Sütő Fanni: Az angyalok természete

Mindenféle figyelmeztetés nélkül érkeztek. Nem jelezte jövetelüket aranyajkú harsonaszó vagy a világon végigsöprő szeretet és megértés. Nem szálltak az ég felé a béke galambjai és Isten sem feszített szivárványt az égre a szövetség jeléül. Egyszer csak ott voltak. Ellepték az utcákat, mint a galambok a Szent Márk teret, a hajnal csordultig telt szárnysuhogással és az ajtók elé rakott üvegekből ellopták a tejet.

Kristályos és hideg lett a reggeli levegő, és amikor a CNN riportere a helyszínre érkezett már fénylő toll-potyadék réteg borította az utcát. A szeme sarkából még látta, ahogy terepszín ruhás katonák lepik el a kertvárost, és kattannak a kibiztosított pisztolyok. Amikor az egyetemről nemrég odakerült, még csak kávét főzettek vele, és a nyomtatóból kellett elhoznia a papírokat. Most meg egyszer csak ideküldték, hogy felvegye a kapcsolatot ezekkel a furcsa, ködtestű, fényhajú lényekkel. A tapasztaltabb kollégákat a hideg rázta tőlük, és semmilyen ígérettel, könyörgéssel vagy fenyegetéssel nem lehetett rávenni őket, hogy kitegyék a lábukat az utcára. Fogalma sem volt, hogyan kezdjen neki a tudósításnak, hiszen ahogy közelebb ért egy alakhoz, az semmivé foszlott.

Az emberek bezárkóztak a házaikba. Évtizedek óta először New Yorkban nem volt reggel dugó, az utcák elhagyatottan szürkélletek. Az emberek többsége még a redőnyöket is lehúzta, hogy ne kelljen látniuk a jövevényeket. Néha tompa koppanás hallatszott kintről, amit reményvesztett kaparászás követett. Ilyenkor a bentlakók elfordították a fülüket, és a falon függő szentképekhez imádkoztak, hogy szabadítsák meg őket ettől a rettenettől.

Aztán hirtelen csend lett. Az első bátor úttörők, akik kimerészkedtek a házaikból, kihalt utcákat találtak, és az autók ablakait pókháló repedésekben szőtte be a neheztelés. A levegő újra megtelt a frissen sült kenyér illatával, és a parkokban vidáman nyihogtak a mérleghinták. A katonák szinte meztelenül kerültek elő, puskáiknak viszont nyoma veszett mindörökre. Az egyik neonnarancs overállt viselő utcaseprő talált egy CNN-s mikrofont a ragacsos tollak között, de azt is a kukába hajította a többi szeméttel együtt.

Pár nappal később már senki sem emlékezett a különleges látogatásra. csak a fanyar nosztalgia maradt meg az emberek lelkében, amikor szél sodorta galambtollat láttak, és a tejnek néha savanyú utóíze volt, mint a bűntudatnak.

Kép forrása