Húsvéti sorok

Mai ünnepi válogatásunkban kortárs költőink a húsvétról osztják meg sokszínű gondolataikat.

B. Tomos Hajnal

A Csodához

Ki faggatja most

a csillagzatot

mely alatt születtél

bennem –

ki számítja már

az árat, áldozatok

szétszórt csontjait,

példáid mítoszait ?

csak az fontos,

tarts meg a csodának,

a hűség gyönyörű

kínjának,

tarts meg holnapra,

életfogytigra...

lobogj  bennem

vérszín’ ragyogással

megfeszítettem.

Harcos Katalin

Halleluja!

Sápadt holdsugár siratja

a sírba zárt Isten-fiát.

Ezüst fény csurran az útra

átölelve a Golgotát,

az alvó Golgotát.

Lassan oszlik az éjsötét.

Aranyló hajnal omlik körbe,

fénylő angyalszárny hinti szét

a csodát a gyászos földre,

 a zokogó földre.

Moccan a nagy kő a sír előtt:

feltárult a lezárt fülke.

Üresen találnak rá a nők…

a hírt suttogják fülből fülbe,

s kiáltják elhűlve:

Jézus felkelt! Halleluja!

Feltámadt, lásd, életre kelt!

Majd szaladtak mind ki az útra,

s minden nő vígan énekelt:

Jézus életre kelt!

Márkus László

Húsvéti zsolozsma

Benned bízom, csak tebenned, jó Uram,

te tudod, mi miért van  megterhelt batyumban.

Bár bűneim megváltottad és legyőzted a halált,

kínjaim megmaradtak mindenik hazajár

mételyezni lelkem, felsebezni szívem.

Csóró vagyok, így verébszárnyon száll hozzád sóhajom

– sólyomszárnyra nem telik.

Itt várlak, ó, Uram!

A faluszéli keresztútnál jöttödre szomjazom.

Beérem kevéssel, pár szelet kenyérrel,

ha jut hozzá vastagon szelt, jóféle sonka s főtt tojás.

Ha lehet, az uborkát se feledd s koccintanék is veled!

 Harcos Katalin

Nagyböjt végén

A nagyböjt némasága kísért…

kétezer éves kín lüktet bennem.

A bűn feloldhatatlan, amiért

bűnhődünk rég. Nincs mit tennem?

Valami tiszta, szent áldozat kéne,

ami letörli Jézus könnyét a kereszten!

 Gősi Vali

Áradó

(Húsvéti vigasztaló

nővéremnek)

Egy érintés mi simogat

barkán ha pelyhek bomlanak

kő alól leskődő bogarak

rejtőző könny ha felszakad

félszeg mosolyon átszalad

egy emléket hozó pillanat

megérinti az arcodat

folyó-fodorhoz őz szalad

kenyér a terített asztalon

kalácsillat mi átoson

a fölfakadó bánaton

simuló ránc a homlokon

gyermek szemében képzelet

– csillag mi ott írt fényjelet –

csöppnyi dallamot énekelsz

egy rigó halkan trilláz veled

megcsodálod a zöld füvet

és elsimul a csend veled

ha szökik a fagy a hó alatt

éledő ágon rügy fakad

szó-virág bont új szirmokat

kikandikál a hóvirág

holtak emlékén ibolyák

tavasz

remény

feltámadás!

Harcos Katalin

Nagyböjt végén

A nagyböjt némasága kísért…

kétezer éves kín lüktet bennem.

A bűn feloldhatatlan, amiért

bűnhődünk rég. Nincs mit tennem?

Valami tiszta, szent áldozat kéne,

ami letörli Jézus könnyét a kereszten!

Hajnal Éva

húsvéti könyörgés

fehér gyolcsodba takarózom

hideg van itt uram

eltékozoltuk minden kincsed

létünk bizonytalan

nem hallgatunk meg csak beszélünk

kitalált dolgainkra kérünk

csak használunk

és remélünk

vegetálunk míg harcok égnek

nem szeretnek és nem beszélnek

egymástól is csak félnek akik még emberként élnek

minden oly ingatag

báránybőrben farkaskiáltás hallatszik

s nincs más kilátás

kivándorol

megváltást remélve mind kinek nincsen reménye

otthont csak karod ölel rám

nem fogok elszaladni gyáván

mert ígérted

árvák atyja vagy

így kérlek most

oltalmat adj

öleld magadhoz mind ki rád tekint

ki csak nyögni képes

vagy kezével int

ölelj húsvéti reményt szívemre

minden emberrel láttasd ki vagy te

föltámadásod erejébe lépjünk

terád

mint élő krisztusra nézzünk

s éljünk

Harcos Katalin

Gondolatok egy útszéli feszület előtt

Az út mentén korhadó feszület,
rajta Krisztus sok sebből vérző teste,
mit kegyetlen katonák szögeztek
a gyilkos, megszégyenítő keresztre.

Fájó teste már végleg megdermedt,
lábszárát a rómaiak megtörték,
arca megváltó halálba ernyedt,
s árszúrt oldala nedvét letörölték.

Csak állok, és megdöbbenten nézem
az önfeláldozás ily nagy csodáját.
Képtelenség ésszel felérnem,
hát újra élem halála borzadályát.

Jézus isten lényét emberi
test kínjai gyötörték halálra,
mert meg akarta ezzel menteni
a bűnös embereket a túlvilágra.

És mi, emberek, méltók vagyunk-e
a végtelen nagy önfeláldozásra?
Cserébe hitünket adjuk-e,
hallgatunk-e Jézus hívó szavára?

Uram, én fölajánlom most Neked
tiszta szeretetemet és imámat,
s bűnbánón lábaidhoz helyezem
minden megvetett emberi hibámat.

Segíts, hogy megtisztuló lélekkel
járuljak majd vasárnap eléd,
és készítsem szívem szeretettel
várva feltámadásod szentséges ünnepét!

B. Tomos Hajnal

Hogy ragyoghass…

Ha eltöri lábad az élet,

kitépi egyenként hangszálaidat,

utolsó emberi képleteidet semmivé bontja,

akkor vesz majd vállára Ő,

mint láthatatlan titán

emel fel álmaid csillagára,

lábad helyett lábad lesz,

kitépett nyelveden

ő mondja, süvölti a kimondhatatlant

és tárja ki a tiltott kapukat,

hogy te, a félszeg,

a némán vacogó húscafat

végre ragyoghass –

csak hinned kell benne mindvégig

s még az után is  lépésnyit.

Gősi Vali

Áldás

Valami különös csend feszül fölénk,
sóhajos, igéző várakozás,
s mint harsány, újszülött beteljesedés,
elborít mindent a bíbor ragyogás

Szunnyadó lelkek eszmélnek fényre,
fölrázva hosszan álmodók hadát,
múlik az árvák néma szenvedése:
balzsam az éteri hajnalhasadás.

Vedli a szürkület árnyék-ruháját,
omlik a földre a fényüzenet,
enyhül a kín, ahogy árad az áldás,
az ünnepre virradó világ felett.

Harcos Katalin

Nagypéntek

Véres szögek… reszkető tenyér…

a fej lecsuklik, a lélek kiszáll.

Fájdalmas, sikoltó, vad képtelenség

ez az embertelen Istenhalál.

A keresztek alatt hever a két lator

megtört csontokkal, dicstelenül.

Mégis az egyik arcán egy mosoly…

mert Jézus vele van. Nincs egyedül.

Mária ölében gyermekével

zokog, mint zokogna minden anya,

ha így tartaná két kezével

holtan, mint neki kell tartania.

Az arcokon körben döbbenet ül.

Hát ennyi volt csak? Bevégeztetett?

Apostolai nézik értetlenül

a feláldozott Istengyermeket.

Vad szél nyargal tova a Golgotán.

Jézus testét sziklasír rejti el.

Harmadnapra feltámad majd talán…

és, hogy valóban így lesz, hinni kell!

Gősi Vali 

Újjászületés

Most minden hajnalt áldva élek át:

már fény töri át szobám ablakát,

és új erővel tölt el a tavasz,

s mi évtizedig  bánatból fakadt:

pirkadatkor fölragyog a csönd.

Messze tűnik a sötét látomás,

az otthonom már nem csak puszta ház,

mert ablakában Mindenség terem,

emlékvirágok nőnek hirtelen,

és könnyeimen gyémántfény ragyog.

A könnyű légben felhők foszlanak,

mint fényes szárnyú főnixmadarak,

ha megújulnak halott hamvakon,

és feltámadnak fahéj-ágakon,

tűzhalálból, arany lángolással.

Ilyenkor az élet gyönyörű,

virág éled velem, zsenge fű.

Valami nagy-nagy ünnep közeleg,

s én vágyakozom, mint egy kisgyerek:

újjászületünk mind e tavaszban.

Képek forrásai:

https://pixabay.com/hu/toj%C3%A1s-h%C3%BAsv%C3%A9t-vir%C3%A1g-asztal-3222535/

http://www.al-mubarok.com/wp-content/uploads/2017/11/284034-nature-sky-clouds-water-water_drops-drinking_glass-photo_manipulation-artwork-depth_of_field-1024x576.jpg

https://pixabay.com/hu/sky-k%C3%A9rtem-istent-ima-t%C3%A1rt-karokkal-2667455/

https://pixabay.com/hu/kereszt-krisztus-hit-isten-j%C3%A9zus-2713356/

https://pixabay.com/hu/sun-%C3%A9g-term%C3%A9szet-thunderstorm-3163890/

https://pixabay.com/hu/felh%C5%91k-%C3%A9g-csomagtart%C3%B3-tengeren-808748/