Fagyos tél

megosztotta: Porcelánszív



A decemberi ünnepeket sokan nagyon várják, szeretik. De a tél lehet zord és kemény is. Ezt tükrözi mostani kortárs válogatásunk.



Németi-Vas Katalin:
Apevák


Áss
mélyre
mit találsz
rejtsd szívedbe
okkal mutasd meg

***

Most
mindent
megteszel
hiába, kedvem
kikezdhetetlen

***

Egy
angyal
jöttödre
várok örök
kétségek között




Hajnal Éva


Összegyűjtötte
mind a csendet a város.
Most beszélhetünk.

*
                  
Festmény lett a kert.
Hólepte hűs akvarell,
fehér keretben.

*

Tél vert most tanyát
falrepedéseimben.
Ajtóm nyikorog.



Sütő Fanni
Állomás


Állsz az állomáson
egy télbeásott városhatáron
Belépsz, de nincs kijárat,
vagy csak én nem találom.
Belep a hó, a szürke süppedés,
kopog a jég, az idő,
mint mindig,
túl kevés
de az örökkévalóság még hátra van.
Nem tudjuk, melyik vágányra érkezik,
a felsővezetéked elszakadt, nincs már kapcsolat
a hangosbemondó is csak szórja a hangokat,
mint kéz a magot terméketlen földre,
itt ragadtunk –
talán örökre.




Németi-Vas Katalin
Angyali-anomália
- részlet -


azon a felhőn ült
egymagában
angyal
piros kabátban
csak nézte
a földönfutókat
sehová bőszen
baktatókat
nézte és nevetett
azt hitték tudják
mi a szeretet
nézte a ma született
bölcseket
holnapra mindent
elfelejtőket
nézte és zokogott
hat napos eső
zuhogott
elárasztotta a lenti világot




Zagyi Ilona
Szól egy szaxofon...
/Adventi villanások/


Csillagokat rejt a hófelhő az égen,
táncolnak szökött pihék a lámpafényben.
Üres a  tér, már szinte kihaltnak látszik,
valahol egy zugban utcazenész játszik.
Szomorkás dallam, valami sanzon-féle...
édes-bús hang... s a kalapban néhány érme.

***

Egymásba fonódva állnak a peronon.
Mi is ez a dal...? Varázsol a szaxofon.
Most még azt sem bánják, hogy késik a vonat.
Az arcukra hó hull, meghitt a hangulat,
mert forró a csók, a kitudja hányadik...
a fejük felett fagyöngy, s észre sem veszik.

***

Isteni vacsora volt, jól főz az asszony.
jól játszik az a "csóró" az utcasarkon.
Rossz a szigetelés? A falon áthallom.
Jól játszik...  kár érte... mert nem ócska sablon.
Talán kellett volna adni pár forintot,
mikor elment mellette s felé bólintott.

***

A parkolóban megáll, messze még a cél,
a csupasz fák között néha fel-feleszmél
a szél, s egy apró, fénylő holmit hintáztat.
Egyszerre érez jót és kínzó honvágyat,
olyan szép ez a dal...  szinte figyelmeztet.
Valaki az ágra angyalkát függesztett.
***

Enyhe az idő, most nem fázik a padon,
jó vastag a kabát, s tetszik a dal nagyon.
Olyan kellemes... kezében forró leves,
ételt osztott egy hölgy és a tiszteletes.
Kalácsot is kapott. Mondták, holnap is lesz,
s kedvet hoz egy üveg bor az ünnepekhez.

***

A sírra egy aprócska műfenyőt hozott,
mécsest gyújt s közben időnként fel-felzokog.
Elmond egy imát, majd felfigyel a dalra.
- Hallod milyen szép! a semmibe suttogja.
Még egy kicsit tesz-vesz, aztán haza indul.
Nehéz a szíve... meg-megáll, visszafordul.

***

Idős pár ballag csodálva a fényeket,
vigyázva egymásra, csúszik az út, jeges.
A téren megállnak, mert csábító a dal.
Szép emléket idéz  a zenész fiatal.
Hallgatják egy kicsit, egymást átölelve,
s tesznek néhány százast a kalap-perselybe.

***

Szobája mélyén ül, olvasna... elakad.
Beszűrődő zaj... majd hirtelen megszakad.
Az ablakhoz lép a könyvvel a kezében,
volt valami szépség ebben a zenében.
Pakol a fiú... Papucsban fut a térre...
Ne menj! Játssz még...!  Talán elég lesz lakbérre.




Aurana Waters


Összetörtem. Minden felborult.
Gyötrődve épültem derűből és dacból,
Mosolyom óvott meg dermesztő fagyoktól.
Változni kell. Más lett a világ.




Bakkné Szentesi Csilla
karácsonyfafüggő


a konyha hideg a hó szinte bársony
két öregre ma így nyit karácsony

tűnődve ülnek kint összegyűlnek
madáretetőben a cinegék
hangjukat éhen alig hallatják
az óra itt már előre nem jár
kilincs sem mozdul nincs út a szívhez
az angyalok is elmenekültek
a konyha hideg a hó sem bársony
két kis öregben remény pislákol

plakáton fénykép eltűnt segítsél
e megkopott két szó csüng minden fán




B. Tomos Hajnal
Hó fehér vére


Az ő szive megállt.
Elunta az örökös szivattyúzást,
az egyre szennyesebb vér szagát,
s az uszadékok raját
mikor szűkölve-szürcsölve
tömték el a billentyűket.
Az én szivem még
elidőzik csöppet a kihűlő térben,
tépi magát a távolodó barát
szűkülő markából –
szökne a folyosóra,
már a kórház lépcsőit
venné kettesével,
aztán csak szivná,
habzsolná az első hó
fehér vérét.





Kardos M. Zsöte
A negyedik vasárnap


Csak őt tudnám feledni,
ki a csillogó város
közepén tekergő sorban,
lehajtott fejjel mozdult.
Vállán maradék terhe,
kezében kötél, a végén
szőrös kis jószág követte,
a vonuló testek lassú ütemét.
A téren, Mennyből az angyal,
és Csendes éj dallama szólt,
s ő lépdelt ott, mint kinek
e Földön, más útja sosem volt.
Az illathoz egyre közelebb,
a vágyott forró leves gőze
végre az arcához ért,
s ő falt, mint aki minden
emberért éhes, a szédült
kanál egyre alább keresgélt,
csorgott szakállán, testében,
az úszó élet folyama szét.
Aztán a mozdulat megállt,
kérdőn nézte, vár még alul
kevéske, meglangyult lé.
Tekintetében tétován
hullámzott valami emlék,
asztal, család, tán közös ebéd,
keze indult, remegett lefelé,
s tette a löttyöt, kutyája elé.

Ó, karácsony, Isten,
kisded a jászolban,
csak őt tudnám feledni,
őt, azt az egyet, kinek
hangtalan fohásza
az égiekhez nem,
de szívembe ért, s kínja
izzik bennem végtelen,
lobogó gyertyák fényében.




Gősi Vali
Várakozás


magányos téli est ez is
megint karácsony közelít
s ezen a fagyos éjszakán
lelkednek hűvös társa vár
megint
jeges hiány
szorítja szíved
mióta rádöbbentél
azon a régi néma estén
hogy lombjától fosztott
korhadó fa
gyökértelen árva lettél

magányos téli est ez is
sötét hófelhő közelít
ébredő szende csillagok
rejtőzködnek a Hold körött
egyikük pislán rád tekint
szemedbe gyémánt-könny szökik
arcodon szétgurul
nyomán a bánat szertehull
és eltölt valami békés
várakozás




1 megjegyzés: