Akutagawa Ryūnosuke: Pókháló.
1
Egy szép napon a Könyörületes Buddha
magányosan sétálgatott a Paradicsom lótusztavának partján. Gyöngyfehéren
csillogtak a tó nyíló lótuszai; közepükön arany bibék közül áradt szüntelenül a
kimondhatatlanul édes illat. Pirkadt éppen a Paradicsomban.
Egyszerre csak megállt, és véletlenül lepillantott a tó felületét borító lótuszlevelek között. Pontosan a Paradicsom alatt terül el mélyen, nagyon mélyen a Pokol Feneke, és ezért a kristálytiszta vízen át olyan világosan láthatók a Styx folyó és a Tüskés Hegy tájai, mint valami diorámában.
Kegyes szeme megakadt egy Kandata nevű férfin, aki a többi bűnössel együtt ott fetrengett a Pokol Fenekén. Ez a Kandata nagy gazfickó volt, aki gyilkolt, gyújtogatott és egyéb gonosztetteket követett el. Egyszer, csak egyetlenegyszer cselekedett jót életében.
Úgy történt a dolog, hogy Kandata éppen egy sűrű erdőn haladt keresztül, amikor
aprócska pók akadt útjába. Már éppen felemelte a lábát, hogy eltapossa, amikor
eszébe jutott: "Nem, mégse ölöm meg! Akármilyen hitvány féreg, de mégis
élőlény, mint én magam. Akárhogy vesszük is, kegyetlen dolog lenne elrabolni
életét!" - gondolta, és sértetlenül útjára engedte a pókot.
A könyörületes Buddha, amint lenézett a Pokolba, visszaemlékezett arra, hogy Kandata megkegyelmezett ennek a kis állatnak. Úgy határozott, hogy egyetlen jótette jutalmául lehetőséget nyújt neki a Pokolból való kiszabadulásra. Szerencsére éppen megpillantotta a Paradicsom egyik pókját, amint gyönyörű ezüst pókhálót szőtt egy smaragdzöld lótuszlevélen. Kegyes kezeibe fogta gyengéden a pókfonalat, és a gyöngyfehér lótuszok között leengedte a mélyen alatta elterülő Pokol Fenekére.
Egyszerre csak megállt, és véletlenül lepillantott a tó felületét borító lótuszlevelek között. Pontosan a Paradicsom alatt terül el mélyen, nagyon mélyen a Pokol Feneke, és ezért a kristálytiszta vízen át olyan világosan láthatók a Styx folyó és a Tüskés Hegy tájai, mint valami diorámában.
Kegyes szeme megakadt egy Kandata nevű férfin, aki a többi bűnössel együtt ott fetrengett a Pokol Fenekén. Ez a Kandata nagy gazfickó volt, aki gyilkolt, gyújtogatott és egyéb gonosztetteket követett el. Egyszer, csak egyetlenegyszer cselekedett jót életében.
A könyörületes Buddha, amint lenézett a Pokolba, visszaemlékezett arra, hogy Kandata megkegyelmezett ennek a kis állatnak. Úgy határozott, hogy egyetlen jótette jutalmául lehetőséget nyújt neki a Pokolból való kiszabadulásra. Szerencsére éppen megpillantotta a Paradicsom egyik pókját, amint gyönyörű ezüst pókhálót szőtt egy smaragdzöld lótuszlevélen. Kegyes kezeibe fogta gyengéden a pókfonalat, és a gyöngyfehér lótuszok között leengedte a mélyen alatta elterülő Pokol Fenekére.
2
Most a Pokol Fenekén vagyunk: Kandata, a
többi bűnössel együtt, hol alámerül, hol ismét felemelkedik a Véres Tóban.
Koromsötét van mindenütt; a mélyfekete homályból itt-ott felderengő fakó fény
sem más, mint a félelmetes Tüskés Hegy, amelynek szörnyűségét elmondani sem
lehet. Halálos csend uralkodik körös-körül, mint a sírok mélyén, csak itt-ott
hangzik fel valamely magányos bűnös erőtlen sóhaja. A Pokol annyi kínszenvedése
gyötörte meg ugyanis az embereket, mire eljutottak idáig, hogy sóhajtozásra sem
maradt erejük. Kandata, ez a minden hájjal megkent gazfickó sem tehetett tehát
egyebet, mint hogy dögrováson levő béka módjára fuldoklott a Véres Tóban.
Ekkor történt, hogy Kandata mit sem sejtve felemelte fejét, és a magasban
húzódó égboltra tekintett. Csodák csodája: a néma homályban a messze-messze
égboltról lecsüngő, ezüstös pókháló derengett fel előtte; olyan halvány
csillogással, mintha félne az emberi szemtől. A pók szőtte fonal éppen az ő
feje felett ereszkedett le a magasból.
Kandata boldogságában önkéntelenül tapsolni kezdett. Ha ezen a szálon fel tud kapaszkodni egy darabig, biztosan kimenekülhet a Pokolból! Sőt, ha minden sikerül, eljuthat a Paradicsomig is. Akkor nem kergethetik fel a Tüskés Hegyre, nem kell fuldokolnia a Véres Tó habjaiban!
Ilyen gondolatok között ragadta meg gyorsan és keményen a pókfonalat, és kúszott rajta ereje megfeszítésével magasabbra, egyre magasabbra. Minthogy világéletében nagy tolvaj volt, kellő gyakorlata volt a mászásban.
A Poklot a Mennyországtól azonban sok millió mérföld választja el: Kandata nem
tudott olyan gyorsan felfelé kapaszkodni, ahogy a vágy repítette. Hosszú ideig
tartó kúszás után végül is annyira elfáradt, hogy egy hüvelykkel sem tudott
feljebb emelkedni. Kénytelen volt megpihenni, majd a pókfonal közepén csüngve
letekintett a messze alatta elterülő, nagy mélységbe.
Kandata olyan erővel küzdött feljebbjutásáért, hogy a Véres Tó, amelyet - úgy érezte - csak nemrégen hagyott maga mögött, már a messzi homályba veszett. És mélyen alatta maradt a tompa fényben villogó, félelmetes Tüskés Hegy is. Ha ilyen gyorsan kúszik felfelé, talán hamarabb is megszabadul a Pokoltól, mint remélte.
Két kezére csavarta a pókhálószálat, és először, amióta a Pokolba került, hangosan felkacagott: "Sikerült! Ah, sikerült!"
Ám egyszerre csak azt vette észre, hogy az ő példáját követve, a bűnösöknek megszámlálhatatlan serege igyekszik, hangyasereg módjára, feljebb, egyre feljebb a pókhálón. Kandata elképedve és megrémülve, először csak tágra nyílt szemmel, bolond módjára eltátott szájjal meredt maga elé. Hogyan bírna el ennyi töméntelen embert a vékony pókháló, amely egyedül az ő súlyától is csaknem elszakadt? Ha elpattan a fonál, mielőtt ő felér rajta, menthetetlenül visszazuhan a Pokol Fenekére, pedig milyen halálmegvető bátorsággal kúszott fel idáig! Elviselhetetlen gondolat!
És közben a bűnösök nyüzsgő százai és ezrei kúsztak gyorsan, egymás után felfelé
a halvány fényben derengő pókháló fonalán. Most rögtön tennie kell valamit,
mert különben elszakad a szál, és ő menthetetlenül visszazuhan a Pokolba.
Kandata hangosan felkiáltott: "Hé, gazfickók! Enyém a pókháló! Kinek az engedélyével kapaszkodtok fel rajta? Lefelé, lefelé!"
Ebben a pillanatban a pókháló, amely mostanáig bírta a terhet, hirtelen kettészakadt ott, ahol Kandata csüngött rajta. Tehetetlenül, hangtalanul, körbeforogva, hanyatt-homlok bukfencezett fejjel lefelé a sötétség fenekére.
Csak a halvány fényt árasztó égi pókháló csüngött le kettészakadva a holdtalan-csillagtalan égboltozatról
Kandata boldogságában önkéntelenül tapsolni kezdett. Ha ezen a szálon fel tud kapaszkodni egy darabig, biztosan kimenekülhet a Pokolból! Sőt, ha minden sikerül, eljuthat a Paradicsomig is. Akkor nem kergethetik fel a Tüskés Hegyre, nem kell fuldokolnia a Véres Tó habjaiban!
Ilyen gondolatok között ragadta meg gyorsan és keményen a pókfonalat, és kúszott rajta ereje megfeszítésével magasabbra, egyre magasabbra. Minthogy világéletében nagy tolvaj volt, kellő gyakorlata volt a mászásban.
Kandata olyan erővel küzdött feljebbjutásáért, hogy a Véres Tó, amelyet - úgy érezte - csak nemrégen hagyott maga mögött, már a messzi homályba veszett. És mélyen alatta maradt a tompa fényben villogó, félelmetes Tüskés Hegy is. Ha ilyen gyorsan kúszik felfelé, talán hamarabb is megszabadul a Pokoltól, mint remélte.
Két kezére csavarta a pókhálószálat, és először, amióta a Pokolba került, hangosan felkacagott: "Sikerült! Ah, sikerült!"
Ám egyszerre csak azt vette észre, hogy az ő példáját követve, a bűnösöknek megszámlálhatatlan serege igyekszik, hangyasereg módjára, feljebb, egyre feljebb a pókhálón. Kandata elképedve és megrémülve, először csak tágra nyílt szemmel, bolond módjára eltátott szájjal meredt maga elé. Hogyan bírna el ennyi töméntelen embert a vékony pókháló, amely egyedül az ő súlyától is csaknem elszakadt? Ha elpattan a fonál, mielőtt ő felér rajta, menthetetlenül visszazuhan a Pokol Fenekére, pedig milyen halálmegvető bátorsággal kúszott fel idáig! Elviselhetetlen gondolat!
Kandata hangosan felkiáltott: "Hé, gazfickók! Enyém a pókháló! Kinek az engedélyével kapaszkodtok fel rajta? Lefelé, lefelé!"
Ebben a pillanatban a pókháló, amely mostanáig bírta a terhet, hirtelen kettészakadt ott, ahol Kandata csüngött rajta. Tehetetlenül, hangtalanul, körbeforogva, hanyatt-homlok bukfencezett fejjel lefelé a sötétség fenekére.
Csak a halvány fényt árasztó égi pókháló csüngött le kettészakadva a holdtalan-csillagtalan égboltozatról
3
A könyörületes Buddha a Paradicsom
lótusztavának partján állva némán nézte végig ezt az egészet. Amikor Kandata
kődarab módjára zuhant alá a Véres Tó fenekére, bánat felhőzte be kegyes arcát,
és folytatni kezdte sétáját. Alighanem megvetéssel sújtotta Kandatát, aki maga
akart kikerülni a Pokolból, de - méltó büntetésül gonoszlelkűségéért -
visszazuhant ugyanoda.
De a Paradicsom lótusztavának virágai ügyet sem vetettek az egészre. Gyöngyfehéren hajladoztak kelyheik Buddha lába körül, és az arany színű bibék szüntelenül ontották édes illatukat.
Delelőre járt az idő a Paradicsomban.
De a Paradicsom lótusztavának virágai ügyet sem vetettek az egészre. Gyöngyfehéren hajladoztak kelyheik Buddha lába körül, és az arany színű bibék szüntelenül ontották édes illatukat.
Delelőre járt az idő a Paradicsomban.
1918. április 16
Forrás: A vihar kapujában, Európa
Könyvkiadó, 1960
Lomb Kató fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Képek: Aoi Bungaku Spider's Thread
Lomb Kató fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Képek: Aoi Bungaku Spider's Thread
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése