Japán kísértetlegendái 1

megosztotta: Porcelánszív


Oiwa
- Az összetört szív átka


A szerelmesek, aki összetört szívük áldozatai, minden korban, és minden kultúrában megmozgatják a fantáziát.

Az egyik első dolog, amit az európai hajósok Japánról megtudtak, hogy ez a különös kultúrával bíró nép mindent teljes erőbedobással csinál. Legyen szó akár olyan egyszerű, hétköznapi dologról, mint az ebéd tálalása, a bocsánatkérés, vagy olyan komoly fogalmakról, mint a becsület. Nincs ez másként a vallással, és a természetfelettivel sem.
Számtalan szállal kapcsolódnak a spiritualizmushoz, a természethez, a különböző istenekhez, és a túlvilághoz.
Míg nálunk a szellem, vagy kísértet szavak használatával gyakorlatilag ki is merül a készlet, és az egyes eltéréseket, árnyalatokat csak szóösszetételekkel és jelzőkkel tudjuk érzékeltetni, addig a japánoknak külön szava van szinte minden kísértetfajtára. És aki kicsit is elmélyül a témában, az bizony tudja, hogy ezekből sok van… Sőt…
A sok talán nem is érzékelteti a valóságot!

kép:Ayakashi Ayashi
Az egyik legkedveltebb kísértetük Oiwa, akinek történetét számtalanszor elmesélték, leírták, átdolgozták, és felhasználták, ennek ellenére mind a mai napig megőrizte nemcsak népszerűségét, de érdekességét is.









Oiwa – a legendák alapja

Bár mára már a legendák szintjére került az eredeti történet, és a legtöbben csak a feldolgozásokból ismerik, Oiwa alakja állítólag valós volt.
A  sintó szentély, melyet neki emeltek, még most is sűrűn látogatott, és nagy tiszteletnek örvend – egyébként Tokió közelében található, és a mai napig kísértetjárta helyként tartják számon.  Egyes források szerint a család régi háza helyén épült, hogy valahogy lecsendesítsék a szellemet… ki tudhatja?
Az eredeti személyről annyi tudható biztosan, hogy a feljegyzések szerint 1636. február 22-én temették a Myogo templomban, és a hozzá kapcsolódó kísértettörténet alapja a szerelem, elárultatás, és a halálon túl is tartó őrület, amit e két érzelem okozott.
Az eltelt hosszú idő, és a rengeteg történetváltozat miatt azonban már sosem tudhatjuk meg, mi is az, ami a valóság magja ebben a burjánzó, és színes kavalkádban.
Történet először az 1727-ben kiadott Yotsuya Zatsudan-sho (Yotsuya mendemondái) című iratban tűnik fel.

Oiwa-szentély
Tamiya Matazaemon Tokogawa sógun egyik hűbérese. Sunpu-ból érkezik Edóba a lányával, Oiwával.  A lány férje, Iemon egy alacsony rangú szamuráj, akit a Tamiya család befogadott. Iemon azonban nem boldog, és kifejezetten rossz házasságban él Oiwával. Egy fagyos, téli éjjelen aztán Oiwa sikoltva kirohan a családi házból, végig az utcán. Soha többé nem látja senki.
Az a szóbeszéd járja, hogy Iemon szövetkezett a szomszédos Ito házzal, hogy meggyilkolják az asszonyt, de erre nincs semmi bizonyíték. Tény azonban, hogy az után az éjszaka után a Tamiya család szerencséje megfordul, és baj baj után szakad a nyakukba. A család, és a környékbeliek Oiwa bosszús szellemét teszik felelőssé mindezért.




Tokaido Yotsuya Kaidan

Az 1825-ben, IV. NANBOKU Tsuruya által írt kabuki darab, a Tokaido Yotsuya Kaidan lett az etalon, az alapja az általunk ismert, és aztán többször feldolgozott történetnek.
Ez a kabuki darab nemcsak ismertséget hozott a történetnek, de további borzongató szálakat is hozzáfűzött,  lassan legendává kibővült, ahogy mind a színpadi, mind a későbbi, 20. századi filmes feldolgozások újabb és újabb rejtélyes haláleseteket adtak hozzá az amúgy is végzetes kimenetelű történethez. A mai napig úgy tartják, hogy azok, akik a kellő tisztelet hiánya nélkül nyúlnak Oiwa történetéhez, – értve ez alatt a megfelelő áldozatot, imádságot – azokra rászáll az átok, és hamarosan maguk is furcsa körülmények közt örökre eltávoznak.
A legenda részévé vált egy későbbi olyan előadás, ahol a teljes szereplőgárda öngyilkos lett a bemutató után. Léteznek persze véletlenek, de dőreség lenne mindent csak arra fogni.


A Yotsuya Kaidan története


Előzmények, háttér:

Nanboku a színdarabot a valóságtól eltérően egy legendás történelmi korba helyezte, egy Japánban mindenki által ismert, és már önmagában is komoly érzelmeket megmozgató helyzetből indítva a cselekményt.
Ez a Chusingura, a 47 ronin története.
Annak, aki nem ismeri, igen nehéz néhány mondatban összefoglalva visszaadni azt a mérhetetlen feszültséget, és az egymásnak feszülő érzelmeket, ami ezt az időszakot jellemzi.
A történet (mely maga is kabuki és bunraku előadások, könyvek, filmek témája, háttere, az egyik legismertebb, és leghősiesebb fejezete a Japán történelemnek) leegyszerűsítve arról szól, hogy Kira nagyúr megvádol egy másik, magas rangú szamurájt, Asano nagyurat, aki kénytelen seppukut elkövetni. Halála előtt dicső, és szívhez szóló beszédet tart, melynek hatására roninná vált emberi bosszút esküsznek. Egy évvel az eset után negyvenheten megrohamozzák Kira nagyúr házát, és kivégzik őt uruk nevében. Természetesen, ahogy illik, egyikük sem élheti túl, az eset után seppukut kell elkövetniük.

A Yotsuya kaidan egyik fő karaktere, Tamiya Iemon is Asano nagyúr szolgálatában állt, és roninná vált, amikor az meghalt.

A történet:

Oiwa Iemon szerelmese, sőt felesége (más források szerint menyasszonya), várandós közös gyermekükkel, de a lány apja, Samon hazugsággal, árulással és rablással vádolja a férfit, és elválasztja őket egymástól. (Samon szerint Iemon Asano nagyúr halála után ellopta annak pénzét. Hogy ez igaz, vagy sem, hogy az após valóban ezt hiszi, vagy ez csak ürügy, ezt nem tudjuk meg.)
Iemon, hogy visszakapja kedvesét, és kitöltse mérgét, a gyilkosságtól sem riad vissza.
Mindeközben Oiwa húga, (mostohatestévre, unokatestvére) Osode dolgozni kénytelen, mert bár szamuráj lánya, a család a fent említett helyzet miatt lecsúszott, és elszegényedett. Sajnálatos módon végül kénytelen egy bordélyban munkát vállalni. Naosuke, egy korábbi szolga, aki rég óta hevesen ég a lány iránt, megpróbálja itt beteljesíteni vágyait, Osode tiltakozása ellenére. Szerencsére (?) a lány vőlegénye, Yomoshichi még időben érkezik, hogy megmentse kedvesét. Az ifjú keményen dolgozik, hogy pénzhez jusson, és elvehesse Osodét, de ez még időbe kerül – a bordélyból viszont kiszabadítja.
Naosuke azonban nem hagyja ennyiben a dolgot, és – két  legyet akarván ütni egy csapásra – ő  is úgy dönt, hogy megöli riválisát, Yomoshichit.
A két szál itt szorosabbra szövődik, mert éjjel, miután Naosuke végez a fiatalemberrel, nem messze tőle öli meg Iemon az (ex-, és jövendőbeli) apósát. A két férfi észreveszi egymást, és osztozva a bűnben, összefognak.
Az apa keresésére induló lányoktalálják meg a két halottat, és Iemon, Naosukéval karöltve, eljátszva a megmentő hőst, bosszút esküsznek, mely során a két nő helyett majd felkutatják, és megölik a gyilkost, vagy gyilkosokat. Cserébe mindkét lány beleegyezik a házasságba – Osode azzal a kikötéssel, hogy az övék csupán látszat-házasságban lesz, nem hálják el a nászt. Naosuke bár látszólag beleegyezik a feltételekbe, valójában egészen mást forgat a fejében.

Oiwa megszüli Iemon fiát, ám a megpróbáltatások miatt nagyon gyenge, beteges, és nehezen épül fel a szülésből. Iemon megundorodik tőle, és bár szépsége és kedvessége változatlan, a férfi nehezen viseli a közelségét, gyengeségét, és a csecsemő folytonos jelenlétét.
Egyre többször hagyja magára az asszonyt, és hamarosan szemet is vet a férfire, Oume kisasszony, a gazdag Ito doktor elkényeztetett unokája. 
Az Ito házból gyógyszert hoznak Oiwának, gyors gyógyulást és erősödést ígérve-kívánva, Iemon pedig elindul, hogy tiszteletteljesen megköszönje nekik a figyelmességet. Amíg odavan, Oiwa beveszi a gyógyszert (egyes változatok szerint ez egy krém, amit az arcára ken), ami valójában méreg, és bár nem öli meg, ahogy eredetileg eltervezték, mégis véglegesen elcsúfítja az arcát, elviselhetetlen fájdalmakat okozva.
Mindeközben imádott férje, Iemon visszautasíthatatlan ajánlatot kap Ito doktortól, vegye feleségül az unokáját, aki halálosan beleszeretett a férfibe. Ugyan nem tudjuk meg soha, hogy az elkényeztetett, mindent elsőre megkapó hisztis kisasszony érzései meddig tartanának, ha a történet szabad kifutást engedne neki, és hogy mennyi idő alatt cserélné le egy újabb férjre Iemont, az azonban biztos, hogy az ajánlat pillanatában Tamiya Iemon szemszögéből a fiatal, szép leány, mint új feleség, a gazdag örökség és a jólét csábításával szemben csak a megutált nő, és a síró gyermek áll.
Hazatérve meglátja Oiwa arcát, és végleg dönt, elhagyja az asszonyt. Nemcsak ezt közli vele, de azt is, hogy feleségül veszi a szép Oumét. Hogy megfelelő alapot szerezzen a válásra, megparancsolja a szolgájának, Takuetsu-nak, hogy erőszakolja meg Oiwát, majd távozik.
Takuetsu azonban képtelen megtenni.

A kabuki-előadás kamisuki jelenete
Oiwa a híres „kamisuki” jelentben nekilát, hogy méltó módon kicsinosítva magát, ő maga is meglátogassa az Ito házat. Miközben a haját fésüli, az véres csomókban hullani kezd, majd amikor meglátja végleg eltorzult arcát a tükörben, beleőrül. Egy karddal (wakizashival valószínűleg, de ez változó) véletlenül halálra sebzi magát, elvágja a torkát. Míg elvérzik, megátkozza hűtlen, önző férjét.
Iemon egyik szolgáját, Koheit, aki megpróbált gyógyszert lopni, (ez a Tamiya család ősi titkos receptje,) és akit rajtakaptak, - illetve aki más változatokban  Oiwa hűséges és megbízható szolgája, - a férfi szintén megöli még azon az éjjelen.
Hogy eltűntesse, a holttesteket egy ajtódeszka két oldalára szegezi, és a folyóba dobja – úgy állítva be, mintha Oiwa és Kohei szeretők lettek volna.
Kis kitérő: ez a furcsa megoldás nem sokat mond nekünk, de akkor hatalmas erejű mozzanat volt, egy korabeli, akkor nagy port kavart gyilkosság momentumait használta fel ugyanis Nanboku. Egy szamuráj rajtakapta az ágyasát, hogy az megcsalja az egyik szolgával, és miután megölte őket, egy deszkára szegezte, és a Kanda folyóba lökte a holttesteket. Az akkor híres-hírhedt esetet viszontlátni a színpadon döbbenetes, és borzongató élmény volt.
A Nanboku igyekszik is fenntartani ezt az érzést, nemcsak a brutális, és véres halálesetek tömegével, hanem azzal is, hogy olyan elemeket von bele a darabba, melyek korábban még a hasonló jellegű kabukikban sem szerepeltek. Nem meglepő, hogy hatalmas sikerrel futott már a bemutatótól kezdve.
Visszatérve a történethez, Iemon, miután a szolga és az asszony testét eltüntette, máris az esküvőjére készül – a jól végzett munkát mi mással is lehetne megünnepelni? De milyen kísértet hagyná ezt szó nélkül?
A nászéjszaka véres mészárlásba torkollik, először Oiwát látja az ifjú asszony helyett, és ijedtében kardot ránt ellene (egy csapással lefejezi), majd a sikolyra besiető após az, aki Kohei arcát viseli, és így persze ő is hasonlóan végzi. Még megtudjuk, hogy Iemon, látomásai hajszolva lemészárolta az egész háznépet, mielőtt elmenekült – ezzel veszi kezdetét Oiwa átka.
Iemon menekül a törvény elől, összetalálkozik Naosukéval. A csatorna mentén bujkál, és halászik, hogy legyen mit ennie. Egy ilyen alkalommal hal helyett az ajtódeszkát fogja ki, melyre a két holttest van felszögezve. A „holtak életre kelnek” egy másik híres jelenete a kabukinak. Tradicionálisan általában pantomimmal oldják meg a kísértő jelenetet, ahol a vízben át-,  és átforduló deszkáról Iemon felé nyúlnak a szellemek.
A negyedik felvonás elején Osode történetéhez térünk vissza, aki formálisan Naosuke felesége ugyan, de nem hált vele. Az asszony mosást vállal a megélhetésért, és ruhák közt felismerni véli Oiwa kimonóját. Két szellemkar nyúl ki a mosódézsából… Naosuke – nem meglepő módon – nem igazán ért az eseményekből, és bár idáig türelmes volt, nem vár tovább, és nem asszisztál többé Osode ál-házasságához, a magáévá teszi.
Még ezen az estén megérkezik Yomoshichi, akiről kiderül, hogy egy évvel korábban nem ő, hanem helyette egy szerencsétlen futár halt meg. Ő üzleti útra indult, ahogy tervezte, és bár Osode úgy tudta, hogy halott, ő végig azt hitte, hogy a lány a visszatértét várja. Most szembesülnie kell azzal, hogy Naosuke felesége lett.
Osode mély fájdalmában csapdába csalja a két férfit, mindkettőt arra kérve, hogy ölje meg a paraván túloldalán lévő ellenfelét, valójában azonban ő áll ott. Haldoklása közben egy iratot ad át Naosukénak, mely nemcsak arra ad magyarázatot, hogy miért volt mindig kedves a szoga származású férfival, de arra is, miért tiltakozott olyan hevesen a testiség ellen – Osode ugyanis Naosuke édes húga, akit a szamurájcsalád magához vett.
A férfi, szembesülve tettével, öngyilkos lesz, de előtte Yomoshichire hagyja a küldetést, álljon bosszút Osode és Oiwa haláláért Iemonon.
A kabuki darab utolsó felvonása is tartogat még néhány jelentős, és ismert pillanatot.
Iemon Oiwa átka elől a hegyekbe menekül. Az álomjelenet néven elhíresült részben  Iemon ismét szamurájként látja magát, aki vadászat közben egy kunyhóra bukkan, ahol egy magányos, fiatal, és szépséges leánnyal találkozik. Természetesen azonnal meg is próbálja megszerezni magának, nem véve észre, hogy a lány nem más, mint Oiwa. Chobe – Iemon barátja és kísérője – magára hagyja őket a szerelmi jelenet alatt, de amikor visszatér, iszonyodva látja az eltorzult arcú szellemet. Chobe elrohan, Oiwa pedig magával akarja rántani Iemont a pokolra.
A Kígyó-hegy Kolostorában tér magához az álomból, ide menekült ugyanis, remélve, hogy a szerzetesek megóvhatják, de a papok hiába imádkoznak fölötte. Oiwa megöli az utolsó kísérőt, Chobet és Iemon vér szerinti szüleit. Erre a pillanatra teljessé válik a rettegő őrület, és Iemon kirohan a kolostorból a hóviharba – egyenesen Yomoshichi karjai közé, aki párbajban végül megöli őt.

Néhány érdekesség

Oiwa neve fehér követ jelent. Az O- előtag a nőiesség, és elegancia jele, érdekes módon a darab minden női szereplőjének így kezdődik a neve.
Iemon tipikus iroaku. Ez a szó a kabukiban a kifejezetten csinos, szép arcú karakterek jelzője. Az Iemon név kanjival leírva olvasható Iroaku-ként is.

Warau Iemon – avagy a XX. századi változat

KYOUGOKU Natsuhiko a kortárs japán irodalom egyik jelentős alakja 1997-ben adta ki a Warau Iemon (Kacagó Iemon) című könyvét.
A Yotsuya-i Kísértettörténetből kihagyta a kísértet-elemet, és egy új, merőben más történetet hozott létre.
A különbség nemcsak abban áll, hogy az emberek emberek maradnak, mind döntéseikben, mind fájdalmukban, mind végzetükben, hanem teljesen átdolgozta a karakterek jellemét, és egymáshoz való viszonyát is.
Az ő  verziója nem hagyományos feldolgozása a Yotsuya Kaidannak, sokkal inkább egy másik, hasonló alapokon nyugvó, de teljesen más jellegű történet.
Iemon-ja csendes, visszahúzódó ember, akit sosem hallanak nevetni.
Ennek a történetnek az Oiwa-ja határozott, erős nő, szilárd jellemmel, bátorsággal,  akit azonban gyermekkorában elcsúnyított egy betegség (valószínűleg himlő).  Eredetileg szép volt, de a fertőzés után nehézkessé vált megfelelő férjet találni számára. Ha azonban nem házasodik meg, a Tamiya család elvész, így bár a család látszólag tiszteletben tartja a döntését (miszerint nem akar férjhez menni) apja titokban felbérel egy „problémamegoldót”, Mataichi-t. Ez a figura egyébként az író egy másik novellasorozatának főszereplője, egy simanyelvű alak, aki hivatásból hazudik – és bár ez a leírás nem adja vissza sem a karaktert, sem a céljait, ő a Jófiú…
Oiwa apja tehát felbéreli Mataichit, hogy szerezzen a lánya számára férjet, bevetve képességeit, ő pedig el is végzi a feladatát, és Iemont, egy állástalan ronint győz meg a frigy előnyeiről. Iemon hajlandó elvenni a nőt az arca ellenére is, Oiwa pedig a család érdekében beleegyezik a frigybe.
Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen alkuból sok jó nem sülhet ki, ám mégis… Iemont lenyűgözi az erős és határozott nő személyisége, és bizony első pillanattól kezdve vonzódnak egymáshoz. Bár sosem beszélnek szerelemről, az olvasó számára egyértelmű, hogy a köztük lévő kapocs őszinte, igazi, és nem csupán kikényszerített. Megszeretik egymást, és boldogok a házasságban.
De ha csupán ennyi lenne a történet, akkor lányregényről beszélnénk, nem tragédiáról.
Míg a korábbi verziókban Oiwa csupán gyenge áldozat, Iemon pedig velejéig romlott, önző, és a vagyonnak, vágyainak élő alak, addig itt mindkettő szerető és önfeláldozó karakter – akiknek azonban értelemszerűen el kell bukniuk más, önző figurák által.
Kyougoku történetében ez a szereplő Itou Kihei. Önző, kegyetlen, és egy pillanatig sem jelent neki lelkiismereti gondot, hogy feláldozzon másokat saját céljaiért.
Meggyőzi Oiwát, hogy az egyetlen mód, amivel boldognak láthatja Iemont az, ha elválik tőle, és engedi, hogy szabadon élje az életét. A férfivel ugyanakkor elhiteti, hogy felesége szíve mélyén gyűlöli, és ez nem is változhat.  Így amikor Oiwa elhatározza a válást, Iemon nem tiltakozik. Mindketten a másik érdekeit, és boldogságát tartják szem előtt, ez egyszerű, és egyértelmű út a végzetük felé.
A válás után Iemon, Kihei tanácsára feleségül veszi Oume-t, aki ebben a verzióban nem Itou unokája, hanem megejtett szeretője. Oume a korábbi Oiwához hasonló áldozat-karakter, aki csak sodródik az eseményekkel. Itou Kihei nem venné feleségül alacsony származása miatt, így hozzámegy Iemonhoz, és megszüli a gyermeket. Nem gonosz, csupán gyenge, aki hagyja, hogy megtörténjenek vele-körülötte a dolgok. Nem szól Iemonnak és Oiwának a hazugságokról, de túlságosan gyenge ahhoz is, hogy kiálljon magáért, egy szomorú, szerencsétlen és összetört nő, aki bár meggyűlöli Kiheit, mégsem képes szabadulni tőle, vagy nemet mondani neki – így csendben hozzámegy Iemonhoz.
Naosuke és Takuetsu, akik a korábbi történetekben Iemon társai, vagy segítői itt szintén új szerepkört kapnak. Az ő hibájuk, hogy azt gondolják, Oiwának tudnia kell az igazat, és hogy azzal visszaállíthatják a dolgokat, újra boldognak láthatják őt. Így elmondják neki, mi is áll a háttérben.
Ebben a történetben azonban az igazság értéke megkérdőjelezhető. Oiwa boldog volt abban a tudatban, hogy boldoggá tette szerelmét, amikor szabadon engedte. Míg ezzel a tudattal élt, képes volt elviselni a szétválásuk okozta fájdalmat, de a valóság összetöri őt, beleőrül.
Oiwa eltűnik. És hamarosan, szerte Edoban szóbeszéd indul meg, ami a szelleméről, annak bosszújáról, és átkáról szól.
Innen már egyenes út vezet a pokolba.
Iemont is hatalmába keríti az őrület, amint tudomást szerez a történtekről. A csendes, szinte szótlan, mindig halk karakter ekkor őrült kacagásban tör ki – talán életében először.
Innen gyilkosság, halál és bosszú uralja a történetet. Oume megöli a gyermekét, Kihei az áruló Naosukét, Iemon pedig Kihei-t és Oume-t. A történet végén Iemon egy ládába fekszik, melyben Oiwa testét rejtegette, átöleli kedvesét, és mosollyal az arcán hal meg, a karjaiban tartva szeremét.
Kétségtelen, hogy ez egy mélyebb, összetettebb érzelmekre és jellemekre épülő történet, kísértetek, és átkok nélkül, ami azonban alapot adhat egy évszázadokon át suttogott legendának.
Persze Kyougoku története éppen úgy fikció, ahogy Nanboku kabukija.


Hogy ki is volt valójában Oiwa?

Ezt már sosem tudhatjuk.
Szerencsétlen áldozat volt, akit szenvedései „onryo”-vá, bosszúálló szellemé változtattak?
Vagy csupán egy olyan nő, akinek a története megérintette kortársait, és sorsa fölötti szánalmukat azzal fejezték ki, hogy egy kísértettörténetben adták meg a neki járó elégtételt?
Tényleg létezik az átok, amely azokat sújtja, akik tiszteletlenül nyúlnak a történetéhez?
Vagy csak mi szeretnénk misztikus összefüggést látni véletlenszerű események közt?
Sosem tudjuk meg.
De talán nem is ez a lényeg.
Ami valójában számít, az az, hogy egy többszáz éves történet épp oly élőn és erőteljesen jelen van ma is, ahogy kezdetekben.  Számtalan változatot ihletett, harmincnál több filmfeldolgozást, nem beszélve az apró, átvett,  és új történetbe ágyazott részletekről.
A kabuki 1825. óta változatlan sikerrel fut a színpadokon szerte az országban – a mai napig.
Ezt a változatot felhasználva készült egy (a darabot meglehetősen jól követő) anime is, az Ayakashi Ayashi sorozat első elemeként.

A jövőről persze nem beszélhetünk.
De szinte biztos, hogy a történet még jó ideig jelen lesz, ott lebegve a szentély  és a színpadok fölött, vagy felénk nyúlva a lapokról, a képernyőről.
Oiwa él.
Mindaddig, míg mi életben tartjuk.

Adjuk meg neki a megérdemelt tisztelet!




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése