Porcelánkarácsony

megosztotta: Porcelánszív





Karácsony második napján egy olyan verskoszorút fontunk az Olvasóknak, ami fenyőillattal hinti be a szív szobáit.
További kellemes ünnepeket kívánunk!





Nagy Ilona
Hótiszta…


Mikor a könnyű hó rápihen a tájra,
meleget kap tőle a megfázott gyökér,
felnyitja a szemét minden lélek-árva,
s didergő szívével új csodákat remél,

ilyenkor nyomtalan tűnik el a szürke,
gleccserfehér paplan takarja a mocskot,
megdermed a gonosz, kristály lesz a tüske,
s hagyom én is, vigyen, akár a bolondot…

(Hópelyhek táncolnak körbe-karikára,
minden hóembernek hóangyal a párja,
cseng a jég, hull a hó kalapkarimára,
hótiszta kapuját Hóország kitárja.)
















Gősi Vali
valami mondhatatlan
az ünnep elé


valami érthetetlen
különös-bölcs tudást hoz
valami tiszta fényű békét:
lepárolódik belül a lényeg;
mindent a szíveddel látsz

valami mondhatatlanul szép
kozmikus csend születik
valami reményteli érzés
foszlós kalács illata érint
angyalok éteri dala száll


valami égi asztalt ül körül újra
mind aki elment; rokon és barát
valami fehér ragyogás közelít
a csillagfényes éjben
és elhozza újra
a Bölcsek szelíd lélekmosolyát





Cs. Nagy László
Szentséges Éj


Különös hangja van ma a csendnek
éjfeketére alvad a nappal vére.
Bűnbánó sebeit  békésen betakarja
az álmosan lengő hó-álom pihéje.

Felfoszlik lassan az éj-szövet,
imát ragyognak a pislanó csillagok.
Angyalszárnyak halk suhogásában
csengőkkel ölelkeznek lágy dallamok.

Odakinn, áhítat leng a fák között,
térdre ereszkedik a sápadt holdvilág.
Megrázza hosszú, fehér haját az ég
s üvegre hinti csókját a  jégvirág.

Lassan száll hunyorgó gyertyák füstje,
kavargón fenyőillattal ölelkezik,
csillogó szemekkel a mindenség,
zendülő gregoriánba temetkezik.

Párás ablakokon függönyök libbennek,
egy üstökös beragyogja az égi teret.
Kíváncsi jégcsapok hozsannát csilingenek
s itt hagyja süppedős lábnyomát a szeretet.


















Márkus László
Szenteste


Pihék járnak
légies táncot.
Díszgyertyáink fénye
mesevilágot vetít.
Kékes árnyékok sora
játszi hajladozással
vibrál a falakon,
Szívek és lelkek
ölelkeznek önfeledten.
Picinyke cinke
teli etetőnek
örvend az ágon.
Bent pohár csendül
s gyermekzsivaj.
Kálváriánkról hólepte
pléhkrisztus tekint
az ünneplő nyájra.





Jeremy Jones
Roppan a hó…

Roppan a hó, roppan csók is!
Messze iszkol bánatunk is.
Szeretet és meleg párna
csenddel suhan téli tájra.
Csendben suhan téli tájra…

Roppan a hó, roppan csók is!
Csilingelő szarvasok is
csodát lopnak a világra,
Csodával csend ül a tájra.
Csendben leül pont e tájra…

Roppan a hó, roppan csók is!
Vacognak már álmaink is.
Megbocsátás, hit és hála
csenddel suhan téli tájra.
Csendben suhan rá a tájra…

Roppan a hó, roppan csók is!
Szél csiszolja vágyaink is.
Ölelésünk forró lámpa,
ami sercen, s hull e tájra.
Sercenve hull téli tájra…





Vasas Marianna
 Fenyőillatú álom


Fenyők fanyar illata szálldos szerte,
olvadó, koppanó, csobogó puha szó
mint cseppzuhatag, dermed elmerengve -
vanília-porhanyós béke fátylán
halkuló
az árny,
s márvány-
lelkekből
a hullongó hó
karácsony éke, szépe, bércfénye,
szebb, nemesebb, lelkesebb,
mint fáknak aggatott díszessége -
s kiknek arca titkon álom,
s felleg már,
ünnepfinom
sugár száll
ölelő
Kép forrása
alakjukra...
Megannyi angyal
földre jő,
halkan gyújtva
érintések
múltszín kanócát,
ezüst az emlék...
arany a jövő...
színtelen jelenbe
 csengnek a csodák.





Hajnal Éva
Újra Karácsony


Hópihecsipke a fűpamacson,
zizzen a léptem a rőt avaron.
Dér üzen, ásít a szép menedék,
reszket a föld is dermed a rét.
Kesztyű a kézen, szőrmekabát,
pöttöm a csizma, fázik a láb.
Gesztenyeillat a járt utakon,
szusszan a szárnya a mozdulaton.
Éjszaka ékes csillaga ég,
asztalon ünnep, hósütemény.
Halk zene tódul, csöndes a szó,
angyali kórus, lágy takaró.













Damm József
Szenteste


Suhannak lágy angyalszárnyak,
Zöld fa alatt álomvágyak.
Elmélyülő szeretettel
Nyílt szívű lesz minden Ember.
Talán, ha így is maradna,
Ezer évig eltarthatna.
Sok, vagy kevés az ezer év?
Talán arra éppen elég,
Eggyé váljon végre a nép!





Sylvester Anita
Karácsonyi sóhaj


Nem lehet titkolni semmivel a valót,
Amikor egy csillag lángot gyújt az éjben,
Fényében árnyékok játszanak a falon,
Elringnak hangtalan az igaz meséken.
Nem térnek vissza már a kimondott szavak,
Az ellőtt nyilaid sose jönnek feléd,
Ez a nap is elmúlt, de reménye marad,
Nem volt ez hiába, ha ma is szerettél.
Ha két lélek egyszer együtt felsóhajtott,
Kinyílt az új templom, ahogy benne az ős,
Mert tűzzel áldozott fent a nap és a hold,
Összeolvadt bennük már az ég és a föld.
Amikor szárnyra kelt már az a kék madár,
Gyerekek kacagtak, hangjuk arany csengő,
Dermedt ragyogásba borult a láthatár,
Szeretet született, mint az eljövendő.
Mióta eljöttél, veled a valóság,
Minden, aki szeret, barátként fog kezet,
Elhoztad ünnepként áldott karácsonyát,
lelkemre lelkedet sóhajként lehelted.











Bakkné Szentesi Csilla
Karácsonyi csillag


Azt hittem, hogy csillag vagyok,
a mennybolt is tőlem ragyog,
lábam nyomán fénysziporka 
fröccsen szét az angyalokra.
Fenyőtűkre angyalhaj száll,
csillog rajtuk sok ezer szál,
varázspálcán vibrál fényem,
gyermekmosoly lesz szentélyem.
Azt hittem hogy csillag vagyok,
pedig anyám könnye ragyog,
három király minden kincse
elfér abba' a nagy nincsbe'.
Már nem hiszem, nem is bánom:
cseppnyi az én mennyországom.
Inkább őrzöm, hitbe fűzöm,
Karácsonykor csúcsra tűzöm.
Messze ragyog, mégis bennem,
halálomig a szívemben.


Kép forrása


1 megjegyzés: