"Aminek szültek, végig elkísér..."

November. Hűvös, borongós reggelek, fagyba nyúló éjszakák. Szürkés füst a házak felett, szitáló köd és dió illat. Nincs mit tenni – az ősz tényleg utolért minket, s ezt most már a legmakacsabb fényimádók sem tagadhatják. A világ önmagába fordul; nem hívogat, és nem is vár senkit. Álmodni készül. Az elmagányosodás hónapja ez. Mintha csak a természettel együtt szép lassan mi is bezárulnánk. A jól fűtött szobákban, egy csésze forró tea mellett merengve, vagy épp a tömött utcán sietve - ahol mindenki annyira ismerős, mégis annyira idegen -, önkéntelenül is magukkal ragadnak a gondolatok. Egyre vastagabb sálba és érinthetetlenségbe burkolózunk, folyton vissza-vissza térve ide: mi is ez? Mi ez a végtelennek tűnő, mégis annyira törékeny csoda, a Világ, s ki benne ez a megfejthetetlen lény: az Ember.

A Házikönyvtár első válogatásában szerzőink ehhez a folytonos, borongó, álomszerű belső utazáshoz nyújtanak segítséget.

Márkus László

Gyarlóság

Oly gyarló az ember,

ugyanakkor mily esendő is.

Években méri az időt…

Nem tud örülni a percnek,

hisz a jövőt hajszolja szüntelen,

miközben múltjáról mesél

egy boldogtalannak hitt jelenben.

Cs. Nagy László

Elárul

Elárul úgyis álmod, vágyad, tetted,

magadban dúdolt, eltitkolt dalod,

áttükrözöd, míg megfeszül feletted,

mit lázadból font rád őrangyalod.

Hiába, hogy zárt ajtóidat félted,

aminek szültek, végig elkísér,

ha a csend halk suttogását megérzed,

a szó varázsa többé mit sem ér,

és úgy lopakszik majd köréd a visszhang,

mint nyűtt éjre fényesül a reggel,

és kőbordád mögött megbúvó barlang

homálya, szép új egekre leskel,

a felhőn járva, félve, bújva, lopva,

kigombolkozol a végtelennek,

míg régi önmagadat körbefonja

tépetlen szála a szerelemnek.

Márkus László

Évek hordaléka

Évek hordaléka lepi el lassan

partvonalad fövenyét.

és megtanít

meglátnod éjben a nappalt,

nappalban az éjt

s kedvesed szemében végre

felfedezned önmagad.

Gősi Vali

Áradó

Vigasztaló nővéremnek

Egy érintés mi simogat

barkán ha pelyhek bomlanak

kő alól leskődő bogarak

rejtőző könny ha felszakad

félszeg mosolyon átszalad

egy emléket hozó pillanat

megérinti az arcodat

folyó-fodorhoz őz szalad

kenyér a terített asztalon

kalácsillat mi átoson

a fölfakadó bánaton

simuló ránc a homlokon

gyermek szemében képzelet

- csillag mi ott írt fényjelet -

csöppnyi dallamot énekelsz

egy rigó halkan trilláz veled

megcsodálod a zöld füvet

és elsimul a csend veled

ha szökik a fagy a hó alatt

éledő ágon rügy fakad

szó-virág bont új szirmokat

kikandikál a hóvirág

holtak emlékén ibolyák

tavasz

remény

feltámadás!

Nagy Ilona

Játssz még!

Mikor elhiszed azt,

hogy üres a csend és

süket a nagyvilág,

mert szakad a film

vagy ugrik a kocka

- de a film pereg tovább -

vagy nem tudsz képeket festeni,

csak a színeket kergeted,

lehet elvesztetted a lényeget,

s nem találsz rímeket...

Akkor is mutasd meg azt,

hogy létezel

és csak veled fordul a Föld,

s ha nem hívnak,

akkor is érkezel...

Csak az álmaid össze ne törd,

akkor is játssz még,

„ha senki sem érti,

hogy minek is játszol még. "

Idézet: Sztevanovity Dusán

Gősi Vali

Végső visszaröpülés

néha elképzelem

milyen lesz akkor olyan magasra szállni

hogy meglátom magam az ég tükrében

talán úgy lesz mintha közben

mi sem történt volna mintha örökké tartana

a repülés vagy talán egészen mást jelent

a szó is; otthonra találni végül

és bátran kimondani

nincs semmi ok a rettegésre

sohasem vágytam még így a fényre

jó lenne megtudni végre

"Milyen lesz az a visszaröpülés"

Evokáció Pilinszky János, Egyenes labirintus c. versének idézett sorára

Kép forrása