Színek meséi

megosztotta: Porcelánszív



A színek nem csupán az őszi aktualitás miatt kápráztatnak és gondolkodtatnak el bennünket. Ahány érzés, annyi árnyalat, és mindez igaz fordítva is.
Kortárs verselőink soraiban a lélek valamennyi palettája megelevenedik, átfestve a komor napokat.




Bakkné Szentesi Csilla
A szürke ereje


Elköltözött. De ott maradt az arca.
Szürkén, két dimenzióban, a nyári zápor
sötét foltjaként az épület falán.
Még elevenként kiharapta a fák lombjait a
parkból, hogy messzebb lásson; naponta
virágot fűzött az ereibe, mert elhitte,
jobb lehet, és szivárványba csomagolta
a hétköznapokat, miközben beégette
retinájába azt a pár évet. Ínségesebb időkre.

Most kinyújtott karral, arctalan tapogat,
hogy megtalálja, hol ért véget.
(Valamikor azt hitte, mindent elér.)
Szívéből azóta a virágok helyén betonacélerdő
eredt az égnek, és a bontásra érett paneltestek
plakátruhájáról lehámlottak a színek.
Csak egy maradt érintetlen. A szürke.
Majd megszokja.





Portörő Kátya
Hófehér halál


zord
télbe metszett
jégvirág
tejbe áztatott
csend
ezüst szálakon sodort
emlékezet

ránctalan élet
évekbe simított
láz
hajdan volt szerető
megkopott
báli ruhák
egy meghitt szalon
suhanó árnyak a falakon

a kísértések szép kora
lejárt

a vétek
ha volt
feledésbe hullt
a múlt
mi egykor
jövendőt prédikált
ma
szótlan
tanító
látomás

réveteg éjben
lovasok jönnek
fénytelen testű
halálszavú
próféták

fekete a mindenség

az ébrenlét
örök suttogói
sors oszlopok között
kísértetek
s míg kergetőznek az
istenek
a víziókra
lassan
fehér leplet terít
a hóesés




Kránitz Laura
nyugalom


felhők színek fények
szememnek igézet
jelenség mely feltölt
harmónia mi fennkölt

lassan ring a csónak
víz csobban oldalán
alkonyra készül a Nap
tökéletes hangolás

félelmem egyre halkul
kegyeltje lettem a Holdnak
mint lényeg körém terült
oldódik bennem a holnap

ring a csónak lassan
töltekezik a lélek
a víz tükre kifeszül
tűnőben a képzelt…




B. Tomos Hajnal
Színek lehetősége


Foszlik a fehér szegély,
kék szeleken csüng
rongyokban a piros –
majd sárga a zöld anyagon
s így szerre kibomlik
a lehetőség minden télből.

Csak én maradok
riadt szemű, fehér,
mint üvegben
a kísérleti egér.





Kapocsi Annamária
Mosolyszínek


Holdfehér,
mondanám...
de fekete ködöket rajzolok,
hogy pirosan is hordanám,
de zöld lesz, mire kimondok
egy szót,
hogy kék,
s hogy lilába is válthat, meglehet,
ó, rettenet,
színtelenség, te ősi vád,
Isten veled,
(és velem is lehet).

Gyakorta mondják –  Ó, szegény,
jászolban maradt lelke nem tanul,
oktalan mind, ki hinni még merne,
hogy marad, mi szép, ártatlanul

gyermeki? Égi?
Ki költi, érzi?
Vagy csak átvetít valami furcsa szárny,
és igézetet dalol fenn a fán.

Ó, színtelen dallamjelem.
Mosolygásszínű, azt hiszem.




Berecz Magdolna
Színes látomások


Sötét fellegekbe zuhan az ég kékje,
hogy az égi áldást dézsaszámra mérje.
Vörös pecsét virít egy tarka abroszon,
arany fényben izzik rézmozsár a napon.
Lila ködben úsznak a rózsaszín álmok,
sárga irigységből zöld méreg szivárog.
Égszínkék kismadár boldogságot kerget,
barna medve ballag szűk barlangja mellett.
Szivárvány tündököl –  ingatag peremén
angyalok hintáznak, a szárnyuk hófehér.




Bíbor Kata
Szín-játszó


Mesélj, milyen színű volt a nap,
a reggel, ugye narancsos sárga
és megpihentél a fák alatt,
az ég a kékjét rádpingálta.

Mondd, hogy eső nem esett,
lépted nem árnyékolta felhő,
amerre jártál, az út fényesebb,
csiklandozta bőrödet a szellő.

Szólj, ha nyelvet öltött rád
a világ, s elibéd gáncsot vetett,
lilákkal suttog körbe a vágy,
színekbe ölel: én védelek.

Most csak te beszélj, szavakat
ajkadról hadd igyak magamba,
megrészegülten hallgassalak,
lelked fehérében maradva.

És közben becézz, simíts
hajamba rózsaszín szalagot,
hogy feledjem én is, ami nincs,
ígérj Párizst és tűzben lobogó Napot.





Voodoo
Vannak színek


Vannak színek, amiket másnak látok,
A kéket zöldnek, a zöldet kéknek,
És vannak hangok, amiket lejátszok,
Egy dallamban még össze is érnek,
Mégis hiába, mert nem hallják mások.

Vannak napok, amikor körbejárok,
Mint új lakó a mókuskerékben,
Havazik, pedig a napfényre várok,
Csak állok a sűrű hóesésben,
És nem látszanak a mézédes álmok.

Van, amikor mosolyogva kel a Nap,
Szivárványt rajzol a téli égre,
Táncol a hóban, és vidáman kacag,
Virágok nyílnak a napsütésben,
Téged látlak: minden jégvirág te vagy.

Vannak ellenérvek, de mind hasztalan:
Éveket adnék egy pillanatért,
Mert nélküled minden perc haszontalan,
Beáldoznám egyetlen csókodért
A bizonytalant... ami még hátra van.





Cs. Nagy László
Színátültetés-szonett


A nyár kivérzett az ősz hull le rád,
nehéz színekkel, akár egy kőgolyó,
csak próbálgatja még az új ruhát,
tükörképén szendereg a tiszta tó.

A szél erős cérnáját már befűzte,
a lombokon, új vásznat öltöget,
a színvarázs füzetből kibetűzte
rozsdás papírlapon a zöldeket.

A levélerek vére úgy fordul át
sárgából a vörös lüktetésbe,
mintha orkán kerget eldobott gyufát,

és az erdők fellobbant sebére
kacagva penderít ólmos köd-csuhát,
s bemosakszik színátültetésre.




Lir Morlan
Alkonyi angyal


Kristálykék égboltnak fennragyogó éke
Rőtfényű visszképét tótükörben lelte.
Ibolya palástot húz lassan az égre.
Sárgul már titkon a zöld levelek lelke.
Zizzen az esti kép közelgő léptedre...





Aurana Waters
Dáliák


Élettől duzzadón kacag zöld száratokon
napba nyújtózva gyönyörű fejetek
olyan ígérő pirosan lángol körülöttem az ágyás.

Hogy köztetek állok, sokkal jobb
mint vakon heverni lenn a szemétben
de megbarnult szirmaim összekuszálódtak
elszáradt testemben nem szökken föl a kristályfényű víz

Mégsem talál utat hozzám a féltékenység
és nem kedvetlenít el a bánat

És hogy a múlt tükréből ne riasszon a keserű jövendő
csak rámosolygok ráncos mosollyal a viruló életre
és lehajtom lábaitokhoz a fejemet.





Várkonyi Zsuzsa
Színek


Szivárvány megfesti fehér ruhám,
már nem számít, mi lesz holnapután,
felhőtlen pillanat repít messze,
fekete napokat elfeledve.

Kinyílott reggel egy rózsa, sárga,
némán viszi nyűgöm egy madárka,
lila köd kíváncsi éjjelente,
vágyak szépülnek barna szemembe.

Remény él piros virágsziromban,
méregetem lelked nagy titokban,
szürke álmokat visz a messzeség,
mezítláb lépek zöld füvön feléd,
csak halld meg szívem, lépteim neszét.





4 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a Porcelánszív Irodalmi folyóiratnak a megjelenést.
    Gratulálok minden alkotónak!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, hogy e színes válogatásban az én szürkém is helyet kapott! :) Én is gratulálok az Alkotóknak!

    VálaszTörlés
  4. Csodálatos versek ! Köszönve magammal viszem !

    VálaszTörlés