Utazás egy másik világba - Japán kert a versek tükrében

megosztotta: Porcelánszív

Ki ne vágyna néha csendes szemlélődésbe merülni, elfeledve a mindennapok zűrzavarát, a világ zsibongását. Vajon akad olyan ember ebben a rohanásban, aki nem állna meg egy kis időre, hogy belefeledkezzen a leveleken táncoló napfénybe, az esőcsepp csillogásába, színes pillangó csapongásába, bódult méh duruzsolásába.
Mozdulatlanul figyelni a homok hátán kígyózó vonalak hullámzását, rendíthetetlen sziklák nyugalmát, csendben hallgatni a patak forgolódását, halfarok csobbanását, szél susogását a nádas felől.
Ki ne csodálná az éjszakát lámpások csillagaiban, fénybogarak imbolygásában, tücsök önfeledt dalában, a víztükrön himbálódzó holdsugárban, majd az ébredő Nap táguló pillantását csodálni a kerti tóban ringatózó lótuszok rózsás szirmain.
Ki ne akarna részese lenni a tavasz hamvas ébredésének, a nyár bujaságának, az ősz pazar pompájának és a tél makulátlan csendjének.
Látni és érezni színeit, formáit, illatát, hűvösét, melegét, simogatását, meghallani szelíd hangját, s ámulni folytonos változásain.
Ha megállnánk egy kis időre, elménk helyett lelkünket megnyitva, talán akkor ebben a másik világban felfedeznénk az isteni tökéletességet és szívünkben az öröm háláját.
/Tabi Kazu/


Heian kori versek

„Lehull a levél,
a fák őszi díszüket
lassan levetik.
Süvít már a hegyi szél,
zöld fákat vörösre fest.
(Reigen császár 1663-87 uralk.)

„Muraszaki asszony délnyugati kertjében
tavasszal virágba borultak a fák, a kert
ilyenkor utolérhetetlenül megszépült.
Szilvavirágok illata szállt az asszony lakosztályában,
mint valami földi paradicsomban.” (Gendzsi herceg)

„Kedvencem a téli este, amikor a Hold
fénye csillog a havon. A színek nélküli szépség
egészen új világot teremt, nincs ennél
kedvesebb és megindítóbb.” (Gendzsi herceg)

A kertben – Rögtönzés

Új év, második hó, fenn a hegyekben élek,
hímzett cseresznyevirágok bájolják
szemem.
Elragad a látvány, vacsorám feledem,
öreg vagyok, a tavasz tovaszálltát
siratom.
Fürge szellő surrog ezer virág között,
a bambuszok mögött pedig félig leszállt a Nap.
A vers kész, nem írom át, lusta vagyok
minden szót úgy hagyok, amint ecsetemből
kifolyt.
/Shisendo: Hall of the Poetry Immortals – részlet)



Haikuk klasszikusoktól

Fehér rózsánál
a metszőolló, s kezem
tétován megáll
/Buson/

Kezemben lepke:
nem evilági, mintha
búcsúszellem lenne
/Buson/

Esőkopogás
néma tücsök – lomb suhog
hűvös, zord zajok
/Chiyo Ni/

Lótuszvirágból
reggel eltünedeznek
a harmatcseppek
/Fusou/

Papírdarabkák
a zöld levelek között –
csúnya a világ
/Issa/

Az apró szentély
elveszett – körbeveszi
sok színes virág
/Issa/

Csendes hajnalon
lehulló virágszirom
egy nyomot hagy csak:
fényes harmatcsepp gyöngyöt
szomjas kövön, homokon.
/Bashou/

A méh részegen
tántorogva szálldosott
üde kertekben
/Bashou/

A kicsi tóban
kunyhóm mellett lótuszok
nyílnak szép sorban
/Ryoukan/

A zárda mellett
magas fű tövén tücsök –
imát ciripel
/Chiyo Ni/

Anyatermészet:
vérengző gyilkos: - róla
nem éneklek
/Ikkyou/

Szelíd fűz, karcsú
akár egy asszony… szende
csábít a kertbe
/Issa/

Árnyas kis helyen
nyáridőn a pázsiton –
ez a szentélyem
/Issa/

A halott szirmok
az oltáron: mint kövek
ma minden deres
fagyott harmat borítja
a hegyi szentélyeket
/Fujiwara no Tameie/ 




Képek:

Katsushika Hokusai: Sparrow

Utagawa Kunisada: Peonies

Katsushika Hokusai: Sparrow and iris


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése