Költők és képek

Rendhagyó válogatásunk keretében kortárs képzőművészeti alkotások és költemények kapcsolódnak egybe.

Kellemes gyönyörködést a képekben és a sorokban!

 

Kép forrása

Hajnal Éva

Még egy pillanat

... csak maradj még,

még egy picit, kérlek,

hadd csodáljam

játékát az Égnek,

hadd merüljek

arany-tengerébe,

... csak maradj még,

ne menj kérlek, még ne!

Maradnék,

de indulnom kell, kedves,

szavad bársony,

láng vagyok, szerelmes.

Gyémánt-gyöngyöm öntöm

a világba, fénykaláris

mosolyodba zárva...

... csak ölelj még,

érintsen a bársony,

mezőruhám lengjen

fénypaláston,

csak ringass még,

csak egy picit, kérlek,

hadd szárnyaljon

gyöngéd égiséged!

Már indulok,

el kell mennem, kedves,

alkonyhárfa

madárszárnyon repdes.

Árnyfátyolban

elpihen a lárma,

elköszönök,

csipkecsókod várva...

 

Kovács Emil Lajos: Még egy pillanat

Szigeti Miklós

Mindent

Ma már csak emlékek porosodnak

hú micsoda álmok, szócsengék

szerettem volna egy festményt

témája mi is legyen, még ötlöm

az egész világ velünk itt sétált

tengerek, egek, felhők csillagok

mind egy szóban tűnik el végleg

nem hiszem, kell hogy legyen

kell hogy legyen ha már kétszer

egy homokszem, átbillenti szellő

meglöki a következő százat

az meg ezret, milliót, sivatagot

megbolydul, égre ver, felhőket

esőket gyűjt, hozza el nekünk

legyen a festmény ismét szines

dalolja regénk, az egész Mindent.

 

Szigeti Miklós: Sunset, Malmö. 2016. /Oil painting, Print/

Gágyor Péter Imre

Úton

Ha az út sehová sem vezet

ha nem minden út a tied

ne számold a lépéseidet

és hiába lépsz hátra

sosem jutsz a régi vízpartra

a boglyas fűzfabokrok közé

a gyermekkor bája

mint a folyó vize elfoly

és a legvégén mind elapad

ne kérd számon a sorstól

ne vallasd arról magad

amiről a sors sem tehet

a hamis gondolat megtagad

hisz’ menni csak előre lehet

olykor az ég beborul

olykor kisüt a nap

arcod az égbolttal komorul

vagy derűsen felragyog

messzi pásztortüzek

égnek és elhamvadnak

a képzelt holnapok

minden lépésed

te magad vagy

ez minden kincsed

a jelen dúsgazdag

az álmok bilincsek

itt és most vagy

a szívdobbanás érdem

és újra nem léphetsz

a boglyas füzek közé sem

ne kísértsd az álmokat

változik a folyó és a föveny

ne kergesd árnyékodat

és benned dicsértessék a jelen

a teremtő pillanat.

 

Ghyczy György: Törődj az úttal, s ne kívánj eljutni azon is túl!
/Olaj, vászon. 110x170 cm/

Paál Marcell Hesperus

Magányos ima

Belépsz. Telve vagy

mohó áhítattal.

Ügyesen leplezett garral

kutatod helyed.

A régit és az újat.

Az Isten előtt,

a sokaságban, oly

nagyon egyedül vagy.

A padba ülni nem mersz.

Más koptatta el.

Így inkább hátulra állsz,

az oszlopok mögé.

Körülnézel. Leginkább fölfelé,

ahol az oltár, meg a szószék

lakozik, s pár kósza angyal

talán pont érted hadakozik...

veled. Meglassul minden

mozdulat. Térded a földbe,

ujjad a mennybe fonódni

vágyik. Érzed; a mindenség

pislog le rád, s ahogy

elporlad ócska büszkeséged,

úgy nő az égig egyetlen,

magányos imád.

Makray János: Magányos ima /Olaj, vászon. 60x80 cm/

Zajácz Edina

Tűznek festelek

Te maradtál minden mondanivalóm,

felkészülök naponta a múlásra,

nem félek végigmenni a folyosón,

téged festelek fénylő kapujára.

Rád omlik hajam, gyönge árvalányhaj,

bennem a remény harangjai zúgnak.

Az idő ostromol, az álnok tolvaj,

míg halk lüktetései elmorzsolnak.

Így is szeretlek rezzenéstelenül,

kivirágzott már létem kavicságya ,

levehetetlen vonásaimra ül

a hazatérés meghúzódó vágya.

Csordultig teltem veled, s még akarlak,

halhatatlansága vagy a hiánynak.

Zsolnai Tímea: Lángsugarú nyár /Gyapjúkép/

Harmat Lotte

Tigrisvirág

Tavasz lesz, érzem valahol legbelül,

kicsiny nekem már e hagymányi hely,

zsigereimben ezer hívó hang megfeszül,

a kinti világból csodálatos zörej

áramlik felém: „kicsi tér-kicsit ér” szól,

csöpp madárka hangja lázadón lelkesít,

ki kell, hogy bújjak az olvadó hó alól,

egy csóknyi napsugár majd biztos megsegít!

Nyújtózom – érzem a fény felé fel, muszáj!

Kibújni veszélyes, jól tudom és félek,

héjam lenn hagyom, vár már zöldülőn a táj,

s egy apró levéllel kezdve újra élek!

Túl kemény az út, rög-talaj fölöttem még,

lehet, hogy megtöri születő száramat,

hisz altatva védett eddig a tél-sötét,

de ébreszti múlt-emlék harcos vágyamat…

Növesztek egy-két lángvirágot is – lehet,

és leszek bíborszínű tigrisliliom,

hogy felejtse minden szirmom a zord telet,

a húzó, friss növekvést bátran kibírom…

A föld felszínéhez érek, ismerem már,

csak át kell jutnom, s kacsint felhővel az ég,

lelkemben itt él a százszínű, vadóc nyár –

percnyi lét az álmom…, de kinn még zord a jég…

 

Nagy Gabriella /Audrey/: Tigrisvirág

Márkus László

Gesztenyés

Új világ pislog

a gesztenye burkában.

Születő remény.

Útja lassú és hosszú,

mire ő fakaszt jövőt.

 

Kuklis Kata: Gesztenyés /Akvarell. 40x30 cm/

Gősi Vali

A Tavasz misztériuma

Nézem a tájat

a rügyeket vajúdó

levelek közé rejtőző fákat

a tavasz elé térdelek

ég felé küldöm hálaimám

hogy megélhetem

e rejtelmes feltámadását még

a világnak e fenséges újjászületését

amint lágyan rám hullatja

illatos fátyolát az alkony-ég

elsimítva gyűrött

magányomat.

A felhők mögül

halk vigasszal

int búcsút a nap;

megvirrad holnap is

arcom a biztatásra felderül

még velem lélegzik március

de a mosoly mögött könny fakad;

bennem él minden hiány

és szenvedés azokért

kiket elérhetetlen távlatokban őriz

a messzeség és ma is talány

hogy öröklét vár ott vagy végeérhetetlen

megsemmisítő

halál.

 

Póth-Vecsei Mária: Nyári mező