Párbeszéd -Tekintetirányok
Bekopogott
az új esztendő, s akár a sors kezének, az időnek sem lehet megálljt
parancsolni. Idő és sors kézen fogva járnak, így alakítják életünk eseményeit:
hol lesújtanak, hol gyógyítanak, de mindenképpen tisztelettel tartozunk nekik.
Akármerre is
tekintünk, a tervezés pillanataiban is találjunk mindig szépséget!
A mai napon
három költőpáros kápráztat el minket számvető gondolataival.
Kép forrása |
Nagy Ilona
– Cs. Nagy László
Jégcsipkék
|
Valójában
mégis nagy rabló a múlt,
hisz
besöpört magának mindent mit lehet,
s
itt maradt egy deres, jégvirágos út,
hol
zúzmaracsodákból van a kikelet.
De
még felragyog a szűz havon a fény,
jégriant
szárnyakon ébred meg az élet,
s
úgy csillan meg rajta minden szik-remény,
mint
ki mindig itt volt, soha el sem tévedt.
Tán megbicsaklik néha
rajt' a lábunk,
de jégcsipkéit a mi
időnkből szőtte,
hogyha ismerős
jégrózsát találunk,
már ifjonti álmunk azt
is körbenőtte.
Vénült kezünkben
jégvirág csokor van,
de a leheletünk forró
nyarat lángol,
mint gyertyafény a
vérétfénylő borban,
lelkünk virágait bontja
ki magából.
Kép forrása |
Vasas Marianna – Ambrus
József
Idősugarak
Törékeny
fényen keresztül látom
súlytalan múltam hullani, s álom
már, csak, ami vájhatott valaha.
Könnytükör mélyén lobogás, ha kél,
patyolat-tüzek szikráin a cél
új valóságok kinyíló arca.
|
||
Kozmikus
pírban földig alázva,
tenyered
mélyén személyid száma,
elvadult
arcomon a szürkület.
Szellem
vagyok, génkezelt akarat,
ki a vésők
helyett apró jelet hagy,
amit
megismétel a képzelet.
|
||
Önmagam újra akképp teremtem -
ráncaim
ívén derű remegjen,
ha ifjúság zárójelbe hasad.
Dereng a jövő-vázlat, s vigyázva
kérdem: az Élet nevű vizsgára
a
mindenkori jelen jelest ad?
|
||
Tele
ösztönökkel lázadó képek,
ráncaid
között átsétálva égek,
amíg
tükröt tart kezében a Nap.
Megint a
fényekkel szemben állok,
folyékony
strófánk cédrusai mások,
megbabonázunk
egy-egy sugarat...
|
Kép forrása |
Hajnal Éva – Márkus
László
Csendes
Most verset írok, ring a csend,
mézeskalács az asztalon,
még gyertyalángban itt mereng
mit a Karácsony rám hagyott.
Még szívből zengő szólamok
dallama visszahívogat,
zúzmara ül az udvaron,
cinege magot válogat.
Elült az utcalárma is,
néma az óév, itt hagyott,
ékes égi ringatásban
szunyókálnak a csillagok.
|
Múltam morzsáit pergetem
hajdanvolt úton baktatok ,
ezernyi titkom megremeg
s pislognak mind az ablakok.
Égi hárfa dallamára
énekelnek az angyalok,
vidám valcermuzsikára
lábam álmokban andalog.
Újesztendő hajnalára
táncoló lábam megpihen,
bíbor napfény dől a tájra
remény tüzével önti el.
|
Kép forrása |
Nagyon szép alkotás mind a három vers. Nagy elismerés illeti a szerzőket!
VálaszTörlésKülönleges élmény mindegyik páros verse :)
VálaszTörlés