"Lelkem hajnalra mindig megszépül..."

December.

A hideg és a sötét lassanként egészen átjárja a Földet. Egyre korábban érkezik az éjszaka, mintha csak el akarná nyelni a világot. Az álmodozás és várakozás ideje ez; várakozás a fényre, vágyódás az új Hajnalra.

Költőink az éjszaka álmait és a hajnal vágyát hozzák közelebb hozzánk ebben a válogatásban.

Márkus László

rám esteledett
hazafelé a vén hold
a tájról mesél

Cs. Nagy László

Hold

A hold patinás rézkorong,
csorba játéka az éjnek,
halk felhősikoltás tolong
kihűlt, sötétebb felének,

a sárga fény terel haza,
míg az árnyak útra kelnek,
s házak behorpadt oldala
épp nekifeszül a kertnek.

Az utcán többé semmi nincs,
a sötétség martaléka
minden, várja, hogy visszaints
az elfénylett maradékra.

Dvorák Etela

Talán múlik

Csak az fáj,
ami pillanatnyi gondolataimban
lüktetve szenvedést ébreszt.
Mostanság messziről
idehallom a jajgató,
síró,
imákat mormoló hangokat.

Érzem
a világ bizonytalan,
vérvörös holnapjai
az utcákon morajlanak.
Könnyezik a föld,
megsemmisül az angyalok rajza.

Reggelre
újra és újra örök nyertes a kikelet,
s hogy ma itt vagyok,
azt tudom, elfogadom,
lelkem hajnalra mindig megszépül,
bennem csend van, szeretet,
ha eltévedek, azt is vállalom.

Márkus László

álmatlan éjben
apró pókkal bámuljuk
a kelő holdat

Cs. Nagy László

Ég-lebegés

A repülés maradót vigasztal,
és átsuhan az ágközön,
fekete vászonra vált a nappal,
az eltelt idő rám köszön,

ahogy soraim szárnyamra vésem,
- a tollpihe selyme örök -
elejtett tintafoltok a szélben,
fényük aláhullva pörög.

Kifeszült tollakkal messze néztem,
lassú éj gyúlt a köveken,
új szárnyat a sötétségből téptem,
és lebegést játszik velem.

Dvorák Etela

Látni kell

Vajon látható-e minden,
vajon ami tiszta s magasztos,
mikor érinti meg a lelked?

Válaszokat a csended
suttogja halkuló szavakkal,
de te nem figyelsz...

Nézed a fákon lebbenő létet,
gondolatban öleled a szépet,
viaskodsz a félelmeiddel,
amelyek nem is miattad
de benned mocorogva
elhitetik veled,
hogy a keresztet cipelve
majd jön a megváltás...
Vajon meddig érint mindez meg téged?

Ébredj!
Lásd és érezd,
hogy a remény nem csak egy szó,
nem csak a gondolataidban mocorgó,
vágyakozó, meglapuló marcangolás.
Ne várd a hajnalt, amely felébreszt.

Cs. Nagy László

Félálom

Este érzem a sötétség szögleteit,
az álmodás előtti pillanatban
már a fénynek mindegy, homályával melyik
hűlt szilánkját feledtem ott a napban.

Befordult árnyék vetül lengve a falra,
mi épp az ablak szívéről szakad le,
mintha az éj elől csak szökni akarna,
hogy a tegnapot még újrateremtse,

mielőtt elpörgi hold előtt a táncot,
feloldódva a csendes messzeségben,
s a füstben vonagló, hideg gyertyalángot,
már csak az álom vágya tartja ébren.

Dvorák Etela

Gyönyör

Most a csend őriz minden pillanatot,
karjaid puhaságában a testem
könnyű, megremeg milliónyi sejtem.
Pszt! Szótlan ölelj! Kapaszkodó csillagot
akarok, minden mezítlábas álmot!
A levegőt természetesen veszem,

ma a csend őriz minden pillanatot.

Most ne mozdulj, csak játszom, kifordított
világom elszökő dallam, szerelem.
Hajnali gyönyör gömbölyödik bennem,
gyűrődik. Vacogó, hideg holnapot
most a csend őriz, s minden pillanatot.

Márkus László

újjászületés
fénylő szemed tavában
megújult lelkem

Dvorák Etela 

Mielőtt

Mielőtt a hajnal
hűvösen megölel minden csillagot,
törékeny testem
mozdulatlanságodban megpihen.

Befejezetlenül is hiszem
az álmok keringését bennem,
selyemlila levendulák illata
ránk boruló kegyelem.

Ilona Nagy

Hajnal hasad...

Szinte minden nap látom a Hajnalt,
amint leveti csipkeköntösét,
és gyengéden, sirályszürke hajjal,
öleli a tér álmos emberét.
Hangtalan oson, s oly észrevétlen,
mégis, most itt érzem a bőrömön,
s tudom, hogy ti még alusztok éppen,
de nekem léptem már a hűs kövön.

Szeretem a Hajnalt ahogy ébred,
mert láthatom sejtelmes arcait,
mikor a Nap még fák között lépked,
aludni küldve az éj hangjait.
Kristályharmatát széthinti végre,
páfrányzöldben szunnyadó lombokon,
s oxidvörössel festi az égre,
most új nap kél az alvó bokrokon.

A tinta égnek, lenkékre mossa
libatollmeleg csillagpaplanát,
s barit felhőket húz a magasba,
hogy űzzék a királykék éjszakát.
Dalol, suttog, s csengettyűhangokon
most felcsókol szendergő arcokat...
s a patakban, sófehér habokon,
egy csipketiszta, új Hajnal hasad.

Kép forrása