Kristálypalotánk

megosztotta: Porcelánszív


Ma már egyre ritkábban van részünk hóesésben, és még ritkábban fehér karácsonyban. A tél szépsége mégis sokunkat megihlet, és a havas, deres, jégfüzéres táj gyerekkorunk csodáit idézi.
Ezúttal versekben hoztuk el - remélvén, hogy az egyszerre dobbanó szívek idevarázsolhatják a csodát a valóságban is!










Aurana Waters
Veszteség

Csusszan a szán, és megtorpan,
Húzd a szánt a fagyos havon,
Valami megbillen, lekoppan,
Elsiklik a fagyos havon.

Fehér a jég, az éj fehér,
Húzd a szánt a fagyos havon,
Magányod vonyít, égig ér,
Farkas felel a fagyos havon.





Ördög Attila
Visszavágyok

Kalandozni már csak gondolatban járok.
Ahogy a valóság szétfolyik bennem,
Úgy lassan kifogynak a gyermekkori álmok.

Hasztalan létemnek nincs visszhangja holnap.
Apám bújával és reményével élve
Küzdök, de nehéz megfelelni a kornak.

Vágyaim csúszkáján iszapba ér az akarat,
S akárhogy szorítottam, Isten, a karodat,
Jövőt látni nem sikerült szememnek.

Mint a tél, én is remélem nyugalmát a mának.
Holnapban reményt sejtek és gyökeret a vágynak,
Tavasz-virradáson éltető erőt.






Nagy Ilona
Havazik

Úgy lepi be ismét a földet,
mint a pókháló a kincseket,
és hattyúfehér gyolcsruhába
öltöztet szénbarna tincseket.

Szitálva hull reccsenő jégre,
csillan a tavon a holdsugár,
csend-dallamot hoznak a hangok,
csipke-fehéren roppan a táj.














Lupsánné Kovács Eta
Téli varázs

Csattog a fagy foga,
csipkét sző zúzmara,
fátylát lebbenti
szél támad,
hófehér a világ,
készül a jégvirág
ablaküvegre
mintának.


Vad szélnek hangszere
elhallik messzire,
mély dallamával
fagyot hint,
sejtelmes varázsa
van ködös világban
téli időnek
odakint.


Hideg tél, mostoha,
sújtó dér- ostora
faágat hóval
prémezett,
de földbe harapva
messzire szalad ma,
szikrázó napfény
érkezett.








Hajnal Éva
Hóvers

Bolyhos pillanat,
szusszan épp
a csend,
égi táncain
hópihét röptet itt
az esti létezés.
Lámpafény dereng,
parányi szellő
szöszmötöl, susog,
lábnyomodba
verset ír a tél.







Havas Éva
Télelő

Bogot köt a szél az éjszakára,
hideg álom zúdul mindenen,
szárnyatlan vágy leragad a sárba,
a sarkokban sötétség terem.


Apródonként havat hint a földre,
zúzmarát virágzik minden ág,
gúnyos árnyak járnak körbe-körbe,
ablakom is csupa jégvirág.

Jelet karcol szívembe a kétség:
nem ér véget - börtönébe zár!
Soha többé nem látszik a kék ég,
soha többé nem jön el a nyár.




Gősi Vali
Téli este

virágot karcol a téli szél
a házak ablakára
ezüstös fényű hópihék
bámulják selyemruhában

dérfüggöny csillog az ablakon
s a lámpa bíbor fénye
csituló csóvával átoson
mielőtt még elenyészne

roppanó jégcsap lóg a fán
alatta árvult fészek
rekedten sikolt egy kormorán
enyhülő fagyot remélve











Bakkné Szentesi Csilla
csend szitál

a hó puha s a házak beledőlnek
még magukra húzzák isten paplanát
nem tudom mióta hogy itt időzhet
de most is érzem a szőlők illatát

már nem harsognak szivárványos színek
és halk szilenció a háttérzenénk
nyár trombitája rég elköszönt s címnek
ősz dudorássza a tél jövetelét

szél firkálgat kriksz-krakszokat a földre
gyermekkéz hógolyót s jóembert mintáz
a fenyőárnyak szinte reám nőnek
mikor utcákon a fehér csend szitál






Cs. Nagy László
Fagytükör-szonett

Az éjszaka most nem pihésen szálldos,
ólmos, és sűrű akár a hóesés,
mint kintrekedt, szívigkopott kabátos
vándor, ballag a hideg emlékezés.

Jeges tótükörben arca borostás,
elmúlt nyarakból építi fel magát,
havas dombokra felfestett hasonmás
törli a tükörre párált önmagát.

A függönnyel sápatag huzat játszik,
elleng a megfagyott feloldozásig,
hó szitál lépett nyomokat temetve,

a csillanó kristályok közt szeretve,
égő nyarunk a csendes némaságba
hull, és vattát ragaszt egy tört faágra.




Képek forrása: kepguru.hu



2 megjegyzés:

  1. Nagyon megtisztelő, hogy itt lehetek Veletek ezekben a felemelő, várakozó időkben.

    VálaszTörlés
  2. Telet láttam versbe szőve, többektől itt, egybe kötve. Melengető, kedves sorok, már nem félek, hogy megfagyok.

    VálaszTörlés