Ha szól a csengő...
A
hamarosan kapuját nyitó iskola az ismeretanyagon kívül igen sok tanulsággal
szolgál minden egykori és jelenlegi diáknak. Eklektikus válogatásunk olyan
alkotásokat gyűjtött egy csokorba, ahol a kulcsszó: a tudás.
Tarnai Csaba
Kapcsolat
Vagyunk
itt szelíd, ártatlan bárányok,
Olykor
féktelen, tomboló vadak,
De
megülünk szép csendben, ha úgy mondod,
S
szívünkkel mégis a friss szél szalad.
És
vagyunk még tudatlan kisemberek,
Törpék,
de szemünk a kék égre néz,
S
Te lágyan kezeddel magasba emelsz,
Óriás
szíveddel felhőkig érsz.
Cs. Nagy László
Gondolat-bér
Egy
gondolatnak vajon mi a bére,
vagy
csak mint zsebben az aprópénz pereg?
Tetten
érhető hogy, valamit ér-e,
vagy
csak mint elnyűtt hintalón’ a nyereg?
Zarándokolnék
őt keresve rendre,
koptatnám
lábam futva akárhová,
hol
csillan egy gondolatban az elme,
fejét
terhével vállamra hajtaná.
Mindegy
is ködös tegnapból vagy mából,
katedrálison
vagy sikátor-közön,
ha
fénylőn kinéz az ész ablakából,
redőt
vet divatos talmi-függönyön,
mert
az vagy amivé tesz a gondolat,
hogy
meghajolhass lét-színpadod előtt,
le
kell rombolnod temérdek giccs-falat,
mi
akaratlanul is fejedre nőtt.
Egy
gondolatnak vajon mi a bére,
ki,
aki megmondja olcsó vagy drága?
A
lényeg, egekig vajon felér-e
fényt
szórva e szürkülő vak-világba.
Vasas Marianna
Meg(t)érés
Az óramutatóból
egy ódon árnyalak kiszökött,
majd
egyenesen felém tartva, mint felrázó jóbarát
azt
suttogta: “az idő tünékeny, az ismeret örök”
Akkor
még nem hittem igaznak szava súlyos tartalmát.
Akkor
még új és tiszta volt a tudás, de az érettség
lapján
szertelen, zsenge porhangyák futkorásztak.
Éreztem:
az a régi szellem az értelemfénybe lép,
de
eltakarták látásom homályos hévfátylak.
Csak
ketyegett, csak kergetett tovább engem az idő,
sugár
és árny felváltva táncolt a falon.
Mire
feleszméltem, villant csak fel: lehet, nincs is fő,
amit
ne sújtana sohasem unalom.
Azokon
az órákon még nem tudtam, nem is hittem,
mit
a jelen bölcs nagyok által szőtt,
miért
kellett volna az iskolát eszményítenem,
hogyha
akkor még nem hagytam el őt?
Látom
most már, kedves padjaim
mennyi
cselt, csínyt, firkálást tűrtetek magatokba.
Most
már tudom, minek hangja kín,
a
kapun belüli ahhoz képest angyalbolha…
Iskola!
Óvtál, dajkáltál, voltál burok.
Bennem
ülepedők szent alapja.
Mikor
végleg kiléptem Belőled, hullt ott
valami
kedves-kesernyés manna.
Már
tudom Rólad, észpontos szívvel:
az
idő változékony, és az ismeret él.
Akárhányszor
kalandoztam is el:
ami
vissza nem térő, Benned az is megtér.
Nagy
Ilona
Nem tanultam még…
Tudod, annyi mindent
nem tanultam még meg,
például azt sem, hogy
mért vannak miértek,
és vajon válaszokat
hogyan kaphatok,
ha a nem és az igen
betűhalmazok,
a csend nem hallgatás,
csupáncsak nem beszél,
létezik gyávaság, és
fújhat szembeszél,
hogy mért a hamisaké
lehet az igaz,
és azt hogy virágok
közt, hogy nőhet ki gaz,
s az út sem előre,
leginkább hátra visz,
hogy a körbe-körbe csak
játék, és hamis,
és annyi minden van
még, amit nem értek,
például, hogy miért nem
tanultam még meg…
B. Tomos Hajnal
A
kezdet krónikája
Csak
arra emlékszem,
hogy
a betűk ott nyüzsögtek
szétszórtan
az eszményi zöldek,
dohánybarnák
pázsitján,
s
a kék fodrokkal cifrázott
homokredőkön,
mint
valami apró,
furcsa
madarak
s
én sokáig futkostam utánuk –
Néha
megtörtént, hogy
fáradtan
kuporodtak ceruzám alá.
Hajnal
Éva
Első nap az iskolában
Amikor beléptem az
osztályterembe, nem tudtam, hová üljek, mert ugye, ha Peti mellé ülnék le, aki
a barátom, akkor nem tudnék anyukámnak engedelmeskedni, aki azt mondta, hogy
feltétlenül üljek előre, mert akkor a tanító néni mindig figyelni fog rám, mert
a hátul ülőket nem figyeli, észre sem veszi őket és fontos az első benyomás.
Én nem tudom, mi az az
első benyomás, de megijedtem, ezért inkább előre ültem, nehogy hiányozzon a
benyomásom és csak integettem a Petinek, aki az utolsó padban érezte jól magát.
A szoba szép volt és tágas, csak kicsit be kellett zsúfolódni, mert kevés volt
a hely.
Anyukám hamar elment és
ez nem esett jól, de odajött a Juli és azt mondta, hogy velem szeretne enni,
mert már titokban korog a gyomra. Beleegyeztem, csak a gyomra miatt, mert az
egy fontos testrész.
Amikor befaltuk az
összes gumicukrot, a Juli kiment inni. Én is szomjas voltam, de nem tudtam
titokban kimenni, mert anyukám megmondta, hogy titkolózni bűn és nem akartam
bűnös lenni, mint a Juli. Őt az igazgató bácsi hozta vissza és megkérte, hogy
ne mászkáljon csak úgy és olyan furán nézett a tanító nénire. Én is
megpróbáltam úgy nézni, de mégsem tudtam úgy mozgatni a bajuszomat.
Amikor már végre a Juli
is visszaült mellém, a tanító néni elmagyarázta, milyen jó nekünk, hogy már
iskolások vagyunk, mert már nem vagyunk kis ovisok és nem kell aludni sem
délután. Ezt a Viki nem tudta, ezért véletlenül elaludt és még a fejét is
betakarta a pulcsijával. Akkor nagyon csendben folytattuk az evést a Julival,
nehogy a Viki felébredjen, mert még ott volt a szendvicsem és hálából
elfeleztük.
Közben mindent ki
kellett pakolni a táskánkból és a szekrényben, vagy a padban kellett
elhelyezni, de én tudtam, hogy mi az enyém, ezért gyorsan visszatettem a szép
új táskámba és örültem, hogy az enyém még megvan.
Akkor váratlanul
pisilnem kellett. Megkértem a Julit, hogy jöjjön el velem – no, ne a fiúvécébe,
mert ő még csak lány és oda nem jöhet –, mert anyukám azt mondta, nem szabad
egyedül kóborolni sehová. Elkísért. A bajuszos bácsival most ketten
találkoztunk. Már nem csillogott a szeme, így kísért vissza minket az első
bébe, de úgy is lehet mondani, hogy Béla.
A legrosszabb mégis az
volt, amikor a tanító néni anyukámmal beszélgetett és azt mondta, igazán nagyon
kreatív vagyok és érdemes volna itt maradnom a képzőművész szakkörön, mert
nemezelni fognak.
Én nem tudom, mi az,
hogy kreatív, de megkértem anyukámat, hogy gyorsan menjünk vissza az oviba,
mert Anci néni azt mondta, hogy ott mindig üres lesz a helyem és szeretnék
visszaülni az üres helyemre.
Nagyon aranyos iskolakezdési nap, egy elsős gyerek naiv, ártatlan és őszinte gondoltaival!Még olvastam volna tovább, annál is inkább, mert én sem tudom, mi az a nemezelés... :D
VálaszTörlés