A Lótusz-templom titka
Volt egyszer régen egy templom az Isze-szentély
közelében. Lótusz-templomnak nevezték, ám az odazarándokló vándorok egyre
gyakrabban adtak híreket ijesztő történésekről, fel-felbukkanó démonokról.
Hamarosan alig maradt valaki, aki odalátogatott volna. Miután a tisztító rituálék
nem segítettek, elvitték belőle az összes szentek szobrait és képeit, majd a
szerzetesek levették róla az áldást. Ezután raktárként használták, bizonyos
ünnepek kellékeit tartották benne.
Történt egyszer, hogy egy távoli vidéken
élő kovács összecsomagolta a legjobb késeit, kardjait és felkerekedett, hogy a
Császárvárosba vigye eladni a portékáját.
Hosszú volt az út és ő lepihent egy kicsit, és lassan elaludt. Álmában két
rókadémont látott.
-
Ez a bolond ember! – kacagott az egyik. –
Nem is sejti, hogy hiába megy a Császárvárosba! Pengéi hamarosan elveszítik a
megszentelt víz védelmező erejét, és akkor senki sem védheti meg attól, hogy
elvegyem őket tőle.
A kovács felriadt, szíve vadul kalapált
félelmében. Bizony, a rókaszellem igazat mondott. Az áldás, amelyet útja elején
kért a portékájára, kezdett szertefoszlani.
Egy templomot kellett találnia, mégpedig gyorsan! Így esett, hogy
eljutott a Lótusz-templomhoz. A csarnokban mindössze egy kopott oltár állt.
Oldalt, a folyosón, mesterien faragott babák sorakoztak, amiket a Lányok
Ünnepén szoktak használni. Voltak
kisebbek és nagyobbak, némelyik éppen akkora, mint egy ember, ruházatuk finom
selyem és gazdagon díszített, arcuk hamvas porcelánja szinte megtévesztésig
elevennek tűnt, kagylóhéj szemeik kíváncsian csillogtak. A férfi egy darabig csodálta a bábokat, aztán
leakasztotta zsákjáról a tálat, amit magával hozott az útra és megtöltötte az
ösvény mellett kanyargó forrás vizével, majd letette az oltár elé, leborult
előtte és az istenek útmutatását kérte. Ezután leült a tál mögött és meditálni
kezdett. Tudta, hogy a víz napkeltére áldottá válik, amiben megfürdetheti
pengéit, és akkor azokat senki sem veheti el tőle. A nyugvó Nap sugarai
narancsvörösre festették az erdőt, és barátságos fénybe öltöztették az öreg
épületet. Bizalommal nézett a közelgő éjszaka elé.
Puha csend ült az épületben, még egy
tücsök sem ciripelt, légy szárnya sem lebbent. A hanyatló sugarak mélyvörösbe
fordultak, aztán lassan lecsúsztak a horizont szélén. A kovács feltápászkodott,
hogy meggyújtson néhány gyertyát, majd visszaült a helyére. Futó pillantást
vetett a fabábokra, melyek arca most különösen elevennek tűnt a lángok imbolygó
fényében. Imára kulcsolta a kezét, amikor szellő suhant végig a termen. Selyem
zizzent halkan. A férfi felkapta a fejét, de nem látott senkit.
-
Ej! – csóválta meg a fejét, aztán
mantrába kezdett.
Újabb fuvallat érkezett, s a selymek
színesen libbentek a bábok testén. A kovácsban ébredezni kezdett a
nyugtalanság. Körbenézett, de nem látott semmi változást. Előkotort még pár
gyertyát és azokat is meggyújtotta, majd folytatta az imát. Ahogy telt az idő,
nyugalma visszatért és bizalommal várta a reggel érkezését, ám az még messze
volt. Éppen elmélyedt Buddha dicséretében, amikor halk nesz hallatszott mögüle
és elfojtott kacagás. Ijedten pördült meg, ám a következő pillanatban félelmét
csodálat váltotta fel. Egy gyönyörű fiatal lányt látott sárga színű, barackmintás
selyemkimonóban. Arca fehér, mint a legtisztább porcelán, ajkai, mint a tavasz első
cseresznyéi, nyaka, mint a frissen esett hó, haja csillogóan fekete zuhataga
leért a padlóig, apró lábfejei, mint a fehér lótusz bimbója. A lány lassan
közeledett a tátott szájjal bámuló férfihoz. A selyem halkan suhogott karcsú
alakja körül, s lassan lecsúszott tökéletes vállán. A kovács mellkasából sóhaj
szakadt fel, vad vágy ébredt szívében, amely feledtetett vele mindent, az
imákat és a pengéit. Mohón vetette magát a lányra.
Az órákon át tartó gyönyör elfárasztotta
és álomba merült. Hangokra riadt. Hunyorogva nyitotta ki a szemét. Reggel volt
és néhány látogató állt körülötte. A kovácsot mintha jeges vízzel
öntötték volna le. Meztelenül feküdt a földön, mellette egy fabábuval, éjszakai
szeretőjével. Azt hitte, menten elsüllyed hatalmas szégyenében. Felugrott,
felkapta a ruháit és nyúlt a zsákjáért, ám az üres volt. Az összes penge
eltűnt!
-
Átkozott rókadémon! – kiáltott fel. – A
rókadémon tette! Az változtatta élővé a fabábot, és az lopta el a kardjaimat!
Kirohant a templomból és csak rohant,
rohant, minél messzebbre. Az emberek pedig továbbmesélték a történetét. Hogy
valóban rókadémonok csúfolták-e meg, vagy csak berúgott és ezalatt közönséges
rablók vitték el értékes portékáját, azt
csak a kovács tudná elmondani, de ő szégyene elől kiszaladt a világból, és
talán még most is fut fejvesztve.
A
történet alapja - Kicune: Az ágyas - Párnakönyv a középkori Japánból (STB kiadó,
2009. Fordította: Szántai Zsolt és Tokaji Zsolt) egy meséje
A
könyvről:
Ez
a könyv pont az, aminek látszik, viszont ez a könyv nem akar többnek látszani,
mint ami. Erősen kétlem, hogy a szöveg valóban középkori (egyes részei persze
lehetnek azok), de lehet, hogy csak túl sok szövegromláson ment keresztül.
Inkább tűnik valami lazán összeválogatott erotikus gyűjteménynek, amihez
kitaláltak egy kerettörténetet és fölé írták szerzőnek ezt a Kicunét. De erről
majd később.
A
kerettörténet arról mesél, hogy egy kegyvesztett szamuráj kénytelen a lányát a
Császárvárosba küldeni, pedig tudja, hogy a lányt örömlánnyá teszik, és azt is
sejti, hogy a bukását okozó ellensége kezére kerül majd. A történetet a lány
beszéli el. Elmeséli az utat, és császárvárosi életét. Ebbe a történetbe
ágyazódnak be a mindenféle (szanszkrit, hindu, kínai) erotikus történetek. A
végkifejlet előre borítékolható, a lány bosszúja viszont zseniálisan, démonian
és horrorisztikusan perverz. :)
A
róka központi figurája a japán folklórnak. Vitatott, hogy mennyire „hazai”
elem, és mennyi benne az átvétel a kínai, koreai mesékből, legendákból. Úgy
tűnik, hogy a japán róka, a sinto vallásban, a kezdetben barátságos, segítő,
bölcs figura volt, és rossz változatai, tulajdonságai később (talán a buddhista
történetek hatására) ragadtak rá. A japán történetekben a róka alakváltó, aki
elég könnyen emberi alakot ölthet, és bölcsességével, ravaszságával
befolyásolhatja az embereket. Hosszú életűek, mágikus hatalommal rendelkeznek,
és spirituális entitásnak tekintik őket, akiknek érdemes áldozni.
Megkülönböztetnek jó, segítő rókákat (zenko) és rossz, sőt gonosz rókákat
(yako, nogicune), és rengeteg helyi változat létezik a folklórban. Többnyire
szép, fiatal nők, vagy öregemberek alakjában jelennek meg. Más történetek
szerint a róka képes megszállni egy ember testét, és átvenni szelleme fölött az
irányítást. Természetesen itt is leginkább csábító, ifjú lányokba hatol be a
róka. Sokáig a különböző mentális betegségeket is ezzel magyarázták. A modern
orvostudomány pedig különleges etnikai pszichózisnak tartja a klinikai
gyakorlatban a mai napig megjelenő „róka általi megszállást”, a
kicuneszukit.
Annak
ellenére, hogy a rókák rengeteg bajt kevertek nagy tiszteletben álltak, mert az
egyik tekintélyes sinto isten Inari megtestesülésének tekintették, aki
megleckézteti a kérkedőket, a kapzsi kereskedőket, és a kevély szamurájokat.
Tehát többnyire kívánatos ifjú hölgyek kedvező testi adottságaikat kihasználva
rákoppintanak a felfuvalkodott férfiak farkára orrára. :)
A bejegyzést írta: „egy ember”
Kép: Anime girl with Fox Mask by Tsukasa
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése