hogy ott, az épp kifutó
halászbárkában
én vagyok a képen.







Para Olga
Szülőfalum


„ideköt
idegszálaival a szél,
pamutszálaival a köd,”

                         (Csoóri Sándor)


mi vagy te

az első
magamra eszmélésem
fészke

mi vagy te

a belső utca
s  a patakocskám
csilingel bennem
ha behunyom a szemem

mi vagy te

a kezdet
az ózondús levegő
e gyönyörű táj
amint látható
Kerekes M. István
művészi fotóján


a falu beburkolózva
a sejtés homályába

mi vagy te

a házak hűséges sora
a  patakocskám partján
hol esténként
a lidérc kergetett
s mi gyerekek sikongtunk
vihongtunk
az égig érő
akácfák alatt
belepett a belső utca felvert
szállongó pora
s e boldog gyermekkorban
mezitláb futkároztunk
az esti szürkületben
mi kicsi lánykák
nyakunkba dobott cserebogarakkal
fiúcskák loholtak a
sarkunkban
rohantunk
vihánzoltunk
féltünk
a lidércektől
akik
csak a képzeletünkben léteztek

este alig tudtam
elaludni
hallgattam a patakocskám csobogását
ez volt az altatószerem

csak erre elaludni
ez a mélységes
 gyermeki boldogság
csendje

s aztán mégis hozzá
hűtlen lenni
s mégis mindig
hazavágyni

hallom messze
e három harang
hívogató hangját
az élet sűrűjében

s mint eltévedt
gyerek az erdőben
menni  menni  mindig
toronyiránt

zengnek-bongnak
 e harangok bennem

 apám anyám
átlényegülten ülnek
a pici patak partján
az akácfák fölött
egy fellegen

s látom, amint a múltban
árvízkor apám utánam jön
a napközibe
nyakába kap
és visz a megvadult víz partján
a belső utcán
-gyermeki békemenet-
gumicsizmában
az esti szürkületben

mindenki az utcán
nézik a vizet
megbabonázva
apám az utcán lépdel
büszkén
a nagy gumicsizmában
mert hátán a
Jövő

a Jövő várja
hogy leszálljak
 s megálljak végre a magam
lábán

s én hűtlen leszek
s mégis halálosan hű
mert a halálhír is itt ér engem
e patak partján

minden fontos dolog
kiindulási pontja
életemnek

innen el
tanulni
ide haza
megérkezni
míg volt ki
hazavárt
apám anyám

ma már csak  a
csendbe vesző
boldogság
fészke
e hamvas gyermekkor

a boldogság ás a halál szele
itt ér engem
hol legtisztább a levegő

apám szigorúsága
emlékképbe fagyva
aggódó anyám
megtört mosolya
bennem

s fiam halálhírének
réme ráfagy örökre
az arcomra

s nem tudok szabadulni
fognak az emlékek
láncra vernek

vert szívvel és mégis
újra és újra
fel kell állni
talpra kell
állni

a sírokra virágot
vinni

Emléket hagyni




Kránitz Laura
Emlékhalmazok


Anyám utolsó cigarettacsikke,
botok, injekciós tűk, ampullák.
Apám számtalan sok szemüvege,
és fájdalom elterelő pirulák.
Kicsi helyen elfért kedvesek,
könyvek, képek, apróságok
egy pince mélyén fekszetek,
– emlékként– velem maradtok.

Hol lehettek szüleim, sokszor elrévedek.
Egymásra talált vajon, a kihűlt szerelem?
Feleletet nem tudok, csak kérdezek,
az emlékek súlyától lerészegedem.
A gyermekkor kései véget ért,
így nehezebb megélni a folytatást.
Harminckettedik évemben apám megtért,
harminckilenc évesen búcsúztattam anyát.
Törődő rokonom nem maradt,
olykor pótolhatatlan e hiány,
hibáztunk keresztünk alatt,
erényekkel elűztük, mint jobb irányt.

Bolyongok a házban, és keresem,
egyre csak keresem a múltam
Nem csak Mindenszentekkor kegyelem,
naponta elkap, ahogy elbúcsúztam.
... mert felbukkan egy régi illat,
kedvenc regényed könyvespolcon megpihent,
és felidézem álmunkat, – a kertben apám fenyőfája,
szemem rajta őrizem.

Túllépve magasságokat, látványa megnyugtat.
 A halál mit jelent: ha szemed lehunytad…?




Gősi Vali
Emlék után


Esténként szelíd kandúr dorombolt
a régi házban, a kályha előtt,
fonott kosárban fahasábok
őrködtek apámmal a tűz fölött.

Kiszáradt földben halott virágok:
szomjas magányban nyíltak el,
árvult magvaik anyámra várva
álmodnak becéző kezeivel.

Álmomban én is lopva szállok
a lassan kihűlő emlék után,
anyámat, apámat nem találom,
gyom kúszik a néma ház falán.







Kozák Mari
Megvakul


Három év – azóta egyre várlak,
és nappal is feketére festem
felettem az eget.

Akkor magamhoz hívtam varjakat,
huszonkettő – számoltam,
míg ruhám ránca közzé engedtem őszt,
majd leromboltam hitem…
anyám átölelt – azóta hallgat,
ölében az élet, jéghideg.

Inged már cafatokban – egyre csak mosom,
éjszakánként álmodom,
hogy vállamhoz ér kezed
és halkan kérdezed – anya mondd…
hátat fordítasz, feleded szavad,
három éve nem láttalak.

A sarkon felejtett lépted fordul – vissza,
nem talál felém utat,
pedig felgyújtottam mögöttem
minden szép emlékem,
azóta parázson jár a tegnap.

Három év – csak várlak egyre
és feszülnék keresztre – félek
ha magadra hagylak telente
varjak szállnak s halnak ölembe…

Három éve hallgatom- csak a szél
kopog az ablakon,
hiába kérdem – merre vagy
nem hallja már hangodat.

Néha eszembe jut egy pillanat,
fekszel – öledben fejem
és ujjam szemed keresi – megvakul, mikor eléri.




Nászta Katalin
Szép emlékek


régen, amikor még
s amikor már
minden olyan szép volt
innen úgy látszik
pedig csak az égbolt volt kékebb
a hegyoldal
a fű a ház előtti réten zöld
a zöld libafostól
amiket mindig ki tudtunk kerülni
még cigánykereket is vetettem
soha nem lett piszkos a kezem
pedig nem néztem oda hova teszem
repült a szoknyám s a lábam
az égnek
és csak nehezen tudtam megadni magam
az éji sötétnek
mikor a szuterénben
a vasrácsos ablakon át
persze hogy besütött a hold
lábtól aludtunk a húgommal
miután többször szájba vertem fordultamban
elfértünk azért, széles volt az ágy
rekamié, ahogy előkelően mondtuk
s a csempekályha rózsaszínbarnán
a sarokban őrzött, mint az oszlop
emlékszem, mellé kellett állnom egyszer
büntetésből, mert rossz voltam
és mindig rossz voltam
nem jöttem be időben a rétről
rendetlen voltam, feleseltem élből
aztán megtanultam a fegyelmezett rendet
nyakam behúztam
ha anyám hangja felemelkedett
de jó volt – jó bizony
a büntetést mindig megérdemeltem
szép emlékek?
hát a ház falán
a szemköztin, egyszer
máig nem felejtem
délután megláttam az alkonyt lecsorogni
piros volt és valószínűtlen
más világból ideragyogó állapot
sokáig néztem
kerestem a forrást
honnan kapta ezt a tündéri színt a ház fala
még más is volt –
egyszer a nevemen szólított valaki
mikor egyedül voltam a szobában
Kati, hallottam tisztán kétszer is
ma is úgy hiszem, az Isten hívott
annyi szófogadatlansággal
szaporítottam bűneim
mégis arról álmodtam éjszakánként
hófehér bőrt kaptam, vakítót
a megskalpolt testem fölé
nagy nagy megkönnyebbülés volt

és mintha most –

emlékeimtől meg nem foszthat senki






Kapui Ágota
Visszajátszás
Anyámnak


Robbanj a pillanatba szelíden
ne hagyd győzni a csendes árulást
ne halld a csörtető kis hangokat
s az összehajló szándékot ne lásd
ne hagyd hogy arcodat a feledés
–  emlék hóhéra –  eltörölje bennem
és tiszta tőkén ragyogjon a kés
ne hagyd hogy lényed lassan elfeledjem
mert megszakadnak álom-filmjeid
hol ifjú arcod nem ismert halált
és lánghajad az elmúlásba int
s egy fényes kéz a múltba visszaránt




B. Tomos Hajnal
Ha kivárod


Annyi minden elhervadt
végérvényesen:
parancsszavak,
melyek az utolsó percben
talpra állítottak,
a kipusztított népek
jajszava,
a legidősebb orgonamester
lágy mozdulata,
anyád pillantása,
mellyel átkarolt utoljára
s a fehéregyházi mezőn
elveszitett penna,
akár gyermekkorod
eszterlánca, zöld ága,
vizet árasztó tavaszi szele  –

csak a kiskert orgonája
borul virágba
újra és újra
amig csak győzöd
kivárni.




Kapui Ágota
A lélek ostoba


Legyek dongják múló életünket
álmainkra raknak gyöngy-petét
és felismerik mindazt ami romlik
a komposzt-létnek osztódó neszét
és szárnyaik membránja ott rezeg
hol felrebben az ébredés szaga
hol otthonod volt ágyad asztalod
ebédre már nem mehetsz haza
mert legyek dongják létünk rongyait
de tűnt időnk be ne lepik soha
a múlt szökik s tolakszik a jelen
az elme lát a lélek ostoba




Kozák Mari
Fiamhoz – Töredékek


Míg ölellek – magamra hagy az ősz
cipőmön koppannak üres szavak
belevakulok a mába – hallgatsz
elhúzod tőlem vállad
valahol füstöt sír egy kémény
hajunkba szórja pernyéjét a szél
tegnap velünk fagyott nyarunk
ma a búcsúba belehalunk...

****

…azóta nem tudom milyen
a tavasz mosolya
nem hallom növését a fűnek
madarak csőréből lopok vizet
és gyűlölöm ha mellém ülnek
kerülöm az érintést
nem ébredek a nappal
csak éjszaka járom utam
átkozódom halk haraggal.

****

Hétszer feküdtem sárba – én árva
s hét imát mondtam érted…
már ősz van levelek hullnak avarba
és azok a mindig hazug szavak
rozsdás kilincsen hallgat az akarat…

****

Fagyos a reggel
nem találom lépted
elveszett – avarba szédült levelek
suttognak érted
már nem félted a múlt ezernyi
magára hagyott álmát
madarak jönnek
csőrükbe csípnek minden
feledhető napot
mondtam már – nélküled
olyan árva vagyok.





Kránitz Laura
bizalom


végigsimít
arcodon
szemem
majd átsiklik
a szobán
ide oda cikáz
visszatér hozzád
valamit kutat
egy pillanatra
fókuszál
egy rég nem látottal
konspirál

magadba sóhajtasz 
repteted
könnyen száll
valami ott legbelül birizgál
az idő felpörgetve kattog
semmit nem mondtál el
mégis kavarog
érzed mégis kémleled
ne képzelj vészjelet
a tudat hiába nem jelez

kezedben tulipán
illata rád talál
most minden
tavaszt vár





Gősi Vali
Anyám emléke nyár


Anyám emlékére nincsenek szavak.
Sóhajjá válik, kimondatlan marad
minden dal, ima, áhítat.

Megreked a könny, ahogy a pillanat,
mely elringatta, már semerre nem halad:
áll az idő azóta a dermedt ég alatt.

Anyám emlékére nincsenek szavak,
de mindörökkön a szívemben marad,–
mint rejtőztem egykor én, óvó szíve alatt.

Anyám emléke nyár, fák, virágok, tavasz,
arannyá sárguló ősz, hó-tiszta szavak.







Képek forrása: B.Tomos Hajnal fotói



7 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen a megjelenést! Gratulálok minden szerzőtársamnak!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen , hogy megjelenhetett a versem ebben a szép válogatásban.Gratulálok a szerzőtársaknak!

    VálaszTörlés
  3. Jó volt igy együtt. Köszönöm Nektek.

    VálaszTörlés
  4. Szeretettel gratulálok, mindannyiótoknak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Köszönjük, hogy olvasol bennünket, kedves Erzsébet !

      Törlés
  5. Köszönöm, hogy itt lehettem köztetek. Szeretettel gratulálok mindnyájatoknak. Vigyázunk Rád Porcelánszív!

    VálaszTörlés