Akutagawa Ryunosuke - A kappák 4

4. rész

15

Körülbelül egy héttel később váratlan és furcsa hírt hallottam Csakk doktortól: Tokk házában szellemek járnak. A nősténykappa addigra már elköltözött valahová, és volt barátunk otthonát egy fényképész bérelte ki műteremnek. Az orvos szavai szerint a műteremben felvett fényképeken a modell mellett Tokk elmosódott arca is mindig megjelent. Csakk - materialista létére - nem hitt a síron túli életben és egyebekben. Ehhez a históriához is gúnyos mosollyal fűzte hozzá:
- Úgy látszik, hogy a szellem is ölthet testet!
Én magam sem hiszek a szellemekben, akárcsak a doktor. Minthogy azonban szerettem az elhalt Tokkot, másnap gyorsan elsiettem egy könyvüzletbe, és megvettem az összes napilapokat és képes újságokat, amelyek Tokk szellemével kapcsolatban cikkeket vagy fényképeket közöltek. A felvételeken az öreg vagy fiatal, nő- és férfimodell mögött valóban mindenütt ott láttam egy Tokkhoz többé-kevésbé hasonló kappát. A szellemét ábrázoló fényképeknél is jobban megleptek azonban a szellemével foglalkozó cikkek, különösen a Lélektani Társaság jelentése.
Itt közlöm - amennyire lehet, szószerinti fordításban - ezt a jelentést, megjegyezve, hogy a zárójelben levő részek az én megjegyzéseim:
"Jelentés Tokk költő úr lelkével kapcsolatban. (Megjelent a Lélektani Társaság Folyóiratának 8274. számában.)
A Lélektani Társaság rendkívüli tényálladékfelvevő gyűlést tartott a nemrégiben öngyilkossá lett Tokk költő úr ** utca 251. szám alatti lakásában, amelyben jelenleg a *** fényképészeti műterem működik. A Bizottság tagjai a következők voltak... (a nevek felsorolását mellőzöm).
Mi, alulírott tizenhét fő, Pekk úrnak, a Lélektani Társaság elnökének és Hoppné asszonynak, legmegbízhatóbb médiumunknak társaságában ez év szeptember 17-én délelőtt 10 óra 30 perckor megjelentünk a fenti műterem egyik helyiségében. Hoppné már a fenti műterembe való belépés alkalmával spirituális légkört érzett; egész testében remegni kezdett, és ismételten hányt. A hölgy előadása szerint mindezt az váltotta ki, hogy Tokk úr szenvedélyes dohányos volt, és így a spirituális légkör igen sok nikotint tartalmazott.
Bizottságunk tagjai, Hoppné asszonnyal egyetemben, némán ülték körül a kerek asztalt. Három perc és huszonöt másodperc eltelte után a hölgy igen hirtelenül transzba esett: Tokk úr szelleme költözött belé. Ezután Bizottságunk tagjai, születési sorrendben, kérdéseket intéztek a médium testébe költözött szellemhez. A kérdések és a kapott feleletek a következők voltak:
Kérdés: Miért jelenik meg szellem képében?
Válasz: Mert kíváncsi voltam a halál utáni hírnevemre.
Kérdés: Ön... izé... a szellemek még haláluk után is hírnévre vágynak?
Válasz. Én legalábbis igen. Egy japán költő azonban, akivel véletlenül összetalálkoztam, azt állította, hogy a halál utáni dicsőség nem érdekli.
Kérdés: Tudja ön ennek a japán költőnek a nevét?
Válasz: Sajnos, elfelejtettem. Csak egy tizenhét szótagból álló rövid versére emlékszem, ami nagyon a szívéhez nőtt.
Kérdés: Hogy szólt az a vers?
Válasz:

"Furu ike ya
Kawazu tobikomu
Mizu no oto."*
Kérdés: Ön sikerült műnek tartja ezt a verset?
Válasz: Így se rossz, de csodálatos remekmű lenne, ha valaki a "békát" kicserélné "kappára".
Kérdés: Vajon miért?
Válasz: Mert mi, kappák boldogok vagyunk, ha a művészetben is kappákra bukkanunk.
Ekkor Pekk úr, a Lélektani Társaság elnöke, felhívta a jelenlevő tizenhét bizottsági tag figyelmét arra a tényre, hogy a Lélektani Társaság tényálladékfelvételi rendkívüli ülésén vagyunk, nem pedig irodalmi zsüriző-bizottságban.
Kérdés: Hogyan élnek a szellemek?
Válasz: Egészen úgy, mint önök.
Kérdés: Megbánta ön, hogy öngyilkos lett?
Válasz: Nem szükségszerűen. De ha jóllaknék a szellemélettel, pisztolyt ragadnék, és megölném magamat, hogy újra megszülessek erre a világra.
Kérdés: Könnyen születik újjá egy szellem?
Tokk úr szelleme erre a kérdésre újabb kérdéssel válaszolt. Ezt mindenki természetesnek fogja találni, aki az elhalt költőt ismerte.
Válasz: Könnyen lesz öngyilkos valaki?
Kérdés: A szellemek örökké élnek?
Válasz: A mi életünkkel kapcsolatban is mindenkinek más és más az elképzelése. Ne tessék elfelejteni, hogy közöttünk is vannak keresztények, buddhisták, mohamedánok, tűzimádók stb.
Kérdés: Ön miben hisz?
Válasz: Mint mindig, a Kétkedésben.

*A legnépszerűbb japán versek egyike, Basho műve. Szószerinti fordítása nem adja vissza a szavak csengése által keltett hangulati értéket.   
"Egy régi halastó!
Béka ugrik belé...
Víz hangja kél."
(A fordító)
 Kérdés: De azt csak elismeri, hogy vannak szellemek?
Válasz: Ebben sem vagyok olyan biztos, mint ön.
Kérdés: Van sok barátja?
Válasz: Régi és új, keleti és nyugati barátom legalább háromszáz van. Hogy csak néhányat említsek közülük: Kleist, Mainländer, Weininger...
Kérdés: Csak olyan barátja van, aki öngyilkos lett?
Válasz: Nem szükségszerűen. Montaigne például, aki síkraszállt az öngyilkosság mellett, legtiszteltebb barátaim egyike. Ugyanakkor azonban nem érintkezem olyan alakokkal, mint Schopenhauer, aki nem lett öngyilkos, bár pesszimista volt.
Kérdés: Schopenhauer jól van?
Válasz: Most alapította meg a Spiritualista Pesszimizmust, és azon tűnődik, hogy szabad-e a szellemnek öngyilkosság által újjászülni magát? Közben azonban megtudta, hogy a kolerát is baktériumok okozzák, és ez nagyon megnyugtatta.
Bizottságunk tagjai ezután Napóleon, Konfuciusz, Dosztojevszkij, Darwin, Kleopátra, Buddha, Démoszthenész, Dante, Zen no Rikyu és más szellemek hogyléte felől érdeklődtek. Tokk úr azonban, sajnos, nem tudott részletes felvilágosítással szolgálni; ehelyett a személye körüli pletykákról kezdett kérdezősködni.
Kérdés. Milyen vélemény alakult ki velem kapcsolatban a halálom után?
Válasz: Egy kritikus azt írta önről, hogy "átlagköltő" volt.
Kérdés: Ez biztosan egyike volt azoknak a bírálóknak, akik megharagudtak rám, mert nem küldtem nekik tiszteletpéldányt a verseskötetemből. Elkészült már műveim gyűjteményes kiadása?
Válasz: Elkészült, de nagyon lassan fogynak a példányok.
Kérdés: Könyveimet háromszáz év múlva, vagyis miután a szerzői jog elévült, tízezerszámra fogják vásárolni. Mi van a barátnőmmel, akivel együtt éltem?
Válasz: Feleségül ment Lakk úrhoz, a könyvkereskedőhöz.
Kérdés: Nem tudja szegény, hogy Lakknak műszeme van. Hát a gyermekem?
Válasz: Úgy hallottam, hogy az Állami Gyermekmenhelyen van.
Tokk egy darabig hallgatott, aztán újabb kérdést tett fel.
Kérdés: Mi lett az otthonommal?
Válasz: Egy fényképész nyitott műtermet benne.
Kérdés: És az íróasztalom?
Válasz: Fogalmunk sincs, hogy hová került.
Kérdés: Az íróasztalom egyik fiókjában volt egy köteg féltve őrzött levelem... Szerencsére önök annyira el vannak foglalva, hogy nem érdekli önöket... Nos, lassan homályba kezd burkolózni a Szellemek Világa. Búcsúzom önöktől. Viszontlátásra, uraim! Viszontlátásra, kedves, jó urak!
Az utolsó szavaknál Hoppné asszony ismét magához tért. Mi, a Bizottság tizenhét tagja, a kérdések és feleletek hitelességére isten előtt esküszünk.
Utóirat. Megbízható médiumunk, Hoppné asszony közreműködéséért ugyanolyan honoráriumban részesült, mint amely őt annak idején, színésznő korában, napidíjként megillette."

16

E cikk elolvasása ellenszenvet keltett bennem az országban tapasztalható dolgok iránt, és felébredt bennem a vágy, hogy visszatérhessek az emberi világba. Sétáim közben azonban hiába fürkésztem a gödröt, amelyen keresztül ide lezuhantam. Eközben történt, hogy Bagg, a halász megemlített egy koros kappát, aki a város peremén, könyvei és fuvolája társaságában élte kellemes, nyugodt életét. Siettem felkeresni a külvárost, abban a reményben, hogy az öregtől megtudom: milyen út kínálkozik a menekülésre. A megjelölt kis házacskában öreg kappa helyett egy alig tizenkét-tizenhárom éves, még puha fej-teknőjű fiatalt találtam, aki elégedetten fújdogálta fuvoláját. Természetesen arra gondoltam, hogy eltévesztettem a házat. Mindenesetre megkérdeztem a kappa nevét, amikor is kiderült, hogy a házigazda azonos a Bagg által említett öreg kappával.
- De hisz ön egészen gyermeknek látszik...
- Ó, hát uraságod nem tudja? Én az anyaméhből ősz hajjal kerültem ki. Az évek során aztán egyre fiatalabb lettem, míg végül most egészen gyermeknek látszom. Ha mármost éveim száma iránt tetszik érdeklődni: talán száztizenöt-száztizenhat éves lehetek, feltételezve, hogy születésemkor még nem voltam több, mint hatvan.
Körülnéztem a szobában. Feltűnt nekem, hogy az egyszerű székek és asztalok között a csendes boldogság légköre lebeg.
- Ön, ugye, boldogabb a többi kappánál?
- Igen, azt hiszem. Ifjúkoromban voltam öreg, és most fiatalodtam meg, amikor az évek eljártak felettem. Nem vagyok tehát mohó, mint az öregek, sem kéjsóvár, mint a fiatalok. Ha nem is boldogan, de legalább nyugodtan folyik az életem.
- Ez biztosan meghozza a lélek békéjét.
- Nem tudom. Testileg egészséges vagyok, és kis vagyonkám a mindenkori betevő falatot is biztosítja. Mégis, azt hiszem, boldogságom legfőbb záloga, hogy öregnek születtem.
Egy darabig Tokkról beszélgettünk, aki öngyilkos lett, és Gaelről, aki mindennap orvoshoz járt. Úgy láttam azonban, hogy az öreg kappát nem túlságosan érdeklik a szavaim.
- Nem szeretett volna ön is azon a különleges módon világra jönni, mint a többi kappa? - kérdeztem tőle.
Az öreg rám nézett, és nyugodtan válaszolt:
- Én is úgy kerültem ki az anyaméhből, mint a többi kappa: apám megkérdezte, hogy akarok-e megszületni erre a világra.
- Én azonban véletlenül pottyantam a kappák országába! Legyen szíves, magyarázza meg, milyen úton juthatok vissza belőle!
- Csak egy út vezet innen kifelé.
- Melyik az az út?
- Az, amelyen keresztül uraságod ide érkezett.
Ettől a választól, magam sem tudom, miért, égnek állt minden hajamszála.
- Sajnos, nem találom azt az utat.
Az öreg kappa rám emelte tiszta szemsugarát. Azután lassan felkelt, a szoba sarkához lépett, meghúzott egy, a mennyezetről lecsüngő drótkötelet, és azzal kinyitott egy tetőablakot, amit eddig nem vettem észre. A kerek ablakon keresztül fenyő- és cipruságakat pillantottam meg, amelyek tisztán rajzolódtak ki a derült égre. Azt is láttam, hogy a kappa nyílhegyhez hasonló, hatalmas csőrét az ég felé emeli. Olyan boldogság fogott el, mint a gyermeket, aki repülőgépet lát, és azt hiszi, hogy máris benne ül.
- Tessék, erre kimehet! - mutatott az öreg a kötélre, amelyről csak most állapítottam meg, hogy valójában: kötélhágcsó.
- Nos, én akkor indulok.
- Még egy szót csak! Nem fogja megbánni, hogy itthagyta ezt az országot?
- Nem, nem! Sohasem fogom megbánni!
Be sem fejeztem szavaimat, máris megragadtam a létrakötelet, és elkezdtem kúszni felfelé, az öreg kappa fej-teknője felett.

17

A kappák országából való visszatérésem után egy darabig elviselhetetlennek találtam az emberek bőrének szagát. A kappák tulajdonképpen sokkal tisztábbak, mint az emberek. Kappákhoz szokott szemem az emberi fej látványától is nagyon viszolygott. Ez talán érthetetlen az önök számára. A szem, a száj még csak hagyján, de az emberi orr - igazán félelmetes jószág. Igyekeztem persze amennyire lehetett, távoltartani magam minden emberi lénytől. Fokozatosan azonban újra hozzászoktam embertársaimhoz, és körülbelül egy fél év leforgása után már eljárogattam ide-oda. Szenvedéseim azonban ezzel még nem értek véget: beszélgetés közben állandóan kappa szavak keveredtek a mondataimba.
- Holnap otthon lesz? - kérdezte például valaki tőlem.
- Qua! - feleltem.
- Tessék?
- Izé... azt akartam mondani, hogy igen.
Körülbelül így zajlottak le beszélgetéseim.
Talán egy évvel ezután, hogy visszakerültem a kappák országából, kudarcot vallottam egy vállalkozásban...
(S. doktor itt közbevágott, és figyelmeztette a beteget, hogy erről ne beszéljen. Az orvos szerint ugyanis a beteg ennél a részletnél annyira elveszti önuralmát, hogy az ápoló sem bír vele.)
- Rendben, akkor hagyjuk ezt. Szóval, e kudarc miatt elhatároztam, hogy visszatérek a kappák országába. Igen, "visszatérni" akartam, nem "elmenni". Akkori énem a kappák országát érezte szülőföldjének.
- Elhagytam otthonomat, és fel akartam szállni a Csuó vonalon közlekedő vonatra. Egy rendőr azonban, sajnos, elfogott és beszállított a kórházba. Miután idekerültem, sokat jártak gondolataim a kappák országa körül. Hogy van vajon Csakk doktor? Magg, a filozófus, még mindig hét színű lámpása fényénél töri a fejét valamin? De a legtöbbször kenyeres pajtásomra, Lappra, az elrothadt csőrű diákra gondoltam...
Egy, a maihoz hasonló borús délután éppen ezeken a gondolatokon rágódtam, amikor önkéntelenül elsikoltattam magam: valahonnan Bagg, a halászó kappa toppant elém, és nézett rám magasra emelt fővel. Amikor magamhoz tértem meglepetésemből, azt sem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Nagyon izgatott voltam, hogy annyi idő után megint kappa nyelven szólhatok valakihez.
- Ó, Bagg, hogy kerülsz ide?
- Önt jöttem meglátogatni, uram. Hallottam ugyanis, hogy beteg.
- Ugyan honnan tudtad meg?
- Bemondta a rádió - mosolygott Bagg elégedetten.
- Mindenesetre nagy dolog, hogy idetaláltál.
- No, nem volt nagy mesterség. Tokió folyóiban és csatornáiban jól tudnak közlekedni a kappák.
Csak most jutott eszembe, hogy a kappák is kétéltű állatok, akárcsak a békák.
- De ezen a környéken nincs folyó!
- Ide a vízvezeték acélcsövein kapaszkodtam fel. Azután kinyitottam a tűzoltócsapot...
- Kinyitottad a tűzoltócsapot?
- Uram, hát már elfelejtette, hogy a kappák a gépekhez is értenek?
Másnap, harmadnap egész sereg kappa látogatott meg. Betegségemet S. doktor Dementia praecox-ként diagnosztizálta. Csakk doktor szerint azonban - tudom, hogy ez udvariatlanságnak hat önökkel szemben - nem én, hanem önök szenvednek ebben a betegségben. Csakk doktor után természetesen Magg, a filozófus és Lapp, a diák is felkeresett. Nappal azonban csak Bagg, a halász járt hozzám. Éjszakánként jártak hozzám kettesével-hármasával, különösen holdfényes éjszakákon. A múlt éjjel például Gaellel, az üveggyári elnökkel és a filozófus Magg-gal beszélgettem a holdsugarak fényében. Sőt Krabakk hegedült is a kedvemért. Látja a szemben levő asztalon azt a csokor fekete liliomot? Ezt is Krabakktól kaptam.
(Hátrafordultam: az asztalon persze semmi sem volt.)
- Ezt a könyvet is Magg, a filozófus hozta el kérésemre. Tessék csak elolvasni a legelső verset! Ó, persze, ön nem ért kappául! No, nem baj, akkor majd felolvasom. Tokk költeményeinek gyűjteményes kiadása. Nemrégiben jelent meg...
(A beteg egy ócska telefonkönyvet szedett elő, és olvasni kezdett.) 
 Virágzó kókuszpálmák, bambuszbokrok között
Buddha hosszú, mély álomba merült.
Útszéli, száraz fügefák alatt
Krisztus sem él már régóta, úgy lehet.
De pihenni kell valamennyiünknek,
Sokszor a színpadi háttér előtt is.
S láttad már hátulról e hátteret?
Folt-hátán-folt, ócska vászon csupán! 

 - Én azonban nem vagyok olyan pesszimista, mint a költő. Ameddig ellátogatnak hozzám barátaim, a kappák... erről jut eszembe: emlékszik Pepp barátomra, a bíróra? Miután elvesztette az állását, teljesen megbolondult. Kappaország egyik elmegyógyintézetébe került. Szívesen meglátogatnám, ha S. doktor megengedné...
Lomb Kató fordítása
 

Forrás: A vihar kapujában, Európa Könyvkiadó, 1960
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Painting by Akutagawa Ryunosuke