Virágillatú verssorok
Tavasszal
nemcsak a táj öltözik díszruhába, hanem az emberi lélek is. A természet
körforgásának legelemibb és legkedélyesebb változása kétségkívül a kikelet kezdete.
Hírnökei nem csupán a madarak, hanem a versírók is, akiket minden korban inspirált
az újjászületés évszaka.
Mindezek kortárs lenyomatából szemezgettünk a mai alkalommal.
B. Tomos Hajnal
Kedden
tavasz volt
És
megjött a nap,
amikor
minden hajlamos
a
szülésre: a fény, a tavalyi gumó,
süppeteg
síkok
s
a visszafoghatatlan
most
történik,
nem
csak elméletben -
megrepednek
a burkok,
nyáladzik
a csiga-ajkak suttogása,
kibukik
a holnapi színek gyöngy-feje
s
te csak állsz
az
újszülött illatok visításában
mint
távoli rokon,
ki
most huppant le
egy
kapadohány, halkonzerv és hagyma
gőzében
pácolódott vonatról -
azt
hiszed,
ha
most bedugnád a füled,
s
hályog ereszkedne a szemedre,
így
maradna minden :
a
tulipán könnye,
ez
a tavasz és te
örökre,
nem
csak képzeletben-
Göldner Ildikó
Tavasz
egyazon
irányú
felázott
utak
ébredő
gyökerek
kábán
szomjasak
szél
zargat
zord
telet s
a
koronás nap
jeget
tör
szürkén
dacosan
a
rongyos kert alatt
eresz
zörren
zubog
alá
mint
megvadult csap
fény
nyitja szemét
a
szerelmes
krókuszoknak
nád
közé bújik a hő
s
megmarad
friss
dárdahegy
pillét
abajgat
a
születő
zöldfülű
sásgyerek
felkacag
alig
egy pillanat
kankalin
és téltemető
hódolni
sarjad
a
csélcsap tavasznak
és
felszabadulnak majd
a
rab madarak
hogy
az örök éj
adja
át nekik
a
hatalmat
és
álomba szórja
az
életunt sápadt
hóvirágokat
Böröczki
Mihály
Tavaszvajúdó
Bár felhők mögé
rejtőzött a Nap,
de fényt bújtat a fák
kérge alatt,
a nagy munkáért nem jár semmi bér,
de sugara az ághegyekig
ér,
és elnyújtózva csak
addig piheg,
míg ágyat vet a vágy
színeinek,
a várakozás percről
percre nő,
majd milliónyi szín
búvik elő,
s mint újszülött, oly
selymesen finom
a bimbók körül lélegző
szirom,
az ég széttárja
felhőnyi kezét,
s nagy kékbe bugyolálja
gyermekét.
Dvorák Etela
Valahogy
Mielőtt
virágba borul a lilaorgona
véglegesen
ereimbe szivárog a tavasz,
s
míg ösztönösen tenyeredre képzelem
világom,
kertünkben nyújtózkodik a nap.
Sárga
nárciszokon észrevétlen fények,
megcsillan
a szemed csupasz venyigéken.
Amikor
elfogynak a színek,
kékségbe
bújnak a nefelejcsek.
Lüktető
zöldben megkapaszkodom,
hajamba
hulló vadvirágszirom,
aztán
véget ér a nap s te
valahogy
mindenben benne vagy...
Bakkné
Szentesi Csilla
A tavasz csókja
a tavasz belecsókolt a
tájba
ahogy rádőlt a
hópaplanos ágyra
takaróját félre is
dobta
helyét illatos
jácinttal beszórta
párnája lett egy puha
hant
a kibúvó fűszálak
susogtak
mint megannyi lant
és a vékonyka
jégcsapzenészek
kullogva nyugovóra
tértek
a rügyek közt a fákon
versenyben hangoltak
pille könnyű dalnokok
méhek dongtak a fákon
és sárga topánkákról
pollennel szórták a
tavaszt
ebben az égi-földi
táncban
az ég azúr pongyoláját
adta
a nap sugaraival
féltőn átkarolta
s fecskék szárnyán
ahogy libbent ide-oda
megsúgta
a tél eliszkolt tova
végre nyílhat az orgona
Zagyi
G. Ilona
Semmi kis madárdal...
Tisztán betölti a
teret. Kereng,
körüllengi, öleli a
házat.
Olyan, mint egy vágyam
írta vázlat.
Tervezetlen és mégis
összecseng.
Szinte érthető, bár
álomszerű
derűt ébreszt lelkemben
a visszhang.
Elnyeli s visszaveri a
szívhang.
Különös rezgés, egy
ütemszerű.
Szinte hasít sötétet,
mély csendet.
Új! Kezdet! Terjed a
hang, irányít.
Aranyszínű napot ígér.
Csábít.
Fájdalomhoz simul,
megmelenget.
Semmi kis madárdal a
zeniten.
Kincsem nincs, dalolja
vidám, szelíd...
oly vádló a hangja.
Megszégyenít,
mégis fölemel, hogy
messze vigyen...
Kép forrása |
Pásztor Attila
Kikelet,
fehérben
-szerelem
idején-
Húsvétra
mandulák öltöznek fehérbe,
–
ágak közt fagy bujkál, hajnal ébredése.
Rakott
ujjban hosszan, fázva nyújtózkodnak
szirmukat
szőnyeggé varázsolni holnap.
Útszéli
árvácska csepp esőben bízik,
domboldalt
hóvirág rengetege nyílik,
s
ibolyát, ha szednek fénylő tölgyesekben
–
gyerekhang csilingel, ágról-ágra lebben.
Fagy
múlik. Április bolondja, a bodza
fehérlő
tenyerét feketére mossa
május
viharában villám, ha cikázik,
s
felhőkben sápadt Hold, százszorszép világít.
Százszor
szebb vagy nékem, mint a Hold korongja,
vállamon
ha alszol s úgy simulsz karomba:
álmaid
mint fecskék, szárnyalásra készek…
Mindig
visszaszállnak – szakállam a fészek.
Gősi Vali
Évszakok
királynője
Ahogy
fordul a föld,
éjszakákhoz
bújnak a nappalok,
a
havas tél beleszédül
a
törtfényű tavasz ölébe,
úgy
suhansz álmodban te is
a
múló idővel; hagyod,
hogy
a forgásban hosszan öleljen
a
mézillatú nyár, és felhevült testedet
hűs
folyók habjai simítsák.
A
nyár-esti ég alatt megtorpan néha
a
tűnő idő, a lábad elé hulló csillag
az
időtlenségből felriaszt;
múlni
kezd testedből a nyári láz,
esténként
borzongva bújsz
össze
a kedvessel, elbódulva
az
őszirózsák, dáliák illatán,
beleégve
a perzselő nyárba,
megsemmisülve
az aranyló,
őszi
tájban, míg ős-bújával
átszenderül
a tél-dunna alá,
s
a tűnt szerelem a tavasz-csókra
újra
megterem.
Pődör György
A
tavasz sziluettje
Fények
az égen
futnak
serényen,
földi
szegélyen
légi
a táj.
Távol
egy csíkban
angyali
sík van,
hajként
mi csillan:
felhő
uszály.
Kék
hegyek ormán
mintha
én fognám,
s
kévébe fonnám:
lágy
napsugár.
Tornyára
vár még
a
megdőlt árnyék,
szépül
a szándék
házak
zugán.
Onnét
ki lakja,
nem
látszik rangja,
mint
apró hangya:
ember
csupán.
Darázsként
vizslat
űrből
egy csillag,
leng
csodás illat
álom-puhán.
Meghitt, reményteli ez a tavaszi hangulat. Megtisztelő, hogy az én tavaszom is itt lehet. :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm. Örülök a beválogatásnak. Megtisztelő, hogy ilyen jó alkotók között megjelenhettem.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésKöszönöm, hogy versemmel köztetek lehetek!
VálaszTörlés