Curamoto Tasiro - A vívómester és a testőr - Jamamoto Cunetomo: Hagakure idézetek - A busidó a Hagakuréban

megosztotta: Porcelánszív




Tsuramoto Tashiro: A vívómester és a testőr
/The warrior code of the Samurai)

Tokugava Iemicu sógun uralkodása idején élt egy híres szamuráj vívómester, Yagyu Tadzsima-no-Kami, aki magát a sógunt is tanította a kard művészetére. Sokan akartak a tanítványai lenni, de egyetlen sem akadt közöttük, aki megértette volna a kardvívás végső lényegét.
Egy napon egy idegen férfi kereste fel. A sógun testőrségének egy tisztje volt. Megállt szemtől szembe a mesterrel és megkérdezte, hogy elfogadná-e őt a tanítványának.
Yagyu Tadzsima no Kami végigmérte a látogatót, aztán így szólt:
-  Amennyire meg tudom ítélni, már mestere vagy a kardnak. Mielőtt döntenék arról, hogy tanítványomul fogadlak, válaszolj, kérlek! Melyik iskolához tartozol?
-  Szégyellem, de sohasem tanultam ezt a művészetet. Másoktól lestem el, és otthon gyakoroltam.
Yagyu Tadzsima no Kami tekintete elborult.
-  Mit akarsz elhitetni velem? Sok tanítványom van és sok éve tanítok, van szemem ahhoz, hogy felismerjem a jeleket, amik egy jó harcost rejtenek!
-  Bocsáss meg mester! - hajolt meg a testőr tisztelete jeléül. – Nem akarlak félrevezetni, igazat mondtam. Én valóban nem tanultam senkitől sem a kardvívást.
Yagyu Tadzsima no Kami elgondolkozott, majd kis idő múlva így szólt:
-  Nem hiszem, hogy be akarnál csapni, ám mégis azt hiszem, hogy valamiképp mester vagy, csak azt nem tudom még, hogy miképpen.
-  Hát – kezdte lassan a testőrtiszt.  – Van egy dolog, amiben tökéletesnek mondhatom magam. Nem vagyok tehetséges vívó, ám kisgyerekkoromban apám azt mondta, hogy bármi is történik, semmilyen körülmények között ne féljek a haláltól. Beletelt néhány évbe, de legyőztem a haláltól való félelmemet.
A mester arca felderült.
-  Mégsem tévedtem! Ezt éreztem meg benned, mikor beléptél! Felismerted a kardvívás végső lényegét! A halálfélelem legyőzését, a halál gondolatának a legyőzését! Ezt próbálom megtanítani növendékeimnek, de eddig még egy sem akad közöttük, aki eljutott volna a kardvívás e tökéletes szintjére.
Yagyu Tadzsima no Kami elfogadta a férfi kérését, aki a legjobb tanítványa lett.




Jamamoto Cunetomo

Hagakure (葉隠, 'Lombok árnyékában') – Idézetek

"Sokan, miután kedvelik a harcművészetet, és tanítványokat fogadnak, azt hiszik, hogy elérték a harcos végső szellemi szintjét. De sajnálatos, hogy végül mindössze „művész” válik belőlük. Jó, ha az ember fejleszti művészi technikáit, hogy tudása hiánytalan legyen. Általában műveletlennek tartják a sok mindenhez értő embereket, akiknek csak felületes ismereteik vannak a fontos dolgokról."

"Úgy hallottam, hogy egy orvos, bizonyos Macukumamae no Kjóan, a következő történetet mesélte: „Az orvosi gyakorlatban - a jinnek és jangnak megfelelően - másként kezelik a férfit és a nőt. Különbség van a pulzusuk között is. Az utóbbi ötven évben azonban ez a különbség eltűnt. Miután észrevettem ezt a rendkívüli változást, a férfiak szembetegségének gyógyításánál a nők gyógykezelését alkalmaztam. Megfigyeltem azt is, hogy a férfiak férfi gyógymódnak megfelelő kezelése eredménytelen volt. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy a férfiak igazi természete elveszett, szellemük elnőiesedett ezekben az elfajult időkben. Ezt a tényt titokban tartottam.”
Ezt figyelembe véve úgy tűnik, manapság a legtöbb férfinak olyan a pulzusa, mint a nőké; nagyon kevésnek van igazán férfias megjelenése. Ezért egy igazi férfi csekély erőfeszítéssel, könnyen megelőzheti a többit."

"Amikor a mestered mond valamit, legyen az számodra jó vagy rossz, hallgatásod zavarodról árulkodik. Megfelelően kellene reagálnod. Fontos, hogy előre számíts az ilyen alkalomra. Ugyanígy látszani fog az arcodon, ha olyankor kérnek fel valamilyen feladat elvégzésére, amikor éppen nagy öröm ért vagy büszkeség tölt el. Ez sok emberen látható, és nem helyénvaló. Az emberek másik fajtája tisztában van saját hiányosságaival, és azt gondolja: „Ügyetlen vagyok, de mindenestre engem kértek fel erre a feladatra. Most aztán hogyan fogom elvégezni? Előre látom, hogy sok bajom lesz vele, és ez aggodalomra ad okot.” Bár ezeket a szavakat sosem mondja ki, mégis megjelennek a felszínen. Ez túlzott szerénységet mutat. Következetlenségünkkel és felületességünkkel letérünk az Útról, és kezdőnek mutatjuk magunkat. Ezzel sokat ártunk."

„Egyszer, egy csatában, Iejaszu nagyúr erőinek nem sok esélye volt. Azt mondják, az emberek csodálattal beszéltek a visszavonulásról. „Iejaszu nagy hadvezér, hősiessége mérhetetlen” - mondták. „Egyetlen szamurája sem esett el úgy ebben az előnytelen csatában, hogy a hátát mutatta volna az ellenségnek. Mindegyikük arccal az ellenség felé feküdt.” A szamurájok lelkiállapota még haláluk után is feltárul - ez hoz ránk szégyent.”

„Hizen tartományában volt egy Takuból való ember, aki bár himlőt kapott, arra gondolt, hogy csatlakozik a Simabara kastélyát ostromló csapatokhoz. A szülei igazán igyekeztek lebeszélni erről, mondván: „Még ha oda is jutnál, ilyen súlyos betegen, hogy láthatnák bármi hasznodat?” így válaszolt: „Megelégedéssel töltene el, ha útközben meghalnék. Miután az uram olyan jó szívvel fogadott csapatába, hogyan mondhatnám, hogy most nem lehetek a szolgálatára?” És ezzel elment a frontra. Habár tél volt, és rendkívül hideg, nem törődött az egészségével, nem vett fel több réteg ruhát, és sem éjjel, sem nappal nem vált meg páncéljától. Nem foglalkozott azzal sem, hogy piszkos lesz, végül mégis gyorsan felépült, és képes volt hűségét is bizonyítani. Tehát a várakozások ellenére nem lehet azt mondani, hogy a tisztátalanságot meg kell vetni.
Amikor egy tanító, Szuzuki Sózó ezt meghallotta, azt mondta: „Nem volt-e megtisztító cselekedet az, hogy eldobta volna az életét uráért? Aki az igazságért képes feláldozni az életét, annak nincs szüksége arra, hogy a himlő istenéhez fohászkodjon. Az ég összes istene vigyáz rá.”

„Egy jó nevű kardforgató hajlott korában a következőket mondta: "Az egész életen át tartó gyakorlásnak különböző szintjei vannak. A tapasztalatlan nem megy semmire, akármilyen gyakorlásra adja is a fejét. Jártassága csekélynek látszik mind a mások, mind pedig a saját szemében. Az ilyen jártasságnak azonban semmi hasznát sem lehet venni. A következő szinten az ember már meglehetősen képzett - bár még nem teljesen használható -, de nincs megelégedve szakértelmével, és már látja mások esetlenségét is. Míg a jól képzettek, akiknek a tudása használható, a művészet minden cseppjét sajátjuknak tekintik, büszkék szakértelmükre, és elszomorodnak mások tökéletlensége láttán.
A jól képzettek fölött állók tudatlannak tettetik magukat, holott mások már észreveszik valós értékeiket. Általában idáig lehet eljutni mindenféle művészetben. Amikor az ember egy művészet végső szakaszába érkezik, egy mindenek fölött álló birodalomba jut, amely jóval efölött a szint fölött helyezkedik el. Ha egyszer elmélyült egy művészetben, örökké tudatában lesz annak, hogy tudása sohasem kielégítő; felfedezi, hogy a művészet gyakorlásának soha sincs vége. Így éli életét a mester: tökéletlenségének tudatában, soha, még legutolsó napján sem elégszik meg tudásával, nem viselkedik se önhitten, se leereszkedően másokkal.
Úgy mondják, Jagjú mester egyszer kifejtette: "Azt nem tudom, hogyan kell legyőzni másokat, csak azt, hogyan kell saját magamat." Az egész életen át tartó keresésének soha sincs vége; a mindennapos gyakorlás során napról napra fejlődnünk kell, miközben egész életutunk alatt a tökéletességre törekszünk."

„Ókubo Dóko egyszer megjegyezte: „Minden ember azt mondja, hogy ezekben a mostani, korrupt napokban nem születnek mesterek. Nem értek egyet ezzel, mert a bazsarózsa, az azália, a kamélia és hasonlók változatlanul növekednek, és egyre finomabbak és szebbek lesznek. Ez arról árulkodik, hogy sok múlik az ember gyengéd figyelmén, amellyel a dolgokat széppé teszi. Hasonlóképpen, ha a mesterműveket nagyra becsülik, akkor valószínűleg napjainkban is lesznek mesterek. Kár, hogy az emberek hanyatlónak tartják ezt a kort, és nem tesznek erőfeszítéseket. Nem a kort kell hibáztatni, hanem a kitartó törekvés hiányát.”

„Macudaira Szagami no kami, az Inába tartománybeli Tottori nagyurának egyik vazallusát Kiotóba küldték, hogy biztosítsa a hűbérbirtoknak szánt kölcsönt. Egy nap, amikor bérelt házából a belvárosba ment, hogy figyelje a járókelőket az utcán, meghallott egy embert, aki ezt mondta: „Azt mondják, abba az utcai verekedésbe keveredett szamurájok Macudaira Szagami no kami csatlósai.” „Nyugtalanít engem ez a csatlóstársaim közeli csetepatéjáról szóló beszéd” - gondolta a vazallus. „Az edói birtokon állomásozó csatlósaink tartalékai vannak itt, hogy megnézzék a várost, és valószínűleg belekeveredtek a verekedésbe” - mondta magában.
A járókelőtől megtudta, hogy hol volt a verekedés, lélekszakadva odasietett, de addigra már csatlóstársait vagy megölték vagy a kegyelemdöfésre vártak. Rögtön kihívta a két ellenfelet, megölte őket, majd hazament. A bíróságon értesültek az összetűzésről, és behívatták a vazallust. Amikor megkérdezték tőle, igaz-e, hogy erőszakkal részt vett barátai törvénysértő verekedésében, azt válaszolta: „Az olyan vidéki embernek, mint nekem, nehezére esik az önök hivatalnoki észjárását teljes egészében megérteni. Volnának szívesek megismételni a kérdést?”
A felbőszített bírói testület felcsattant: „Talán nagyot hall? Verekedésbe keveredni és vért ontani a törvény és az erkölcs puszta megsértése, nemde?” A megvádolt csatlós így válaszolt: „Kezd már derengeni előttem az észjárásuk, uram. Bár önök azt állítják, hogy összeütközésbe kerültem a törvénnyel és az erkölccsel, én soha sem tettem ilyet. Ami azt illeti, egyik élőlény - ez emberről nem is beszélve - sem szeret megválni az életétől. Nekem, a magam részéről különösen kedves az életem. Mindamellett úgy éreztem, ellent mondana a Busidónak, ha figyelmen kívül hagynám azt a hírt, hogy csatlóstársaim az utcán harcolnak, ezért a helyszínre siettem. Mi több, ha megölt barátaim láttán szégyenletesen hátat fordítottam volna, én élnék, de a Busidó már kihalt volna. Ezért aztán félredobtam számomra kedves életemet, hogy a szamuráj törvényeinek megfelelően cselekedjek, és megfeleljek a szamurájok erkölcsének. Ahogy a csetepaté idején már feladtam az életemet, most is méltányolnám az azonnali büntetést.”
Ezt hallva a bírói testület mélyen megrendült. Felhajtás nélkül lezárták az ügyet, és a bíróság értesítette Szagami no kamit, hogy van egy figyelemre méltó csatlósa, akit tartson nagy becsben.”

Jamamoto  Dzsin’ uemon tanításai a következők:
·        A céltudatosság hatalmas erő.
·        Még a sült csirkét is kötözd meg.
·        Sarkantyúzd tovább a vágtató lovat.
·        Az olyan ember, aki nyíltan megbírál, nem képmutató.
·        Minden ember egy nemzedéket él meg, de neve az idők végezetéig fennmarad.   
·        Pénz mindig lesz, amikor kérik. Jó embert találni viszont nem könnyű.
·        Sétálj száz métert egy igazi férfival. Legalább hét hazugságot fog mondani közben.
·        Udvariasság megkérdezni, amit tudsz. Azt viszont kötelező megkérdezni, amit nem tudsz.
·        Szándékaidat csomagold tűlevelekbe.
·        Mások előtt ne tátsd nagyra a szád és ne ásíts. Tedd a szád elé a ruhaujjadat vagy egy legyezőt.
·        A szalmakalap, vagy a sisak legyen elöl, kissé lehajtva.

"Ha egy társadalomban az emberek harmóniában élnek egymással, és sorsukat az égre bízzák, biztosak lehetnek abban, hogy életük kényelmes és nyugodt lesz. Aki viszont nem tud harmóniába kerülni másokkal, annak ura iránti hűsége szóba sem kerülhet, bármilyen nemes elveket hangoztasson is.
Aki rossz viszonyban van másokkal, aki hajlamos hiányozni még a ritka összejövetelekről is, aki csak cinikusan képes beszélni, azt szűklátókörű, háborgó elméje vezérli. Még ha az ember kellemetlennek is talál valakit, elvárják tőle, hogy melegen üdvözölje, valahányszor véletlenül találkoznak. Igyekezzen összebarátkozni vele, hogy az ismétlődő találkozások ne legyenek unalmasak. Mindig gondoljon arra a lehetséges pillanatra, amikor a barátságos viszony égetően szükségessé válhat.
Mi több, múló világunkban, ahol senki sem lehet biztos az életében, méltatlan, ha az ember úgy hal meg, hogy mások rosszat gondolnak róla. Erőfeszítéseink közben azonban nem végezhetjük úgy, mint egy anyagias beállítottságú szerzetes vagy egy tyúkeszű, teljesen aljas és önző teremtés.
Legyünk előzékenyek másokkal, ne akarjunk feleslegesen versengeni velük, maradjunk udvariasak és szerények, belátóan, mások javára intézzük a dolgokat, akár saját kárunkra is - ezzel gondoskodhatunk arról, hogy baráti kapcsolatunk minden találkozás alkalmával olyan sérthetetlen maradjon, mintha először találkoznánk.
Ugyanez igaz a házaséletben is: mindaddig nem lehet helye a házastársi viszálynak, amíg olyan szerények és tapintatosak tudunk maradni, mint amikor először találkoztunk házastársunkkal."







Források:
The warrior code of the Samurai
Hagakure
Yamamoto Tsunetomo történeteit, kommentárjait, gyakorlati tanácsait a bushidoról 1709 – 1716 között Tashiro Tsuramoto jegyezte le.

Képek:
Szamurájsisak, pinterest.com
Utagawa Kuniyoshi: Tomoye Gozen, pinterest.com
szamuráj, pinterest.com

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése