SZONETTEKRE SZOMJAZVA – VÁLOGATÁS NÉGYSZÁZ ÉV TÁVLATÁBÓL
A szonett elunhatatlan, univerzális versforma: nem túl
hosszú, de nem is kurta, s minden formájában tökéletesen képes magvas, mégis
könnyed gondolatok kifejezésére.
Páratlan válogatásunkban a 16. századtól ugrásokkal ugyan, de
egészen a 20. századig terjedő színes csokrot gyűjtöttünk össze egy spanyol, egy jól ismert francia, és egy román költő írásaiból.
GARCILASO DE LA VEGA
(1501-1536)
KÖNNYEK VIZÉBEN FÜRDÖM
Könnyek vizében fürdöm szakadatlan,
sóhajom egyre rést hasít a légben,
s kivált az fáj, megsúgni sem
merészlem,
hogy miattad vagyok ily állapotban;
mert látva, hol vagyok, s mennyit
haladtam
a szűk ösvényen, míg nyomodba léptem,
ha visszafordulok megfutni készen,
alélok, fölmérvén, mit hátrahagytam;
ha a meredek csúcs felé igyekszem,
lépten-nyomon siralmas példaképek
intenek, kik lezuhantak korábban.
Ráadásul végképp kihunyt szivemben
a remény lángja, mellyel feledésed
világtalan vidékeit bejártam.
AZ ÉN RUHÁM
Az én ruhám, szerelem, szerelem,
olyan köntös, mit kelmédből
szabattam;
kezdetben kényelmes volt, de
szokatlan
szűk és szoros lett később testemen.
Mióta ezt a ruhát viselem,
oly nagy megbánás tör rám
szakadatlan,
hogy kínomban jó néhányszor akartam
széttépni már önként fölvett mezem.
De ki képes e ruhát ledobja,
mely bár természetének tűrhetetlen,
de viseli végül belenyugodva?
Ha eszemből épen maradt egyetlen
részecske is, páromat az se fogja,
mert nincs biztonság ily visszás
ügyekben.
(Kálnoky László
fordítása)
PAUL VERLAINE
(1844-1896)
ENTERIŐR
Hol dús, sötét redők fellengzőn
lejtenének,
hosszában sávozott bő kárpit födne el
négy nagy falat, amely sejtelmesen
szögell
fülkébe, hol homály és pompa
összeférnek.
Vén bútorok fakult brokáttal
fénylenének,
az ágy mint tétova panasz derengne
fel
–
rejtelmes
légkörű s korú volna e hely – ,
és allegóriák ködét bújná a lélek.
Se kép, se klavecin, se könyvek, se
virág;
de a vánkosokon, a mély háttéren át
kék-fehér asszonyi látomás mosolyogna
–
feszélyező
tanú – , szomorún, egyedül,
a messzi nászi dalt zsongó, lassú
echóra,
a gyötrő benzoé- s mósuszfelhők
közül.
(Kálnoky László fordítása)
ALEXANDRU MACEDONSKI
(1854-1920)
TÁVOLI SZONETT
Én messziről jövök, onnan, hol a müvész
s a lótusz, és a mimóza tengve élnek,
minden sír és sóhajt, bánattól
csenevész,
s az emberek csúszva s hajlongva
félnek.
Az elbutított nép sorsát hordozni
kész,
jel homlokán: bús vetéltségi bélyeg,
s üvöltő poklot is láthatsz, ha arra
mész,
hol aranyruhás ínyencek henyélnek.
S bár butaság s gonosz gyűlölség vesz
körül,
s láncom súlya húz s kínoz
kegyetlenül,
hogy elhulljak, hol sötétség les
énrám:
a magot vérező talpakkal is vetem
fekete rögbe, szántogatva némán,
mert ez a bús örvény hazám s én
szeretem.
Köszönöm a küldeményt. Mindig nagyra értékelem azt az írót, költőt, ki verset lefordít, és vissza ad rímmel tartalmat. Előttem ezek az igazi NAGYOK.
VálaszTörlés