Húsvéti sorok

megosztotta: Porcelánszív




Mai ünnepi válogatásunkban kortárs költőink a húsvétról osztják meg sokszínű gondolataikat.







B. Tomos Hajnal
A Csodához


Ki faggatja most
a csillagzatot
mely alatt születtél
bennem –
ki számítja már
az árat, áldozatok
szétszórt csontjait,
példáid mítoszait ?
csak az fontos,
tarts meg a csodának,
a hűség gyönyörű
kínjának,
tarts meg holnapra,
életfogytigra...

lobogj  bennem
vérszín’ ragyogással
megfeszítettem.





Harcos Katalin
Halleluja!


Sápadt holdsugár siratja
a sírba zárt Isten-fiát.
Ezüst fény csurran az útra
átölelve a Golgotát,
az alvó Golgotát.

Lassan oszlik az éjsötét.
Aranyló hajnal omlik körbe,
fénylő angyalszárny hinti szét
a csodát a gyászos földre,
 a zokogó földre.

Moccan a nagy kő a sír előtt:
feltárult a lezárt fülke.
Üresen találnak rá a nők…
a hírt suttogják fülből fülbe,
s kiáltják elhűlve:

Jézus felkelt! Halleluja!
Feltámadt, lásd, életre kelt!
Majd szaladtak mind ki az útra,
s minden nő vígan énekelt:
Jézus életre kelt!




Márkus László
Húsvéti zsolozsma


Benned bízom, csak tebenned, jó Uram,
te tudod, mi miért van  megterhelt batyumban.
Bár bűneim megváltottad és legyőzted a halált,
kínjaim megmaradtak mindenik hazajár
mételyezni lelkem, felsebezni szívem.
Csóró vagyok, így verébszárnyon száll hozzád sóhajom
– sólyomszárnyra nem telik.
Itt várlak, ó, Uram!
A faluszéli keresztútnál jöttödre szomjazom.
Beérem kevéssel, pár szelet kenyérrel,
ha jut hozzá vastagon szelt, jóféle sonka s főtt tojás.
Ha lehet, az uborkát se feledd s koccintanék is veled!







 Harcos Katalin
Nagyböjt végén


A nagyböjt némasága kísért…
kétezer éves kín lüktet bennem.
A bűn feloldhatatlan, amiért
bűnhődünk rég. Nincs mit tennem?
Valami tiszta, szent áldozat kéne,
ami letörli Jézus könnyét a kereszten!




 Gősi Vali
Áradó
(Húsvéti vigasztaló
nővéremnek)


Egy érintés mi simogat
barkán ha pelyhek bomlanak
kő alól leskődő bogarak
rejtőző könny ha felszakad
félszeg mosolyon átszalad
egy emléket hozó pillanat
megérinti az arcodat
folyó-fodorhoz őz szalad
kenyér a terített asztalon
kalácsillat mi átoson
a fölfakadó bánaton
simuló ránc a homlokon
gyermek szemében képzelet
– csillag mi ott írt fényjelet –
csöppnyi dallamot énekelsz
egy rigó halkan trilláz veled
megcsodálod a zöld füvet
és elsimul a csend veled
ha szökik a fagy a hó alatt
éledő ágon rügy fakad
szó-virág bont új szirmokat
kikandikál a hóvirág
holtak emlékén ibolyák
tavasz
remény
feltámadás!




Harcos Katalin
Nagyböjt végén


A nagyböjt némasága kísért…
kétezer éves kín lüktet bennem.
A bűn feloldhatatlan, amiért
bűnhődünk rég. Nincs mit tennem?
Valami tiszta, szent áldozat kéne,
ami letörli Jézus könnyét a kereszten!




Hajnal Éva
húsvéti könyörgés


fehér gyolcsodba takarózom
hideg van itt uram
eltékozoltuk minden kincsed
létünk bizonytalan
nem hallgatunk meg csak beszélünk
kitalált dolgainkra kérünk
csak használunk
és remélünk
vegetálunk míg harcok égnek
nem szeretnek és nem beszélnek
egymástól is csak félnek akik még emberként élnek
minden oly ingatag
báránybőrben farkaskiáltás hallatszik
s nincs más kilátás
kivándorol
megváltást remélve mind kinek nincsen reménye
otthont csak karod ölel rám
nem fogok elszaladni gyáván
mert ígérted
árvák atyja vagy
így kérlek most
oltalmat adj
öleld magadhoz mind ki rád tekint
ki csak nyögni képes
vagy kezével int
ölelj húsvéti reményt szívemre
minden emberrel láttasd ki vagy te
föltámadásod erejébe lépjünk
terád
mint élő krisztusra nézzünk
s éljünk






Harcos Katalin
Gondolatok egy útszéli feszület előtt


Az út mentén korhadó feszület,
rajta Krisztus sok sebből vérző teste,
mit kegyetlen katonák szögeztek
a gyilkos, megszégyenítő keresztre.

Fájó teste már végleg megdermedt,
lábszárát a rómaiak megtörték,
arca megváltó halálba ernyedt,
s árszúrt oldala nedvét letörölték.

Csak állok, és megdöbbenten nézem
az önfeláldozás ily nagy csodáját.
Képtelenség ésszel felérnem,
hát újra élem halála borzadályát.

Jézus isten lényét emberi
test kínjai gyötörték halálra,
mert meg akarta ezzel menteni
a bűnös embereket a túlvilágra.

És mi, emberek, méltók vagyunk-e
a végtelen nagy önfeláldozásra?
Cserébe hitünket adjuk-e,
hallgatunk-e Jézus hívó szavára?

Uram, én fölajánlom most Neked
tiszta szeretetemet és imámat,
s bűnbánón lábaidhoz helyezem
minden megvetett emberi hibámat.

Segíts, hogy megtisztuló lélekkel
járuljak majd vasárnap eléd,
és készítsem szívem szeretettel
várva feltámadásod szentséges ünnepét!






B. Tomos Hajnal
Hogy ragyoghass…


Ha eltöri lábad az élet,
kitépi egyenként hangszálaidat,
utolsó emberi képleteidet semmivé bontja,
akkor vesz majd vállára Ő,
mint láthatatlan titán
emel fel álmaid csillagára,
lábad helyett lábad lesz,
kitépett nyelveden
ő mondja, süvölti a kimondhatatlant
és tárja ki a tiltott kapukat,
hogy te, a félszeg,
a némán vacogó húscafat
végre ragyoghass –

csak hinned kell benne mindvégig
s még az után is  lépésnyit.







Gősi Vali
Áldás


Valami különös csend feszül fölénk,
sóhajos, igéző várakozás,
s mint harsány, újszülött beteljesedés,
elborít mindent a bíbor ragyogás
Szunnyadó lelkek eszmélnek fényre,
fölrázva hosszan álmodók hadát,
múlik az árvák néma szenvedése:
balzsam az éteri hajnalhasadás.
Vedli a szürkület árnyék-ruháját,
omlik a földre a fényüzenet,
enyhül a kín, ahogy árad az áldás,
az ünnepre virradó világ felett.




Harcos Katalin
Nagypéntek


Véres szögek… reszkető tenyér…
a fej lecsuklik, a lélek kiszáll.
Fájdalmas, sikoltó, vad képtelenség
ez az embertelen Istenhalál.

A keresztek alatt hever a két lator
megtört csontokkal, dicstelenül.
Mégis az egyik arcán egy mosoly…
mert Jézus vele van. Nincs egyedül.

Mária ölében gyermekével
zokog, mint zokogna minden anya,
ha így tartaná két kezével
holtan, mint neki kell tartania.

Az arcokon körben döbbenet ül.
Hát ennyi volt csak? Bevégeztetett?
Apostolai nézik értetlenül
a feláldozott Istengyermeket.

Vad szél nyargal tova a Golgotán.
Jézus testét sziklasír rejti el.
Harmadnapra feltámad majd talán…
és, hogy valóban így lesz, hinni kell!




Gősi Vali 
Újjászületés


Most minden hajnalt áldva élek át:
már fény töri át szobám ablakát,
és új erővel tölt el a tavasz,
s mi évtizedig  bánatból fakadt:
pirkadatkor fölragyog a csönd.

Messze tűnik a sötét látomás,
az otthonom már nem csak puszta ház,
mert ablakában Mindenség terem,
emlékvirágok nőnek hirtelen,
és könnyeimen gyémántfény ragyog.

A könnyű légben felhők foszlanak,
mint fényes szárnyú főnixmadarak,
ha megújulnak halott hamvakon,
és feltámadnak fahéj-ágakon,
tűzhalálból, arany lángolással.

Ilyenkor az élet gyönyörű,
virág éled velem, zsenge fű.
Valami nagy-nagy ünnep közeleg,
s én vágyakozom, mint egy kisgyerek:
újjászületünk mind e tavaszban.







Képek forrásai:

https://pixabay.com/hu/toj%C3%A1s-h%C3%BAsv%C3%A9t-vir%C3%A1g-asztal-3222535/
http://www.al-mubarok.com/wp-content/uploads/2017/11/284034-nature-sky-clouds-water-water_drops-drinking_glass-photo_manipulation-artwork-depth_of_field-1024x576.jpg
https://pixabay.com/hu/sky-k%C3%A9rtem-istent-ima-t%C3%A1rt-karokkal-2667455/
https://pixabay.com/hu/kereszt-krisztus-hit-isten-j%C3%A9zus-2713356/
https://pixabay.com/hu/sun-%C3%A9g-term%C3%A9szet-thunderstorm-3163890/
https://pixabay.com/hu/felh%C5%91k-%C3%A9g-csomagtart%C3%B3-tengeren-808748/

2 megjegyzés:

  1. Igényes válogatás, "mélyenszántó", értékes alkotások. Köszönöm, hogy olvashattam.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a megtisztelő közlést.

    VálaszTörlés