Uhlaczki-Szabó Ildikó: Csoda-patak
Mesélek egy kis csodáról, ami egy nagy erdőben történt,
egyszer régen, nagyon régen...
Kerek erdő közepében, tölgyfa alatt lapult egy nagy-nagy
kavics. Arra járt a medve. Meglátta a kavicsot, és így szólt:
- Hazaviszlek magammal, otthon játszhatnak majd veled a
bocsok. Mikor felemelte, észrevette, hogy a kavics alól csordogálni kezdett
valami. Lehajolt, hogy jobban szemügyre vegye.
- Hát te ki vagy, mit csinálsz? - csobogta a kis forrás.
- Én vagyok a nagy medve, és a kavicsot viszem haza a
bocsoknak.
- Tedd vissza, kérlek! Az megvéd engem! Cserébe a szép
erdővel meglásd, csodát teszek.
Medve koma hitte is, meg nem is, amit a forrás mondott neki,
de mivel olyan szépen kérte, a kavicsot visszatette a helyére. Teltek múltak a
napok, a medve majdnem elfeledkezett a kicsiny forrásról.
Történt egy nap, hogy épp arra sétált. Gondolta megreggelizik
a málnásban. Mikor odaért, látta, hogy a bokor levelei lekonyultak, és a málnaszemek
kezdtek lepotyogni róla.
- Jaj, így hogy viszek reggelit a bocsoknak? - brummogta a
Medve koma.
- Egy percig se aggódj! - csörgedezte a forrás, aki addigra
patakká nőtte ki magát. - Sétálj át az erdő szélére, ott találsz egy málnást,
holnap pedig gyere el újra hozzám.
A medve megfogadta a kis patak tanácsát.
Másnap kora reggel útnak eredt, mert nagyon kíváncsivá tette
a patak. El sem tudta képzelni, miért menjen vissza a tönkre ment málnáshoz.
Miközben ezen gondolkodott, már oda is ért. Szeme-szája nyitva maradt a
csodálkozástól.
- Ennyi szép nagy málnát, mióta itt lakom a kerek erdőben,
még nem láttam! Hogy csináltad, kis patak?
- Csak egy apróság, ami nekem természetes, neked csodának
tűnik - azzal tovább csordogált a kuncogó kis patak.
Medve komának sem kellett több. Megszedte kosarát a méretes
málnákkal, majd haza indult. Útközben minden állatnak elmesélte, mi történt.
Meghallotta a kis hernyó is, aki egy fa törzsén bújt el.
- Csoda-patak? Látnom kell, talán ő segít nekem - gondolta a
kis szőrös hátú, és megindult araszolva a patak irányába. Beesteledett, mire
odaért.
Ámult-bámult a gyönyörűséges patak láttán.
Megtalálta a kavicsot, rámászott a tetejére, és onnan
hallgatta a csilingelő kacagását a pataknak.
- De jó neked - gondolta a kis hernyó, - milyen boldog vagy!
Halkan énekelni kezdett a szomorú hernyócska:
Minden gyerek fél tőlem,
pedig nem bántok én senkit sem.
Csúnya vagyok, nem kérdés,
ám szívükben nincs megértés.
Barátot nem találok,
elmentek, ha megláttok...
Összekucorodott, majd elaludt a nagy kavicson.
Reggel mély, dörmögő hangra ébredt:
- No lám, no lám, ki vagy te? Még nem láttalak erre!
- Medve koma, nem ismersz meg? Én vagyok az, a kis hernyó!
- A hernyót jól ismerem, minden nap annak a fának a törzsén
bujkál. De te nem úgy nézel ki!
A hernyó pár arasznyival a kavics szélére kúszott, és
belepillantott a vízbe.
El sem hitte, amit látott! Hatalmas, színes szárnyak nőttek a
hátára. Míg álmodott, átváltozott.
- A kis patak tényleg csodát tett! Meghallotta bús énekem, és
míg aludtam, gyönyörűvé varázsolt! Medve koma, én vagyok! El sem hiszem! Csoda
történt! - örvendezett a hernyóból lett pillangó, és a medve is csak nevetni
tudott a meglepődöttségtől.
- Nem kell többé a földön kúsznom, repülhetek bárhová!
Aztán tett is egy kis kört a málnás felett! Örömében még
könnye is eleredt.
- Meggyógyítottad a málnást, és szépségessé varázsoltad a kis
hernyót! A patak vize tényleg csodát tett! - álmélkodott a Medve.
Azóta is járja az erdőt a medve és a pillangó. Útközben
mindenkinek elmesélik a csoda-patak történetét.
Ha nem hiszed, keresd meg a lapos kavicsot!
(képek: kepguru.hu)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése