Pillanatok méla röpte

- válogatás vágyakozó versekből

A költészet az elrévedés nélkül nem is létezhetne; ezek a pillanatok azok, melyek a legnagyobb érzelmi töltettel rendelkező műveket szülik. Ma öt alkotó énekel vágyakról, pillanatokról, szálló, mégis megmaradó érzésekről.

Hajnal Éva: Nesztelenül

Nesztelen lépdelnék a szóviharban,
titkokba rejtenék minden mondatot,
meghallgatnám a csendet mind a dalban,
lelkedben szövögetnék halk szólamot.

Ha elfogyna csended, szüntelen adnék,
az összes harsányságtól rejtenélek,
szívedben bársony üzenetet hagynék
gyengéden elbujtatnám halk zenémet.

Hogyha múltad árnya nem zavarna már,
s lágyan szétfolynának benned csendjeim,
puhán lépegetnél lelkem dallamán,

lépteid lankáin merengéseim.
Csöndmadár szálldogál minden hang fölött,
bensődbe a nyugvás visszaköltözött.

Etela Dvorák: Pokoli játék

Amikor éreztem szelíd vadságod
reám hulló jéghideg forróságát,
bennem ébredt néma hangod,
meghallottam lelked halk sikolyát.

Rejtelek égbenyúló mélységekben,
rejtesz álmodó valóságodba,
elringatlak hideg melegségben,
felrepítesz pokoli mennyországba.

A nyár utolsó lehelete
játszva fonja karját testem köré,
s te sejtjeimben kutatva
lassan hömpölyögsz belém.

 

Thamássy Nagy Géza: Eressz be

Messzire szálltam.
Szirének hívtak
s vittek jó darabig,
hol csábzene szólt
és táncoltunk hajnalig -
csak az ébredés,
az nem esett jól.
Sehol egy ember,
sehol egy arc,
sehol a Nap,
sehol az árnyék,
sehol egy templom,
sehol egy szó -
csak a fények,
csak az ének,
de az is már
mind monoton…

Túl messzire szálltam.
Tollaim eláztak,
didergő így az út
hozzád visszafele
a ködben,
csak illatod vezet.

Ott toporgok majd
kopogni félve -
kérlek
eressz be.

Gősi Vali: Lennék fa lombja

ha szirmairól
hűvös harmatkönnyet is
áldozna lágyan
ám a fűre simulva
hervadna el a virág

és fészke után
ha fecske sírna árván
lennék fa lombja
hívnám és befogadnám
fodrozó levél alá

s reszkető fényben
a felhőkhöz bújó nap
ránk mosolyogna
hullhatna hűvös zápor
szivárvány-sátor óvna

ha lenne egy dal
melynek dallama hosszan
lágyan altatna
halkan hajolna fölém
újra a hajnal veled

Damm József: Az én őszi chansonom

Már az elmúlás dere hull fejemre.
Őszi estén rőt falevél remegve
száll a szélben, visszatekint a nyárra,
összezilálva.

Hűvös éjen fényt vet a Hold a tájra,
bokrok alján rókafi nyúlra várva
készen áll, mint méla vadász a lesben,
egy csuda versben.

Szívemen most ősz muzsikál jajongva,
itt vagyok, mindenki sivár bolondja,
nincs öröm már, bennem alél a lélek.
Vissza se nézek.

 képek:wallpapercavescom